Ázsia, a Himalája körül

Hív az út, menni kell! Ezért aztán el is indulunk kettecskén, busszal, vonattal, vagy ami éppen jön, hogy elmenjünk Pekingig, meg vissza, körbejárva azt a nagy ráncot, amit India gyűrt az Eurázsiai kőzetlemezre. Mellesleg teszünk egy kísérletet arra, hogy mindarról, ami közben történik, itt közvetítsünk.

Utolsó kommentek

  • mcs: @Ahmet: óver the earth? (2011.11.16. 18:43) Beígért végszó
  • Ahmet: Holdra raknád az óvert? De nem lenne over, csak Holdon lenne. (2011.11.16. 08:30) Beígért végszó
  • mcs: holdi óvert! (2011.11.14. 20:19) Beígért végszó
  • Ahmet: @encián: Dolgozgatunk. Azért remélem, hogy lassan tényleg dolgozni is fogunk, aztán lesz miből világot látni. 20 órás? Hmmm, szerintem több volt, de nehéz ezt kiszámolni, mert közben van néhány átsz... (2011.11.13. 10:39) Beígért végszó
  • encián: Ez igen!:-) Mo.-tól a legtávolabbi pontok egyike, legalább 20 órás repülőút. Dolgoztok vagy "világjártok"? üdv.: encián (2011.11.06. 14:50) Beígért végszó
  • Utolsó 20

Címkék

agra (2) ahmedabad (1) amritsar (2) attapeu (1) aurangabad (2) bahrain (1) bangkok (14) batrik (3) bengaluru (1) bikaner (2) bodrum (2) buon ma thuot (1) cat ba (1) champasak (1) chengdu (5) cheung ipauk (1) chiang mai (2) chiang rai (2) chitral (1) cuc phuong (2) dalat (1) dali (1) darjeeling (1) dege (1) delhi (6) doğubayazıt (2) don det (2) dunhuang (2) előkészület (5) emei shan (2) ernakulam (2) esfahan (3) fenghuang (1) fethiye (2) ganzi (1) gilgit (4) göreme (3) guilin (2) halong öböl (1) hampi (2) hanoi (4) hoi an (2) hongsa (2) hsipaw (3) huaihua (1) hua hin (1) hue (3) hyderabad (1) ihlara (1) india (73) irán (26) isztambul (4) jaipur (2) jaisalmer (2) jammu (1) jodhpur (2) kalaw (1) kaluts (1) kambodzsa (11) kanchanaburi (3) kangding (1) karachi (1) karimabad (3) kashgar (2) kerman (2) khajuraho (1) kína (68) kinpun (1) kolkata (2) kompong chhnang (1) kong lo (1) konya (2) kon tum (1) ko lipe (5) krabi (4) kratie (1) kunming (3) lahore (6) laosz (27) lijiang (2) lopburi (1) luang nam tha (2) luang prabang (3) madurai (1) mandalay (5) manigango (1) mastuj (1) mcleod ganj (2) mumbai (3) munnar (1) myanmar (27) mysore (1) nanchang (1) nha trang (2) ninh binh (3) nyaungshwe (4) nyaung u (4) olympos (1) orchha (2) pakisztán (23) pakse (2) pak chong (3) palolem (3) panaji (2) passu (1) peking (4) phimai (1) phnom penh (3) phonsavan (3) phouvan (1) pingyao (2) qazvin (2) rasht (2) rayen (2) rishikesh (2) saigon (2) sapa (2) sen monorom (2) sershu (1) shin gompa (1) shiraz (7) siem reap (4) sost (1) srinagar (2) sukhothai (2) suzhou (2) tabriz (3) tangkou (2) tashkurgan (2) thaiföld (40) thansan (1) tha khaek (2) tidei (1) törökország (17) toudeshk (2) trichy (3) turpan (2) udaipur (4) udomxai (1) úton (35) vang vieng (3) varanasi (2) vientiane (3) vietnám (30) xian (1) xiao likeng (1) xining (1) xinjie (2) yangon (4) yangshuo (5) yazd (2) yushu (4) zhongdian (2) Címkefelhő

HTML


65846 km, Srinagar

2010.04.07. 11:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Első dolgunk az volt, természetesen közvetlenül reggeli után, hogy megtudakoljuk a buszokat. Újabb indiai okossággal kellett szembesülnünk. Innen alvósbuszok csak reggel mennek, este nem. Zseniális! Úgy döntöttünk, hogy ha már nappal kell menni, és ezzel elvesztegetni egy napot, akkor biztos, hogy nem busszal megyünk, mert az már bizonyítást nyert, hogy busszal a teherautók sebessége a meghatározó, ami ugye éjjel mindegy, mert legalább nem hajnalban érkeznénk meg, de nappal nem pont így ideális.

