Ázsia, a Himalája körül

Hív az út, menni kell! Ezért aztán el is indulunk kettecskén, busszal, vonattal, vagy ami éppen jön, hogy elmenjünk Pekingig, meg vissza, körbejárva azt a nagy ráncot, amit India gyűrt az Eurázsiai kőzetlemezre. Mellesleg teszünk egy kísérletet arra, hogy mindarról, ami közben történik, itt közvetítsünk.

Utolsó kommentek

  • mcs: @Ahmet: óver the earth? (2011.11.16. 18:43) Beígért végszó
  • Ahmet: Holdra raknád az óvert? De nem lenne over, csak Holdon lenne. (2011.11.16. 08:30) Beígért végszó
  • mcs: holdi óvert! (2011.11.14. 20:19) Beígért végszó
  • Ahmet: @encián: Dolgozgatunk. Azért remélem, hogy lassan tényleg dolgozni is fogunk, aztán lesz miből világot látni. 20 órás? Hmmm, szerintem több volt, de nehéz ezt kiszámolni, mert közben van néhány átsz... (2011.11.13. 10:39) Beígért végszó
  • encián: Ez igen!:-) Mo.-tól a legtávolabbi pontok egyike, legalább 20 órás repülőút. Dolgoztok vagy "világjártok"? üdv.: encián (2011.11.06. 14:50) Beígért végszó
  • Utolsó 20

Címkék

agra (2) ahmedabad (1) amritsar (2) attapeu (1) aurangabad (2) bahrain (1) bangkok (14) batrik (3) bengaluru (1) bikaner (2) bodrum (2) buon ma thuot (1) cat ba (1) champasak (1) chengdu (5) cheung ipauk (1) chiang mai (2) chiang rai (2) chitral (1) cuc phuong (2) dalat (1) dali (1) darjeeling (1) dege (1) delhi (6) doğubayazıt (2) don det (2) dunhuang (2) előkészület (5) emei shan (2) ernakulam (2) esfahan (3) fenghuang (1) fethiye (2) ganzi (1) gilgit (4) göreme (3) guilin (2) halong öböl (1) hampi (2) hanoi (4) hoi an (2) hongsa (2) hsipaw (3) huaihua (1) hua hin (1) hue (3) hyderabad (1) ihlara (1) india (73) irán (26) isztambul (4) jaipur (2) jaisalmer (2) jammu (1) jodhpur (2) kalaw (1) kaluts (1) kambodzsa (11) kanchanaburi (3) kangding (1) karachi (1) karimabad (3) kashgar (2) kerman (2) khajuraho (1) kína (68) kinpun (1) kolkata (2) kompong chhnang (1) kong lo (1) konya (2) kon tum (1) ko lipe (5) krabi (4) kratie (1) kunming (3) lahore (6) laosz (27) lijiang (2) lopburi (1) luang nam tha (2) luang prabang (3) madurai (1) mandalay (5) manigango (1) mastuj (1) mcleod ganj (2) mumbai (3) munnar (1) myanmar (27) mysore (1) nanchang (1) nha trang (2) ninh binh (3) nyaungshwe (4) nyaung u (4) olympos (1) orchha (2) pakisztán (23) pakse (2) pak chong (3) palolem (3) panaji (2) passu (1) peking (4) phimai (1) phnom penh (3) phonsavan (3) phouvan (1) pingyao (2) qazvin (2) rasht (2) rayen (2) rishikesh (2) saigon (2) sapa (2) sen monorom (2) sershu (1) shin gompa (1) shiraz (7) siem reap (4) sost (1) srinagar (2) sukhothai (2) suzhou (2) tabriz (3) tangkou (2) tashkurgan (2) thaiföld (40) thansan (1) tha khaek (2) tidei (1) törökország (17) toudeshk (2) trichy (3) turpan (2) udaipur (4) udomxai (1) úton (35) vang vieng (3) varanasi (2) vientiane (3) vietnám (30) xian (1) xiao likeng (1) xining (1) xinjie (2) yangon (4) yangshuo (5) yazd (2) yushu (4) zhongdian (2) Címkefelhő

HTML


6531 km, Qazvin

2009.06.05. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Ma az Alamut várat szerettük volna megnézni, de előtte volt még egy költözködés, ami viszonylag gyors lefolyású volt, sőt még reggeliztünk is, pontosabban G evett valami tésztás babfőzeléket, amit sok helyi is lelkesen gyűrt befelé. A végét én ettem meg, és osztozunk azon a véleményen, hogy felejthető volt.

