Ázsia, a Himalája körül

Hív az út, menni kell! Ezért aztán el is indulunk kettecskén, busszal, vonattal, vagy ami éppen jön, hogy elmenjünk Pekingig, meg vissza, körbejárva azt a nagy ráncot, amit India gyűrt az Eurázsiai kőzetlemezre. Mellesleg teszünk egy kísérletet arra, hogy mindarról, ami közben történik, itt közvetítsünk.

Utolsó kommentek

  • mcs: @Ahmet: óver the earth? (2011.11.16. 18:43) Beígért végszó
  • Ahmet: Holdra raknád az óvert? De nem lenne over, csak Holdon lenne. (2011.11.16. 08:30) Beígért végszó
  • mcs: holdi óvert! (2011.11.14. 20:19) Beígért végszó
  • Ahmet: @encián: Dolgozgatunk. Azért remélem, hogy lassan tényleg dolgozni is fogunk, aztán lesz miből világot látni. 20 órás? Hmmm, szerintem több volt, de nehéz ezt kiszámolni, mert közben van néhány átsz... (2011.11.13. 10:39) Beígért végszó
  • encián: Ez igen!:-) Mo.-tól a legtávolabbi pontok egyike, legalább 20 órás repülőút. Dolgoztok vagy "világjártok"? üdv.: encián (2011.11.06. 14:50) Beígért végszó
  • Utolsó 20

Címkék

agra (2) ahmedabad (1) amritsar (2) attapeu (1) aurangabad (2) bahrain (1) bangkok (14) batrik (3) bengaluru (1) bikaner (2) bodrum (2) buon ma thuot (1) cat ba (1) champasak (1) chengdu (5) cheung ipauk (1) chiang mai (2) chiang rai (2) chitral (1) cuc phuong (2) dalat (1) dali (1) darjeeling (1) dege (1) delhi (6) doğubayazıt (2) don det (2) dunhuang (2) előkészület (5) emei shan (2) ernakulam (2) esfahan (3) fenghuang (1) fethiye (2) ganzi (1) gilgit (4) göreme (3) guilin (2) halong öböl (1) hampi (2) hanoi (4) hoi an (2) hongsa (2) hsipaw (3) huaihua (1) hua hin (1) hue (3) hyderabad (1) ihlara (1) india (73) irán (26) isztambul (4) jaipur (2) jaisalmer (2) jammu (1) jodhpur (2) kalaw (1) kaluts (1) kambodzsa (11) kanchanaburi (3) kangding (1) karachi (1) karimabad (3) kashgar (2) kerman (2) khajuraho (1) kína (68) kinpun (1) kolkata (2) kompong chhnang (1) kong lo (1) konya (2) kon tum (1) ko lipe (5) krabi (4) kratie (1) kunming (3) lahore (6) laosz (27) lijiang (2) lopburi (1) luang nam tha (2) luang prabang (3) madurai (1) mandalay (5) manigango (1) mastuj (1) mcleod ganj (2) mumbai (3) munnar (1) myanmar (27) mysore (1) nanchang (1) nha trang (2) ninh binh (3) nyaungshwe (4) nyaung u (4) olympos (1) orchha (2) pakisztán (23) pakse (2) pak chong (3) palolem (3) panaji (2) passu (1) peking (4) phimai (1) phnom penh (3) phonsavan (3) phouvan (1) pingyao (2) qazvin (2) rasht (2) rayen (2) rishikesh (2) saigon (2) sapa (2) sen monorom (2) sershu (1) shin gompa (1) shiraz (7) siem reap (4) sost (1) srinagar (2) sukhothai (2) suzhou (2) tabriz (3) tangkou (2) tashkurgan (2) thaiföld (40) thansan (1) tha khaek (2) tidei (1) törökország (17) toudeshk (2) trichy (3) turpan (2) udaipur (4) udomxai (1) úton (35) vang vieng (3) varanasi (2) vientiane (3) vietnám (30) xian (1) xiao likeng (1) xining (1) xinjie (2) yangon (4) yangshuo (5) yazd (2) yushu (4) zhongdian (2) Címkefelhő