Autoriksával elvitettük magunkat az óvárosba, annak is a legtávolabbi pontjához, hogy onnan szépen hazasétáljunk megnézve az érdekes helyeket. Az egyik, vagy talán egyetlen megmaradt városkapunál szálltunk ki. Innen felmásztunk egy muzulmán szentélyhez, de nem volt túl meggyőző, viszont jó kilátás nyílt a városra, ami meglehetősen ronda. Háttérben ugyan vannak szép nagy hósipkás hegyek, de nem igazán látszanak a portól. Lemászva a dombról a keskeny utcákon folytattuk a túrát. Természetesen ez folyamatos félreugrálást jelentett az autók elől. A város nem túl szép, bárki bármit is mond. Van néhány régi ház, amin látszik, hogy valaha szép volt, de mind az összedőlés különböző fázisaiban leledzik. Az utcákon mindenhol katonákba lehet botlani, szépen fel is vannak fegyverezve. Ráadásul plexi tár van a gépfegyvereikbe, hogy jól lehessen látni, tökig be vannak tárazva. A kereszteződésekben homokzsákokkal megerősített hulladékból tákolt bódék állnak, természetesen még több katonával meg sok szögesdróttal. Nem vagyok egy nagy hadászati szakértő, de nekem nagyon úgy tűnik, hogy a hadsereg jobban aggódik a határ innenső oldalán élő muzulmánok miatt, mint a túloldalon lévők miatt. Idefelé jövet nem kevés laktanya mellett jöttünk el. Ezek egyébként a legszebben rendben tartott, épületek az egész országban. Hiába, tudják mire kell költeni, bár lehet, hogy nem ártana egy kicsit szánni a csatornázásra is, mert az ország finoman szólva is bűzlik, ahogy a folyó is, ami mellett mentünk. Helyenként nem látszott a víz a szeméttől. Lehet, hogy ezzel is kellene kezdeni valamit, mert a piacon látott eladó halakat nyilván ebből a vízből fogják, és nyilván valaki megeszi. Ezt lehet, hogy nem is bánják a hinduk, mert a katona, akivel még egy buszozás alkalmával beszéltünk, csak úgy nyilatkozott a pakisztániakról, hogy „stupid muslims”, de aztán látszott rajta, hogy megbánta a nagy őszinteséget. Úgy tűnik, a hazai muzulmánokat is ugyanoda sorolják ahova a pakikat. Ez elég érdekes. Kíváncsi lennék, hogy hány muzulmán szolgál a hadseregben és abból hányat vezényelnek Kasmírba időről-időre. Mert aki a hadseregben szolgál, annak minden évben bizonyos időt Kasmírban kell töltenie, nem a friss hegyi levegő miatt.
A városban elég szép számmal akadnak muzulmánok, erről tanúskodnak a mecsetek is, amik meglehetősen egyediek.
Először a Péntek mecsetet néztük meg. Mostanában nem lehet nagy a feszültség, mert lehetett fotózni, sőt táskát bevinni, ami a könyvünk szerint tilos. Fotózásért azért legomboltak némi pénzt.
Nagy tömeg nem volt a mecsetben, két turistát láttunk, meg két helyit egy fa alatt aludni, hívőt egyet se.
A következő mecsetben aztán meglettek, valami szent sírjánál imádkoztak serényen. Sokat nem is időztünk bent, inkább elindultunk a következő mecsethez, ami a város legszebb mecsete. Ehhez meg kellett kerülni egy tavat, meg kitalálni, hogy hogyan is jutunk oda az utcák labirintusán keresztül. A tó hamar meglett, azt nem nehéz megtalálni. Az a tó, amit otthon szennyvízszikkasztónak gondolnánk. Rövidesen a mecset is meglett. Belépnünk ugyan tilos volt, nem tudom miért, de miközben körbejártuk, kétszer is megtaláltak azzal a vágyukkal, hogy dobjunk pénzt az adománydobozba. Be nem engednek, de pénzt azt adjunk. Megkérdeztem, hogy mégis miért nem lehet bemenni, azt hazudták, hogy kormányrendelet. Ha a XIV. Benedek pápára hivatkoztak volna, azt is előbb vettem volna be.
Mivel teljesen kiábrándítónak találtuk a várost, már nem volt más tervünk, mint elmenni a városközpontba megkeresni, hogy honnan mennek reggel a terepjárók. Ennyi pont elég volt Srinagarból, meg Kasmírból.
Ladak felé nem lehet továbbutazni, mivel a hágók még legalább egy hónapig el lesznek torlaszolva a hó miatt, úgyhogy irány vissza Jammuba.
Eddig akárhányszor olvastam Kasmírról, mindenki el volt ájulva tőle. Nos, mi nem. A legidegesítőbb az, hogy folyamatosan azt hiszem, hogy Kasmír biztos szép, csak mi vagyunk rossz helyen. Sose fog kiderülni, mert amint lehet, elhúzunk innen. Nem lopta be magát a hely a szívünkbe, és az embereket se szerettük meg. Tapiznak, nyomulnak, bunkók, és nem utolsó sorban meg akarnak ölni minden kereszteződésben.

