Ázsia, a Himalája körül

Hív az út, menni kell! Ezért aztán el is indulunk kettecskén, busszal, vonattal, vagy ami éppen jön, hogy elmenjünk Pekingig, meg vissza, körbejárva azt a nagy ráncot, amit India gyűrt az Eurázsiai kőzetlemezre. Mellesleg teszünk egy kísérletet arra, hogy mindarról, ami közben történik, itt közvetítsünk.

Utolsó kommentek

  • mcs: @Ahmet: óver the earth? (2011.11.16. 18:43) Beígért végszó
  • Ahmet: Holdra raknád az óvert? De nem lenne over, csak Holdon lenne. (2011.11.16. 08:30) Beígért végszó
  • mcs: holdi óvert! (2011.11.14. 20:19) Beígért végszó
  • Ahmet: @encián: Dolgozgatunk. Azért remélem, hogy lassan tényleg dolgozni is fogunk, aztán lesz miből világot látni. 20 órás? Hmmm, szerintem több volt, de nehéz ezt kiszámolni, mert közben van néhány átsz... (2011.11.13. 10:39) Beígért végszó
  • encián: Ez igen!:-) Mo.-tól a legtávolabbi pontok egyike, legalább 20 órás repülőút. Dolgoztok vagy "világjártok"? üdv.: encián (2011.11.06. 14:50) Beígért végszó
  • Utolsó 20

Címkék

agra (2) ahmedabad (1) amritsar (2) attapeu (1) aurangabad (2) bahrain (1) bangkok (14) batrik (3) bengaluru (1) bikaner (2) bodrum (2) buon ma thuot (1) cat ba (1) champasak (1) chengdu (5) cheung ipauk (1) chiang mai (2) chiang rai (2) chitral (1) cuc phuong (2) dalat (1) dali (1) darjeeling (1) dege (1) delhi (6) doğubayazıt (2) don det (2) dunhuang (2) előkészület (5) emei shan (2) ernakulam (2) esfahan (3) fenghuang (1) fethiye (2) ganzi (1) gilgit (4) göreme (3) guilin (2) halong öböl (1) hampi (2) hanoi (4) hoi an (2) hongsa (2) hsipaw (3) huaihua (1) hua hin (1) hue (3) hyderabad (1) ihlara (1) india (73) irán (26) isztambul (4) jaipur (2) jaisalmer (2) jammu (1) jodhpur (2) kalaw (1) kaluts (1) kambodzsa (11) kanchanaburi (3) kangding (1) karachi (1) karimabad (3) kashgar (2) kerman (2) khajuraho (1) kína (68) kinpun (1) kolkata (2) kompong chhnang (1) kong lo (1) konya (2) kon tum (1) ko lipe (5) krabi (4) kratie (1) kunming (3) lahore (6) laosz (27) lijiang (2) lopburi (1) luang nam tha (2) luang prabang (3) madurai (1) mandalay (5) manigango (1) mastuj (1) mcleod ganj (2) mumbai (3) munnar (1) myanmar (27) mysore (1) nanchang (1) nha trang (2) ninh binh (3) nyaungshwe (4) nyaung u (4) olympos (1) orchha (2) pakisztán (23) pakse (2) pak chong (3) palolem (3) panaji (2) passu (1) peking (4) phimai (1) phnom penh (3) phonsavan (3) phouvan (1) pingyao (2) qazvin (2) rasht (2) rayen (2) rishikesh (2) saigon (2) sapa (2) sen monorom (2) sershu (1) shin gompa (1) shiraz (7) siem reap (4) sost (1) srinagar (2) sukhothai (2) suzhou (2) tabriz (3) tangkou (2) tashkurgan (2) thaiföld (40) thansan (1) tha khaek (2) tidei (1) törökország (17) toudeshk (2) trichy (3) turpan (2) udaipur (4) udomxai (1) úton (35) vang vieng (3) varanasi (2) vientiane (3) vietnám (30) xian (1) xiao likeng (1) xining (1) xinjie (2) yangon (4) yangshuo (5) yazd (2) yushu (4) zhongdian (2) Címkefelhő

HTML


15956 km, Tashkurgan

2009.07.23. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Még mindig Tashkurgan. Annyit keltünk vekkere az utóbbi időben (ráadásul többnyire feleslegesen), hogy fellázadtunk és addig aludtunk, amíg jól esett. Felkelés után összepakoltunk, lementünk megnézni, hogy van-e busz. Éppen elment, de mondták, hogy jön még erre, csak tíz perc. Inkább hagytuk, majd holnap elmegyünk.

