Ázsia, a Himalája körül

Hív az út, menni kell! Ezért aztán el is indulunk kettecskén, busszal, vonattal, vagy ami éppen jön, hogy elmenjünk Pekingig, meg vissza, körbejárva azt a nagy ráncot, amit India gyűrt az Eurázsiai kőzetlemezre. Mellesleg teszünk egy kísérletet arra, hogy mindarról, ami közben történik, itt közvetítsünk.

Utolsó kommentek

  • mcs: @Ahmet: óver the earth? (2011.11.16. 18:43) Beígért végszó
  • Ahmet: Holdra raknád az óvert? De nem lenne over, csak Holdon lenne. (2011.11.16. 08:30) Beígért végszó
  • mcs: holdi óvert! (2011.11.14. 20:19) Beígért végszó
  • Ahmet: @encián: Dolgozgatunk. Azért remélem, hogy lassan tényleg dolgozni is fogunk, aztán lesz miből világot látni. 20 órás? Hmmm, szerintem több volt, de nehéz ezt kiszámolni, mert közben van néhány átsz... (2011.11.13. 10:39) Beígért végszó
  • encián: Ez igen!:-) Mo.-tól a legtávolabbi pontok egyike, legalább 20 órás repülőút. Dolgoztok vagy "világjártok"? üdv.: encián (2011.11.06. 14:50) Beígért végszó
  • Utolsó 20

Címkék

agra (2) ahmedabad (1) amritsar (2) attapeu (1) aurangabad (2) bahrain (1) bangkok (14) batrik (3) bengaluru (1) bikaner (2) bodrum (2) buon ma thuot (1) cat ba (1) champasak (1) chengdu (5) cheung ipauk (1) chiang mai (2) chiang rai (2) chitral (1) cuc phuong (2) dalat (1) dali (1) darjeeling (1) dege (1) delhi (6) doğubayazıt (2) don det (2) dunhuang (2) előkészület (5) emei shan (2) ernakulam (2) esfahan (3) fenghuang (1) fethiye (2) ganzi (1) gilgit (4) göreme (3) guilin (2) halong öböl (1) hampi (2) hanoi (4) hoi an (2) hongsa (2) hsipaw (3) huaihua (1) hua hin (1) hue (3) hyderabad (1) ihlara (1) india (73) irán (26) isztambul (4) jaipur (2) jaisalmer (2) jammu (1) jodhpur (2) kalaw (1) kaluts (1) kambodzsa (11) kanchanaburi (3) kangding (1) karachi (1) karimabad (3) kashgar (2) kerman (2) khajuraho (1) kína (68) kinpun (1) kolkata (2) kompong chhnang (1) kong lo (1) konya (2) kon tum (1) ko lipe (5) krabi (4) kratie (1) kunming (3) lahore (6) laosz (27) lijiang (2) lopburi (1) luang nam tha (2) luang prabang (3) madurai (1) mandalay (5) manigango (1) mastuj (1) mcleod ganj (2) mumbai (3) munnar (1) myanmar (27) mysore (1) nanchang (1) nha trang (2) ninh binh (3) nyaungshwe (4) nyaung u (4) olympos (1) orchha (2) pakisztán (23) pakse (2) pak chong (3) palolem (3) panaji (2) passu (1) peking (4) phimai (1) phnom penh (3) phonsavan (3) phouvan (1) pingyao (2) qazvin (2) rasht (2) rayen (2) rishikesh (2) saigon (2) sapa (2) sen monorom (2) sershu (1) shin gompa (1) shiraz (7) siem reap (4) sost (1) srinagar (2) sukhothai (2) suzhou (2) tabriz (3) tangkou (2) tashkurgan (2) thaiföld (40) thansan (1) tha khaek (2) tidei (1) törökország (17) toudeshk (2) trichy (3) turpan (2) udaipur (4) udomxai (1) úton (35) vang vieng (3) varanasi (2) vientiane (3) vietnám (30) xian (1) xiao likeng (1) xining (1) xinjie (2) yangon (4) yangshuo (5) yazd (2) yushu (4) zhongdian (2) Címkefelhő

HTML


7302 km, Toudeshk

2009.06.10. 10:00 | Ahmet | 1 komment

Reggel hatkor csörgött a vekker. Reza azt ajánlotta, hogy menjünk korán a homokdűnékhez, mert akkor még nincs meleg. Tapasztalatból tudtuk, hogy nagyon igaza van, és nagyságrendekkel kellemetlenebb tűző napon homokdombokat mászni, mint korán kelni.