Aztán taxit fogtunk, mert az iránytaxi állomás sem a városban van, hanem a központtól vagy öt kilométerre. Kezdem azt gyanítani, hogy a buszosok, iránytaxisok és taxisok összejátszanak.
Szerencsére, ahogy odaértünk, már indult is egy, azt állítva, hogy 20 000-ért visz Gazor Khanba, ami a falu a vár alatt. Persze gyanús volt ez, mert ennyire soha semmi nem megy simán, meg olyan sincs, hogy egy taxis nem akar átsomni.
Az első pár kilométer szép egyenes út volt, utána elkezdtünk felmenni a hegyekbe. A völgy, ahova igyekeztünk, tulajdonképpen egy folytonossági hiány két hegyvonulat között. Mikor felértünk a hegygerincre, alattunk voltak a felhők, meg az egész völgy. Elkezdtünk lefelé gurulni. Annyit mentünk motorfékkel, hogy kezdtem volna jogosnak érezni, hogy termeljen benzint az autó.
Megérkeztünk Mo’allem Kelyerbe, ami az Alamut völgy központja, mindenhol máshol egy porfészek. A másik két utas, két néni, itt kiszálltak. Erősen figyeltük a kezüket, hogy mit fizetnek. 30 000-ret adtak mindketten, innentől nyilvánvalóvá vált, hogy a nekünk mondott 20 000 megint taxis húsz, úgyhogy rákérdeztem, hogy akkor most Gazor Khanig mennyi is? Húsz. Húsz mi? Húsz ezer. (Anyáddal szórakozz vazze, gondoltam.) Húszezer mi? Húsz ezer toman. Köszönjük, a viszontlátásra!
Hogy mi is az a toman? A hivatalos fizetőeszköz ugye az Iráni Riál, de ezt a helyiek nem így használják, hanem úgy, hogy 10 Riál, az 1 toman. Tomanos bankjegy természetesen nem létezik. Most, hogy van szép infláció, már a tomant is rövidítik, szóval ha azt mondja 2 toman, akkor már érezni kell, hogy 2.000 tomanról beszél, ami 20.000 Riált jelent.
Szóval leperkáltuk mi is a viteldíjat, amit a nénik fizettek, és elindultunk gyalog a falu széle felé. Ezt nem tudja általában feldolgozni az iráni ember agya, hogy mi stoppolni fogunk, annak ellenére, hogy nagyon kedvesen bárki elviszi a stopposokat, vagy akár azokat is, akik csak a buszra várnak.
Ezúttal egy idős házaspár vett fel, egy – még új autó szagú – Saipával. Iránban remek gépjárművek vannak, természetesen mindet licensz alapján gyártják. A leggyakoribb eddig a Paykan volt, aminek már az anyja is valami noname gépjármű volt. Mostanában viszont egyre több a Saipa, ami Renault, vagy Peugeot licensz, csak sokkal sorjásabb.
Sofőrünk jogsija is új volt, vagy lehet, hogy inkább traktoron, vagy teherautón edződött. Nem mernék megesküdni rá, de szerintem minden váltásnál kétszer kuplungolt, és a kézifékes elindulás se ment neki, ami egy ilyen hegyvidéki környéken fontosabb sokmindennél.
Mindenesetre szép lassan haladtunk, de anyukának egyszer így is ki kellett szállnia hányni. De hát mondom, új az autó, meg az élmény is! Nagyon kedvesen a falu közepén raktak ki.
Innen már gyalog kellett feljutni a várhoz, pontosabban a romhoz, amit a mongolok hagytak belőle.
