Ázsia, a Himalája körül

Hív az út, menni kell! Ezért aztán el is indulunk kettecskén, busszal, vonattal, vagy ami éppen jön, hogy elmenjünk Pekingig, meg vissza, körbejárva azt a nagy ráncot, amit India gyűrt az Eurázsiai kőzetlemezre. Mellesleg teszünk egy kísérletet arra, hogy mindarról, ami közben történik, itt közvetítsünk.

Utolsó kommentek

  • mcs: @Ahmet: óver the earth? (2011.11.16. 18:43) Beígért végszó
  • Ahmet: Holdra raknád az óvert? De nem lenne over, csak Holdon lenne. (2011.11.16. 08:30) Beígért végszó
  • mcs: holdi óvert! (2011.11.14. 20:19) Beígért végszó
  • Ahmet: @encián: Dolgozgatunk. Azért remélem, hogy lassan tényleg dolgozni is fogunk, aztán lesz miből világot látni. 20 órás? Hmmm, szerintem több volt, de nehéz ezt kiszámolni, mert közben van néhány átsz... (2011.11.13. 10:39) Beígért végszó
  • encián: Ez igen!:-) Mo.-tól a legtávolabbi pontok egyike, legalább 20 órás repülőút. Dolgoztok vagy "világjártok"? üdv.: encián (2011.11.06. 14:50) Beígért végszó
  • Utolsó 20

Címkék

agra (2) ahmedabad (1) amritsar (2) attapeu (1) aurangabad (2) bahrain (1) bangkok (14) batrik (3) bengaluru (1) bikaner (2) bodrum (2) buon ma thuot (1) cat ba (1) champasak (1) chengdu (5) cheung ipauk (1) chiang mai (2) chiang rai (2) chitral (1) cuc phuong (2) dalat (1) dali (1) darjeeling (1) dege (1) delhi (6) doğubayazıt (2) don det (2) dunhuang (2) előkészület (5) emei shan (2) ernakulam (2) esfahan (3) fenghuang (1) fethiye (2) ganzi (1) gilgit (4) göreme (3) guilin (2) halong öböl (1) hampi (2) hanoi (4) hoi an (2) hongsa (2) hsipaw (3) huaihua (1) hua hin (1) hue (3) hyderabad (1) ihlara (1) india (73) irán (26) isztambul (4) jaipur (2) jaisalmer (2) jammu (1) jodhpur (2) kalaw (1) kaluts (1) kambodzsa (11) kanchanaburi (3) kangding (1) karachi (1) karimabad (3) kashgar (2) kerman (2) khajuraho (1) kína (68) kinpun (1) kolkata (2) kompong chhnang (1) kong lo (1) konya (2) kon tum (1) ko lipe (5) krabi (4) kratie (1) kunming (3) lahore (6) laosz (27) lijiang (2) lopburi (1) luang nam tha (2) luang prabang (3) madurai (1) mandalay (5) manigango (1) mastuj (1) mcleod ganj (2) mumbai (3) munnar (1) myanmar (27) mysore (1) nanchang (1) nha trang (2) ninh binh (3) nyaungshwe (4) nyaung u (4) olympos (1) orchha (2) pakisztán (23) pakse (2) pak chong (3) palolem (3) panaji (2) passu (1) peking (4) phimai (1) phnom penh (3) phonsavan (3) phouvan (1) pingyao (2) qazvin (2) rasht (2) rayen (2) rishikesh (2) saigon (2) sapa (2) sen monorom (2) sershu (1) shin gompa (1) shiraz (7) siem reap (4) sost (1) srinagar (2) sukhothai (2) suzhou (2) tabriz (3) tangkou (2) tashkurgan (2) thaiföld (40) thansan (1) tha khaek (2) tidei (1) törökország (17) toudeshk (2) trichy (3) turpan (2) udaipur (4) udomxai (1) úton (35) vang vieng (3) varanasi (2) vientiane (3) vietnám (30) xian (1) xiao likeng (1) xining (1) xinjie (2) yangon (4) yangshuo (5) yazd (2) yushu (4) zhongdian (2) Címkefelhő

HTML


49168 km, Bangkok

2010.01.29. 11:00 | Ahmet | 1 komment

Hajnali egykor arra ébredtem, hogy valaki a hátam mögött üvölt, hogy ez az utolsó pihenő, fél órát állunk. Kicsit nyújtózhattunk, hogy aztán legközelebb Bangkokban ébredjünk valami hasonlóra hajnali fél hatkor.

