Ázsia, a Himalája körül

Hív az út, menni kell! Ezért aztán el is indulunk kettecskén, busszal, vonattal, vagy ami éppen jön, hogy elmenjünk Pekingig, meg vissza, körbejárva azt a nagy ráncot, amit India gyűrt az Eurázsiai kőzetlemezre. Mellesleg teszünk egy kísérletet arra, hogy mindarról, ami közben történik, itt közvetítsünk.

Utolsó kommentek

  • mcs: @Ahmet: óver the earth? (2011.11.16. 18:43) Beígért végszó
  • Ahmet: Holdra raknád az óvert? De nem lenne over, csak Holdon lenne. (2011.11.16. 08:30) Beígért végszó
  • mcs: holdi óvert! (2011.11.14. 20:19) Beígért végszó
  • Ahmet: @encián: Dolgozgatunk. Azért remélem, hogy lassan tényleg dolgozni is fogunk, aztán lesz miből világot látni. 20 órás? Hmmm, szerintem több volt, de nehéz ezt kiszámolni, mert közben van néhány átsz... (2011.11.13. 10:39) Beígért végszó
  • encián: Ez igen!:-) Mo.-tól a legtávolabbi pontok egyike, legalább 20 órás repülőút. Dolgoztok vagy "világjártok"? üdv.: encián (2011.11.06. 14:50) Beígért végszó
  • Utolsó 20

Címkék

agra (2) ahmedabad (1) amritsar (2) attapeu (1) aurangabad (2) bahrain (1) bangkok (14) batrik (3) bengaluru (1) bikaner (2) bodrum (2) buon ma thuot (1) cat ba (1) champasak (1) chengdu (5) cheung ipauk (1) chiang mai (2) chiang rai (2) chitral (1) cuc phuong (2) dalat (1) dali (1) darjeeling (1) dege (1) delhi (6) doğubayazıt (2) don det (2) dunhuang (2) előkészület (5) emei shan (2) ernakulam (2) esfahan (3) fenghuang (1) fethiye (2) ganzi (1) gilgit (4) göreme (3) guilin (2) halong öböl (1) hampi (2) hanoi (4) hoi an (2) hongsa (2) hsipaw (3) huaihua (1) hua hin (1) hue (3) hyderabad (1) ihlara (1) india (73) irán (26) isztambul (4) jaipur (2) jaisalmer (2) jammu (1) jodhpur (2) kalaw (1) kaluts (1) kambodzsa (11) kanchanaburi (3) kangding (1) karachi (1) karimabad (3) kashgar (2) kerman (2) khajuraho (1) kína (68) kinpun (1) kolkata (2) kompong chhnang (1) kong lo (1) konya (2) kon tum (1) ko lipe (5) krabi (4) kratie (1) kunming (3) lahore (6) laosz (27) lijiang (2) lopburi (1) luang nam tha (2) luang prabang (3) madurai (1) mandalay (5) manigango (1) mastuj (1) mcleod ganj (2) mumbai (3) munnar (1) myanmar (27) mysore (1) nanchang (1) nha trang (2) ninh binh (3) nyaungshwe (4) nyaung u (4) olympos (1) orchha (2) pakisztán (23) pakse (2) pak chong (3) palolem (3) panaji (2) passu (1) peking (4) phimai (1) phnom penh (3) phonsavan (3) phouvan (1) pingyao (2) qazvin (2) rasht (2) rayen (2) rishikesh (2) saigon (2) sapa (2) sen monorom (2) sershu (1) shin gompa (1) shiraz (7) siem reap (4) sost (1) srinagar (2) sukhothai (2) suzhou (2) tabriz (3) tangkou (2) tashkurgan (2) thaiföld (40) thansan (1) tha khaek (2) tidei (1) törökország (17) toudeshk (2) trichy (3) turpan (2) udaipur (4) udomxai (1) úton (35) vang vieng (3) varanasi (2) vientiane (3) vietnám (30) xian (1) xiao likeng (1) xining (1) xinjie (2) yangon (4) yangshuo (5) yazd (2) yushu (4) zhongdian (2) Címkefelhő