Helyette először is meglátogattunk egy kifőzdét, ahol az étlap helyett inkább a konyhában mutogattam el, hogy mit szeretnénk. Jó lett, zöldséges tésztát kaptunk.
Jóllakva tekintetünket a kultúra felé irányoztuk és megkerestük Tashkurgan egyetlen nevezetességét, a tashkurgant, ami kővárat jelent, bár vályogból épült. Nem egy friss település, már Ptolemaiosz is emelgeti, mint megállót a Kínába vezető úton. Nos, azóta Kína kissé idébb húzódott. Ez nem annyira tetszik például az ujguroknak.
Mint utóbb kiderült, alaptalan volt a félelmünk, hogy a kínaiak lezárják Xinjiang tartományt, vele együtt a határt, ugyanis most nem a hadsereg keménykedett, hanem az úgy kezdődött, hogy az ujgurok visszaütöttek. Mondjuk nekem a 140 halott és 1000 sérült, amiről a CCTV mesél, kicsit soknak tűnik. Amennyire sikerült összerakni a történetet két ujgurt han kínaiak támadtak meg, és ezért volt a visszaütés (bár hallottunk egy megerőszakolással induló verziót is), hogy valóságban mekkora volt, azt nem tudom, de azt hiszem mindenki, aki vasárnap részegen lefordult a lócáról, az ma hirtelen áldozattá vált, mert bejelentették, hogy a kormány kompenzálni fog, méghozzá pénzzel. Ha kis szerencséjük van, akkor nem csak a halottakért.
Szóval megnéztük a vár maradványait, meg a kilátást a város mellett húzódó síkságra, ami tulajdonképpen csak szünet a hegyekben. A síkon mindenfelé elszórva kecskék, tehenek, szamarak, birkák legelésztek, itt-ott egy-egy jurta tarkította a képet, hogy ne legyen unalmas. Le is másztunk a vártól, hogy sétáljunk egyet a kissé mocsaras mezőn és barátkozzunk a szamarakkal. A szamarak valahogy jópofa állatok, G kedvencei, még ha a legtöbbjük depressziósnak is tűnik, ahogy az a Micimackó meséiből is tudható.
A mezei örömök után a szállodánkba vonultunk, ahol G kimosta a már tarthatatlanul mocskos dolgok azon részét, amik befértek a lavórba reggel, mikor beáztatta őket. Valahogy fokozottan szennyeződünk mostanában, de lehet, hogy javulni fog a helyzet azáltal, hogy egy olyan országba érkeztünk, ahol van burkolt út, habár nincs demokrácia.
Ezen el is gondolkodtam napközben és arra jutottam, hogy ha választanom kellene a pakisztáni demokrácia és a kínai nem demokrácia között, én bizony Kínát választanám. Hiába a látszólagos szabadság, ha nincs ivóvíz, nincsenek utak, és lélegezni majdnem olyan egészségtelen, mint abbahagyni azt. És ez utóbbi problémák akkor is megkerülhetetlenül adottak, ha valaki gazdag pakisztáni.
Közben tévét is néztünk, mert van angol nyelvű kínai tévécsatorna, meg van hozzá tévénk is a szobában. Délután vagy este, - a fene se tudja itt megmondani - vásárolni, meg ebédelni vagy vacsorázni mentünk. Nehéz az időt meghatározni, mert Kínát egy laza mozdulattal belevágták egy időzónába, a pekingibe. Ebből is látszik, hol laknak a döntéshozók. Így aztán előállt az a helyzet, hogy a határátlépéskor két órát előre kellett tekerni, pedig nem mentünk kelet felé, és ráadásul Kínában még téli-nyári időszámítás sincs. Szóval Tashkurganban ma 7:45-kor volt napkelte és 22:23-kor napnyugta.
Szóval ott tartottunk, hogy ettünk, megint tésztát, de ez se volt rossz, meg bevásároltunk például reggelinek valót, ami tészta.

