Ázsia, a Himalája körül

Hív az út, menni kell! Ezért aztán el is indulunk kettecskén, busszal, vonattal, vagy ami éppen jön, hogy elmenjünk Pekingig, meg vissza, körbejárva azt a nagy ráncot, amit India gyűrt az Eurázsiai kőzetlemezre. Mellesleg teszünk egy kísérletet arra, hogy mindarról, ami közben történik, itt közvetítsünk.

Utolsó kommentek

  • mcs: @Ahmet: óver the earth? (2011.11.16. 18:43) Beígért végszó
  • Ahmet: Holdra raknád az óvert? De nem lenne over, csak Holdon lenne. (2011.11.16. 08:30) Beígért végszó
  • mcs: holdi óvert! (2011.11.14. 20:19) Beígért végszó
  • Ahmet: @encián: Dolgozgatunk. Azért remélem, hogy lassan tényleg dolgozni is fogunk, aztán lesz miből világot látni. 20 órás? Hmmm, szerintem több volt, de nehéz ezt kiszámolni, mert közben van néhány átsz... (2011.11.13. 10:39) Beígért végszó
  • encián: Ez igen!:-) Mo.-tól a legtávolabbi pontok egyike, legalább 20 órás repülőút. Dolgoztok vagy "világjártok"? üdv.: encián (2011.11.06. 14:50) Beígért végszó
  • Utolsó 20

Címkék

agra (2) ahmedabad (1) amritsar (2) attapeu (1) aurangabad (2) bahrain (1) bangkok (14) batrik (3) bengaluru (1) bikaner (2) bodrum (2) buon ma thuot (1) cat ba (1) champasak (1) chengdu (5) cheung ipauk (1) chiang mai (2) chiang rai (2) chitral (1) cuc phuong (2) dalat (1) dali (1) darjeeling (1) dege (1) delhi (6) doğubayazıt (2) don det (2) dunhuang (2) előkészület (5) emei shan (2) ernakulam (2) esfahan (3) fenghuang (1) fethiye (2) ganzi (1) gilgit (4) göreme (3) guilin (2) halong öböl (1) hampi (2) hanoi (4) hoi an (2) hongsa (2) hsipaw (3) huaihua (1) hua hin (1) hue (3) hyderabad (1) ihlara (1) india (73) irán (26) isztambul (4) jaipur (2) jaisalmer (2) jammu (1) jodhpur (2) kalaw (1) kaluts (1) kambodzsa (11) kanchanaburi (3) kangding (1) karachi (1) karimabad (3) kashgar (2) kerman (2) khajuraho (1) kína (68) kinpun (1) kolkata (2) kompong chhnang (1) kong lo (1) konya (2) kon tum (1) ko lipe (5) krabi (4) kratie (1) kunming (3) lahore (6) laosz (27) lijiang (2) lopburi (1) luang nam tha (2) luang prabang (3) madurai (1) mandalay (5) manigango (1) mastuj (1) mcleod ganj (2) mumbai (3) munnar (1) myanmar (27) mysore (1) nanchang (1) nha trang (2) ninh binh (3) nyaungshwe (4) nyaung u (4) olympos (1) orchha (2) pakisztán (23) pakse (2) pak chong (3) palolem (3) panaji (2) passu (1) peking (4) phimai (1) phnom penh (3) phonsavan (3) phouvan (1) pingyao (2) qazvin (2) rasht (2) rayen (2) rishikesh (2) saigon (2) sapa (2) sen monorom (2) sershu (1) shin gompa (1) shiraz (7) siem reap (4) sost (1) srinagar (2) sukhothai (2) suzhou (2) tabriz (3) tangkou (2) tashkurgan (2) thaiföld (40) thansan (1) tha khaek (2) tidei (1) törökország (17) toudeshk (2) trichy (3) turpan (2) udaipur (4) udomxai (1) úton (35) vang vieng (3) varanasi (2) vientiane (3) vietnám (30) xian (1) xiao likeng (1) xining (1) xinjie (2) yangon (4) yangshuo (5) yazd (2) yushu (4) zhongdian (2) Címkefelhő

HTML

1334 km, Isztambul

2009.05.07. 10:00 | Ahmet | 2 komment

Szobánk közvetlenül a recepció mellett, egy kanapé mögött nyílt. Igen, a kanapé mögött, de azért volt ott elég hely, hogy az ember beszuszakolja magát. Az ajtó jelképes volt, hangszigetelése még az se. Ennek ellenére nagyon jól aludtam, bár G azt mondta, hogy már öttől ment az élet kint, nem kis zajjal.