Persze ahogy leszálltunk azonnal megrohantak a taxisok, tíz centiről az arcunkba nyomatva, hogy „Tasszi, tasszi?”A buszból szórták ki a hátizsákokat, próbáltam volna összeszedni a sajátunkat, persze alig fértem oda, erre még követ egy ilyen „tasszi, tasszi”
Mikor végre tényleg felébredtünk, akkor láttuk, hogy a Khao San road mellett raktak ki, sok értelme amúgy sem lett volna a taxizásnak, bár kíváncsi lettem volna, hogy mit mondanak, mennyiért visznek el az ötven méteres távra. Valószínűleg lett volna egy visszautasíthatatlan ajánlatuk.
Kicsit keringőztünk, aztán beültünk a McDonaldsba reggelizni, mert ez volt az egyetlen működő és ébren lévő kajálda. Persze az utcán még volt jó néhány zilált arcú figura, meg némelyik kocsmában is volt élet, de igazából most csak a patkányoké volt az utca. Nézhettük is őket az ablakból, miközben tömtük magunkba a sültkrumplit.
Bent meg három, enyhén üveges tekintetű fiatal adott műsort. Egyikük mindent videóra vett, gondolom a nyaralási videóval a Sátántangót akarja majd alázni. Hogy ne legyen unalmas a filmje, érkezett két bedrogozott thai kurva is, egy szőke srác kíséretében. A felállás eléggé zavaros volt, a beszélgetésükből meg csak annyi hallatszott, hogy erősen ment az alkudozás, minek a végén az egyik csaj felállt, és lehúzva a világ legkisebb nadrágját, megmutatta a kamerának, hogy nincs pöcse. Ha a Meki alkalmazottainak szerencséje volt, akkor nekik is megvan a biztonsági kamerán.
Reggeli közben arra jutottunk, hogy muszáj lesz kivenni egy szobát, mert másképp ezt nem lehet kibírni a másnap reggeli repülő indulásig.
Többszöri nekifutásra találtunk egy lerobbant helyet, ahol aztán eldőltünk, és aludtunk tízig, mikor is elvonultunk felvenni a repjegyünk maradékát. A Yangonba szólót már megkaptuk korábban, de a visszafelé jegyet még nem. Gyorsan sikerült elintézni, egyúttal reptéri transzportot is szereztünk. Az egyértelmű volt, hogy tömegközlekedéssel nem lehet kijutni reggel hétre, de január elseje miatt (igen, ennyi csúszás van a blogban), az is kétséges volt, hogy bármi egyéb kivisz-e. Állítólag igen, reggel négykor kell várnunk a buszt. Persze akkor még Magyarországon nem lesz újév, csak itt.
Még egy fontos dolgunk volt, mégpedig meglepetést elrejteni barátainknak, akik nyolcadikán jönnek Thaiföldre, így sajnos elkerüljük egymást. A Khao San road végén lévő templomba mentünk, ahol a templom egyik aprócska chedijénél eldugtuk a borítékot. Meg van címezve, úgyhogy illetéktelenek legyenek szívesek nem lenyúlni!
Este szilveszter alkalmából természetesen állati nagy kétfős bulit csaptunk a szobánkban.
Holnap már 2010 lesz, és remélhetőleg megtudjuk, hogy Myanmar milyen már.

 

Címkék: bangkok thaiföld

48757 km, Úton

2010.01.29. 09:00 | Ahmet | 5 komment

Muszáj volt visszamenni a tegnapi pékségbe reggelizni, és betömni megint egy adag édességet. Szépen megtelve aztán béreltünk egy motort, mert nem állapot, hogy Thaiföldön még nem is motoroztunk, különösen, hogy ugye a thaiok sem tudják melyik oldalon kéne közlekedni.