HTML


41773 km, Sukhothai

2009.11.29. 12:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Sawngthaewre pattantunk reggel, hogy kivigyen az ősi fővároshoz. Ez az a járgány, ami tulajdonképpen teherautó, csak vannak rajta padok. Általában pickup néven szoktam emlegetni, mert egyrészt képtelen vagyok megjegyezni a nevét, másrészt ki a fene tudja, mi az a sawngthaew, harmadrészt általában tényleg kisteherautó. Most ez rendes teherautóból faragott példány volt. A kapacitás növelése érdekében a sofőrfülkét a szélvédő felett lenyesték, így ajtó sem maradt, meg tető sem, sőt az egész hátsórész hiányzott. Ezzel lehetőség nyílt még egy keresztben álló pad elhelyezésére, közvetlenül a sofőrasszony mögött. Azt hiszem, ez egyben a motorháztető szerepét is betöltötte. Az esősévszak-álló kivitel miatt a plató fölé tetőt is csinált a szorgos ács, ami átnyúlt a sofőr fölé is. Az ácsmunka egész szép kivitel volt, a padló anyaga pedig első osztályú, göcsmentes keményfa, szerintem teak volt. Az elektromos rendszer kicsit érdekesebb volt, drótok lógtak mindenhol. Nagyrészt az elvágott kocsiszekrényből törtek elő.

A nem túl hosszú út után meg is érkeztünk a régi főváros romjaihoz, ahol az első biciklikölcsönzős azonnal lecsapott ránk, de előbb szerettük volna megtudni, hogy mégis hol vagyunk, így leintettük, mire bosszúból elküldött minket a legtávolabbi bejárathoz, abba az irányba, amerre már nem lehet biciklit szerezni. Hamar rájöttünk, hogy nem ott vagyunk, ahol szeretnénk, úgyhogy visszafordultunk, és szereztünk két bringát a szomszédjából. Sajnos itt is csak a környező országokban annyira megutált kotlókergetők voltak.
Ugyan a lehetőségek határáig emelték az ülést az enyémen, még így is simán leért a földig a lábam. Igazából nem is ez a legnagyobb problémám ezzel a típussal, hanem az, hogy rövid, így a térdem a kormány alatt van, ami szerencsére elég széles, így tudok tekerni anélkül, hogy fordulatonként belerúgnék a jobb, majd a bal kezembe is, de száz méter után fáradtnak érzem magam.
Elsőként a régi város belvárosát néztük meg. Ide annyira nem is kellett volna bicikli, de hát utólag könnyű okosnak lenni. Gondosan mindenhol lezártuk, ahol leszálltunk, pedig biztos, hogy senki nem lopta volna el.
Úgy tűnik, az ország nagyon sokat nem változott az évszázadok alatt, ugyanis itt is csak templomokat, vagyis azok romjait lehetett látni. Azt hiszem, a többi épület kevésbé időtálló anyagból épült, így az archeológia feltalálása előtt elrohadtak.
Ami megmaradt, az persze grandiózus: chedik, avagy sztúpák, - amiket Tibetben csörtennek neveznek -, illetve hatalmas Buddha szobrok és a templomok oszlopai. A templomok közti terület szépen parkosítva van, nyírt fűvel meg virágokkal, ami ugyan nagyon szép, de szerintem nem igazán megy a romokhoz. Egy romvároshoz elvadult mezők, hatalmas, öreg fák kellenek, nem betonozott utak, meg sövény. Rembrandt festményeit sem rakjuk rozsdamentes acél keretbe.
A templomok végigkarikázása után a régi városfalat keresztezve kiléptünk a belvárosból, ami újabb jegyvásárlással járt együtt. Innentől kisebb templomokkal volt telepöttyögetve a táj, viszont elmaradtak a sövények, meg virágágyások, helyette fák között álló romok voltak, néha legelésző tehenekkel, aminek volt hangulata. A templomok valószínűleg pont olyanok voltak, mint manapság. A legtöbből az oszlopok maradtak meg, valamint a hátsó fal, ami előtt a Buddha szobor ült, valamint a szobor egy része. Ezek voltak ugyanis téglából, a többi valószínűleg fa volt.
Kicsit távolabb a táj dimbes-dombosra váltott, és a kor emberei nagy lelkesedéssel építettek minden watot dombra, aminek nem annyira örültünk, mert pokoli meleg volt.
A lelkesedése egyébként is könnyen alábbhagy az embernek. Az első romot még mindenki körbefotózza, a másodiknál még körülnéz, a harmadikat körbebiciklizi, a negyedik mellett már csak lassít. Szóval mire a végére értünk, erősen kémleltük a dombtetőket, hogy érdemes-e felmászni, vagy pont olyan, mint az előző.
Ennek ellenére egyáltalán nem bántuk meg, hogy a hőségben körbebringáztuk a várostól nyugatra eső részeket is. Lett volna még lehetőség a másik három égtáj bejárására is, de azt majd talán akkor nézzük meg, ha ránk tör az olthatatlan vágy a thai templomépítészet korszakainak részletekbe menő megismerésére.
Szóval visszakerekeztünk a kiindulópontunkra, út közben megcsodálva a rengeteg kivasalt kígyót és egy teknőst az úton. Azt hiszem, a teknős evolúciójába nem volt betervezve a gépjárműforgalom.
Visszafelé szintén teherautóval mentünk, de most félúton csatlakozott hozzánk még vagy negyven iskolás, köztük egy kitűnő ladyboy alapanyag. Leplezetlen nőiességgel mozgott a srác, és a nemét illetően csak az egyenruhájához tartozó rövidnadrág adott bizonyosságot.

