Ázsia, a Himalája körül

Hív az út, menni kell! Ezért aztán el is indulunk kettecskén, busszal, vonattal, vagy ami éppen jön, hogy elmenjünk Pekingig, meg vissza, körbejárva azt a nagy ráncot, amit India gyűrt az Eurázsiai kőzetlemezre. Mellesleg teszünk egy kísérletet arra, hogy mindarról, ami közben történik, itt közvetítsünk.

Utolsó kommentek

  • mcs: @Ahmet: óver the earth? (2011.11.16. 18:43) Beígért végszó
  • Ahmet: Holdra raknád az óvert? De nem lenne over, csak Holdon lenne. (2011.11.16. 08:30) Beígért végszó
  • mcs: holdi óvert! (2011.11.14. 20:19) Beígért végszó
  • Ahmet: @encián: Dolgozgatunk. Azért remélem, hogy lassan tényleg dolgozni is fogunk, aztán lesz miből világot látni. 20 órás? Hmmm, szerintem több volt, de nehéz ezt kiszámolni, mert közben van néhány átsz... (2011.11.13. 10:39) Beígért végszó
  • encián: Ez igen!:-) Mo.-tól a legtávolabbi pontok egyike, legalább 20 órás repülőút. Dolgoztok vagy "világjártok"? üdv.: encián (2011.11.06. 14:50) Beígért végszó
  • Utolsó 20

Címkék

agra (2) ahmedabad (1) amritsar (2) attapeu (1) aurangabad (2) bahrain (1) bangkok (14) batrik (3) bengaluru (1) bikaner (2) bodrum (2) buon ma thuot (1) cat ba (1) champasak (1) chengdu (5) cheung ipauk (1) chiang mai (2) chiang rai (2) chitral (1) cuc phuong (2) dalat (1) dali (1) darjeeling (1) dege (1) delhi (6) doğubayazıt (2) don det (2) dunhuang (2) előkészület (5) emei shan (2) ernakulam (2) esfahan (3) fenghuang (1) fethiye (2) ganzi (1) gilgit (4) göreme (3) guilin (2) halong öböl (1) hampi (2) hanoi (4) hoi an (2) hongsa (2) hsipaw (3) huaihua (1) hua hin (1) hue (3) hyderabad (1) ihlara (1) india (73) irán (26) isztambul (4) jaipur (2) jaisalmer (2) jammu (1) jodhpur (2) kalaw (1) kaluts (1) kambodzsa (11) kanchanaburi (3) kangding (1) karachi (1) karimabad (3) kashgar (2) kerman (2) khajuraho (1) kína (68) kinpun (1) kolkata (2) kompong chhnang (1) kong lo (1) konya (2) kon tum (1) ko lipe (5) krabi (4) kratie (1) kunming (3) lahore (6) laosz (27) lijiang (2) lopburi (1) luang nam tha (2) luang prabang (3) madurai (1) mandalay (5) manigango (1) mastuj (1) mcleod ganj (2) mumbai (3) munnar (1) myanmar (27) mysore (1) nanchang (1) nha trang (2) ninh binh (3) nyaungshwe (4) nyaung u (4) olympos (1) orchha (2) pakisztán (23) pakse (2) pak chong (3) palolem (3) panaji (2) passu (1) peking (4) phimai (1) phnom penh (3) phonsavan (3) phouvan (1) pingyao (2) qazvin (2) rasht (2) rayen (2) rishikesh (2) saigon (2) sapa (2) sen monorom (2) sershu (1) shin gompa (1) shiraz (7) siem reap (4) sost (1) srinagar (2) sukhothai (2) suzhou (2) tabriz (3) tangkou (2) tashkurgan (2) thaiföld (40) thansan (1) tha khaek (2) tidei (1) törökország (17) toudeshk (2) trichy (3) turpan (2) udaipur (4) udomxai (1) úton (35) vang vieng (3) varanasi (2) vientiane (3) vietnám (30) xian (1) xiao likeng (1) xining (1) xinjie (2) yangon (4) yangshuo (5) yazd (2) yushu (4) zhongdian (2) Címkefelhő

HTML


40847 km, Phouvan

2009.11.22. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Vekkercsörgés, reggeli, csipanyitás kávéval, így kezdődött az elmúlt néhány nap és ez is. Fél kilenckor aztán megjelentünk az út túloldalán lévő irodában, ahol átvehettük túravezetőnket. G és én alkottuk a csoportot, ami kellemetlenül magas árat eredményezett, meg némi félelmet, hogy mégis milyen lesz így kétszemélyes csoportként trekkingelni. Lelövöm a poént: jó lett.

