Ázsia, a Himalája körül

Hív az út, menni kell! Ezért aztán el is indulunk kettecskén, busszal, vonattal, vagy ami éppen jön, hogy elmenjünk Pekingig, meg vissza, körbejárva azt a nagy ráncot, amit India gyűrt az Eurázsiai kőzetlemezre. Mellesleg teszünk egy kísérletet arra, hogy mindarról, ami közben történik, itt közvetítsünk.

Utolsó kommentek

  • mcs: @Ahmet: óver the earth? (2011.11.16. 18:43) Beígért végszó
  • Ahmet: Holdra raknád az óvert? De nem lenne over, csak Holdon lenne. (2011.11.16. 08:30) Beígért végszó
  • mcs: holdi óvert! (2011.11.14. 20:19) Beígért végszó
  • Ahmet: @encián: Dolgozgatunk. Azért remélem, hogy lassan tényleg dolgozni is fogunk, aztán lesz miből világot látni. 20 órás? Hmmm, szerintem több volt, de nehéz ezt kiszámolni, mert közben van néhány átsz... (2011.11.13. 10:39) Beígért végszó
  • encián: Ez igen!:-) Mo.-tól a legtávolabbi pontok egyike, legalább 20 órás repülőút. Dolgoztok vagy "világjártok"? üdv.: encián (2011.11.06. 14:50) Beígért végszó
  • Utolsó 20

Címkék

agra (2) ahmedabad (1) amritsar (2) attapeu (1) aurangabad (2) bahrain (1) bangkok (14) batrik (3) bengaluru (1) bikaner (2) bodrum (2) buon ma thuot (1) cat ba (1) champasak (1) chengdu (5) cheung ipauk (1) chiang mai (2) chiang rai (2) chitral (1) cuc phuong (2) dalat (1) dali (1) darjeeling (1) dege (1) delhi (6) doğubayazıt (2) don det (2) dunhuang (2) előkészület (5) emei shan (2) ernakulam (2) esfahan (3) fenghuang (1) fethiye (2) ganzi (1) gilgit (4) göreme (3) guilin (2) halong öböl (1) hampi (2) hanoi (4) hoi an (2) hongsa (2) hsipaw (3) huaihua (1) hua hin (1) hue (3) hyderabad (1) ihlara (1) india (73) irán (26) isztambul (4) jaipur (2) jaisalmer (2) jammu (1) jodhpur (2) kalaw (1) kaluts (1) kambodzsa (11) kanchanaburi (3) kangding (1) karachi (1) karimabad (3) kashgar (2) kerman (2) khajuraho (1) kína (68) kinpun (1) kolkata (2) kompong chhnang (1) kong lo (1) konya (2) kon tum (1) ko lipe (5) krabi (4) kratie (1) kunming (3) lahore (6) laosz (27) lijiang (2) lopburi (1) luang nam tha (2) luang prabang (3) madurai (1) mandalay (5) manigango (1) mastuj (1) mcleod ganj (2) mumbai (3) munnar (1) myanmar (27) mysore (1) nanchang (1) nha trang (2) ninh binh (3) nyaungshwe (4) nyaung u (4) olympos (1) orchha (2) pakisztán (23) pakse (2) pak chong (3) palolem (3) panaji (2) passu (1) peking (4) phimai (1) phnom penh (3) phonsavan (3) phouvan (1) pingyao (2) qazvin (2) rasht (2) rayen (2) rishikesh (2) saigon (2) sapa (2) sen monorom (2) sershu (1) shin gompa (1) shiraz (7) siem reap (4) sost (1) srinagar (2) sukhothai (2) suzhou (2) tabriz (3) tangkou (2) tashkurgan (2) thaiföld (40) thansan (1) tha khaek (2) tidei (1) törökország (17) toudeshk (2) trichy (3) turpan (2) udaipur (4) udomxai (1) úton (35) vang vieng (3) varanasi (2) vientiane (3) vietnám (30) xian (1) xiao likeng (1) xining (1) xinjie (2) yangon (4) yangshuo (5) yazd (2) yushu (4) zhongdian (2) Címkefelhő

HTML


33463 km, Sapa

2009.09.29. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Első utunk a piacra vezetett, hogy valami reggelinek valót vegyünk. Kicsit ismerősebb volt a kínálat, mint Kínában, például volt kenyér, bár lehetett vad dolgokat is kapni. Sőt! Mi azért maradtunk valami banánlevélbe csomagolt felvágottnál, amihez vettünk kenyeret, és paradicsomot. A közeli téren leülve megcsináltuk a kis szendvicseinket és megreggeliztünk.

