Ázsia, a Himalája körül

Hív az út, menni kell! Ezért aztán el is indulunk kettecskén, busszal, vonattal, vagy ami éppen jön, hogy elmenjünk Pekingig, meg vissza, körbejárva azt a nagy ráncot, amit India gyűrt az Eurázsiai kőzetlemezre. Mellesleg teszünk egy kísérletet arra, hogy mindarról, ami közben történik, itt közvetítsünk.

Utolsó kommentek

  • mcs: @Ahmet: óver the earth? (2011.11.16. 18:43) Beígért végszó
  • Ahmet: Holdra raknád az óvert? De nem lenne over, csak Holdon lenne. (2011.11.16. 08:30) Beígért végszó
  • mcs: holdi óvert! (2011.11.14. 20:19) Beígért végszó
  • Ahmet: @encián: Dolgozgatunk. Azért remélem, hogy lassan tényleg dolgozni is fogunk, aztán lesz miből világot látni. 20 órás? Hmmm, szerintem több volt, de nehéz ezt kiszámolni, mert közben van néhány átsz... (2011.11.13. 10:39) Beígért végszó
  • encián: Ez igen!:-) Mo.-tól a legtávolabbi pontok egyike, legalább 20 órás repülőút. Dolgoztok vagy "világjártok"? üdv.: encián (2011.11.06. 14:50) Beígért végszó
  • Utolsó 20

Címkék

agra (2) ahmedabad (1) amritsar (2) attapeu (1) aurangabad (2) bahrain (1) bangkok (14) batrik (3) bengaluru (1) bikaner (2) bodrum (2) buon ma thuot (1) cat ba (1) champasak (1) chengdu (5) cheung ipauk (1) chiang mai (2) chiang rai (2) chitral (1) cuc phuong (2) dalat (1) dali (1) darjeeling (1) dege (1) delhi (6) doğubayazıt (2) don det (2) dunhuang (2) előkészület (5) emei shan (2) ernakulam (2) esfahan (3) fenghuang (1) fethiye (2) ganzi (1) gilgit (4) göreme (3) guilin (2) halong öböl (1) hampi (2) hanoi (4) hoi an (2) hongsa (2) hsipaw (3) huaihua (1) hua hin (1) hue (3) hyderabad (1) ihlara (1) india (73) irán (26) isztambul (4) jaipur (2) jaisalmer (2) jammu (1) jodhpur (2) kalaw (1) kaluts (1) kambodzsa (11) kanchanaburi (3) kangding (1) karachi (1) karimabad (3) kashgar (2) kerman (2) khajuraho (1) kína (68) kinpun (1) kolkata (2) kompong chhnang (1) kong lo (1) konya (2) kon tum (1) ko lipe (5) krabi (4) kratie (1) kunming (3) lahore (6) laosz (27) lijiang (2) lopburi (1) luang nam tha (2) luang prabang (3) madurai (1) mandalay (5) manigango (1) mastuj (1) mcleod ganj (2) mumbai (3) munnar (1) myanmar (27) mysore (1) nanchang (1) nha trang (2) ninh binh (3) nyaungshwe (4) nyaung u (4) olympos (1) orchha (2) pakisztán (23) pakse (2) pak chong (3) palolem (3) panaji (2) passu (1) peking (4) phimai (1) phnom penh (3) phonsavan (3) phouvan (1) pingyao (2) qazvin (2) rasht (2) rayen (2) rishikesh (2) saigon (2) sapa (2) sen monorom (2) sershu (1) shin gompa (1) shiraz (7) siem reap (4) sost (1) srinagar (2) sukhothai (2) suzhou (2) tabriz (3) tangkou (2) tashkurgan (2) thaiföld (40) thansan (1) tha khaek (2) tidei (1) törökország (17) toudeshk (2) trichy (3) turpan (2) udaipur (4) udomxai (1) úton (35) vang vieng (3) varanasi (2) vientiane (3) vietnám (30) xian (1) xiao likeng (1) xining (1) xinjie (2) yangon (4) yangshuo (5) yazd (2) yushu (4) zhongdian (2) Címkefelhő

HTML


59477 km, Trichy

2010.03.09. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Most nem engedtük be a bogarakat, de lámpaoltás után kinyitottuk az ablakot, hogy kicsit jobb idő legyen. Nem egyszerű foglalatosság az alvás Indiában, mert így hallgathattuk, hogy éjjel fél egykor még javában vagdostak valamit flex-szel, ami azért egy kulturált jogállamban is azonnali kivégzést vonna maga után, és a bíróság is felmentene az önbíráskodás vádja alól. Mondjuk a legtöbb kulturált jogállamban nincs februárban 35°C, hogy éjjel kelljen dolgozni. Nem is kelnek túl korán, csak néhányan, akik a zajt biztosítják.

