Ázsia, a Himalája körül

Hív az út, menni kell! Ezért aztán el is indulunk kettecskén, busszal, vonattal, vagy ami éppen jön, hogy elmenjünk Pekingig, meg vissza, körbejárva azt a nagy ráncot, amit India gyűrt az Eurázsiai kőzetlemezre. Mellesleg teszünk egy kísérletet arra, hogy mindarról, ami közben történik, itt közvetítsünk.

Utolsó kommentek

  • mcs: @Ahmet: óver the earth? (2011.11.16. 18:43) Beígért végszó
  • Ahmet: Holdra raknád az óvert? De nem lenne over, csak Holdon lenne. (2011.11.16. 08:30) Beígért végszó
  • mcs: holdi óvert! (2011.11.14. 20:19) Beígért végszó
  • Ahmet: @encián: Dolgozgatunk. Azért remélem, hogy lassan tényleg dolgozni is fogunk, aztán lesz miből világot látni. 20 órás? Hmmm, szerintem több volt, de nehéz ezt kiszámolni, mert közben van néhány átsz... (2011.11.13. 10:39) Beígért végszó
  • encián: Ez igen!:-) Mo.-tól a legtávolabbi pontok egyike, legalább 20 órás repülőút. Dolgoztok vagy "világjártok"? üdv.: encián (2011.11.06. 14:50) Beígért végszó
  • Utolsó 20

Címkék

agra (2) ahmedabad (1) amritsar (2) attapeu (1) aurangabad (2) bahrain (1) bangkok (14) batrik (3) bengaluru (1) bikaner (2) bodrum (2) buon ma thuot (1) cat ba (1) champasak (1) chengdu (5) cheung ipauk (1) chiang mai (2) chiang rai (2) chitral (1) cuc phuong (2) dalat (1) dali (1) darjeeling (1) dege (1) delhi (6) doğubayazıt (2) don det (2) dunhuang (2) előkészület (5) emei shan (2) ernakulam (2) esfahan (3) fenghuang (1) fethiye (2) ganzi (1) gilgit (4) göreme (3) guilin (2) halong öböl (1) hampi (2) hanoi (4) hoi an (2) hongsa (2) hsipaw (3) huaihua (1) hua hin (1) hue (3) hyderabad (1) ihlara (1) india (73) irán (26) isztambul (4) jaipur (2) jaisalmer (2) jammu (1) jodhpur (2) kalaw (1) kaluts (1) kambodzsa (11) kanchanaburi (3) kangding (1) karachi (1) karimabad (3) kashgar (2) kerman (2) khajuraho (1) kína (68) kinpun (1) kolkata (2) kompong chhnang (1) kong lo (1) konya (2) kon tum (1) ko lipe (5) krabi (4) kratie (1) kunming (3) lahore (6) laosz (27) lijiang (2) lopburi (1) luang nam tha (2) luang prabang (3) madurai (1) mandalay (5) manigango (1) mastuj (1) mcleod ganj (2) mumbai (3) munnar (1) myanmar (27) mysore (1) nanchang (1) nha trang (2) ninh binh (3) nyaungshwe (4) nyaung u (4) olympos (1) orchha (2) pakisztán (23) pakse (2) pak chong (3) palolem (3) panaji (2) passu (1) peking (4) phimai (1) phnom penh (3) phonsavan (3) phouvan (1) pingyao (2) qazvin (2) rasht (2) rayen (2) rishikesh (2) saigon (2) sapa (2) sen monorom (2) sershu (1) shin gompa (1) shiraz (7) siem reap (4) sost (1) srinagar (2) sukhothai (2) suzhou (2) tabriz (3) tangkou (2) tashkurgan (2) thaiföld (40) thansan (1) tha khaek (2) tidei (1) törökország (17) toudeshk (2) trichy (3) turpan (2) udaipur (4) udomxai (1) úton (35) vang vieng (3) varanasi (2) vientiane (3) vietnám (30) xian (1) xiao likeng (1) xining (1) xinjie (2) yangon (4) yangshuo (5) yazd (2) yushu (4) zhongdian (2) Címkefelhő

HTML


68118 km, Varanasi

2010.04.16. 10:00 | Ahmet | 8 komment

Megint hajnalban keltünk, bár ma a Nap kicsit megelőzött minket. Így legalább nem kellett sötétben a bokáig gázolni a mocsokban. Mert az utcán van minden. Kicsit mint a középkorban, a szemetet mindenki az utcára szórja, és nem kevés szennyvíz is folydogál helyenként, erre még rásegítenek a tehenek és a kóbor kutyák, meg az isten tudja ki még. Lehet, hogy rosszabb, mint a középkor, mert akkor még nem voltak zacskók meg intimbetétek a szemét között.