HTML


38897 km, Tha Khaek

2009.11.04. 10:00 | Ahmet | 2 komment

Reggel béreltünk egy motort, ami itt sajnos sokkal többe kerül, mint Vietnámban, viszont sokkal nagyobb falat aszfaltot kapsz magad alá. Első utunk a benzinkútra vezetett, mert benya nem jár a motorhoz, aztán megálltunk egy kifőzdénél, mert magunkat is meg kellett tankolni. Levest ettünk, ami itt is jellegzetes reggeli. Van benne tészta, hús, babcsíra, meg adnak mellé zöldbabot, fél citromot, és egyéb gazokat, amiket nem ismerünk. Nagyon szépen összeállított étrend, megvan minden, ami mozgásba hozza az embert, bár a kulináris élvezeteknek határozottan nem ez a csúcspontja.

Reggeli után felpattantunk zöld, Bob Marley matricás gépünkre és fénymásolt térképünknek megfelelően keletnek tartottunk a gyakorlatilag teljesen üres 8B úton, hogy megnézzük a környék érdekességeit.
Az első kanyar után szemünk elé tárult a karsztvidék, ami nagyban hasonlít a yangshuoi, Halong-öbölbeli, vagy a Ninh Binh-i karszthegyekre. Kezdem azt hinni, hogy ezek a tündérhegyek teljesen hétköznapiak csak valamiért Európának nem jutott egy sem. Lehet, hogy az ázsiaiak ölni tudnának, ha láthatnák a magyar „hegyeket”.
A látnivalókat a kilométerkövek alapján lehet megtalálni, vagy nem megtalálni. Az első leágazás mellett rögtön elsuhantunk, jobban is, mint gondoltuk. A másodikat egyáltalán nem találtuk meg, a Tham Xieng Liap barlang meg marhára nem ott volt, ahol a könyv szerint lennie kellett volna, de ki volt táblázva, így megtaláltuk. Pontosabban, amit megtaláltunk, az még csak az út széle volt, ahonnan egy ösvényen kellett megközelíteni. Kihasználva az alkalmat egy arrafelé őgyelgő fickó megmutatta az egyértelműt, és végigvezetett az ösvényen, amin nem volt elágazás. A végén meg tartotta a markát, ráadásul jó sokat is akart, és hogy minden összeálljon, nem volt aprónk. A barlang egyébként nagyon szép, bár igazán a száraz évszakban jó, mikor át lehet rajta kelni, meg a túloldalon fürdeni valami kellemes helyen. Szóval átkelés és fürdés elmaradt, mert túl sok volt a víz. Így sem volt rossz, és a környéken a hegyek is megérik a motorozást. A növényzet mindenhol nagyon dús, még a szinte függőleges sziklákon is termetes fák nőnek. Természetesen, mint egy rendes Tarzan film díszletében, mindenen liánok lógnak, bár a gyilkos pók- és kígyóállomány lényegesen kisebb, vagy gyávább, mint a filmekben.
Továbbhajtottunk az úton, hátha megtalálunk még néhány dolgot. A következő állomás a Tha Falang volt, ami ugyan meglett, de ez sem ott volt, ahol kerestük volna. A gyarmati időkben a franciák ide jártak piknikezni. Most is nagyon szép, bár a fürdésről itt is lemondtunk, kicsit sok volt a bogár a levegőben és úgy tűnt, hogy a bivalyok is oda járnak fürdeni. Egyébként egy patak folyik végig a völgyben, nagy göcsörtös fák között. És természetesen vannak liánok a fákon, és csigaházak a homokban. Utóbbiak valami piknik maradványai, a lakosaikat megették.
Következőnek a Tham Sa Pha barlangot akartuk megnézni. A leírás szerint meg is lett az oda vezető út, de a barlangot csak nem találtuk, pedig már a frászt hoztuk a legelésző bivalycsordára, annyit motoroztunk körbe-körbe. Egy idő után aztán feladtuk, és továbbmentünk a Tham Nang Aen barlanghoz, ami szépen ki volt táblázva, már csak azért is, mert belépőjegyet szedtek érte. A jegyért cserébe felkapcsolták a barlangban a világítást. A fényt véletlenszerűen elhelyezett neoncsövek biztosították. Fejlesztés keretében utakat, meg lépcsőket is építettek a barlangban, rusztikus betonkorláttal. Túlzottan nem nyerte el a tetszésünket a dolog. Talán egyszerűbb, olcsóbb és hangulatosabb megoldás lett volna, ha minden vendég kezébe nyomnak egy zseblámpát. Túl nagy tömeg úgysem volt, csak ketten voltunk az egész barlangban.