Reggelire vettünk édességeket. Gyakorlatilag a „bármi, csak ne legyen csípős” a legfőbb szempont mostanában. Nincs könnyű dolgunk.
Sokat nem kellett várni a buszra, konkrétan úgy kellett felugrani és már mentünk is Thanjavurba. Ez a város is a templomáról híres. Lassan le kell állni az ilyen templomos városokkal, mert még a végén túladagolásunk lesz.
A busz valahol a város előtt tett le, ahonnan az eddigi leglerobbantabb busszal mentünk be Thanjavurba. A Brihadishwara templomról már messziről látszott, hogy jó lesz. Az elrendezése hasonló az eddig látottakhoz, de itt nincsenek kifestve a szobrok. Néhány helyen úgy tűnik, hogy egyszer jó színesek voltak, de hát 1010-ben rendelték el az építkezést, azóta volt idő néhány réteg festék lekopására.
Természetesen a harmadik kapu előtt – az áldásosztó elefánt után - le kellett venni a cipőt, és mezítláb folytatni a forró kövezeten. A templom lenyűgöző. A festék hiányán kívül egyéb dolgokban is különbözik az eddig látottaktól. Például nincsenek kis hullámbádog féltetők biggyesztve évezredes épületek mellé, meg nincs sehol szeméthalom, esetleg használaton kívüli hordók, kézikocsik, nem hálóznak be mindent a drótok, és nem fúrtak fel egy sor neont a festett kőmennyezetre. Lehet, hogy azért mert a Világörökség része, de lehet, hogy csak lustaságból. És hiányoznak a „Fotózni tilos”, a „Belépés csak hinduknak”, illetve a „Best silk sarees from FST Pvt. Ltd.” táblák is.
A templom udvarán rögtön Shíva hátasállata fogad, ami egy marha nagy marha. Ráadásul háttal, mert a templom felé néz. Egyébként Nandu névre hallgat a hindu keresztségben. Ez a példány a legnagyobb talán egész Indiában is. Egy darabból faragták ki, és akkora, hogy építettek mellé egy emelőszerkezetet, hogy legyen miről mosogatni. Mégis hogy nézne ki, ha a szent jószágnak támasztanának egy létrát?
Nagy szabadságunkban aztán benéztünk mindenhova. Tulajdonképpen annyival nem érdekesebb a legbelső szentély, mint ahogy azt az ember gondolja, ha nem engedik be. De azért tiszta ciki lett volna úgy hazamenni, hogy még egy rendes lingát sem látunk. Itt végre ráemelhettük tekintetünket. Szép virágfüzérekkel volt díszítve, fölötte meg egy ötfejű Naga kígyó biztosította a védelmet. A templom körüli árkádok alatt persze volt még egy rakat kisméretű linga, de hát az mégse ugyanolyan, mint az, amelyik a szentélyben áll. Volt még egy érdekes falfestmény is, amin a lingára arcot is rajzoltak. Ha figyelembe vesszük, hogy a linga egy stilizált pénisz..... hát, hogy is fejezzem ki... A hinduizmus már csak ilyen.