Szerencsére egy automata motort kaptunk, amin jobban megáll a hátizsák a lábamnál, meg aztán ugye a váltással sem kell szöszölni. Folytatólagos szerencse, hogy a szállodánkban volt internet, így este meg tudtam nézni, hogy merre kell menni pontosan, szóval nagy magabiztossággal hajtottunk végig a városon, aztán ki a Tigris templomhoz. A Kanchanaburiban található névrokonával ellentétben itt nincsenek tigrisek. Majmok igen, több is, mint kellene.
A templomot egy barlangból alakították ki, és meg kell, hogy mondjam, nem túl érdekes. Ahogy beléptünk, rögtön be kellett írnunk a nevünket egy könyvbe. Először nem tudtam minek, de aztán rögtön kötöttek a csuklónkra egy kis áldás madzagot, amiért illett dobni némi pénzt a perselybe.
A templom mellett két lépcsősor is indul felfelé. Az első elég vad, kicsit csodálom is, hogy G fel akart mászni, mert többször kijelentette már, hogy a lépcsőn hegymászás nem neki való és nem is kívánja gyakorolni. Ez meg pont az volt. 1253 lépcső vezet a hegy tetejére, ahol néhány aranyozott Buddha vár, meg a kilátás. Az utóbbi miatt érdemes felmászni.
A lépcső meredek és nagyon meredek szakaszokból áll, helyenként iszonyatosan meredek részekkel tarkítva.
Az alsó szakaszokon ráadásul majmok lébecolnak az út mellett vagy éppen a korláton, esetleg az ember feje felett egy ágon, arra várva, hogy valakinél találnak valami ehetőt. Még lent a templom mellett láttuk, hogy valakinek elkobozták a kóláját, itt meg egy nőtől a vizet szedték el. Nem akarta engedni az üveget, de a majom sem. Csak sikoltozott, a majom meg rajta ugrálva, harapva az üveget tovább küzdött. Mondtam neki, hogy hagyja a vizet, erre elengedte az üveget, és vele együtt megszabadult a majomtól is. Nem érdemes egy fél liter vízért összekarmoltatni magát az embernek, nem is beszélve a harapásról. Főleg, hogy milyen tiszta jószágokról van szó. Velünk nem kezdtek ki, de nem is lett volna miért. Meg aztán úgy izzadtunk, hogy biztos kicsúsztunk volna a fogásukból, ha bármelyiknek is lett volna gusztusa ránk ugrani.
A lépcső mellett, a korlát oszlopain mindig ki volt írva, hogy hányadik lépcsőfoknál tartunk. Felfelé araszolva borzasztó volt látni, hogy még csak a felénél járunk, mikor már annyit másztunk. G időnként úgy érezte, hogy egy törpe van a fejében, aki kalapáccsal püföli belülről. Ilyenkor megálltunk elvenni tőle a kalapácsot, de kb. 200 fokonként visszaszerezte. Végül csak eljött az a pillanat, hogy felértünk és élvezhettük a kilátást, meg a hűsítő szelet.
A környező hegyek, és az, amin álltunk, a már-már szokásossá vált karszthegy volt, amilyet a gyerekek rajzolnak, vagy még olyanabb. Tényleg jó volt a kilátás. Megnéztünk az üvegszálas műgyanta Buddhákat, meg Buddha lábnyomát is. Minden sziklamélyedés, ami kicsit is lábnyom alakú, automatikusan Buddha lábnyoma és aranyozásra kerül.
Lefelé csak egy kicsit volt jobb, mint felfelé, vagy kicsit sem, de azért hamarabb leértünk, mint ahogy fel. Most is át kellett vágni a majmok határőrizetén. Ültek a lépcsőn, meg a korláton is. Az utóbbin egész gyorsan tudnak lecsúszni, változatos stílusokat követve. Van amelyik ülve, van amelyik állva és van olyan is, amelyik az alsó csövön ül, a felsőbe kapaszkodik. Ahogy leértünk, kezet mostunk a sok majmos korlát után.
Van egy másik lépcső is, de az se nem meredek, se nem hosszú, csak a szomszédos völgybe vezet, ahol szerzetesek laknak kis házikókban a sziklafal tövében. A völgy maga szűk és mély, sűrű dzsungellel az aljában. Nagyon hangulatos. Természetesen itt is van Buddha szobor, meg falfestmény és szent barlang is, továbbá egy óriási fa is ki van nyilazva, de nem tudjuk, hogy megtaláltuk-e, mert elég sok óriási fa van a völgyben.
Visszasétálva láttuk, hogy motorunkról elment az árnyék, kellemesen felforrósítva az ülést. Aztán be se akart indulni a dög, de végül önindító helyett a berúgó karral sikerült életre kelteni. Mást nem akartunk már megnézni, szóval visszavittük a járgányt és szállodánk halljában letelepedtünk internetezni. A képernyő már nagyon poros volt, úgyhogy a kanapé karfáján fekvő lusta macskát rávettük, hogy letörölje. G vakargatta a füle tövét, hogy csóválja a farkát, én meg tartottam a gépet, hogy a képernyő minden csücskét leporolja. Szép csapatmunka volt.
Fél négyre átvonultunk a buszos céghez. Nem tudtam, mindek rendeltek oda minket fél négyre, mikor csak fél ötkor ment a busz. Aztán rájöttem, hogy ez egyfajta árukapcsolás. Amíg vár az ember lehet, hogy vesz valamit inni. Négykor átszállítottak egy távolabbi helyre, ahol megint alkalmunk volt a várakozás közbeni vásárlásra. Végül öt táján előkerült a busz, lehetett tülekedni, mert helyjegy nem volt. Kis tökölés után irányba vettük Bangkokot. Már megint.