Fél hétre jött értünk a taxi, de párszáz méter után a sofőr kiszállt, és Reza vette át a helyét, hogy a falu után letérve az aszfaltról Dakar rallys porcsíkot húzzunk magunk után. Százas tempóval kavartuk fel a homokot magunk mögött, miközben elhaladtunk egy tanya mellett, ami inkább várnak nézett ki. Nagy négyzet alaprajzú terület magas vályogfalakkal, oldalanként három bástyával. Jó környék lehetett ez pár száz évvel ezelőtt.
Meg sem álltunk a homokdűnékig, kivéve, hogy elvigyünk egy öregembert, aki fuvarra várt. Úgy tűnik elég bevett szokás errefelé a stoppolás.
A dűnéknél leparkolva levettük a bakancsot, mert az inkább csak árt, mint használ, ha dűnéket mászik az ember. Még kimondottan hidegnek éreztük a homokot. Ezért is jó, hogy nem később jöttünk, ráadásul a fények is fantasztikus formákat rajzoltak ki a homokbarázdákban, a fűcsomók közt és a dűnék gerincén. Eltöltöttünk vagy másfél órát a felmászással, leszaladással, gyíkok hajkurászásával, és a homokban össze-vissza tekergő nyomok tulajdonosainak találgatásával. Mire kilenc körül hazaindultunk, a nap felőli oldalon kimondottan kellemetlen hőmérséklete volt a homoknak.
Visszafelé más útvonalon mentünk, megállva a két faluban is, hogy megnézzük a hagyományos tornyokat. Az egyik vályogból épült, és elindult az összedőlés rögös útján, de még fel lehetett mászni. A másik kőből épült, nagyobb is volt, jobb állapotú is, csak az alsó szinten volt kicsit sok a szemét benne. Alapvetően a kerek torony dupla falú, a két fal között vezet fel körbe a lépcső, ahonnan az emeletek ajtajai nyílnak. Védelmi szempontból előnytelen a sok ablak, természetes megvilágítás tekintetében viszont kimondottan előnyös lenne. Nyilván a védelmi funkcióra helyezték a hangsúlyt, úgyhogy nagyjából tök sötétben kellett fel-, illetve lemászni.
Még egy helyen megálltunk, méghozzá egy barátnál, teázni, utána már csak Toudeshkben ebédre, amit délutáni szunya követett. Főleg G vette ki ebből a részét, én csak heverésztem.
Mikor végre előkerültünk, mondták, hogy akkor mehetünk piknikezni, tudok-e motort vezetni. Hát honnan tudjam?! Sose próbáltam!
Bemutatták az eszköz kezelését, aztán hajrá. Nem egy nagydarab motor, inkább robogó, de váltani azért kellett. Az egyikre ült a család, sorrendben apa, két gyerek, anya lezárásként, a másikra mi.
Indulásom meglepő egyensúlyvesztéssel indult, így rögtön lehorzsoltam a könyökömet a kikanyarodásnál. De mielőtt mindenki röhögni kezdene, nem az aszfalt, hanem a fal volt a hibás, nem nyaltuk fel a falut az első méteren.
Az a jó a kis falvakban, hogy a forgalom is kicsi, így az első kereszteződésekben nem okozott problémát, hogy a féket keresgélve csak úgy áthajtottam. Az első komoly problémát egy kanyarban éltük át. Kanyarban G úgy érezte, hogy neki ellent kell tartania és inkább kiülte a motort, mint bedőlt volna. Lehet, hogy inkább vitorlázni kéne. Ennek következtében kicsit billegni kezdtünk, amitől viszont megijedt, és megkapaszkodott. Ballal a bal, jobbal a jobb mellbimbómban. Tudom, férfiaknál nem lényeges testrész, de fáj. Ettől üvölteni kezdtem, amitől még jobban megijedt, mert azt hitte, tényleg baj van, ezért szorosabban markolt. Úgy néz ki, hogy ez a motorozás csak számomra veszélyes, neki csak félelmetes.