Ez a vár is a híres Asszaszin várakhoz tartozott. A legenda szerint az asszaszinok vezetője hasist etetett (hashish-iyun, vagyis hasisevő) az embereivel, aztán titkos kerteket mutatott nekik gyönyörű szüzekkel, elhitetve, hogy a mennyországot láthatták egy kis időre. Utána már csak arról kellett meggyőzni őket, hogy ha a küldetésük közben esetleg meghalnának, akkor a korábban látott mennyországba jutnak egyenesen, mindenféle felülvizsgálat nélkül. Szóval ezek a srácok nem nagyon féltek már a haláltól, tőlük viszont pont ezért eléggé féltek. Tevékenységi körükbe tartozott ellenérdekelt és egyet nem értő vallási és világi vezetők elrablása és/vagy likvidálása. Szóval a mai angol assassin szó hasonlatossága kicsit sem a véletlen műve.
A vár egy meredek hegy tetején álló hatalmas sziklára épült, ahol nem csak katonák, de tudósok is állomásoztak. Minden ilyen várban rengeteg élelmiszert, vizet és könyvet tartalékoltak, hogy a hosszú ostromok alatt ne csak éhen ne haljanak, hanem unatkozni se kelljen, gondolom.
Egyesek persze úgy vélekednek, hogy ez a hasisetetés, meg titkos kert mutogatás egy marhaság csak az ellenfelek találták ki lejáratás céljából.
Mindenesetre erről a várról is el lehet mondani, hogy olyan helyen van, hogy fal már nem is igen kellett. Persze mint már említettem, a mongolok azért sikerrel rombolták le, bár ők is csak valami diplomáciai csavarral vették be, nem létrákkal. A hatalmas hálózatból csak két vár döntött úgy, hogy toll a mongolok fülébe, ha kell nekik, vegyék el. Elvették, de nem azért, mert olyan erősek voltak, hanem mert tizenhét (17) év ostrom után azért csak elfogytak a készletek, meg lehet, hogy a könyveket is mind kiolvasták addigra.
A mongolok sem merő rosszindulatból rombolták le a várakat, csak biztosítékképpen, hogy ne legyen velük újabb gond. Azért lássuk be, dühítő, ha 17 év munkáját kell újrakezdeni.
Lefelé indulva, a kijáratnál érdeklődtek, hogy merre megyünk. A stoppolást megint nem értették, mindenáron azt akarták tudni, hogy hol a kocsink. Mi meg csak mosolyogtunk és már oda is értünk egy autóhoz, ami ránk várt. Egy svájci srác taxija volt, és mint stopposokat felvett minket is, sőt Qazvin felé menet még az Evan tóhoz is elvitt.
Qazvinba visszaérve természetesen a sofőr előjött az okossággal, hogy mi is fizessünk sok pénzt, mert ő azt mondja. A srác mondta, hogy menjünk nyugodtan, nem fog fizetni senki semmilyen pluszt, ne aggódjunk.
A taxisok mindig bepróbálkoznak mindennel. Hihetetlen, hogy egy ilyen országban, ahol mindenki ennyire kedves, hogy tudnak kitenyészteni ennyi tetű taxist. Ha a külföldi beül egy iránytaxiba, és kiszáll valahol a többi utas, akik természetesen fizetnek, a végén a taxis úgy kalkulál, mintha a külföldi utas sima taxiként használta volna a kocsit a teljes úton, és még azt az árat is felszorozza néggyel. Ha ketten vagyunk és megkérdezzük előre az árat, akkor a végén azzal jön, hogy fejenként annyi, és nem Riál, hanem toman. Persze ha az ember tudja, hogy kb. mennyi a fuvar, kezébe nyomja a pénzt és elsétál, akkor nem méltatlankodik, hanem tudomásul veszi, hogy így járt és elhajt. Gond csak akkor van, ha nincs aprója az embernek.