 

 

 

Címkék: thaiföld úton

48315 km, Krabi

2010.01.12. 10:00 | Ahmet | 1 komment

Reggeli után néztünk, és végül egy pékségben kötöttünk ki, ahol kövér európaiak falatozgattak egy-egy sütikét. Mi rögtön kértünk pár fánkot, meg ezt-azt a jeges kávé mellé, de csak a felét kaptuk meg. Azt hiszem, nincsenek hozzászokva a nagyobb mennyiségekhez, szólnunk kellett még egyszer. Egészen jóllaktunk csokis fánkokkal, meg banános muffinokkal. A kikötő felé vettük az irányt, ahol a csónakosok azonnal le is csaptak ránk. Végül beadtuk a derekunkat, csak előbb még visszaszaladtunk a szállodába, hogy vételezzünk törölközőt meg fürdőruhát, mert azok nélkül mégsem igazi a strandolás.

A longtail boat a parttól jó messze rakott le, ugyanis olyan sekély volt a víz, amiben nem tudom, milyen hajó megy el, de ez biztos nem. Kisétáltunk a partra, majd rögtön át a félsziget túloldalára, ahol állítólag jobb a strand. Körben itt is meredek karszthegyek vannak, nem véletlen járnak ide sziklamászók is tömegével. Írja is az útikönyv, hogy ez a sziklamászók paradicsoma. Alapvetően csak mászókat láttunk, paradicsomot nem. G szerint azért másznak, mert fent van a paradicsom. Van benne valami.
A strand a túloldalon valóban jobb volt, de még mindig messze volt a tökéletestől. A táj ugyan gyönyörű, de nehéz fürdeni, mert a víz ötven méter után is csak térdig ér. Ott is inkább érdemesebb belefeküdni, mert sziklássá, kagylóssá válik a talaj, ami nem kedvez a lábaknak, még akkor sem, ha úszik az ember, mert úgy jár, mint G, aki a térdét horzsolta le. Kis pilledés után aztán felpakoltunk és átmentünk egy másik strandra, ami egy öböllel arrébb volt. Na, ez már más volt. Semmi iszap meg szikla, csak homok, körben meg hegyek. Roppant előrelátásomnak köszönhetően egy barlangban telepedtünk le, mondván ott mindig lesz árnyék. Tulajdonképpen nem is barlang volt, hanem a felettünk tornyosuló hegy hajlott a tenger felé. A kihajló szikláról meg termetes sztalagtit lógott, néha egy-egy csepp vizet cseppentve a lent fürdőzők fejére. Szóval igazán romantikus kis hely volt, még úgy is, hogy közel sem csak a miénk volt. Sajnáltuk, hogy nem ide jöttünk rögtön, de hát nem egyszerű az utazó dolga sem, bármennyire is úgy tűnik. Fél ötig teljes erőből lazítottunk, aztán visszaballagtunk a csónakokhoz, mert ötkor ment az utolsó csónak. Nem volt túl nagy tolongás, összesen négyen voltunk a csónakban. Természetesen most is be kellett gázolni, aztán valahogy bemászni, mert a víz továbbra is sekély volt. Persze az ötcsillagos szálloda vendégeit nem lehet megkérni, hogy akkor most ugorjanak a vízbe és séta, így őket traktorpótkocsin vitték ki a csónakokhoz.
Krabiban megbeszéltük az utastársainkkal, hogy együtt kimegyünk az éjszakai piacra vacsorázni. Így is lett, majd utána még bevásároltunk némi sört a sarki boltban és a szobánkban beszélgettünk.

 

Címkék: thaiföld krabi

48289 km, Krabi

2010.01.11. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

A koránkelés közismerten hülyeség, de néha muszáj, persze akkor is hülyeség. Szóval felkeltünk hétkor, hogy legyen időnk inni egy kávét. A reggelinket már korábban beszereztük, bambuszban sült rizs volt. Nyolcra meg is érkezett a pickup, hogy kajakozni vigyen. Persze először még felszedtünk egy másik srácot, aztán elmentünk még egy szállodába, ahol hiába vártunk, nem került elő senki. Innen visszamentünk az irodájukhoz, ahol végre eldöntötte utastársunk, hogy egész napos kajakozásra akar menni, majd leugrott a kocsiról és a nő után futott, hogy mégis inkább csak fél naposra. Éljenek a határozott emberek!