 

Címkék: india srinagar

65836 km, Srinagar

2010.04.07. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Reggel ötkor csörgött a vekker. Persze este még teszteltem, mert kicsit megroggyant a bizalmunk vele szemben a jaisalmeri incidens óta.

Nos, reggel ötkor nem jó kelni. Egyetlen előnye van, nincs forgalom az utcákon, eltekintve a Tata terepjáróktól, amik Srinagarba tartanak és utasokra vadásznak. Elég gyorsan találtunk egyet, amiben pont egy hely volt még. Persze meg akartak győzni, hogy az kettő, de nem sikerült, úgyhogy csináltak belőle majdnem kettőt, így beszálltunk, mert nyilvánvalóan egy üres kocsiba beszállni balgaság, hiszen csak addig lesz kényelmesen hely benne, amíg nem talál utasokat, és hát azt ki kell várni. Reggel hatkor már a városon kívül jártunk, természetesen tök sötétben.
Sofőrünk abba a ritka fajtába tartozott, aki nem dudál ész nélkül. Sőt nem volt egyetlen olyan előzése sem, ami közben sikoltozni szerettem volna. Ebben azért nagy szerepe van annak is, hogy most már elég jelentős időt töltöttünk el Ázsiában, sőt most már elég hosszú ideje vagyunk Indiában is. Azok a helyzetek, amik közben csak ásítozunk, otthon kaszkadőr-bemutatókon láthatók csak, azokat a mutatványokat, amikben a helyiek villogni meg mutogatni kezdenek, már a kaszkadőrök sem vállalják.
Mire kivilágosodott, már a hegyekben jártunk. Az út szépen kanyargott, de elég jó állapotú volt, eltekintve néhány lyuktól, ahol egy-egy lehulló szikla átlyukasztotta az aszfaltot.
Azzal, hogy nem busszal mentünk, elég sok időt nyertünk, mert busszal nem sok teherautót előztünk volna meg ezeken az utakon. Természetesen Tata teherautókról van szó, amiknek úgy tűnik, hogy komoly tervezési problémáik vannak az erőátvitel területén. Legalább hármat láttunk az út szélén kiszerelt féltengelyekkel, egyet leszakadt kardántengellyel, kettőt szétszedett differenciálművel, valamint egyet, aminek az egész hátsó tengelye kiszakadt, de az az oldalán feküdt, úgyhogy nem lehet teljes mértékben a tervezőkre verni a balhét. Érdekessége az ügynek, hogy egy teljesen sík, egyenes szakaszon sikerült úgy nekimennie egy járdaszigetnek, hogy a vascsövekkel megrakott - kivételesen nem túlterhelt – teherautó egyszerűen felborult.
Nem ez volt az első felborult jármű, amit Indiában láttunk, volt még egy megmagyarázhatatlan eset korábban, ahol egy pótkocsis traktor borult fel, egy töltésen vezető út szélén. De nem ám úgy, hogy legurult a töltésen, hanem úgy, hogy felfelé jött az útra, és nem leborult a töltésről, hanem fel rá. Normál esetben ehhez a művelethez kellene két daru, de egy indiai egyedül is meg tudja csinálni. Egyre erősebb bennem a gyanú, hogy ha valamit százféleképpen lehet jól csinálni, akkor egy indiai talál egy százegyedik eljárást, hogy rosszul csinálja.
Az út nagyon szép hegyek közt vezetett. Szerencsénkre 1959-ben fúrtak egy szép hosszú alagutat az útvonalon, így azóta egész évben járható az út, mert nem kell felkapaszkodni egy magas hágóra, amit hosszú időre lezár a hó minden évben. Nyilván a hadseregnek volt erre az útra nagy szüksége, mivel Pakisztán felől nem okoz gondot Kasmír megközelítése, ami elég kellemetlen, ha éppen háborús utánpótlás-szállításról van szó. Jelenleg éppen vasútvonalat építenek az indiai oldalon, hogy még könnyebb legyen Srinagar megközelítése, de még küzdenek néhány mérnöki problémával, úgyhogy egy darabig még nem lesz vonatozás.
Még az alagút előtt meg kellett állnunk egy ellenőrzőpontnál, ahol minket, mint külföldieket, gondosan regisztráltak, felírták minden adatunkat. Ennek megint sok értelme volt, nyilván a kémek és terroristák a saját útlevelükkel utaznak. Amúgy is egy pakisztáni bármikor eladja magát kasmírinak, főleg hogy Pakisztáni oldalon is van egy Kasmír, amit hihetetlen módon Azad Kasmírnak hívják.