A templomot, pontosabban a központi szentélyt egykor bezárták, úgyhogy átballagtunk a királyi palotához. Nagy nehezen megtaláltuk a bejáratot, lepengettük a belépőt. sőt még fényképező jegyet is vettünk, mert mostanában becsületesek vagyunk. Aztán rájöttünk, hogy gyakorlatilag egy gazos udvart nézhetünk meg, meg néhány denevérszaros termet. A denevérszar egyébként messze felülmúlja a macskaszart szagban. Itt is felfedezhető volt a teljesen értelmetlen modernkori építkezés. Például az udvarra néző oszlopos tróntermet egy ocsmány vasráccsal leválasztották, de hogy minek, azt nem lehet tudni, mert a rács nem ér el a falig, tehát a galambok ki-be röpködnek továbbra is, meg a szomszédos oszlopcsarnok felé is nyitott, tehát simán be lehet sétálni, de legalább ronda.
Benéztünk a szomszédos könyvtárba is, ahol van néhány régi európai és ázsiai könyv kiállítva. Itt belefutottunk két magyarba, akikre ráköszönve azonnal azt a kérdést kaptuk, hogy mi vagyunk-e azok, akik már kilenc hónapja utaznak. Ők is találkoztak Andreával, és hát a magyarok számát tekintve egészen jó esélyük volt rá, hogy eltalálják. Kicsit elbeszélgettünk, aztán elváltunk, mert nekik nem volt ennyi idejük.
Felmásztunk a szomszédos harangtoronyba is, ahonnan kitűnően lehetett látni, hogy a városban legalább száz mobiltelefon-adótorony van.
Ezután beültünk egy kis kifőzdébe, ahol már rakták is elénk a banánlevelet. Sok helyen erre rakják az ételt, nem tányérra. Használat után megy az utcán lófráló kecskéknek. Azokból több van egyelőre, mint szent tehenekből. Természetesen rizs volt a menü néhány szósszal, amik közül volt, ami csípett és volt, ami nagyon csípett. A mennyiségre nem lehetett panaszunk, meg a személyzetre sem, akik ott lelkesedtek végig, és ahogy elfogyott valami, kis vödörből azonnal adagoltak még a rizskupacra. Természetesen evőeszköz nem volt, úgyis csak kivágná a banánlevelet. Hihetetlen, hogy milyen nehéz kulturáltan enni kézzel. Pálcikával egyszerűbb.
Ebéd után még egyszer visszamentünk a templomhoz, hogy egy kicsit elüldögéljünk az udvaron. Gondoltam, megpróbálok lefotózni pár szép színes száriba csomagolt nőt, de sok sikerrel nem jártam, részben azért, mert állandóan jött valaki, hogy szeretne belenézni a fényképezőbe. Csábító a teleobjektív. Valószínűleg jobban jártam volna, ha odaballagok és megkérem az alanyt, hogy maradjon nyugton, mert le akarom fényképezni.
Aztán lassan indulnunk kellett, mert vissza kellett még jutni Trichybe, az út pedig reggel másfél óra volt. A buszállomásra simán kijutottunk, hála a briteknek, akik itt hagyták a széles körű angol nyelvtudást, ahol aztán megint éppen hogy csak fel tudtunk pattanni egy buszra. Ezen sokkal kényelmesebb ülések voltak, mint a reggelin, sajnos nem mi ültünk rajta. De expressz járat volt, így aztán nem szállt le senki, hogy üresedjen hely, viszont csak egy óra volt az út.
Este a Pizza Cottage-ba mentünk vacsorázni. Valami hihetetlen véletlen folytán a logójuk is hasonlít... Ettünk egy mirelit sajtos pizzát.