Végre valahára irányba álltunk, és egy fél óra kocsikázás után meg is érkeztünk a kiindulási pontra, ahol lehetőséget kaptunk egy kávé felhörpintésére, meg arra, hogy várjunk még vagy egy fél órát, mire megérkezik még néhány ember. Végül tízkor csak nekikezdtünk a programnak. Na, hát ezért hülyeség korán kelni!
Először is egy gyors száraz edzés keretében kísérőnk bemutatta hogyan kell evezni. Hát, igen, a kajakozás összetett feladat, pláne, ha még kanyarodni is akar az ember. Időhúzás, gondoltuk, de aztán kiderült, hogy nem volt az. Csapatunk nem volt túl nagy, egy japán páros alkotta, meg mi ketten. Na, amit ezek alakítottak a kajakban, az katasztrófa volt! Tulajdonképpen szerintem nem is az evező hajtotta őket, hanem a sodrás. A lány különösen tehetségtelen volt. Az evezőt mindkét kezével középen fogta meg, aztán magához szorította, úgy próbált meg kalimpálni. Mutattam neki, hogy fogja, mielőtt baja esik zsenge vázizomzatának. Onnantól szépen tudta mártogatni az evezőt, hogy ki ne száradjon. A srác becsülettel küzdött, kellett is küzdenie, mert marha nehéz úgy evezni, hogy a hüvelykujjával nem fogja át az evezőt. Na mindegy, nem akartam többször beleszólni a japán stílusba.
Szépen elcsorogtunk a mangrove erdő mellett, majd befordultunk egy keskeny csatornába, hogy meglátogassunk két barlangot. Az elsőn viszonylag simán át lehetett evezni, a második kicsit trükkösebb volt, annyira alacsony volt a mennyezet (építészek kedvéért nem plafon), hogy hanyatt kellett dőlni, hogy átférjünk. A másik oldalon aztán pont annyi hely volt, hogy megforduljunk, mehettünk is vissza. Tulajdonképpen leginkább az apály-dagály határozza meg, hogy merre mehet az ember. Állítólag egyszer valaki átevezett ezen a barlangon, majd addig szöszölt, míg a dagály elzárta a visszautat, várnia kellett hat órát, hogy lemenjen a víz.
Azon az úton, amelyiken jöttünk vissza is mentünk ebédelni. Út közben sokmindent nem láttunk, csak néhány rákot meg halat az iszapban. A rákok bal ollója hatalmasra nő, legalábbis a testükhöz képest és általában szép fehér, vagy vörös, azzal integetnek egymásnak. Vicces, mert pont úgy csináltak, mintha minket akarnának magukhoz inteni. Aztán ha közelebb mentünk, akkor mindegyik lélekszakadva rohant az iszapba ásott lyukához és bemenekült. A környék rákjai szeretnek lyukakat fúrni a talajba.
A halak, bár most nem láttunk túl sokat, kimásznak a partra, és ott viháncolnak. Lábaik nyilván nincsenek, tehát a mellúszójukkal fekvőtámaszba nyomják ki magukat és lépkedve vonszolják nyálkás kis testüket a sárban. Hogy miért nem zabálják fel őket a madarak, azt nem tudom, de biztos van valami trükkjük, talán valami rondán tüskés hátúszó. Kell, hogy legyen, mert olyan pofátlan magabiztossággal sétafikálnak meg hempergőznek a nyílt színen, hogy az nem lehet blöff.
Ebéd után kieveztünk egy elhagyatott partszakaszra, ahol lehetett úszni egyet. Vezetőnk hozott búvárszemüvegeket is, de sok sikerrel nem jártam. Egyrészt szépen folyt be a víz, másrészt amíg nem telt meg, addig se láttam semmit, mert zavaros volt a víz. G kitartóan sasolta a korallokat a mocsárban, én inkább kimásztam egy sziklára és csináltam pár fényképet.
Kicsit mászkáltunk a parton is, ahol nagyon szép színes, csíkos sziklák voltak, meg egy egészen méretes, de nagyon bizalmatlan remeterák. Sokáig kellett kushadnom a fényképezővel, mire kidugta az orrát a csigaházból és elindult, akkor is a legkisebb mozdulatomra azonnal visszabújt. Lehet, hogy ennek a hozzáállásnak köszönheti, hogy kicsit nagyobbra tudott nőni, mint sorstársai.
Ezután újra kajakba pattantunk, hogy átevezzünk a kanyonba. Ez a környék jellemző karszthegyei közötti keskeny csatorna. Mikor magas a dagály, a túloldalon ki lehet evezni aztán mangrove erdőkön keresztül vissza. Éppen csak olyan átlagos dagály volt, ami nem elég ehhez, de azért mindenképpen érdemes volt megnézni. A meredek sziklafalak között sima volt a víz, szépen tükrözte a hegyeket. A sziklákon láttunk néhány majmot is. Leginkább a mangrove termését, meg rákokat esznek. Édesvizet meg a barlangokban csöpögő vízből szereznek. Egy fiatal monitorgyíkot is láttunk, amiről kiokosodtam annyira, hogy most már tudom, hogy Varanus Salvator. Mindegy, így is csak egy nagy gyík.
Más nem maradt, mint visszaevezni a kiindulási pontra. Közben szépen beborult az ég és bár későre járt, jóval sötétebb volt, mint azt az időpont indokolná. A távolban látszott, hogy esik az eső, meg aztán a mikrobuszból láttuk később, hogy minden vizes.
Mi is vizesek voltunk, bár mindet nem kapott el az eső, de a tengeri kajak igazából egy nagy, üreges műanyagdarab, aminek a tetején mélyedés van, hogy beleüljön az ember. Hogy aztán ez a mélyedés ne teljen meg vízzel, lyukak vezetik el a vizet. Persze ezek a lyukak befelé is vezetik a vizet, úgyhogy folyamatosan egy kis vízben ültünk. Nem zavaró a dolog, mert meleg van, de aki később a helyünkre ült a mikrobuszban, az nem biztos, hogy kajakozásra gondolt elsőként, miután megtapasztalta, hogy nedves az ülés.
Egyébként a mikrobusz természetesen egy baromi nagy kerülővel ment Krabiba, hiszen először a Sofitel vendégeit kellett hazafuvarozni.
Mikor mi megérkeztünk, egészen nehéz volt felmászni az ötödik emeletre, a szobánkba, kicsit áthűltek az ízületeink a vizes nadrág és a légkondi hatására.