Ha most kicsit is rámennénk a bulvárstílusra, akkor írhatnék arról, hogy milyen frankó kis etnikai zavargások vannak errefelé, meg aztán Kasmírt India és Pakisztán is magáénak vallja, és hogy tovább bonyolódjon a helyzet, a kasmíriak egy része szeretne független Kasmírt. Egyik társaság hülyébb, mint a másik. A Pakisztániak soha nem fogják lenyomni Indiát, ez teljesen egyértelmű. India soha nem fogja elfoglalni Észak-Pakisztánt úgy, ahogy a térképeiken ábrázolják, mivel azon a területen halad át a kínaiak által épített Karakoram Highway, ami a Karachi mellett épült kínai kikötőt látja el. Nem hinném, hogy a kínaiak csak úgy belemennének, hogy az Indiaiak elvágják őket egy fontos kikötőjüktől. És hát míg a média arról lamentál, hogy Ázsiában Kína és India küzd a vezető szerepért, addig, aki járt mindkét országban, annak egyértelmű, hogy Indiának esélye nincs Kínával szemben. Semmilyen téren. Kína 1,6 milliárd jól szervezett, agymosott emberrel bír, Indiának meg 1,1 milliárd őőő, hogy is mondjam, képességekben nem annyira brillírozó lakosa van. Igen, persze, feltalálták a nullát meg a kasztrendszert, és nyilván ennyi ember közt a nagy számok törvénye alapján van okos, szép, bátor is, csak hát az arányok...
Az alagút túloldalán elénk terült a Kasmír völgy. Tény, hogy jól nézett ki a rengeteg repcemező. Az időjárás is más volt, mint mondjuk Jammuban. Olyan volt, mint egy otthoni május.
Srinagarban aztán elmúlt minden szépség. Alig értünk be a városba, máris nyomunkba szegődött valami felhajtó. Ahogy valaki kiszállt a kocsiból, már ott is volt és benyomakodott, folyamatosan nyomatva a szövegét, hogy milyen szállásokat tud ajánlani. A sofőrünket leállította valahol, és erősködött, hogy az ő kocsijával menjünk el megnézni a helyet, mert a mi autónk megy tovább vidékre.
Valamiért engedtünk neki, bár tudtuk, hogy az ilyesmi nem vezet semmi jóra. Keresztülautóztunk a városon, aztán végig egy iszonyatosan poros úton, ahol úgymond megérkeztünk. Felajánlotta, hogy a kocsiban hagyhatjuk a cuccokat, amíg megnézzük a helyet. Na ja, pin kódot, bankkártyát ne adjak? Meglepetésként a csónakosokkal alkudozni, majd integetett, hogy menjünk. Na, ebből nem kértünk. Nem akartunk olyan helyen megszállni, ahonnan csak csónakkal lehet kijönni. Az csak lehúzással végződhet (erről jó kis sztorik vannak az útikönyvben), szóval otthagytuk emberünket, aki kocsival utánunk jött, és közölte, hogy nem vagyunk számára egy „big deal”, úgyhogy szívesen megmutatja, hol vagyunk a térképen. Különösebben nem érdekelt minket, egyformán utáljuk a nyomulós, lehúzós embereket. Erre közölte, hogy seggfej vagyok és megbaszhatom.
Persze három percre nem maradtunk magunkra, azonnal voltak jelentkezők, hogy elvigyenek egy másik szállodába. A második helyen ki is vettünk egy szobát. A srác, aki odavitt, garantálta, hogy imádni fogjuk a gyönyörű kertet, meg az egész helyet. Hát, azt hiszem a gyönyörű kert nálunk többet jelent egy rozsdás oszlopokkal körülvett területnél, amit kiégett fű borít, de nem is ezért mentünk oda.
Lepakolás után elindultunk kaját felhajtani. Egész ehető indiait kaptunk, vagyis nem volt pokoli csípős.
Kicsit sétáltunk a városban, ami nem egyszerű, mert az autósok folyamatosan el akartak ütni. Eddig csak levegőnek néztek, de azt könnyű túlélni, mert a levegőre senki nem húzza rá a kormányt, csak hogy egy kicsit távolabbra ijessze el. Ahol aztán elértük a járdát, ami a Dal tó partján vezet végig, megrohantak a csónakosok, akik mindenáron csónakázni akartak vinni. Mivel volt belőlük néhány száz, folyamatos volt az utánpótlás, szóval váltott embereket kellett lerázni. A végén inkább csak a járdát bámultuk, mert egy csónakra ránézni az már gyakorlatilag kimeríti náluk a ráutaló magatartással kötött szerződés fogalmát. A remek séta után aztán mehettünk is haza, mert kezdett sötétedni.

 

Címkék: india srinagar