Ezután a Cat Cat nevű falu meglátogatását tűztük ki célul. Ehhez át kellett vágni a piacon, ahol most jobban megnéztük a kínálatot. Rögtön az első sorban árultak kutyát, de nem úgy mint nálunk, hanem belezve. Mellette volt egy lavór rák, aztán béka, valami pia, ami olyan színű volt, mint a vilmoskörte, de ebben egy kígyó meg egy skorpió volt. Biztos üt rendesen. És természetesen volt Vietnámi balzsam, meg az alapanyagául szolgáló kámforfa. Hegyekben álltak az egzotikus gyümölcsök, mint például az alma, meg a körte, mellette ott voltak a kommerszek: sárkánygyümölcs, káki, mangó, ananász stb.
Elhagytuk a piacot, aztán a várost is, majd rövidesen elértünk egy sorompót, ahol legomboltak rólunk némi pénzt a falu meglátogatásáért. Innen még jó sokat kellett lefelé menni az úton, míg elértük a falut és vele együtt a bódét, ahol ellenőrizték, hogy van-e jegyünk. Ha nem lett volna, én biztos nem megyek fel újra, csak azért, hogy jegyet vegyek és visszajöjjek.
A falu maga – hát hogy is mondjam -, nem egy Hollókő. Inkább a turistáknak eladható göncökről szól az egész, mint a kisebbségről, ami lakja. A házak csak úgy elszórtan állnak. A táj viszont nagyon szép, gyorsan le is tértük a kikövezett útról, hogy tegyünk egy kis kitérőt.
A patak partján láttunk egy nagyon jópofa automata mozsarat, ami éppen kukoricát őrölt. Tulajdonképpen egy libikóka volt, aminek az egyik vége a mozsár törője, a másik meg egy nagy kanál volt, amibe bambuszcsövön folyt a víz. Ha a kanál megtelt, lebillent, ezzel a túloldalon felemelkedett a törő, valamint kifolyt a víz. Így aztán már nem volt nehezebb a törőnél, ami visszacsapódott, rá a kukoricára, és kezdődött az egész elölről. Nem egy villanydaráló tempó, de határozottan kényelmesebb megoldás, mint kézzel csinálni.
Visszatérve a faluba a kövezett úton lesétáltunk a vízeséshez, ami tényleg nagyon szép volt, aztán folytattuk az utunkat egy patak völgyében. A zúgók rengeteg lehetőséget adtak, hogy giccses képeket gyártsunk, a kövek meg arra, hogy tornyokat építsünk belőlük a patak partján. Kicsit feljebb gyerekek fürödtek, láthatóan nagyon élvezték. A lányok teljes ruházatban fröcsköltek, ők már abban a korban voltak, amikor van mit és van miért takargatni. A kisgyerekek viszont sehol nem voltak túlöltöztetve. Kínában majd mindegyiken alul kivágott gyorstüzelő nadrág volt pelenka helyett, itt még az sem. Itt kapnak egy pólót, aztán mehetnek is a port túrni. Ahogy kinéztek, valószínűleg tényleg ilyesmivel múlatták az időt, mert mindegyikük irgalmatlan mocskos volt.
A Sapába való visszamászás nem ígérkezett kellemesnek, bár gyorsabban visszaértünk, mint gondoltuk. Folyt is rólunk a víz, mert hiába a leghűvösebb hely, a hőmérsékletnek csak sikerült harminc fok fölé mennie megint.
A délutánt aktív semmittevéssel töltöttük, de ez nem okozott lelkiismeretfurdalást, mert közben eleredt az eső.
Este végül vacsorakereső útra indultunk. Először a piacon kóstoltunk némi sült banánt, aztán egy standnál nyárson sült húsokat ettünk, végül egy étteremben kötöttünk ki, ahol a csirkéinket egy sörrel is leöblíthettük. Mivel újra esni kezdett, gyors tempóban gyalogoltunk vissza a szállodánkba, ahol foglaltunk két jegyet másnap estére Hanoiba. Gondolkodtunk rajta, hogy tovább maradunk, de a recepciósunk időjárás-előrejelzése nem volt túl bíztató.
Konkrétan elhúzta az orrát, és azt mondta, hogy szerinte esni fog.