 

Címkék: india trichy

59347 km, Trichy

2010.03.08. 11:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Egész jól aludtunk, annak ellenére, hogy este elfelejtettük becsukni az ablakot, amire csak akkor lettünk figyelmesek, mikor a neonról potyogni kezdtek a muslicák. Nem tudom, hogy, de reggelre mind eltűnt, pedig este legalább háromszáz táborozott a plafonon. Nem voltak az ágyunkban sem, pedig előtte oda hullottak.

Reggelinket a legközelebbi kifőzdében fogyasztottuk el. Kicsit kezd agyunkra menni az indiai kaja. Nem könnyű reggelire is csípőset enni. Bármilyen fűszert tudnak olyan mennyiségben adagolni, hogy az már csípjen. Gyomorégés elleni sör meg csak a bárokban kapható háromszoros áron, ami egyáltalán nem szimpatikus.
Megkerestük az egyes buszt, ami nagyjából arra ment, amerre mi is szerettünk volna. Egész egyszerűen ment. A Szikla erődnél szálltunk le, ami meglepő módon nem más, mint egy szikla a nagy lapos síkság közepén. A lelkes indiaiaknak persze az jutott azonnal az eszébe, hogy oda templomot kell építeni. Először csak kis szentélyeket vésegettek a falba, de aztán megemberelték magukat, és rögtön kettőt is felépítettek. Egy szép nagyot félúton a csúcs felé, meg egyet a tetejére. Persze belépni csak hinduknak lehet. Ez a jó az itteni templomokba, befizeti az ember a belépőt magának meg a fényképezőnek, aztán tulajdonképpen nem mehet be, mert ami igazán fontos, az a hitetlen szemnek láthatatlan. A hegyre egy fedett kőfolyosó vezet fel, amiben a sziklába vágott lépcsők rejtőznek. A cipőt természetesen már lent le kell venni. A templomba csak az ajtóból sandítottunk be, aztán másztunk tovább. Közben láttunk egy lázadó denevért, amelyik az évezredes hagyományokra téve egy teljesen nyitott sziklafalon lógatta fel magát nappalra. Ráadásul nem is magasra.
A hegy tetején álló templom is tiltott a hitetleneknek, de úgy tűnik nem annyira, mert kiírva nem volt, és nem is foglalkozott velünk senki, mikor bementünk. Nem volt túl érdekes, viszont a kilátás jó volt.
Leereszkedve még benéztünk a szent tehenek istállójába, amit a szag alapján találtunk meg. Nem tudják, hogy milyen szerencsések. Nemcsak azért, mert szentek, hanem azért is, mert többi szent társukkal ellentétben nem a szemétből kell kiguberálniuk a vacsorát.
A sziklától gyalog indultunk el megkeresni egy helyi muzulmán szent sírját, de nem találtuk meg, és nem volt akkora élvezet a séta a forgalomban, hogy tovább keressük. Járda ugyanis nem létezik, vagy ha van, akkor elfoglalja valami, esetleg csak 60-70 %-ban fedi le az alatta húzódó szennyvízcsatornát. Szóval kezd India karakteresedni.
Felszálltunk inkább újra az egyes buszra, ami történetesen ugyanaz a busz volt, ugyanazzal a kalauzzal, mint amivel indultunk, és elbuszoztunk a Sri Ranganathaswamy templomig. Jó az, amikor a zötyögő buszon próbálja felolvasni az ember ezeket a neveket a kalauznak. Mindegy, értette, nyilván minden turista ugyanoda megy.
Ez valószínűleg India egyik legnagyobb temploma. Persze attól függ, hogy számoljuk, mert konkrétan soha nem tudja az ember, hogy már bent van, vagy még kint. Mi bentnek azt számoljuk, ahova már csak cipő nélkül lehet menni, de az első kapu és fal jóval kijjebb van. Összesen hét kapun kell áthaladni, amik közül az első a legmagasabb, a maga 73 méterével. Természetesen szép színesre festett szobrok díszítik az összeset. Aztán az n-edik kapu után kint a tábla, hogy innentől csak cipő nélkül. Pont belefutottunk egy német turistacsoportba, ami nem könnyítette meg a dolgunkat. Azért valahogy elhelyeztük a cipőinket a megőrzőben. A bakancsaimnak csak az orra fért be a polcra, de így is megállt. Kaptunk egy kis cetlit róla, de alapvetően senkit nem érdekelt semmi.