A piknik gyakorlatilag a legközelebbi fa alatt lett megtartva a következő falu szélén. Sárgadinnyét - vagyis valami hasonlót -, és narancsot ettünk, aztán az öntözőcsatorna vizében kezet mostunk, illetve a gyerekek lelkesen fröcskölték egymást. Hazafelé már egészen ízirájder volt, bár G halálfélelme nem akart múlni.
A ház előtt azt hittem vége a motoros bandázásnak, de csak tankoltunk. Most már készen állunk a sivatagra, mondta Reza, és már mentünk is tovább. Szép tájakon motoroztunk, bár az én figyelmemet az kötötte le, hogy a gödrök kerülgetése közben megtaláljam a váltót, G pedig továbbra sem bízott képességeimben, úgyhogy ő sem a tájat nézte.
Megérkeztünk egy újabb baráthoz, ahol újabb teát ittunk, kis cukorkával lekísérve, aztán a kertben az eperfák termésével kentük össze magunkat. Elbúcsúzva újra motorra pattantunk, és tűztünk vissza Toudeshkbe. A falu szélén a lejtőn 55 km/h-ba is belehajszoltam, szépen leforogta.
A faluban persze még nem haza mentünk, hanem végiglátogattunk még pár barátot, megittunk pár liter teát. Angolul beszélő emberrel nem találkoztunk, úgyhogy mi inkább csak néztük az életet, és hallgattuk, ahogy fársziul megy a csevely.
A menetrend mindig ugyanaz. Megérkezve betessékelnek, ahol a vendégek jó hangosan beköszönnek, főleg a férfiak, hogy a ház asszonynépe magára kaphasson valamit. Mondjuk egy csadort. Aztán mindenki kilép a cipőjéből és bemegy a szobába. Mi még egy félórácskát fűzögetjük a bakancsainkat az előtérben, aztán mi is letelepedünk a szőnyegre. A legtöbb ház elég nagy, a nappali különösen, de lehet, hogy csak azért tűnik így, mert a berendezés ebben a szobában kizárólag egy darab tévé, illetve párnák a fal mellett.
Beszélgetés közben aztán a valamelyik lány –ha van kéznél – behozza a teát, meg a cukrot. A cukor természetesen mindenhol házi darabolású kockacukor, ami teába helyezve hosszan megőrzi konzisztenciáját. Nem is arra van tervezve, hogy gyorsan szétessen és feloldódjon. Csak mi dobáljuk a teába, mindenki más a szájába véve egyet szürcsöli a teát. A tea mellé általában jár egy kis süti, vagy cukorka, éppen mi van otthon. Aztán egy, vagy két kör tea után búcsú és indulás.
Azt hiszem, hogy Iránban menő dolog külföldieket ismerni, ezért is hurcolásznak végig a falun. Meg talán ezért is van, hogy az utcán mindenhol és állandóan hellóznak.
És mikor hazaértünk, megtaláltam a szederfák utolsó termését az ingzsebemben. Lehet találgatni, hogy fehér, vagy fekete fajta volt-e.
Vacsora után még lejátszottam egy sakkpartit Nasimmal, a kislánnyal. Patthelyzet alakult ki, hihetetlen módon nem vesztettem.