 

Címkék: thaiföld krabi

48188 km, Krabi

2010.01.10. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Mivel tegnap viszonylag későn értünk Krabiba, már nem tudtunk kajakozást intézni mára. Reggel meg már lecsúsztunk a kajakozás megkezdéséről, de ezt tudtuk, úgyhogy nem is rohantunk. Szép kényelmesen felkeltünk, valamikor jó későn, reggeliztünk, aztán befizettünk másnapra egy napos tengeri kajakozásra. Ezzel gyakorlatilag le is tudtuk a napi tevékenységünket.

A nap hátralévő részében olyan dolgokat csináltunk, mint tévénézés és internetezés, mert van tévé és wifi is a szobánkban. Ezekkel simán el lehet tölteni egy egész napot, különösen, ha az ember nem csinálta őket már régóta. Mondjuk a választék elég szegényes, a csatornák nagy része thai nyelvű, de akad néhány angol is.
Este újra halat ettünk, csak egy kicsit nagyobbat, mint tegnap. Nem könnyű kulturáltan megenni egy harminc centis halat, ha egy húsz centi átmérőjű tálon szolgálják fel. Egyébként a receptétj is el tudom mondani, nem bonyolult. Végy egy halat, dobd parázsra, aztán szedd le, mikor jónak tűnik. Egyébként finom volt, annak ellenére, hogy az előkészítése tényleg csak annyi, hogy kihalászták a tengerből.

 

Címkék: thaiföld krabi

48187 km, Krabi

2010.01.09. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Ideje volt továbbállni a szigetről. Elhatároztuk, hogy emiatt azért nem akarunk korán kelni. Persze sikerült úgy megszerveznünk, hogy mégiscsak vekkerre keljünk. Rengeteg speed boat megy a szárazföldre, meg van egy sima hajó, de minden olyan helyen, ahol jegyet lehetett venni, azt állították, hogy nem megy, vagy nem minden nap, meg eleve nem is lehet tudni, hogy mikor megy. Végül egy helyen hajlandóak voltak eladni két jegyet. Nyilván minden nap megy, mert minden nap hallottuk elpöfögni tíz felé. Persze hivatalosan kilenckor indul, de hát elmélet meg gyakorlat nem mindig passzol.

