Ázsia, a Himalája körül

Hív az út, menni kell! Ezért aztán el is indulunk kettecskén, busszal, vonattal, vagy ami éppen jön, hogy elmenjünk Pekingig, meg vissza, körbejárva azt a nagy ráncot, amit India gyűrt az Eurázsiai kőzetlemezre. Mellesleg teszünk egy kísérletet arra, hogy mindarról, ami közben történik, itt közvetítsünk.

Utolsó kommentek

  • mcs: @Ahmet: óver the earth? (2011.11.16. 18:43) Beígért végszó
  • Ahmet: Holdra raknád az óvert? De nem lenne over, csak Holdon lenne. (2011.11.16. 08:30) Beígért végszó
  • mcs: holdi óvert! (2011.11.14. 20:19) Beígért végszó
  • Ahmet: @encián: Dolgozgatunk. Azért remélem, hogy lassan tényleg dolgozni is fogunk, aztán lesz miből világot látni. 20 órás? Hmmm, szerintem több volt, de nehéz ezt kiszámolni, mert közben van néhány átsz... (2011.11.13. 10:39) Beígért végszó
  • encián: Ez igen!:-) Mo.-tól a legtávolabbi pontok egyike, legalább 20 órás repülőút. Dolgoztok vagy "világjártok"? üdv.: encián (2011.11.06. 14:50) Beígért végszó
  • Utolsó 20

Címkék

agra (2) ahmedabad (1) amritsar (2) attapeu (1) aurangabad (2) bahrain (1) bangkok (14) batrik (3) bengaluru (1) bikaner (2) bodrum (2) buon ma thuot (1) cat ba (1) champasak (1) chengdu (5) cheung ipauk (1) chiang mai (2) chiang rai (2) chitral (1) cuc phuong (2) dalat (1) dali (1) darjeeling (1) dege (1) delhi (6) doğubayazıt (2) don det (2) dunhuang (2) előkészület (5) emei shan (2) ernakulam (2) esfahan (3) fenghuang (1) fethiye (2) ganzi (1) gilgit (4) göreme (3) guilin (2) halong öböl (1) hampi (2) hanoi (4) hoi an (2) hongsa (2) hsipaw (3) huaihua (1) hua hin (1) hue (3) hyderabad (1) ihlara (1) india (73) irán (26) isztambul (4) jaipur (2) jaisalmer (2) jammu (1) jodhpur (2) kalaw (1) kaluts (1) kambodzsa (11) kanchanaburi (3) kangding (1) karachi (1) karimabad (3) kashgar (2) kerman (2) khajuraho (1) kína (68) kinpun (1) kolkata (2) kompong chhnang (1) kong lo (1) konya (2) kon tum (1) ko lipe (5) krabi (4) kratie (1) kunming (3) lahore (6) laosz (27) lijiang (2) lopburi (1) luang nam tha (2) luang prabang (3) madurai (1) mandalay (5) manigango (1) mastuj (1) mcleod ganj (2) mumbai (3) munnar (1) myanmar (27) mysore (1) nanchang (1) nha trang (2) ninh binh (3) nyaungshwe (4) nyaung u (4) olympos (1) orchha (2) pakisztán (23) pakse (2) pak chong (3) palolem (3) panaji (2) passu (1) peking (4) phimai (1) phnom penh (3) phonsavan (3) phouvan (1) pingyao (2) qazvin (2) rasht (2) rayen (2) rishikesh (2) saigon (2) sapa (2) sen monorom (2) sershu (1) shin gompa (1) shiraz (7) siem reap (4) sost (1) srinagar (2) sukhothai (2) suzhou (2) tabriz (3) tangkou (2) tashkurgan (2) thaiföld (40) thansan (1) tha khaek (2) tidei (1) törökország (17) toudeshk (2) trichy (3) turpan (2) udaipur (4) udomxai (1) úton (35) vang vieng (3) varanasi (2) vientiane (3) vietnám (30) xian (1) xiao likeng (1) xining (1) xinjie (2) yangon (4) yangshuo (5) yazd (2) yushu (4) zhongdian (2) Címkefelhő