Innen már visszafelé indultunk, de még nem adtuk fel a reményt, hogy megtaláljuk pár érdekességet. Például a Tham Sa Pha barlangot megpróbáltuk megtalálni egy másik ösvény irányából, továbbra is eredménytelenül. Már ott tartottunk, hogy végleg hagyjuk a fenébe, de az utolsó pillanatban mégis lefordultam újra az első helyen, a bivalyok nagy rémületére, és meg is lett a kis nyavalyás.
Egy teljesen jellegtelen ösvény vezetett a bozóton keresztül a bejárathoz. Itt aztán nem volt neonfény. A barlang buddhista szentélyként funkcionál, úgyhogy a bejárat tele van kis színes zászlócskákkal. Miután hozzászokott a szemünk a sötéthez, elindultunk, hogy lámpafénynél felfedezzük a helyet.
A barlang aljában kis tó van, a vizét szentnek hiszik a környékbeliek, az útikönyvünk ki is emeli, hogy itt nem célszerű úszni. Nem mintha nagy lenne a lebukás veszélye.
A gyér fényben először a giccses szobrocskák tűntek fel, egy oltáron, körberakva áldozati ajándékokkal, illetve azok maradványaival.
Megfordulva aztán felfedeztünk néhány réginek tűnő fa Buddha szobrot. Elég túlvilági hangulatuk volt, ahogy előbukkantak halványan a sötétből. Mindegyiknek nagy, csukott szeme volt, mindegyiknek letört már az orra, és a festésük is lekopott, szürkék voltak tetőtől talpig. Egészen ufószerűek voltak. Ha nem lett volna eléggé hátborzongató a helyszín ezekkel a szobrokkal, akkor volt hozzá még néha egy-egy denevér visítás, meg ugye sötét.
Folytatva az utat kezdtük megérteni, hogy miért van minden máshol, mint kellene. Új utat építettek, és a kilométereket is máshonnan mérik most, mint pár éve. Így aztán minden két kilométerrel arrébb volt, mint ahol kerestük. Innentől kezdve már viszonylag könnyű volt megtalálni a következő buddhista barlangot, a Tham Pha Ban Thamot. Szép név ez is!
A barlang egy sziklafalból nyílt, nem is lehetett volna eltéveszteni, akkora volt. A szobrok inkább voltak nevetségesek, mint bármi egyéb. Giccses színekkel kifestett betonizék. Készítőjük láthatóan mellőzte az anatómiai sajátosságokat, így aztán könnyen előfordult, hogy az egyik kéz nem olyan hosszú, mint a másik, és amúgy is legalább térdig ér. Sebaj.
Utolsónak a Tham Pha Pa barlang maradt. Az útról letérve nyolc és fél kilométert kellett motoroznunk földutakon, hogy elérjük, de legalább ki volt táblázva.
A barlang érdekessége, hogy csak 2004-ben fedezték fel, akkor is teljesen véletlenül. A sziklafalban 15 méter magasan találtak rá a barlang bejáratára, ahonnan denevéreket láttak kirepülni. A felfedező eredeti célja egy jó denevérvacsora volt. Ehhez képest a barlangban 200 darab bronz Buddha szobrot talált. A legnagyobb másfél méteres a legkisebb pár centis. Az elmúlt öt évet arra használták, hogy építsenek egy nagy ronda betonlépcsőt és telehordják áldozati borzalmakkal a helyet. Gyorsan szentélynek is avatták, úgyhogy fotózni tilos. Maga a barlang is gyönyörű, a szobrok meg igazán különlegesek. Ha kidobnának mindent, amit az elmúlt pár évben behordtak, tényleg lenyűgöző lenne.
Ezzel tulajdonképpen a végére is értünk a megnézendő dolgok listájának. A nap elején nem gondoltuk, hogy mindent megtalálunk. Csak annyi volt hátra, hogy újra megtegyük azt nyolc és fél kilométert az útig.
A városban aztán elmentünk enni a túlárazott vendégházba annak reményében, hogy begyűjthetünk valami információt a következő napra, mert az útikönyvünk ezt a helyet javasolta. Ezen a téren sok sikerrel nem jártunk, viszont a vendégkönyvükben találtunk egy figyelmeztetést, hogy a visszajáró valahogy mindig kevesebb, mint kéne. Tényleg így volt, ráadásul a kaja is rossz volt.