Címkék: irán toudeshk

7160 km, Toudeshk

2009.06.09. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Reggel volt még pár kiflink a múltkori bevásárlásból, viszont a répalekvár már elfogyott, úgyhogy vettünk egy kis joghurtot, és az Imám téren megreggeliztünk. Elég nehéz az ilyesmi, mert a legtöbb parkban minden árnyék foglalt, úgy kell keresni a helyet.

A hosszú hétvége után gondolom egész Irán úgy ébredt, hogy „Jaj ne, már megint szombat!”, mindenesetre a meleg ellenére nagy nyüzsgés volt a városban, és a bazár is kinyitott, úgyhogy meglátogattuk, bár csak egy üveg Nescafét akartunk venni. Érdekes módon a bazár sokkal hűvösebb, mint amire az ember számítana. Az utcái felett kupolák sora alkot tetőt, mindegyik közepén lyukkal, ahol besüt a nap, és azt hiszem, kimegy a meleg. A tegnap emlegetett csadoros nők és teherhordók mellett volt egy csomó motoros is. Sokan motorral közlekednek a bazárban, a vásárlók közt kanyarogva. Ennek ellenére nincs füst, de még ez sem annyira meglepő, mint az, hogy nincs baleset és anyázás sem, pedig egész szép dugók ki tudnak alakulni, mikor egy szőnyeggel megrakott kézikocsi szembetalálkozik két motorossal.
Szőnyeg ebben a bazárban is van rengeteg, természetesen perzsa, Perzsiában mi más lenne. A boltokban vagy összehajtogatva alkotnak hegyeket, vagy egymásra terítve várnak méter vastag rétegben. Aztán ha komoly vásárló van, akkor jön az alapos vizsgálat természetes fénynél, színéről, fonákjáról. Nem is csoda, nem lehet olcsó egy kézi csomózású szőnyeg, még itt sem, mert mire egy nagyobb darab elkészül, eltelik egy év is. Hogy mennyiért lehet kapni, nem tudom, nem mernék belemenni ebbe a kérdéskörbe egy bazárossal, mert a végén cipelhetnék egy szőnyeget is, amit nem is akartam.
A bazárból egyszer csak hopp, megint az Imám téren találtuk magunkat. A labirintusból néha az ember meglepő helyen bukkan elő. Ha már újra ott voltunk, felmentünk abba a teaházba, ami a teret körbevevő épületsor emeltén volt. A teánkat iszogatva néztük a teret, meg próbáltuk hozzászoktatni magunkat a gondolathoz, hogy bizony most már harminc fok felett kell létezni. Igazából nem volt olyan meleg, de Qazvinból érkezve nagy volt a hőmérsékletemelkedés, kell pár nap akklimatizáció.
Mikor jól kinézelődtük magunkat, kifizettem a teát, aminek az árába vastagon beleszámolták a kilátást, és elindultunk megnézni a Hakim mecsetet, Esfahan legrégebbi mecsetét. Hát, azt hiszem, sokban nem különbözött a többitől, és sokat javított volna rajta, ha nincs kupi az udvarán, de errefelé ez már csak így megy. Az Imám mecset udvarán is vas állványból eszkábáltak sátrat, valami ronda ponyvával, hogy az igazhitűnek ne süljön ki az agya ima közben. Mondjuk az igény érthető, de lehetett volna igényesebb megoldást is találni a rozsdás csöveknél, még ha anyagilag kicsit többe is került volna. Mégiscsak Irán és a világ egyik legszebb mecsete.
A mecsetnézést újabb parkbeli tökmagrágás követte, aztán kis séta ebéd céljából, majd egy újabb park gyepének kifekvése. A parkok nagyon kellemesek, bár azt hiszem nyár közepére, végére elég megviselten néznek ki, hiába az öntözés, meg a gyomlálgatás. Most viszont kimondottan jó a hűvös füvön feküdni és sokkoló felállni, nem is beszélve a park elhagyásáról. Bődületes különbség van a klímában.