Körbejártuk a templomot, bár a lényeget itt se nézhettük meg. Goában a hinduk Szűz Máriával fényképeztették magukat, minket meg itt be se engednek. Eleve honnan tudják, hogy nem vagyunk hinduk? Csak nem bőrszín alapján különböztetnek meg?!
Cipőinket visszaszerezve gyalog indultunk el a másik közeli templomhoz, aminek szintén szép neve van: Sri Jambukeshwara. Nagyjából toronyiránt mentünk, így volt alkalmunk megtekinteni néhány szokatlan lakóhelyet. Konkrétan a felüljáró alatt tanyázó családok életébe pillanthattunk be, már csak azért is, mert falak nincsenek. Annak ellenére, hogy nyilvánvalóan hajléktalanok, mégse nevezném annak őket, mert igenis kialakítottak maguknak valami lakást, és nem adták fel az életet. A lakóterületet arasznyi földsánc veszi körül, gondolom, ez gátolja meg, hogy eső esetén esetleg éjjel alájuk folyjon a víz. A placc le van döngölve, gyönyörűen felseperve, az egyik sarokban tűzhellyel. Természetesen nem egy légkeveréses mikróval kombinált tűzhely, hanem három kő, amin megáll a lábos. Ezzel nem azt szeretném mondani, hogy a sorsuk kielégítően alakul, hanem azt, hogy becsülendő, hogy nem adják fel, hanem harcolnak egy jobb életért.
A templomhoz megérkezve szépen kifűztem a bakancsomat, levettem a zoknimat, felpakoltam a megőrző pultjára, amikor közölte a jóember, hogy a templom zárva van, csak háromkor nyit ki. Éljen!
Elmentünk ebédelni. Szerencsére mindenhol vannak kis éttermek, ahol a helyiek is esznek, és általában van angol étlap is. Hogy minek, azt mondjuk nem igazán értem, mert általában úgy néz ki, hogy a százféle étel közül rábök a tikkákra, vagy massalákra, és közli, hogy csak azok vannak. Majd rendelés után egy fél órával előkerül újra, hogy amit rendeltünk az pont nincs. Egyébként meg sokszor előfordult, hogy tök egyforma kaját kaptunk, pedig mást rendeltünk. Alapvetően amúgy is találomra rendelünk. Kértem kávét is, de mondták, hogy nincs. Akkor teát. Az sem volt, csak az, amit mutatott. Maradtunk a víznél, amit már úgyis kihozott. Kancsóban, természetesen a csapból. Később figyeltem, hogy a poharak mosogatásával nem bíbelődnek, hiszen az csak vizes. Egyébként azt hiszem, forralják a vizet, sőt néha tesznek is bele ezt-azt. Egy helyen például egészen piros volt, de nem málnaszörp íze volt, hanem fahéj.
Csak nem akart három óra lenni, úgyhogy körülsétáltuk a templomot, vagyis azt a falat, ami elválasztja a cipős világot a cipőtlentől. Ez nem egy nagy templom, körbe is értünk fél óra alatt, lehetett bakancsot fűzni. Összességében hasonló volt az eddig látottakhoz. Ez történetesen Shívának volt szentelve, meg annak a történetnek, hogy Shíva kiszabadította az elefántot a pókhálóból. Hát igen, régen nem olyan kis nyeszlett pókok járták a földet, mint amitől mostanában sikoltoznak a lányok.
Vacsorára vega cheeseburgert ettünk, ami meglehetősen szar volt, de legalább nem csípett. Néha azt gondolom, hogy csodálatos lenne egy McDonald’s, de aztán az is eszembe jut, hogy mióta beverték az első üzletük ablakait, azóta nincs marhahús az étlapon.