 

 

Címkék: kína tashkurgan

15942 km, Tashkurgan

2009.07.22. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Reggel vekkerre keltünk, de minek? A busz elvileg kilenckor indult, ezért odamentünk fél kilenc előtt, mert tudtuk, hogy a vám és egyéb formaságok intézése Sostban történik, nem a határon, ami onnan még jó 90 km. Fél tízkor átirányítottak a vámhoz. Ehhez el kellett sétálni a falu, avagy az utca végéig. Persze még nem volt nyitva, csak tízkor nyitott. Sokan vártak már ott, leginkább kínaiak. Rengeteg kínai dolgozik a KKH építésén, úgyhogy lehet, hogy tényleg lesz belőle valami. Igazából rajtuk kívül mást annyira nem érdekel ez az út. Kína nyugati részéből ugyanis közelebb van Karachi, mint bármelyik másik kikötő. Húzzák is a szájukat a pakisztániak, hogy hiába építenek a kínaiak új utat, meg új kikötőt nekik, a zsíros állásokat is kínaiak kapják meg. Azt gondolom, hogy jobb lenne, ha befognák a szájukat, mert ha valaki Pakisztánban bármit is fejleszt, akkor annak kezet kell csókolni. Akkor legyenek nacionalista, meg antiglobalista gondolataik, ha sikerült megoldani a víz és áramszolgáltatást az országban, meg azt, hogy a jónép össze tudjon adni két prímszámot számológép nélkül.