Címkék: irán qazvin

6309 km, Qazvin

2009.06.04. 10:00 | Ahmet | 2 komment

Reggel megint vekkercsörgésre ébredtünk, mert nyolctól volt félfogadás a rendőrségen, ahol a vízumot kellett hosszabbíttatni. Össze-vissza kóvályogtunk, mire megtaláltuk a megfelelő ajtót. Azonnal fogadtak, és barátságosan közölték, hogy itt ők legfeljebb 7 nappal hosszabbítják a vízumot, ha 30 kell, akkor menjünk Teheránba. Egy picit abbahagytam a lélegzést, majd elmagyaráztam, hogy repjegyünk van, és különben is mennyi mindent meg kell még nézni. Összedugta a fejét a két okos ember, számolgatták, hogy hány nap is van még június 15-ig és kinyögték, hogy akkor kapunk 17 napra hosszabbítást.

Adtak mellénk egy kiskatonát, aki elvitt egy fényképészhez, mert G kendőtlen fotója nem felelt meg, aztán fénymásolóhoz is elvitt, mert kellett a vízumról is fénymásolat, meg a bankba is eljött velünk, hogy kipengessük háromnapi költségünket vízumra. Közben elkezdtünk gondolkodni, ránéztünk a naptárra, amiből egyértelművé vált, hogy itt bizony 17 nap nem elég, legalább kell 21. A rendőrségen elrebegtem a problémát, de csak annyit mondott rá a fickó, hogy „no problem”. Tízre már a kezünkben is volt a vízum. A szállodában kicsit megpihentünk, mert G éppen szédült, elmentem reggeliért, és arra készültünk, hogy lelépünk, mikor megjelent rendőrünk immár civilben, hogy gond van:
Ahogy elhagytuk a rendőrséget a nagyfőnök meglátta G-t az ablakból és azt mondta, „Az az ing nem túl kurta?” Talán még a hanyatló nyugatról is elmélkedett egy sort és utánunk szalasztotta az egyetlen angolul beszélőt, aki nagy szabadkozások közepette, de magához vette G útlevelét, hogy bizony addig nem adhatja vissza, amíg a nagyfőnök nem látta G-t rendesen felöltözve. Elvitt egy boltba, ahol vettem valami iskolaköpenyszerű rondaságot, és loholtam vissza a szállodába, hogy mehessen a divatbemutató.
Persze nem volt ilyen egyszerű, mert nagyfőnök fontos ember, tehát csak délre kellett visszamenni. Délben vártunk rá egy háromnegyed órát, de semmi sem történt. A beosztottak sütivel, csokival, teával láttak el, aztán mondták, hogy inkább várjunk a szállodában, aztán majd telefonálnak.
Ott dekkoltunk, a szobából már kipakoltunk, ültünk az erkélyen kettőig, mikor csörgött a telefon. Szerencsére a rendőrség legfeljebb száz méterre volt. Újra bementünk, vártunk egy fél órát a folyosón, aztán egyszer csak visszaadták az útlevelet, mehettünk. Ennyi volt.
Azt hiszem, hogy van valami titkos, de hivatalos politika arra, hogy a nyugatiakat szivatni kell. Remélem, megszűnik az ilyen jellegű szarakodás június 14. után, amikor a választások lesznek.
Kitaxiztunk a buszállomásra, természetesen a mai taxis jobban le akart húzni, mint a tegnapi, de nem fizettünk, mert a pofátlanságnak is van határa.
Busz természetesen egy se ment be Qazvinba. Szerencsére volt egy kicsit kreatívabb társaság, ahol azt mondták, hogy kiraknak az elkerülőn, onnan taxival be tudunk menni. Az út elején nagyon beborult az ég, esett is az eső egy darabig, aztán elértük a hágót a hegyek közt, és mintha elvágták volna a felhőket, onnantól ragyogó kék volt az ég. A felhőkkel együtt tűntek el az erdők is.
Ahogy ígérték, a várost elkerülő úton raktak ki, ahol már várt is egy iránytaxi, csak be kellett társulni a benne ülő utashoz. Persze ezt se vitt be a belvárosba, ahhoz még egy kilométert kellett baktatni teljes menetfelszerelésben, hogy megtudjuk, a kinézett (legolcsóbb) szálloda tele van.
G leült a parkban a cuccokkal, amíg én kerestem egy helyet. Találtam is, de a recepciós teljesen ütődött volt. Miután konstatálta, hogy nem beszélem a fárszit, részéről a beszélgetés befejeződött, köpködte a tökmaghéjat tovább. Végül valahogy csak dűlőre jutottam vele, és kivettem egy, a változatosság kedvéért ablaktalan szobát, amit mellesleg reggel kilenckor el kell hagyni, hogy miért, nem tudom, de a holnapi nap is jó lesz, úgy érzem.

 

 

Címkék: irán qazvin