Egyenesen a folyópart felé vettük az irányt, de mielőtt elértük volna, már le is kapcsolt minket egy csónakos. Az árfolyam kicsit magasabb volt, mint este, de nyilván reggel még mindenki optimista, bízik benne, hogy ha ez nem, akkor egy másik fuvar majd összejön. Megalkudtunk, és a halottégető ghat mellett vízre szálltunk.
A folyópartot végig lépcsők szegélyezik, de nem egységesen, mint a Dunapartot, hanem mind más, attól függően, hogy melyik közösség építette. Úgy tűnik, hogy India minden állama vagy tája birtokol egy szakaszt a Gangesz partján, ahol általában nemcsak fürdőhelyet alakítanak ki, hanem rögtön egy zarándokszállást is.
A fürdőzés nem igazán egészséges a test számára, ugyanis a víz még mindig borzasztóan szennyezett, bár már tettek lépéseket a Gangesz megtisztításának érdekében. Természetesen kicsit magyaros módon a nagyvonalú projektből a végén maradt három szennyvízátemelő, az is elektromos szivattyúval. Nyilván a szivattyú nem tisztítja meg a szennyvizet, csak gondoskodik róla, hogy kicsit a parttól távolabb érjen Gangeszt. Másik apró szépséghibája a dolognak, hogy Varanasit igencsak gyakran sújtják áramszünetek, így aztán a szivattyúk a nap javarészében állnak. Szóval nagyrészt a város szennyvize miatt katasztrofális a helyzet. Ahhoz, hogy a fürdővizet biztonságosnak nyilvánítsák, az E. Coli számnak 500 alatt kellene lenni literenként. Jelenleg 1,5 millió. A víz szervesanyag-tartalma pedig olyan magas, hogy helyenként már nem tartalmaz oldott oxigént. Ez azt jelenti, hogy baktériumokon kívül más nem nagyon él meg benne és rothad az egész. Ilyen állapotok uralkodnak mondjuk egy szennyvízcsatornában, ezért is bűzlik.
Ilyen vízben álltak a tömegek derékig a vízben, illetve merültek alá, hogy megtisztuljanak. Egyesek kicsit öblögettek is a vízzel, vagy nyeltek pár kortyot. A fürdés láthatóan nemcsak vallási jellegű volt, mert egy partszakaszt muzulmánok foglaltak el, akiknek egyáltalán nem szent folyójuk a Gangesz, de a hindu fiatalok is boldogan úszkáltak, fröcsköltek, meg dobálták egymást a vízbe.
Közben csónakosunk felhívta a figyelmünket a part mellett lebegő csecsemőhullára. Elmagyarázta, hogy gyerekeket, sadhukat, himlőben vagy kobramarásban elhunytakat nem égetik el, csak követ kötnek a lábukra és a folyóba dobják. A miértre már nem tudott választ adni, kevésnek bizonyult a nyelvtudása, de azt még elmondta, hogy pár nap után a kötél elszakad, a hulla meg a parton köt ki, ahol a kóbor kutyák felzabálják. Nem tudom kell-e kommentálni. Esetleg annyit tennék hozzá, hogy nem a kötél szakad el, erről tanúskodott, hogy a gyereknek nem volt lábfeje. Egyébként meglepő méretűre puffadt fel, ha már belementem a naturális részletekbe. Kicsit arrébb, a folyó közepe felé egy felnőtt teteme is úszott lefelé, de igazából akármi is lehetett volna, mert nagyon nem volt felismerhető.
A fürdésen és beleszaráson kívül természetesen másra is használják a folyót. Például itt mosnak, a parton meg teregetnek. Nem kötélre, csak úgy a kövezetre meg a lépcsőkre terítik ki száradni a ruhát, vagy ahol van, ott a fűre. Ezért is van, hogy a szállodai ágynemű akkor is látványosan koszos, ha nem aludt benne még senki.