A vám- és útlevélvizsgálat ennek megfelelően a lehető legelcseszettebb módon folyt. Ha három majmot kértek volna meg arra, hogy állítson fel egy ilyen létesítményt, akkor is jobb lenne az eredmény.
Először is, mikor végre kinyitottak, az úgy történt, hogy a két öregember, aki eddig nem engedte be az embereket, üzemmódot váltott, és elkezdte beterelni a népet egy nagy terembe, ahol semmi nem volt, csak egy asztal, de az se túl nagy. Ott fel kellett sorakozni az utaslista szerint és megindult a vámvizsgálat. Ez úgy folyt, hogy az asztal felén az egyik fickó adminisztrált, a mási felére meg a másik – már elnézést – kibaszkodta a cuccainkat a hátizsákból. G hátizsákjában először is megtalált egy doboz vitamint, abból kivett egyet, megtapogatta, szagmintát vett róla, majd csalódottan visszadobta a többi közé. Aztán nagyon önelégült pofát vágott, amikor egy zacskó tampont is talált, ki is rakott a kollégának egy marékkal az asztalra, hogy nézze meg, milyen drog lehet. Azt kellett volna mondani, hogy cukorka, kóstolja csak meg!
Aztán mikor úgy döntött, hogy végzett, akkor meg hadonászott, hogy menjen már az ember onnan. Szerencsére biztosítottak helyet a mocskos padlón arra, hogy az ember visszatömködje a cuccait.
Innen az útlevélvizsgálatra kellett átfáradni, de a hátizsákokat nem lehetett vinni, mert hát az már meg volt vizsgálva. Természetesen az útlevél adatait kétujjal pötyögték be a számítógépbe (háttérben hatalmas szünetmentes táp), ami eltartott egy darabig. Ezalatt az ember bízott benne, hogy a cuccából se nem vesznek el, se nem raknak hozzá.
Mikor ez is megvolt, visszamehettünk a cuccokért, majd egy vámos kíséretével berakodhattunk a minibuszba. Mikor a hét fős csoport összes tagja a minibuszban tartózkodott gyorsan ránk csukták az ajtót és elindultunk.
Kikanyarodtunk a kapun, majd 30 méterrel arrébb megálltunk egy ellenőrzőpontnál, ahol megnézték, hogy mindenkinek le van-e pecsételve az útlevele. Sorompó fel, és már döcöghettünk is a megszokott KKH-n. Még néhányszor azért meg kellett állni. Például befizetni a nemzeti park belépőt, mert ha mi azon keresztül megyünk, akkor fizetni kell érte. Érdekes módon a hét utasból csak a nekünk kettőnknek kellett, gondolom a többiek nem néztek ki az ablakon. A jegyvásárlás után 50 méterrel, - nem ám egy helyen – újabb ellenőrzőpont volt, ahol felírták az adatainkat, de ez már tényleg az utolsó volt, innen már csak 70 km volt határ, azaz két óra.
Szépen felaraszoltunk 3200 méterre, majd begyújtottuk a rakétákat, és csak mentünk felfelé. A havas foltok egyre közelebb voltak, egyre hűvösebb volt a kocsiban. Valahol 4000 méter magasságban láttuk meg az első mormotát, ahogy átrohan az úton. Onnantól ezeket a jószágokat figyeltük. Rengeteg volt belőlük az út mentén, és láthatóan megtanulták, hogy ami az úton megy, az az úton veszélyes, nem mellette. Nagyon jópofák.
A Khunjerab-hágó tetejét 4722 méteren értük el, ha jól mértem. Itt egy klasszikus szögesdrót kerítést kereszteztünk, meg a felezővonalat, Kínában ugyanis tudják melyik oldalon kell vezetni. Persze a felezővonal keresztezése érdekes, mert csak a szögesdróton túl kezdődött az a luxus, hogy az útnak két sávja van, középen meg a széleken csíkok, meg aszfalt, meg ki tudja még mennyi huncutság (mondjuk figyelmeztető táblák, hogy kanyar jön). A határ csak ennyi volt, sorompó csak a hágó túloldalán lejjebb volt, ember viszont ott se.
Türelmesen vártunk, míg előkerült végre egy maszkos kínai, aki digitális hőmérővel megmérte mindenkinek a lázát, aztán félreállított minket. Minden cuccunkkal felsorakoztunk egy kis épület ajtajánál, ahol a vámvizsgálat folyt. Itt is kipakoltak mindent, de a hátizsák oldalzsebe már nem érdekelte őket, és azt is elhitték, hogy a hálózsák az tényleg az, nem más, sőt úgy néz ki, tampont is láttak már életükben. Innen Tashkurganig csak katonai kísérettel lehet autózni, mert ott van csak útlevélvizsgálat. Szépen összevártak néhány járművet, ami eltartott egy darabig, aztán kivárták míg sofőrünk kereket cserél, majd elindultunk. Slowly, slowly, ahogy a katonalány mondta. Már a szerpentinen elértük a szédítő 60-70 km/h-s sebességet, amit itt lehetővé tett a burkolat, ezt még a mi minibuszunk is szépen leforogta. Ahogy aztán egyenes terepre értünk odalépett neki mindenki. A mi buszunk kereken 95 km/h-nál akart szétesni, de ezt csak én tudom, a sofőr nem, mert neki nem volt sebességmérő órája. A kerekek kiegyensúlyozására gyanakszom, de úgy kezdett vibrálni az egész, hogy tényleg vártam, hogy szétesik, de nem esett. Csak újra defektet kaptunk, ami nem meglepő, mert az lesz pótkerék, amivel már egy pakisztáni se akar autózni. Szóval ott álltunk kerék nélkül, a konvoj meg szétszakadt, a katonalány pedig ideges volt. Végül visszarendelték az előttünk haladó kínai buszt, ami addigra már jócskán lehagyott minket, hogy vigyen el minket is. A kínai sofőr ettől nem volt túl boldog, de amit egy katona mond, az úgy lesz.
Szépen leheveredtünk az alvósbuszon, és robogtunk Tashkurgan felé, várva, hogy valaki pecsételjen az útlevelünkbe, mert addig nem hittük el, hogy Kínában vagyunk. Végül megérkeztünk valahova, ahol megint lepakoltattak minket. Bevonultunk, leadtunk a korábban kitöltött fecniket, amin letagadtuk, hogy volt hasmenésünk, hányásunk, taknyos orrunk az elmúlt egy hétben, kaptunk pecsétet, megröntgenezték az egyszer már átkutatott zsákjainkat, és mehettünk. Ott álltunk, gondolva, hogy mindjárt visszaszállunk a buszra, de nem. Kiderült, hogy ez már Tashkurgan. Azonnal megtalált minket egy ember, hogy jön a szálloda ingyenes busza, és jó lesz nekünk. Hihetetlennek tűnt, hogy az a szálloda, amit kinéztünk – nem a legeslegolcsóbb, csak a második – ilyet tenne értünk, úgyhogy elindultunk gyalog, de rövidesen tényleg felszedett egy minibusz és tényleg odavitt, ahova akartuk. És tényleg ingyen. Kivettünk egy szobát, ami csodálatos. Otthon persze munkásszállónak is durva lenne, de itt tényleg csodálatos. Tiszta ágyak, ablak, teafilter odakészítve a tiszta bögrék mellé, vízforraló, tévé, áram, lámpák, nem csak egy szem villanykörte. Tiszta luxus! Mondjuk átszámolva háromszor annyi, mint egy lerohadt paki szállás.
Teafőzés után lesétáltunk a szálloda éttermébe és hülyére ettük magunkat, nem teljesen azzal, mint amit rendelni szándékoztunk, de mindegy is. Sőt még egy sört is ittunk. Pakisztánban finom volt a kaja, viszont valamelyikünknek mindig baja lett tőle. Kíváncsian várjuk az eredményt itt.

 

 

Címkék: kína tashkurgan