Minden esetre fél kilenckor longtail boatra szálltunk, ami kivitt a pontonra, ahonnan a hajók indulnak. Nagy tömeg szorongott a kis lélekvesztőn, közben már pakoltak be egy speed boatba, aztán a következőbe. Nekünk meg mondogatták, hogy csak várjunk, és mindjárt jön a miénk, ami kicsit arrébb áll. Végül egy csónakos inkább átszállított minket a hajóra, ami meglepő módon tíz előtt elindult. Rajtunk kívül nem volt más utas. A tetőn ültünk, ahol kellemesen járt a levegő és ki is lehetett látni. Ugyan a többi hajó 55 km/h sebességgel zúz, ez meg csak 20-szal, mégse bántuk meg a döntésünket. Itt nyugodtan lehetett sétálgatni, olvasni, nézni a szigeteket, meg a tengert, és járt a levegő. A speed boaton egy kényelmetlen műbőrrel bevont padon kell szorongani két másik ember között. Kilátni nem lehet róla, viszont néha kap az ember a képébe némi sós vizet, és hát a sebességgel az is jár, hogy dobál a hullámokon. Továbbá tesznek egy kitérőt és megállnak Ko Tarutaon, így nagyjából két óra alatt teszik meg a távot, a mi csühögőnknek három kellett. Annyira nem nagy a különbség.
Kikötés után át kellett mászni még három hajón, meg egy pallón, hogy partot érjünk. Ez nem is volt annyira egyszerű nagy hátizsákkal hátul, kicsivel elöl. A hajók, amiken át kellett vágni pedig halászhajók voltak, amiket nem kimondottan arra terveztek, hogy utasok sétálgassanak rajtuk.
Első dolgunk persze az ebéd volt, ami igencsak esedékes volt, tekintve, hogy reggelire csak jeges kávét ittunk. Tele hassal aztán szállítóeszköz után néztünk. A lustaság szép erény, vettünk két jegyet, fejenként 450 bahtért, de kiderült, hogy a sofőr csak akkor megy Krabiba, ha lesz négy utas, amúgy Hat Yaiba visz csak. Megnyugtattak, hogy onnan van minibusz Krabiba, de minek menjünk majdnem az ellenkező irányba két órát egy drága busszal, ha onnan csak messzebb van a cél, és megint csak drága minibusz vinne el. Hagytuk a drága megoldásokat, és visszatértünk a szokásos utazási módszereinkhez és kerestünk egy pickupot, La-Nguba, a legközelebbi faluba, ami a fő közlekedési útvonalon fekszik. Meg is találtuk a táblát, amire azt pingálták, hogy buszmegálló, meg azt, hogy Trang. Az út szélén, a tábla alatt, a hátizsákjainkon üldögélve vártuk, hogy majd csak jön egy busz, de nem tűnt túl bíztatónak a helyzet. Tíz perc múlva már a buszon ültünk, meglehetősen elégedetten. Trangban már volt buszállomás, de sokat nem láttunk belőle, mert már indult is a busz Krabiba, éppen csak egy gyors wc-látogatás fért bele. Roppant elégedettek voltunk a dolgok alakulásával.
Hogy azért a világ egyensúlya meg ne bomoljon, négy kilométerre Krabi központjától rakott le a busz, aztán tűzött tovább Ko Phi Phire. Persze ránk ugrottak a taxisok, de olyan áron akartak elvinni, hogy inkább elindultunk gyalog, lesz, ami lesz alapon Hát nem lett semmi. Legyalogoltunk egy kilométert, mire egy pickup ránk akadt. Tele volt, de G-nek még szorítottak egy helyet, én meg sokkal kényelmesebben álltam a hátsó fellépőn. Néztek is a helyiek, nem gyakran látni farangot hátizsákkal a lökhárítón utazni. Persze nem igazi lökhárító, mert felhegesztenek egy jó széles fellépőt, szóval tényleg kényelmesen lehet rajta álldogálni.
Még szállodát is találtunk gyorsan, így mehettünk is az éjszakai piacra vacsorázni. Egy príma sülthalat sikerült befalnunk. Itt véget ért az az őrület, ami Ko Lipén dúlt és helyreálltak az árak. Nem értem, hogy lehet az, hogy egy aprócska szigeten a hal sokkal drágább, mint bármilyen más hús. Jó tudom, katolikusoknak a hal nem hús, meg néha a vegetáriánusoknak sem, ha már nagyon nem bírják evés nélkül.

 

Címkék: thaiföld krabi

47867 km, Ko Lipe

2010.01.08. 10:00 | Ahmet | 2 komment

G véleménye szerint rá akartam venni, hogy a sziget ismeretlen sarkába kiránduljunk egyet, de nem jártam sikerrel. Szerintem nem próbáltam rávenni, hiszen ha próbáltam volna, akkor nem a strandra mentünk volna, mint ahogy az történt.