Mások itt mosogatnak, és a fürdés testet megtisztító részét is gyakorolják, tusfürdővel, samponnal.
Csónakosunk leevezett velünk a forgalmasabb ghatok végéig, aztán visszafordultunk. Kezdett meleg lenni, pedig még csak nyolc óra volt.
A Manikarnika halottégető ghat mellett rakott ki, ugyanott ahonnan indultunk. Ahogy a szálloda felé tartottunk, szembe jött egy halotti menet, nyilván égetni jöttek. Morbid vagy sem, utánuk mentünk megnézni. Fotózni természetesen szigorúan tilos és ellenjavallt, bár minden évben rengeteg turistát szivatnak meg vele. Jó szándékú segítők elviszik őket valahova, ahonnan csinálhatnak pár képet, de mit ad isten megjelenik egy rokon, aki kiszúrta a dolgot, és nagy patáliát csap. Persze némi pénzért hajlandó elfelejteni az inzultust. Valószínűleg ez az ember minden halottnak rokona.
Az elhunytat bambuszhordágyon hozza négy ember, másképp nem is lehetne a keskeny sikátorokon. A holttest fehér vászonba van kötözve, és piros, arannyal hímzett lepellel letakarva. Először a folyópartra mennek, ahol belegázolnak a vízbe, hogy utoljára alámerítsék a szent folyóban az ez elhunytat. Ilyenkor az aranymosók kicsit arrébb húzódnak. Néhányan ugyanis abból élnek, hogy az elhamvasztott halottak arany- és ezüsttartalmát próbálják kimosni a folyó iszapjából, nyilván nem teljesen sikertelenül.
A fürdetés után kihozzák a hordágyat, lerakják a máglya mellé, a halott arcát kicsomagolják, és gondosan megtörlik. Majd körégyűlnek, és csinálnak egy utolsó csoportképet. Nem kicsit beteg, ahogy tartják a halott fejét, hogy az objektívbe nézzen. Esetleg valaki hátulról húzhatná az arcát, hogy mosolyogjon is.
Ezután a testet a máglyára rakják. Van, akit a lepelbe csomagolva, van akinek az arcát szabadon hagyják. Ez utóbbi számomra megint csak furcsa. A rokonok fahasábokat raknak a testre keresztben, majd rengeteg füstölőt, és az egész máglyát alaposan megszórják szantálfaporral. Gondolom ez elveszi az égő hús szagát.
A máglyát azt hiszem, hogy az elhunyt fia vagy egy közeli rokon gyújtja meg, bár úgy láttuk, mintha az egyiket egy brahmin gyújtotta volna meg. Lehet, hogy már nem élt egyetlen fia sem. A fiú először megfürdik a folyóban, majd egy nagy füstölgő szalmacsomóval körbejárja a máglyát, többször megérintve a halott arcát, testét, majd a szalmacsomót addig lóbálja, míg lángra nem lobban. Ekkor a máglya alá dugják, a többi már nem a család dolga. A fellobbanó lángok közt még csináltak egy képet a nagypapa arcáról, aztán a gyászolók elmentek. Egy kisebb, pár fős csoport még a máglya mellett maradt, de mikor az elhunyt haja is lángra kapott, akkor ők is elmentek. Nem lehetett túl szép látvány közelről, de távolról sem volt az, úgyhogy mi is leléptünk.
Délután megpróbáltunk vonatjegyet venni, de zárva volt minden jegyiroda, a vasútállomásra meg nem volt kedvünk kimenni. Általában a jegyirodákban annyival kerül többe a jegy, mint egy oda-vissza autoriksázás az állomásig, szóval nem éri meg a bumlit. Persze lehet interneten is jegyet venni, de nem lelkesedünk a kártyaadatok interneten való küldözgetéséért gyanús gépeken, gyanús internetkapcsolatokon keresztül.