 

 

Címkék: laosz tha khaek

38812 km, Tha Khaek

2009.11.03. 10:00 | Ahmet | 2 komment

Amikor a dolgok flottul mennek, az nem biztos, hogy minden országban ugyanazt jelenti, ezt jó ha tudja az ember, bár felkészülni úgysem tud rá.

Reggel felkerekedtünk és leintettünk egy oldalkocsis motort, hogy vigyen a buszállomásra, ahonnan Tha Khaekbe mennek buszok. Egész jó áron vállalta a fuvart, ebből már azért sejthető volt, hogy nem hagyjuk el nagyon a város határát.
Ha már városnál tartunk, hát a város sem biztos, hogy ugyanazt jelenti mindenhol. Habár a szomszédos Vietnám egy kicsit nagyobb, mint Laosz, lakosságban már drasztikusabb az eltérés. Míg Vietnámban 84 millióan nyüzsögnek, addig Laoszban csak 6 millióan. A laoszi városok így inkább csak nagyobb falvak, bár általában szépen szétterülve. Szóval az a pötty, ami az egyiknek a térképén egy többmilliós várost jelez, az a másikon egy helyi szinten ugyanolyan jelentőségű falut.
A motorosunk egy teljesen jellegtelen helyen rakott ki, állítva, hogy arra jön majd a busz a nyolc kilométeres buszpályaudvarról, csak fel kell szállnunk. Biztos voltam benne, hogy nem hazudik, de abban is, hogy nem tudom elolvasni, mi van kiírva a busz elejére, meg az is kérdéses volt, hogy aztán mikor jön az a busz. Végül előkerült egy angolul beszélő ember, aki megnyugtatott, hogy nála lehet jegyet venni, és negyed óra múlva jön a busz. A jegy pont annyi volt a 380 km-es útra, mint az előző napi 150 km-es buszozás ára. Sejtettük, hogy nem lesz ennek jó vége, mert ugyan szeretjük a helyi buszokat, meg nem szeretjük a flancos és drága VIP buszokat, de azt már igen régóta tudjuk, hogy ami olcsó, az nem véletlenül az, habár a megfordítása nem igaz a tételnek.
A jelzett időben meg is érkezett a busz, „classic” műbőr ülésekkel, és lehetőséggel arra, hogy kinyissuk az ablakot, ha melegünk van. Ugyan még tett egy kört a városban, de meglehetősen hamar ráálltunk a 13-as útra és kellemes tempóban három óra alatt legyűrtük az út felét, ami egészen vad álmoknak adott táptalajt. Megmondták az egyetemen, hogy az extrapoláció egy veszélyes dolog, ennek ellenére mindenféle biztonsági és pesszimista tényezőt beiktatva kiszámítottuk, hogy legkésőbb hatra megérkezünk Tha Khaekbe.