 

Címkék: thaiföld sukhothai

41724 km, Sukhothai

2009.11.28. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

A sofőrünk mereven elzárkózott az alku lehetőségétől és saját szemszögéből nézve ezt nagyon helyesen tette, mert így alku nélkül mentünk ki a buszállomásra, ahol vettünk egy jegyet az ország millió elefántközpontja közül az egyik legjobb bejáratáig. Legalábbis útikönyvünk ezt állította róla, és az igazat megvallva, habár nagyjából cirkusz volt az egész, az állatokkal úgy tűnt, jól bántak.

A bejáratnál kedves hölgyek azonnal felajánlották, hogy a hátizsákjainkat hagyjuk ott, amit titokban mi is így terveztünk, mert annyira nem vagyunk betegek, hogy harmincöt fokban teljes menetfelszerelésben parádézzunk.
Az egy órás bemutató keretében megmutatták, hogyan dolgoznak az elefántok az erdőben, pontosabban, hogy hogyan dolgoztak régen, mert ma már legfeljebb bemutatókon csinálnak ilyesmit, az egyéb elefánt által betölthető munkakör pedig a turisták cipelésében merül ki.
Hogy hogyan húzzák a rönköket, azt tulajdonképpen már laoszi túránkon láttuk. Ennek persze vannak figurázott megoldásai, mikor két elefánt húz egy rönköt, soros, illetve párhuzamos bekötéssel, valamint ha az egyik elől húzza, a másik meg hátul, természetesen egy irányba. Azt is megmutatták, hogy egy elefánt simán végigsétál egy farönkön, sőt meg is fordul rajta, amire sokszor szűkség van a sűrű erdőben.
A bemutató végén kicsit zenéltek az elefántok, bár ez nem annyira az ő zenei érzéküket dicséri, inkább a mahoutokét, akik megfelelő sorrendben adták ki az utasítást a saját elefántjuk előtti kolomp megütésére. A tehetségesebbje még maradt egy körre, ők festettek is. Habár az idomár adogatta az ecsetet az ormányukba, és fogta őket, talán némileg irányította is, a képek sokkal jobbak lettek annál, mint amit fülhúzogatással, ormánybirizgálással össze lehetne hozni. Ahogy dolgoztak, azt megint egy nagy pofon volt az „Elefánt a porcelánboltban” szólás-mondásnak. Azt hiszem, inkább mennék porcelánboltba egy elefánttal, mint egy gyerekkel. Gyerekelefánttal természetesen semmiképpen nem mennék. Mondom ezt az alapján, hogy a bemutató után megnéztük az elefántbébiket.
A legkisebb öt hónapos volt és anyatejen élt, ami teljesen alátámasztja a kisbaba besorolást. Kötélhúzásban nem versenyeznék vele, bár lehet, hogy szkanderban még lenyomnám, feltételezve, hogy csak neki kell ormánnyal csinálnia.
Három kölyök közül csak kettőnek volt anyja, a harmadik árva volt, vadon fogták be.
Az anyukákat lánccal kikötötték, mert nekik nem lett volna ellenfél a kerítés, a kicsik meg nem tudtak átmászni, illetve rombolni.
Az állatkertekhez képest az volt a különbség, hogy nem három kerítés egy árok választott el az elefántoktól, hanem csak két korlát, ami közt a távolság kisebb volt egy ormányhossznál.