HTML


33221 km, Xinjie

2009.09.27. 10:00 | Ahmet | 2 komment

A vekker fel volt hergelve ötre, gondoltuk, hogy durva lesz felkelni, de arra nem gondoltunk, hogy van rosszabb az ötkor kelésnél. Mindjárt ott van például a negyed ötkor kelés. Kivételesen nem az ébresztőóra volt túlbuzgó, csak az ablakunk alatt tenyerelt a dudára egy busz sofőrje, miközben melegítette az irgalmatlanul egyenetlenül járó motort. Nem, nem véletlenül, gondolom utasokat hajkurászott, de nem hinném, hogy több embernek támadna kedve az utazáshoz attól, hogy negyed órán keresztül dudál egy busz. Mikor dudálva elindult, azt hittük vége, hallottuk a dudaszót elhalni az utcákon, de pár perc múlva visszajött és tovább dudált. Erősen fontolgattam, hogy lemegyek, és móresre tanítom.

Aztán forgolódtunk még egy kicsit a vekker csiviteléséig, majd felkapcsoltuk a lámpát.
A városban nagyobb élet folyt, mint az várható lehetett volna ilyen hülye időpontban. Egy sofőr azonnal meg is próbált beszervezni minket egy túrára, bár nehezen tudom elképzelni, hogy reggel öt harminckor bóklásszon a városban egy turista, aki pont vevő egy napkeltenézésre.
Rövidesen aztán megérkezett a vezetőnk, vagyis a lány, akivel a boltot megkötöttük, meg a sofőr a kisbusszal. A nap folyamán sikerült még két ausztrált hozzácsapniuk a csoporthoz, így öten ültünk zötykölődtünk a buszban. Azt még nem tudtuk, hogy lesz-e napkelte, mert ugyan látszottak csillagok, de a felhők is. És hát minél nagyobb az erőfeszítés a napkelte miatt, annál valószínűbb, hogy felhős lesz az idő. Ennyivel jobb a napnyugta, ott azért lehet sejteni valamit előre, meg aztán felkelni se kell hozzá. Útközben, a vaksötétben az autó reflektora megvilágította az út szélén baktatókat. Hogy hajnalban, honnan hova mennek az emberek egy köteg tűzifával a hátukon, azt nem tudom.
Az út szélén leparkolva egy kövezett ösvényen indultunk el, bele a sötétbe. Előtúrtam a lámpát, de nem volt egy hosszú túra, kb. 100 méterrel később kiértünk egy kilátópontra, ahonnan jól lehetett látni, hogy bizony tök sötét van. Napkeltéig még volt fél óra. Lassan elkezdett világosodni, de még mindig nem tudtuk, hogy mit fogunk látni. Felhők jöttek-mentek, pára emelkedett fel a völgyből, mindent eltakarva, aztán ahogy jött, el is tűnt. Alattunk közben előtűntek a rizsteraszok. Az egész völgy szintvonalasra volt faragva, lehet, hogy valahol a környéken le van alapozva egy észak jel is.
Ha nem is volt egy különleges napkelte, azért érdemes volt felkelni. Amikor a hegy fölé emelkedett a nap, és megvilágította a teraszokat, igazán jól nézett ki a völgy. Közben a hegy gerincén már várakoztak a felhők. Mikor elmentünk, bezárult az egyetlen lyuk is az égen, és vége lett a napsütésnek.