Sajnos az egyenletből kimaradt a laoszi koefficiens. Buszunk megérkezett Savannakhetbe, és megállt a buszállomáson. Senki nem szállt se fel, se le, ennek ellenére vagy egy órát dekkoltunk ott. A várakozás során elmajszoltunk némi nem túl tápláló dolgot, amit ehetőnek ítéltünk az árukészletből. Ez volt az ebéd. Tulajdonképpen lehetne kaját venni bárhol, mert ahogy megáll a busz, megrohanják az árusok, csak valahogy soha nincs kedvünk a poros sült csirkéhez. Már ha egyáltalán csirke, mert teljesen síkba fejtik szegényt, aztán két bambuszpálca közé szorítva parázson megsütik. Valamilyen oknál fogva a lábait mindig természetellenes szögben visszahajtják, ha értelmezhető egyáltalán a természetellenes szög egy teljesen lapos madár esetén. Amúgy ha csirke, akkor fiatal példány, mert nagyon kicsi. Szoktak tojást is árulni, hármat egy nyárson. Nagyon érdekelne, hogyan oldják meg azt, hogy a héja nem törik darabokra, illetve, hogy nyersen, vagy megfőzve kerülnek a nyársra. Ha megfőzve, akkor meg egyáltalán miért?
Miután végre elindultunk, száz méter megtétele után előkerültek a felszálló utasok, akik nem tudom hol a fenében voltak, amíg a buszállomáson méláztunk.
Szerencsére ezt az egy órás leparkolást még megismételtük egyszer, és hiába figyeltem, nem jöttem rá, hogy mi a vérveres öregördög segginek kell állnunk egy órát. Általában ha egy buszút hosszú, annak szokott oka lenni. Pakisztánban azért, mert földutakon kell közlekedni, így lassan megy a busz. Kínában azért, mert irdatlan távolságokat kell megtenni. De ez a laoszi azért tart eddig, mert csak, és ez nem megy a fejembe. Ráadásul ezeken a megállókon az utasok nagy része le se száll, hogy egyen, vagy rágyújtson, vagy vécére menjen, vagy valami.
Szóval így tud a VIP busz dupla pénzért fele annyi idő alatt odaérni. Nemcsak ez a különbség, hanem az is, hogy a helyi busz általában árut is szállít. A mienknek a tetején volt egy pár mázsa káposzta.
Végül már sötétben értük el a városhatárt, ahol még egy lapáttal sikerült rátenni, és a cél előtt 2 azaz kettő kilométerrel megálltunk tankolni. Azt hittem, menten befonom a szemöldököm. Egyébként, mint mondtam, minden flottul ment, hiszen hallottunk olyan sztorit is, hogy megállt a busz, és semmi nem törtét, majd némi érdeklődés után elárulták a nyomorult falang utasnak, hogy hát most este van, mindenki alszik (a buszon), aztán reggel ötkor folytatják az utat. Hmm, ravasz megoldás! Az értelmét még keresi egy nemzetközi kutatócsoport.
A buszpályaudvaron hamar megalkudtunk egy tuk-tukossal, aki elvitt a kiszemelt szállásra, ahol boldogan közölték, hogy sajnos a túlárazott szobák tele vannak, már csak a nevetségesen túlárazott árfekvésben van szabad szoba. Nem nevettünk, otthagytuk.
Nincs is szebb, mint szállást keresni éjszaka egy ismeretlen városban. Végül csak találtunk egy lerobbant szobát, és vacsorát is, ami különösen aktuális volt már.

 

 

Címkék: laosz tha khaek