 

Címkék: india trichy

59322 km, Trichy

2010.03.08. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Rendkívül rosszul aludtunk éjjel. Ennek több oka is volt. Egyrészt ki kellett kapcsolni a ventillátorunkat, mivel a legkisebb áramingadozásra is iszonyú zajt csapott. Másrészt zabáltak minket a szúnyogok, amiket minden igyekezetünk ellenére nem lehetett kizárni a szobából, mivel a falon téglányi szellőzőnyílások voltak. Harmadrészt a szomszédok késő estig, illetve kora reggeltől üvöltöztek. Negyedrészt korán beindult a forgalom az utcán. Arról nem is beszélve, hogy az ágy minden irányban kicsi volt.

Mivel nem lettünk szerelmesek Maduraiba (a templomot leszámítva), egy büdös, forgalmas városnak bizonyult, úgy döntöttünk, hogy a többi látnivalót kihagyjuk, és azonnal továbbállunk.
Ezt meg is tettünk a 11-es vonattal, ami lenyűgözően pontosan érkezett, hogy aztán az állomást már fél óra késéssel hagyja el. A legolcsóbb – szakszóval csirkés - jegyet vettük, úgyhogy nem számítottunk rá, hogy lesz ülőhelyünk, de lett. Hat indiaival osztottuk meg a „fülkét”. Az állomásokon mindig iszonyú zűrzavar keletkezett, különböző árusok érkeztek ebédet, teát, gyümölcsöt kínálva. Vettünk is ezt-azt, hogy ne vesszünk éhen.
Trichybe kora délután érkeztünk meg. A város eredeti neve egyébként Tiruchchirappalli volt, ezt rövidítették le Trichyre. Ez legalább egy értelmes névváltoztatás volt. Indiában egyébként mindennek legalább két neve van. Az istenségeket is helyenként máshogy hívják, például Shívát helyenként Sundareswararnak, Vishnut meg Sheshashayanának. Igen szép név mind.
A szálláskeresés nem ment flottul, minden hely tele volt. Az első kettő után mondtam G-nek, hogy várjon meg a cuccokkal, én meg elmentem végigjárni minden szálláslehetőséget, amit találok. Az első háromban még azt kérdeztem, hogy van-e kétágyas szoba, aztán áttértem arra, hogy tele vannak-e. Tele voltak. Egy helyen volt kétágyas (csak az és csak egy), de nem tudták megmutatni, mert valami ajtó be volt zárva. Mondtam, hogy jó lesz, mindjárt jövünk.
Mikor megérkeztünk acuccokkal, a recepciós ragaszkodott hozzá, hogy nézzük meg, hogy jó lesz-e. Mintha lett volna választásunk. A szobát valószínűleg eredetileg konyhának tervezték, mert egy hatalmas tetőteraszon áll, mint egy kis ház. Ilyen jó szállásunk még nem volt Indiában, miénk az egész szint, nem tudom, mit aggódott a fickó. Talán az nyomasztotta, hogy nincs tévé a szobában.
Miután a bendőnket is megtöltöttük, elindultunk vonatjegyet venni holnaputánra, mert azt már megtanultuk, hogy itt előre kell intézkedni. A jegyfoglaló irodában mindenki serényen töltögetett mindenféle papírokat, állt különböző monitorok előtt, illetve különböző sorokban. Nem értettük a rendszert. Átmentünk az állomáson levő jegyirodába, ahol kb. 3 percig beszélt hozzánk angolul a fickó, anélkül, hogy bármit is értettünk volna belőle. Mindenesetre a jegyfoglalás felé mutogatott, úgyhogy visszamentünk oda, és kiálltuk a sort. A helyiséget éppen felújították, a legjobb pillanatokban kezdtek el légkalapáccsal dolgozni. Így aztán még annyira sem értettük, hogy mit mond a nő. Csak annyi jött le belőle, hogy várólista van, meg az emergency kvótát emlegette. Erről már tudtuk, hogy az állomásfőnöknél lehet kérni, így lehet jegyet szerezni az utolsó pillanatban, de alapesetben kérvényt kell írni hozzá. Az állomásfőnök pont annyira mutatkozott segítőkésznek, mint a két jegyárus, de legalább értettük, hogy mit darál. Felhívta a jegyirodát, majd közölte velünk, hogy feliratkozhatunk várólistára. Remek! A 250. és a 251. hely lehetett volna a miénk. Ezzel nem éltünk, úgyhogy inkább busz után néztünk.
Ez hasonlóan zajlott, mint a vonatjegykeresés. Az állomáson egy fogatlan bácsi ült a jegyirodában, de nehéz volt megmondani, hogy ez javított vagy rontott az angolján. Elindultunk abba az irányba, amerre mutogatott, de ott nem volt semmi, pedig szemlátomást jó helyen jártunk. Végül úgy döntöttünk, hogy keresünk valami ügynökséget, mert úgy tűnt, ebben a városban kell leélnünk életünk hátralevő részét, ha nem így teszünk. Találtunk is egyet, ahol közölték, hogy ők aztán nem tudnak jegyet adni, bár ez állt a cégérükön. Aztán találtunk egy másikat, ahol először nem akartak foglalkozni velünk, majd közölték, hogy nyomtatványt kell kitölteni a jegyvásárláshoz, ami egy rúpia. A nyomtatvány rendkívül fontos volt, mivel az ott feltüntetett adatokat aztán beírták a gépbe. Komolyan mondom, nem lehetne tovább bonyolítani a rendszert. És természetesen Mysore-ba nem volt jegy, csak Bengaluruba (Bangalore), oda is csak a reggeli buszra, tehát nemcsak az éjszakai utazás ugrott, hanem a következő napunk is rámegy az innen való eljutásra. Remélem, holnap kiderül, hogy olyan csodálatos a hely, hogy minden fáradságot megér!

 

Címkék: india trichy