A város felé menet még azért megálltunk pár helyen. Például rögtön az első faluban, hogy megnézzük a piacot. Pontosabban az embereket a piacon, mert az sokkal érdekesebb volt, mint az eladásra kínált féldisznó, vagy tökvirág. A környéket két kisebbség lakja, a yi és a dai. Az egyik csapat színes népviseletben mászkál, a másik egyszínűben. Az asszonyok elég jól viselték, hogy megrohanta őket öt turista, öt fényképezőt kattogtatva. Tulajdonképpen mi sem vagyunk jobbak azoknál a japánoknál, akik minket fényképeznek, ahogy sorban állunk a McDonald’s-ban.
A piac után már csepegő esőben ültünk vissza a kocsiba. Mire a dai faluhoz értünk, már rendesen esett. Ennek ellenére, senki nem mondta, hogy hagyjuk ki. Mivel nagyon szervezettek és felkészültek voltunk, előhúztuk az esőkabátjainkat, míg a többiek áztak. Stefano nejlonzacskóba csomagolta a fényképezőjét, a fejére meg a hátizsákja vízhatlan tokját húzta. Úgy nézett ki ebben a városi kamuflázsban, mint egy kis szeméthalom.
A falu nem volt túl érdekes, de nagyon szép rizsteraszok mellett mentünk el, miközben a bivalyok legalább annyira megbámultak minket, mint a gazdáik. Ezzel a délelőtti program gyakorlatilag véget is ért, visszafurikáztak minket a városba. Stefanoval még egyeztettünk egy ebédidőpontot, aztán eldőltünk aludni.
Az ebédet ugyanabban az étteremben rendeztük, mint az előző napi vacsorát, de egy kicsit extrémebb menüvel. Étlap helyett megint az üveges szekrényt használtuk, ráböktünk az alapanyagokra. Stefano közben kínai tudásával próbálta kideríteni, hogy mi micsoda, de még így sem volt könnyű. A sült rügyekhez közelebb hajolva kiderült, hogy szöcskék, a krumpliról meg hogy száznapos tojás. Rendeltünk mindkettőből.
A tojás egyáltalán nem volt durva, csak egy kicsit sós. A szöcske meg kimondottan jól csúszott a sörhöz. Vagy a sör a szöcskére.
Az ebéd végére az ausztrálok is előkerültek, kicsit beszélgettünk és elcseréltük velük a Kína útikönyvünket egy Vietnámra. Mindketten jó üzletet kötöttünk.
Négykor aztán megint jött értünk a sofőr, hogy elvigyen egy körre. Ide már csak hárman mentünk. Sok helyen megálltunk, és szinte mindenhonnan lélegzetelállító volt a látvány. Helyenként már arattak, természetesen kézzel. Az asszonyok sarlóval vágták a rizst, a férfiak meg a helyszínen kicsapkodták a magokat egy szánféleségbe, amit a sárban húztak. Az egész aratás térdig vízben történt. A magok egyébként meglepően könnyen kihullottak, kétszer-háromszor vágták csak oda a kötegeket.
A legszebb hely az a rész volt, ahonnan egy egész völgykatlant be lehetett látni. A hegyoldal olyan meredek volt, hogy a völgy aljában lévő házakra lenézve légifotónak tűnt.