Miután felkeltünk - nem ötkor, csak fél kilenc körül – megreggeliztünk, és elsétáltunk az Iráni Követségre. Motozás után jutottunk csak be, hogy beállhassunk a „Visa” feliratú ablakhoz, ahol nem ült senki. Az ablak mondjuk túlzás, mert sötétített barna golyóállóüveg fal volt, úgyhogy csak sejteni lehetett, hogy nincs ott senki, látni igazán nem. Kis idő múlva megsajnáltak, és megjelent egy szakállas ember a luk mögött, hogy mégis mit akarunk. Gyorsan kiderítette, hogy nincs törökországi lakcímünk, így online kell vízumot igényelnünk. Adott is egy webcímet – ami egyébként nem volt helyes – és mehettünk is vissza a szállásunkra, hogy regisztráljunk rá. Miközben én az útvonaltervet írtam, G elrendezte a szállásunkat a következő két éjszakára. Ez már emeleti szoba, lehet, hogy kell is, mert már nem leszünk olyan fáradtak, mint az előző éjszaka.
A vízumigényléssel viszonylag gyorsan végeztünk, bár nagyon dühít, hogy nem tudtam erről a lehetőségről, mert ezt már otthonról elintézhettük volna, hogy itt csak elegánsan felvegyük a vízumot. Vagy legalábbis ahogy én azt elképzelem.
A hivatalos ügyek intézése után a Süleymaniye mecsethez mentünk. A mellette lévő temetőben üldögélve olvastuk el az útikönyvet, miközben ránkrohant egy barátságos perzsamacska, akinek volt némi hangulatingadozása, mert egy perc múlva G kezébe harapott, szerencsére nem erősen. Mindenesetre azonnal kijelentettem, hogy a macskák semmiféle betegséget nem terjesztenek. G nem hitte el, viszont erősödött a macskákkal kapcsolatos ellenérzése.
Miután a könyvből megtudtuk, hogy az ország legnagyobb mecsetét fogjuk megnézni, amit a híres Sinan mester tervezett, átvonultunk a bejárathoz, hogy belülről is megtekintsük. Nos, felújítás alatt áll, így kb. 5%-a látható, a többi gipszkartonnal le van falazva. A megtekintés gyorsabban ment, mint a bakancsok le- és felvétele.
Az irányt a Rüstem Paşa dzsámi felé vettük, ami szintén Sinan tervei alapján épült, viszont kicsi. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem szép. Kicsit üldögéltünk a szőnyegen, néztük a csempéket, meg az áttört márvány korlátot, eltöprengtünk, hogy milyen lehetett a világítás a villanykorszak előtt és csináltunk egy képet az alvó gondnokról is, majd a sok szépségtől marhára megéhesedve az első büfében (cca. 2,5-3 méter távolságra a mecsettől) ettünk egy nagyszerű kebabot. Mert az nem gyros! Nem is értem, hogy bírják görög nevén árulni Pesten a szerencsétlen törökök, mikor annyira utálják a görögöket.
Elindultunk valamerre a bazárnegyedben, csak hogy nézelődjünk. Mára meglehetősen elburjánzott a régi fedett bazár, és gyakorlatilag egy egész negyedet elfoglal a városból. A sok fel-le sétálgatás közben G megtalálta azt, amit otthon nem szerzett be: gomb nélküli vékony, nem mélyen dekoltált és ráadásul hosszú ujjú blúzt, ami nem nylon. Utazáshoz ideális, pláne, ha az ember iráni vízumot is akar üttetni az útlevelébe, mert ott aztán nincs ez az európai fülledt erotika a levegőben! Nem lehet csak úgy mindenféle lenge cuccokban járkálni! Szóval vettünk rögtön kettőt, mert színválaszték is volt, ahogy az egy keleti bazárban elvárható. Gondolom már elég sokan leírták, de