Az első karámban pont egy vehemens anyuka volt gyermekével. Egy gondozó figyelt oda, hogy ne nagyon inzultálja a vendégeket. Ugyanis itt a vendégekért aggódtak, nem az állatokért, kicsit másképp, mint nálunk. Szóval elefántunk vadul ingatta a fejét és türelmetlenül bökdöste az embert. Egy erőteljesebb, de még mindig elég finom lökés után aztán megfordultam és megértettem, hogy mit akar. A korláton kívül, de számára látó- és szaglótávolságban cukornádat lehetett venni, ami az elefántok habostortája. Ha már ennyire szerette volna, hát vettünk egy köteggel. Anyai érzelmeit teljes mértékben félretéve elszedte az összeset. A kicsik amúgy is igényesebbek, ők még meghámozzák a cukornádat, meg a banánt is. A nagyok csak nyomják befelé. Illetve, mikor a vendégek adják, akkor megpróbálnak annyit összeszedni, amennyit tudnak, hogy aztán később megegyék. Meglepő, de ha az ormányával fog már egy hat-nyolc darabból álló köteget, akkor még mindig fel tud venni egy kilencediket, vagy tizediket is akár. Agyara csak a hímeknek van, azok közül láttunk egyet, aki lazán az agyara mellé tűzte a cukornáddarabot, mint melós a cigit a füle mögé.
A kiselefántok kedvenc szórakozása, hogy az ormányukkal elkapják az ember kezét és húzzák. Túl nagy erő még nincs ilyenkor az ormányukban, különben eléggé ficamveszélyes lenne a játék. Az idősek simán eltolnak egy rönköt az ormányukkal, illetve az agyarukon tartják vele. Rosszabb esetben arra használják, hogy pofán vágják a fotóst, aki szerintük túlságosan közel hajol borjukhoz. Utolsó előtti pillanat fotója csatolva. Természetesen ezt is csak figyelmeztető jelleggel teszik, de ez nyilvánvaló abból, hogy írok róla.
Az óvoda után a fürdetést néztük meg. Az idomárok láthatóan szeretik állataikat. Ez egyik még ugratta is kicsit, ahogy a nyakában ült, előre feküdt a fejére, és befogta a szemét. Barátja hangos trombitálással jelezte nemtetszését. A viszonyuk valószínűleg simán elviselt ilyesmit, mert az elefánt tényleg nem felejt. Végre valami, ami igaz velük kapcsolatban. A bébik karámjánál mondta az egyik gondozó, hogy őt az egyik borjú nem szereti, mert egyszer játszott vele ormányhúzogatóst, csak nem hagyta nyerni.
A fürdést láthatóan élvezték, és bár maguktól nem nagyon spricceltek, minek is, ha le is merülhetnek, de azért a mahoutok bíztatására csak lefröcskölték a közelről bámészkodókat.
Ezután felszedtük a cuccainkat, kiballagtunk az út mellé a tűző napra, integetni az elhúzó buszoknak. Lelkesen visszaintegettek, de nem álltak meg. Negyed óra után kerestünk magunknak valami árnyékot, ott vártuk a nekünk rendelt ruppótlan buszt, ami meg is érkezett rövidesen, a maga fapadlójával és három plusz kettes üléselrendezésével. Zsákjainkat a sofőr mellett pakoltuk le, de csak hátul találtunk helyet. Rövidesen újra előre kellett másznom elrendezni a cuccokat, mert aggódtam, hogy mikor a kalauz nem ér rá, kiesik valamelyik egy kanyarban.
Sukhothaiba érve már sötétedett, ennek ellenére természetesen hamar ránk talált egy pickup sofőr és szerinte jutányos összegért befurikázott a kiválasztott szállásra, ahol kivettünk egy pokoli meleg szobát, majd levonultunk vacsorázni. A teraszon is dúlt a harminckét fok, este ide vagy oda. Kicsit aggódtunk a másnapi izzadás miatt.

 

Címkék: thaiföld sukhothai