 

Címkék: kína xinjie

33132 km, Xinjie

2009.09.26. 10:00 | Ahmet | 1 komment

Még tegnap, Shilinből visszaérkezve megvettük a másnapi, azaz mai jegyet a Yuanyang rizsteraszokhoz. Mivel két várost is Yuanyang névvel illetnek a területen, egymástól egy órányira, tudtuk, hogy tisztázni kell majd a buszsofőrrel a szándékainkat.
A reggeli menterend a szokásos volt: csipás szemmel bedobáltuk a cuccainkat, kijelentkeztünk, és visszakaptuk a depozitot. Depozit minden szállodában van, még ha a legkoszlottabb odúban alszik is az ember. Rendszerint a kulcs mellé adnak egy számlát, a szoba áráról és a befizetett depozitról. Érthetetlen, hogy a számlát miért kézzel írják, még olyan helyeken is, ahol csipkártyás ajtók vannak, és a kártyát csak azokra a napokra aktiválják, amit kifizettünk. Mert ugye van ilyen, néha egészen lerobbant helyeken is.
A buszállomás környékén megrohantak minket a felhajtók „Lijiang, Dali, Dali, Lijiang” szöveggel, de egyik sem érdekelt minket. Néhányan annyira lelkesek voltak, hogy a buszállomásról kijövet is le akartak kapcsolni, hogy vegyek náluk jegyet. Akkor se vettem, csak reggelit. Aztán cseréltünk, én őriztem a cókmókot és G ment kajavadászatra. Nekem persze könnyebb dolgom volt, mert én megeszem a kínait, ő már kihúzott az ehető kaják listájáról gyakorlatilag mindent, amit Kínában kapni lehet. Például a gőzgombócot is, ami mindig van a buszállomások környékén, és számomra ideális reggeli.
A buszon a legelső helyet kaptuk, ami elsőre mindig jónak tűnik, de aztán kiderül, hogy valójában sokkal kevesebb hely van a láb számára, mint a többi ülés esetén. Nálam ez különösen érzékeny pont. Behajtogattam magam és bíztam benne, hogy hat órával később majd le tudok szállni. Szerencsére tartottunk néhány megállót, így vissza tudtam masszírozni a vért a végtagjaimba, nem száradtak le teljesen, mire megérkeztünk.
Útközben sikerült tisztázni a sofőrrel, hogy mi a Xinjie nevű Yuanyangba megyünk, de a célban kiderült, hogy ez teljesen felesleges volt, mivel az volt a végállomás.
Megérkezéskor nem voltunk túl boldogok, mert esett az eső, és szabadtéri programnak az ilyesmi nem kedvez. Ezen sokat nem tudtunk filozofálni, mert szállodai felhajtók kegyetlen össztüze alatt álltunk, mi ketten, és egy olasz srác, Stefano, aki szintén a buszon utazott. Végül kiválasztottuk a szerencsés nyertest, és mindhárman bezsúfolódtunk a háromkerekű járgányba, amit a szálloda biztosított a potenciális vendégeknek.
A jármű – már ha lehet így nevezni – hörgött és rezonált, azonnal elnyerve tetszésemet. Mellesleg annyira nem is volt kicsi, hiszen négy utas és sok cucc is belefért. Felhörögtünk a hegytetőre, ahol szerencsésen átéltük végre azt, amire már nagyon számítottam, a közúti balesetet Kínában. Azt hiszem, ilyenje mindenkinek van, csak nekünk nem volt még. Igazából csak egy vérostoba koccanás volt, de azért befért a baleset rovatba. A legszebb, hogy három darab ilyen háromkerekű akármi vett benne részt. Mi teljesen szabályosan jobbra kanyarodtunk, mikor tök szabálytalanul a velünk párhuzamosan, tőlünk jobbra haladó dolog nem nyomott egy satuféket. Felelőtlen dolog volt ez tőle, mert így megrendítő erővel passzíroztuk a szintén tök szabálytalanul az út szélén álldogáló harmadik izének. A veszteséglistán azt hiszem, négy visszapillantó tükör és legalább négy horpadt karosszériaelem található. Mi elegánsan kiszálltunk, ugyanis a szálloda előtt 20 méterrel sikerült ezt a tömegszerencsétlenséget előidézni.
Gyorsan leboltoltuk kínai utunk legolcsóbb, de nem legrosszabb szobáját, majd Stefanoval együtt három fős csoportot alakítva, lebeszéltük a másnapi programot, nevezetesen a napkelte megtekintését a rizsteraszoknál, valamint néhány egyéb programot. A jól végzett szervezési tevékenység örömére meghívtuk a srácot egy sörre, amit a szobánk előtti teraszon ülve döntöttünk be, nézve az esőben ázó rizsföldeket. A sör után végül elmentünk vacsorázni is, ami jó döntés volt, mivel Stefano beszél kínaiul, mi meg nem. A rendelés tulajdonképpen a nyersanyagok kiválasztásával véget is ért, a többi a szakács dolga volt, és meg kell, hogy mondjam, jól végezte a dolgát, még G-nek is ízlett.

 

Címkék: kína xinjie