ami egy ilyen bazárban nem kapható, az vagy nincs, vagy csak letagadják, mert illegális. Megtalálni, na az egy egészen más kérdés. Valószínűleg a helyiek pontosan tudják, hogy merre van a fényképezőgépek utcája, és merre kell ünneplőt keresni a gyereknek, esetleg hol lehet gombot kapni, mi ezekbe csak véletlenszerűen futottunk bele. Mindig elgondolkodom az ilyen helyeken, hogy vajon tudnék-e itt dolgozni? Elméletileg, ha nem mindenki törökül beszélne, vagy ha tudnék törökül.
A vásárlás végeztével visszamásztunk a Sultanahmet környékére. Sultanahmet a város egy részének a neve, illetve a Kék mecseté, amit Ahmet szultán, avagy Sultan Ahmet építtetett és egyébként se kék szerintem.
Üldögéltünk a Hippodromon, a napsütésben, de nem volt melegünk, a domb tetején a szélben kimondottan fáztunk, úgyhogy le is mentünk a Küçük Aya Sofyahoz, vagyis a kis Aya Sofyahoz. Kicsinek kicsi, viszont egyáltalán nem hasonlít a nagyhoz. Eredetileg keresztény templom volt, de azt hiszem nem volt igény a kapacitására, úgyhogy átalakították mecsetté.
Az újabb mecset után úgy döntöttünk, hogy felmászunk újra a dombra, hogy megnézzük mekkora a tömeg a Bazilika-ciszterna bejáratánál. Már reggel is be akartunk menni, de akkor nagy csoportokat láttunk ott keringeni, és arra jutottunk, hogy délelőtt lerendezik a kulturális részét a turistacsoportok, délutánra meg szélnek eresztik őket, akkor a bazárban lesznek.
Részben igazunk lett, mert áthatolhatatlan csoportokba nem botlottunk, de azért igen messze állt a hely az ürestől. A ciszternát egyébként 532-ben Jusztiniánusz császár építtette, meglepő módon víz tárolására. Elég nagy biztonsági tényezővel, vagy hosszú ostromokkal, esetleg klímaváltozással is számolhatott, mert 80.000 köbméter a kapacitása. Hogy akkoriban hány embert kellett itatni azt nem tudom, de van egy olyan érzésem, hogy nem 100 liter/fő/nappal kellett számolni, mint manapság. A ciszternát manapság Yerebatan Sarnicinek, azaz elsüllyedt palotának hívják, nem is véletlenül. A föld alatti terem gyakorlatilag egy hatalmas oszloperdő, amiben végigvezet egy hosszú ösvény a víz felett. Mivel a víztározóként már rég nem funkcionál, csak egy kevés víz van az alján, abban meg hatalmas pontyok. Érdekes hangulata van, legérdekesebb pontja a leghátsó oszlopoknál van, ahol két hatalmas szoborfejet is beépítettek az ókor újrahasznosítói, akik Medúza arcmásában csak annyit láttak, hogy jó nagy kő, oszlop alá pont jó lesz alapnak. Furcsa a két arc, egyik az oldalán, másik fejjel lefelé. Nyilván így sikerült, víz alatt meg a fene nézegeti majd. Most persze nézegetik - nem is kevesen - a két kissé zöldes arcú szörnyet, és annak ellenére, hogy nyüzsögnek, fényképeznek, vakuznak, még így is van valami misztikus hangulat, felbukkanhatna valamelyik görög hős, egy újabb csapat német helyett.
 

 

Címkék: törökország isztambul

A bejegyzés trackback címe:

https://tinylittlebigthing.blog.hu/api/trackback/id/tr31102857

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tantoneni 2009.05.08. 08:43:47

Nagyon szépek a képek ...de így nem tudok tanítani!!! :)

NDT · http://nemdomi.blog.hu 2009.05.09. 21:54:49

Hát hajrá!:-) További jó utat!