 

Címkék: vietnám sapa

33454 km, Sapa

2009.09.28. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Hajnalban nem volt buszbrümmögtetés, meg dudálás sem, ennek ellenére nem aludtunk sokáig, mert el akartuk csípni a fél nyolcas buszt Hekouba, a határra. Ez így is lett, minden bonyodalom nélkül. Még sokat cipekedni se kellett a buszig, ott állt a szálloda előtt. Sok utas sem volt, talán rajtunk kívül még két-három ember.

Először is a busz leereszkedett a hegyről, 1500 méterről, a kellemes 25 fokból 200 méterre, a 36 fokba. A kis falvakon keresztül hat órán át zötykölődött, helyenként kerülgetve a felettünk vezető autópálya lábait.
Hekouban aztán a buszállomáson rögtön akadt egy önkéntes segítőnk, aki rá is tért rövidesen a lényegre, lehet nála pénzt váltani. Abban maradtunk, hogy elmegyünk enni egyet, aztán visszatérhetünk a kérdésre. Ahogy megettük az ebédünket, újra ott volt, ami gyanús volt, de azért beváltottunk 400 yuant nála, mert éppen jobb lehetőség nem kínálkozott, és nem akartunk vietnámi pénz nélkül belépni semmiképp, mert soha nem lehet tudni, mi vár a másik oldalon. Cserébe megmutatta, hogy merre van a határ. Mint kiderült, nem a városon kívül van, valahol a pusztában, hanem egy percnyi sétára. G még a maradék másfél yuant elköltötte a buszállomás büféjében, élve az elköltési jogával. Régen a maradék aprót hazavittem emlékbe, de ez nagyon nem tetszett neki. Egyrészt, mert pénzkidobás, másrészt mert így otthon semmire nem jó pénzek hevernek valami fiókban marékszámra. Szóval kiharcolta az elköltési jogot. Ennek eredményeképpen egy-egy nyalókával szánkban és két emlék jiaoval a zsebemben léptünk be a határállomásra. Két határőr rögtön kezelésbe vett, kitöltettek velünk egy sajtpapírt, aztán elvitték az útlevelünket ellenőrizni, majd a placc közepén kipakoltatták a hátizsákjainkat. A vietnámi-kínai határon rászálltak a Lonely Planet Kína útikönyvekre, mindenkitől elkobozzák, akár jön, akár megy, mivel az valamelyik térképen Taiwant külön országként jelöli, pedig hát közismerten az csak egy lázadó tartomány. Nálunk volt egy rakat útikönyv, de a Kínát már elcseréltük, így csalódottak voltak, akármelyiket nyitották is ki, tényleg az volt benne, ami a borítón, még akkor is, ha a Burmát Thaiföldnek nézték a térkép ellenére is. Hiába mondtam nekik minden kínai tudásomat egybegyúrva, hogy Kína könyv nincs, lelkesen kerestek. Lelkesen, de nem túl tehetségesen. Két dolgot nem akartuk, hogy megtaláljanak: a nagykést, és a laptopot. Az elsőt azért, mert az mindig kérdéseket vet fel, és nehéz megmagyarázni, hogy szuvenír, a másodikat meg azért nem, mert a határőrök imádják a laptopokat bekapcsoltatni, aztán keresni rajtuk az államtitkokat, amit ki akarunk csempészni. Nem tudom, hogy létezik-e olyan ostoba kém, aki egy laptop vinyóján akar információt csempészni, de ha ilyenre vetemednék, akkor fognék egy nyolc gigás micro SD kártyát, ráraknék mindent, ami kell, aztán találják meg a hátizsákomban. De nem csinálok ilyesmit, meg különben is csak két gigás van nálunk.
Egyébként egyiket sem találták meg, pedig mindkettő nagyobb egy memóriakártyánál. Aztán volt még egy röntgen, aminek az eredménye már senkit nem érdekelt, kaptunk egy pecsétet, és kint is voltunk Kínából. Irányba vettük Vietnámot.