Végül csak felvállaltuk a sokkot, és elhagytuk a parkot, hogy a hátizsákjainkat felvéve kimenjünk a buszállomásra, és elinduljunk Toudeshkbe. A faluig való eljutás viszonylag zökkenőmentesen ment. A Jalali család megtalálása már nem volt ilyen egyszerű, bár a falubeliek azonnal felhívták őket, hogy jöjjenek értünk, aztán végül kocsiba pakoltak minket és elvittek. Mohammad Jalali csinált egy vendégházat a faluban, és most a családjával üzemelteti. Mohammad ugyan nem volt kéznél, de a testvére, Reza kezelésbe vett minket. Először természetesen teát kaptunk, amit séta követett a faluban. A házakatt magas vályogfal veszi körül, némelyiknek még tornya is van lőréssel, nyilván nem mai építésűek. Megálltunk a ciszternánál, ami egy qanatból kapja a vizet, amit aztán badgirok hűtenek le.
[Magyarázat: A rómaiak nagy boltíves vízvezetékeken szállították a vizet a hegyekből a városba, a perzsák meg alagutakon. Ezek az alagutak nem kisebb mérnöki teljesítményt képviselnek, mint a római verzió, ugyanis gyakran több tíz kilométer hosszúak. Jelen esetben harminc. A másik különbség, hogy a qanatokat mai is használják, karbantartják, építik.
A badgir pedig egy olyan torony, ami a legkisebb szelet is bevezeti az épületbe, légkondicionálóként használják. Házaknál is, meg itt a ciszternánál is.]
A víztározó egyébként a mai napig használatban van. Lemásztam a lépcsőn, a csapból tényleg kellemesen hideg víz jött, de inni azért nem mertem belőle.
A falu távolabbi részébe is átmentünk, ahol csinos kis kerteket öntöznek a qanat vizével. Minden kertnél van egy leágazás, és ha kell víz, csak felhúzzák a zsilipet és már megy is az öntözés. Persze ez csak technikailag ilyen egyszerű, mert a vízhasználatot a legapróbb részletekig szabályozzák a törvények.
Közben találkoztunk két lánnyal, meg két idősebb nővel. Egyből indult az inkvizíciós kérdésáradat. Házasok vagyunk-e, és mióta, miért nincs gyerek, és mikor lesz? Mikor érkeztünk, meddig maradunk, Esfahanból jövünk-e és Yazdba tartunk-e? Végül megkérdezték, hogy csinálhatnának-e egy fotót rólunk, pontosabban G-ről. Telefonnal természetesen, és meglehetősen pornográfot, kendő nélkül. Volt nagy meglepetés, hogy G haja rövid. Persze mikor én kérdeztem, hogy fényképezhetek-e, négy hang mondta egyszerre, hogy „No, problem!”.
Visszafelé felmásztunk néhány dombra, ahonnan jó volt a kilátás a falura, ami különösen jól nézett ki a sötétedésben. Közben G nadrágja egy lépésnél elszakadt, úgyhogy a fél segge minden lépésnél kivillant. Iszlám országban különösen hálás az ilyesmi. Szerencsére besötétedett, mire visszaértünk a faluba és amúgy sem volt már senki az utcán.
Vacsorát is kaptunk, hogy mi volt a fogás neve, azt nem tudom, de végre valami jó volt. Leves juhsajtból, olajból, vízből és zöldségekből. Lepénykenyeret kellett beletördelni, aztán mikor megszívta magát, lehetett kanalazni. És természetesen tea. Előtte, utána. Meg is ettük mindet, miközben nagymama a sarokban azzal foglalatoskodott, hogy a 2,5 kg-os süvegcukrokat kockacukor méretűre vágja. Kb. 5 kg-nyi cukrot fogyasztanak havonta, csak a teázáshoz, ami kockacukor méretre vágva, ömlesztve majdnem egy vödörnyi.
A legtöbb helyen a kockacukorgyártáshoz kőműveskalapács-szerű szerszámot használnak. Ennek az egyik fele baltaszerű, amivel nagyobb darabokra lehet vágni a tömböt, aztán tuskón aprítják kockákra a szerszám másik felével.
Itt már úgy láttam, fejlesztettek, mert a nagyobb darabokra hasogatás után valami csípőfogóval darabolt a néni. Gondolom így kevesebb zajjal és porral jár.

 

Címkék: irán toudeshk