Jut minden napra új strand, a változatosság meg gyönyörködtet, úgyhogy ma a sziget túloldalára mentünk strandolni. Ez a sziget leglátogatottabb strandja, bár nem egyértelmű, hogy miért. Igaz, hogy egy nagy és védett öböl, ahol a víz olyan sima, mint egy uszodában, és emiatt a homok liszt finomságú és természetesen fehér, de a védettség miatt aztán meleg is van, mert nem jár a levegő. Nem mintha lenne okunk panaszra ugye. Egyszer csak hazamegyünk, aztán valaki még nyakon vág, aki egy szürke reggelt követő latyakosan szürke délelőttön azt olvassa, hogy panasz van a tengerparti fehér homok szemcseméretével, vagy a zefírek lengedezési irányával.
Szóval végigcaplattunk a víz szélén az öböl sarkáig, ahol jól láthatóan volt némi árnyékos rész és letelepedtünk. Azt terveztük, hogy folytatjuk az elmúlt napokban megkezdett intenzív lazítást.
Ez majdnem meghiúsult, mert G leejtette kedvenc gyűrűjét, ami azonnal eltűnt a homokban. Láttam a szemén, hogy kétségbe van esve, már kiskora óta hordja. Szerencsére gyűrűmegtalálásban elég jó vagyok, így mielőtt még tényleg megijedhetett volna, hogy elveszett, már meg is lett. Nyilván a homokban nem gurul el, és egy egy grammos tárgy nem csapódik méter mélyen a homokba. Szóval könnyebb volt megtalálni, mint annak idején Picúr jegygyűrűjét a húsz centi hóban, amiről ráadásul csak sejteni lehetett, hogy hol veszett el. Hasonlóság, hogy azt is fehérben kellett keresni, meg ezt is, mindkettőt télen.
A nagy ijedtségre való tekintettel magasabb fokozatra kellett kapcsolni a lazulást. Gyorsan túrtunk egy kupacot G háta mögé, arra terítettük a törölközőt, hogy mégis kényelmesebb legyen az olvasás, ne csak úgy póriasan a talajon fetrengve lapozgasson. Nem is értem minek napozóágy, mikor homokból is lehet építeni.
Homokból egyébként elég sok mindent lehet csinálni, úgyhogy neki is álltunk a fából vaskarika projektnek és építettünk egy tűzálló hóembert homokból. Az alapanyagok terén nemcsak ezt a kompromisszumot kellett megkötnünk. Hiányzott a répa, úgyhogy korall lett az orra, és mivel fazék se volt, a kalapja is egy darab korall lett. Faszéndarabokat találtunk, úgyhogy a szemek és a gombok teljesen autentikusak lettek. Annak ellenére, hogy hóemberünk a helyi klimatikus viszonyokkal kompatibilis anyagból készült, nem jósoltunk neki hosszú életet, mivel egy röplabdapálya és a tenger közt álldogált. Ha nem végez vele egy labda, akkor a dagály fogja megölni, de hát a kérészeknek van is egy mondásuk: „Hóember életű”.
A másik téli sport, amit gyakoroltunk még a nap folyamán, a snorkelling volt. Érdekelne mellesleg, hogy mi a magyar neve annak a tevékenységnek, amit búvárszemüveggel és pipával művel az ember. Tenger híján ez a kifejezés sem fejlődött ki nyelvünkben, mint ahogy a „mainland” sem, amire szintén nem tudom, hogy mi lenne a helyes kifejezés, de keresem az „overland” pontos magyar megfelelőjét is.
Szóval a part mentén ellebegtünk megtekinteni, hogy mit csinálnak a halak meg a rákok. A zátony nem volt annyira szép, mint amit a sziget túloldalán láttunk, de hát a homok szemcseméretére sem panaszkodtunk, erre sem fogunk. Megnéztem egy madarat is, ami a sziklán üldögélt, áldozatra várva, meg a halakat is, akik mit sem tudva a száraz életről a közelben úszkáltak. Szívesen megnéztem volna, mikor a halak megismerik a felemelkedésnek egy olyan módját, ami tragikus, de nem bírtam kivárni, így inkább kiemeltem a fejemet a vízből, hogy halálra rémisszem az ebédre váró madarat, akiben egészen addig nem tudatosult, hogy ami felé lebeg, az ember. Körülbelül úgy reagált, mint mikor az ember nézi egy darabig a dolgot, ami csiklandozza a kezét, aztán mikor sikerül pókként beazonosítani, akkor azonnal táncolni kezd, de csak azért, mert nem tud elrepülni, ahogy a madár tette.
Este még tettünk egy rövid sétát a parton, hogy megnézzük a világító planktont, de nem tették tiszteletüket, csak egyet láttunk. Érdekes, kék fénypontként vetődnek partra, természetesen nem önszántukból. Aztán ha az ember megnézi őket lámpafénynél, akkor kiderül, hogy kisebbek, mint egy gombostű feje.

 

Címkék: thaiföld ko lipe