Ez egy sétát jelentett a Vörös folyó felett átívelő hídon. Milyen szép is az, hogy két névleg kommunista országot egy ilyen nevű folyó választ el.
A Vietnámiak a turkálás helyett inkább a papírmunkára mentek rá. Először is egy egészségügyi nyilatkozatot kellett tenni, hogy nem tüsszentettünk, köhögtünk, fostunk már két hete, és nem is fáj semmink. A lap alján felhívták a figyelmünket arra, hogy ha bármilyen kérdésünk van, azt e-mailben feltehetjük és ehhez egy marék gmailes cím volt megadva. Nem mondom, jó a gmail, csak kissé meglep, hogy egy ország hivatalos szervei használják.
Utána egy újabb papírfecnit kellett kitölteni, amire kétszer is rá kellett írni mindent, mert egyik fele a fogadónál maradt. Aztán kaptunk egy pecsét, és be is léphettünk Vietnámba. Röntgen itt is volt, de be se volt kapcsolva. Egyébként igazuk van, mit szarakodjanak, a hülye kínaiak már megcsinálták helyettük teljesen ingyen. Ezzel végezve elmondhattuk magunkról, hogy hét határon túl vagyunk.
Belépve az országba azonnal megrohantak a buszosok, pénzváltók, meg egyebek, hogy felajánlják szolgálatukat, a világ legjobb üzletét. Mi inkább kissé arrébb letelepedtünk, aztán elmentem keresni egy bankot. Amit találtam, az nem váltott yuant, de megmondták a hozzávetőleges árfolyamot, ami hozzávetőlegesen sokkal jobb volt, mint amit a kínai oldalon adtak a pénzünkért. Szerencsére csak keveset váltottunk ott be.
A hiénák már kint vártak a bank előtt, és mindenáron pénzt akartak váltani. Próbáltam keresni egy másik bankot, de hirtelen nem találtam, így kiharcoltam náluk az általam elfogadhatónak tartott árfolyamot, és megkezdődött, az „akkor is átverünk” hadművelet. Szépen kiszorozták nekem, hogy mennyi az annyi, majd a kezembe nyomták a kiszámolt pénzt. Természetesen összekevert bankjegyek formájában. Leültem, megszámoltam kétszer, rendben, akkor ez a hét millió, jön még a maradék. Kezembe nyomtak 54.000 az 540.000 helyett, mondtam, hogy kérnék még egy nullát hozzá. Próbáltak meggyőzni, de nem ment. Kiszorozták nekem a telefonnal újra, de nagyon rafináltan a szorzás után nem tudom, mit nyomtak, de nem egyenlőséget, csak begépeltek egy új számot. Ez se jött be, mert kivettem a kezéből a telefont és bepötyögtem magam. Ez nem is olyan könnyű, ha vietnámi hülyeségeket ír ki a telefon. Továbbra is ragaszkodtak hozzá, hogy megkaptam ami jár. Mondtam, hogy akkor stornó az egész, viszlát, erre mindjárt előkerült az a fél millió és ők is megkapták a yuanjukat.
Gondolták, ha sem az árfolyam, sem a számolási trükk nem jött be, akkor legalább megbuszoztatnak minket. Felajánlották, hogy elvisznek Sapaba fejenként 200.000 dongért, de kifejtettem mindegyiknek személyre szólóan, hogy egy szemét alak. Természetesen magyarul, mert ritkán provokál épeszű ember másik ötöt egyszerre.
Elindultunk valamerre, és rövidesen meg is állt mellettünk egy minibusz, amiben utasok is voltak, és 30.000-ért elvitt.
Sapa Vietnám leghűvösebb pontja, így felfelé menet a hőmérséklet kellemesen csökkent, bár a hidegtől továbbra is elég messze jártunk.
Mgérkezve azonnal szállodai felhajtók rohantak meg, akik közül kiválasztottuk a nyertest, aki elvezetett a szállodájába.
A délutánt az informatika rejtelmeivel és képeink feltöltésével töltöttük, mivel Vietnámban nem szórakoznak ilyen hülyeségekkel, mint a képgalériák blokkolása.

 

Címkék: vietnám sapa