 

Címkék: india varanasi

68111 km, Varanasi

2010.04.15. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

A tervezett menetidő tizenkét óra volt, ami már eleve nevetségesen sok, de mikor felébredtünk, tisztán látható volt, hogy a betervezett 40 km/h-ás átlagsebesség is erősen túlbecsült volt. Igazából nem is a vonat sebességével volt a gond, inkább azzal, hogy félórákat álltunk itt-ott, teljesen értelmetlenül. Lehet, hogy elindítottak ezt az új járatot pár éve, csak még mindig nem szóltak a vasutasoknak, hogy nyomják be valahogy a többi vonat közé. Különösen idegesítő volt, hogy Varanasi előtt is álltunk egy háromnegyed órát, majd újabb negyvenöt percet vesztegeltünk, mint később kiderült a vasútállomástól fél kilométerre. Simán elsétálhattunk volna az állomásig, ha sejtettük volna, hogy csak ennyire van.

Alig tizenötórás út után céltudatosan az előre fizetett autoriksák felé vettük az irányt. Csak nevében volt az, mert ugyan volt egy bódé, aminek az oldalán fel voltak sorolva az úticélok, meg az árak, de nem ült benne senki, a sofőrnek kellett fizetni, aki el is vitt minket majdnem a célig. Az utolsó néhány száz métert gyalog kellett megtenni, mert a Gangesz partján már csak sikátorok vannak. Akadt vezetőnk is, az egyik autoriksasofőr, aki azt mondta, hogy neki vége a műszaknak, úgyis arra megy, megmutatja az utat. Nyilván leszedte komisszióra a szállodást, de egészen őszintén szükségünk volt rá.
Az utcák sehol nem szélesebbek két méternél, viszont kanyarognak, és semmilyen támpont nincs arra vonatkozólag, hogy hol is jár az ember. Van viszont rengeteg szemét, tehénszar és termelőik, meg szennyvíz.
Végül váratlanul megérkeztünk a szállodába, ahol csodálatos módon még szoba is volt. Az utánunk érkezőknek már azt mondták, hogy csak deluxe szoba van egy ezresért. Nem igazán értem, mert mi választhattunk ruppótlan és ruppótlanabb közül. Egyébként nem a legolcsóbbat választottuk, így van fürdőszobánk. Mondjuk ablakunk nincs, vagyis van, de a folyosóra néz. Viszont a szoba tiszta, sőt a lepedő is az. Takaró nincs, de nem is nagyon van rá szükség.
Első utunk a tetőn lévő étterembe vezetett, ahol halálra akartak éheztetni. Kiderült, hogy itt ez a normál kiszolgálás. Alig két óra alatt sikerült végezni az ebéddel, amiből kb. másfél óra volt a várakozás. Tisztára mint Bulgária a nyolcvanas években.
Kis pihenő után lementünk a Gangesz partjára. Varanasi az egyik legnépszerűbb fürdőhely a szent folyó partján. Nem tudom miért, gyakorlatilag mintha egy szennyvíztelepen fürdenének, de ez az ő bajuk. Egyre kevésbé hatnak meg az indiaiak problémái. Annyiszor ütköztünk már masszív ostobaságba ebben az országban, hogy kicsit úgy érzem, maguknak csinálják a problémákat, élvezzék gyümölcsét!
A szállodánk a legnagyobb halottégető ghat közelében áll, így ott értünk a folyópartra. Egész nap megy a hamvasztás. A környéken mindenhol hatalmas farakások állnak, mellettük nagy kétkarú mérlegek, mivel kilóra adják a tüzelőt. A szükséges mennyiséget rutinosan kiszámolják, a megrendelő pénztárcájának vastagságától függ, hogy milyen fát használnak. A legdrágább a szantálfa.
Elindultunk a folyóparton, hogy megnézzük az esti szertartást, amikor nemcsak imádkoznak, hanem mécseseket is vízre tesznek. Kicsit nagy volt a tömeg, közben méterenként megtaláltak a csónakosok „hellosirboat” mélységű nyelvtudásukkal. Egy idő után elég idegesítővé váltak, úgyhogy elkezdtem árajánlatokat kérni, hogy mennyiért vinnének el minket Haridwarba. Az indiaiak agyon kívül humorérzékkel sem rendelkeznek. Először mindegyik ostobán bámult, majd elkezdte magyarázni, hogy hát Haridwar az nagyon messze van. Mondtam, hogy nem probléma, mondjon egy árat. Ekkor felcsillant a fény a szemükben, na nem az értelemé, hanem a mohóságé, és rávágták a nagyon nagy összeget: 50.000 rúpia. Azonnal beleegyeztem, akkor jött, hogy fejenként annyi. Mondtam, hogy az is rendben. Na, erre már gyanakodni kezdtek. Egyébként Haridwar innen saccra ezer kilométer, ráadásul a folyón felfelé. A végén nem vittek el Haridwarba. Egyébként is jártunk már ott.
Közben teljes erővel ment a folyóparton a kántálás, meg némi gyertyaeregetés is, de az utóbbi csak módjával, kántálni ugyanis ingyen lehet, a gyertya meg pénzbe kerül.
Már sötét volt, mikor visszaindultunk a szállodához, és mégis visszataláltunk, ami komoly fegyvertény.
Felmásztunk megint a tetőre, és újabb kínkeserves rendelés után sört ittunk, mert ahhoz már régen volt szerencsénk. Itt is szerény, háromszoros áron adják. Közben egy magatehetetlen Dél-Afrikai nővel beszélgettünk, aki képtelen bármit is megfogni, amíg száradt a kezén a henna.

 

 

Címkék: india varanasi