Pickuppal indultunk neki, bár még nem a túrának, hanem a bevásárlásnak. A piac mellett leparkoltunk, hogy túravezetőnk vacsoránakvalót vegyen. Természetesen vele tartottunk, ki hagyná ki az alkalmat, hogy olyan emberrel nézzen meg egy piacot, aki tudja is, hogy mi micsoda. Így sikerült megtudnunk, hogy a fél araszos bogarakból pástétomot csinálnak, illetve hogy a tüskés buzogány, az rattan. Bevallom, én korábban azt hittem, hogy a rattan bútor is valami bambuszféléből készül, de nem. Sőt, itt a rattant nem csak fonják, hanem eszik is. A növény szárán ronda nagy tüskék nőnek, de a bele barátságosabb, ráadásul többféle ízben is létezik. A bevásárlás során bivalyhúst, fokhagymát, gyömbért, meg apróságokat vettünk, valamint hat üveg vizet az útra.
A járgányunkra visszaszállva elrobogtunk egy faluig, ahol csatlakozott hozzánk egy falusi vezető, aki egyébként az ebédet hozta, majd nem sokkal messzebb megkezdtük a gyalogos részét is a dolognak. A reggelinél egyébként egy idős holland meg is jegyezte, a trekking nem neki való, mert sok benne a gyaloglás. Hát igen, az uszodában meg sok a víz!
A szalagkorlát után rögtön egy patakon is át kellett mászni, de itt még nem lettünk vizesek, csak mikor végre beléptünk az erdőbe is. Az aljnövényzet ugyanis csurom víz volt a reggeli ködtől, de reklamáltam is volna, ha egy olyan dzsungelbe visznek, ahol nem az. Szóval rögtön az út mellett egy olyan erdőben találtuk magunkat, ahol Tarzanok lógnak minden liánon. Persze a nyüzsgő állatsereglet nem látható, bár biztos van. Egyébként is tapasztaltuk már, hogy a bozótban egy elefánt is láthatatlan pár méterről, ha csöndben van. A túrázókkal ellentétben az állatok pedig határozottan csendesek, talán azért, mert volt idejük megtanulni, hogy az ember vadászik az állatokra, nem pedig fordítva, mint a boldog ősidőkben, és ez vonatkozik a tigrisekre is. Vezetőnk egy elsőre léhűtőnek tűnő fiatal srác volt, aki később nagyon szimpatikusnak bizonyult. Nem kamuzott, – amit nagyra értékeltünk -, pl. megmondta, hogy kétéves pályafutása alatt egyszer látott szarvasokat, de azokat is csak egy villanásra. Akik illegális vadásztevékenységgel egészítik ki keresetüket, - vagy éppen az egészet az teszi ki -, nyilván több állatot látnak, mint ahogy azt a piacon bemutatásra kerülő teríték is bizonyítja.
Ennek ellenére, azt gondolom, hogy ezek a vadászok nem nagyon veszélyeztetik az erdő ökoszisztémáját egészen addig, míg valamilyen trófeáért nem adnak orbitális összegeket. Nyilván, ha a tigrisbőrért annyit adnának a piacon, mint a kutya gereznájáért, akkor nem érné meg hat hónapot azzal tölteni, hogy megtalálják és lelőjék az utolsót is. Sajnos azonban puhapöcsűek hosszú sora vár a keményvalutával, hogy tigriscsontot, orrszarvútülköt, vagy bármit, ami drága, reszelhessen a vacsorájába, annak reményében, hogy egyéb reszelések is megvalósulnak az este során.
Szóval se tigrisüvöltés, se elefánttrombitálás nem verte fel az erdőt, de azért a madarak bátran dalolásztak, annak biztos tudatában, hogy úgysem látjuk őket. Egy patak mentén haladtunk felfelé, gyakran keresztezve a vízfolyást. Reménykedtem benne, hogy a piócák most elkerülnek. Ezek a kis dögöt kipofátlankodnak a vízből és arra várnak, hogy valami balek nyakába varrhassák magukat. Igazán esős évszakban vannak elemükben, akkor állítólag elkerülhetetlenek.
Rövidesen elhagytuk a patakot, és keményen támadtuk az emelkedőt. Túl nagy meleg nem volt, de az ösvény gondoskodott róla, hogy megizzadjunk. Azért örömmel láttam, hogy nem csak rólunk folyik a víz, hanem vezetőinkről is. A segéd tulajdonképpen csak a kaját hozta, meg arra figyelt, hogy a csoport fele nehogy elvesszen valahol, bár erre én is figyeltem.
Az ösvény szépen karban volt tartva, látszik, hogy rendszeresen járnak erre csoportok, de figyelnek rá – még cégek között is -, hogy ne nagyon találkozzanak össze, illetve hogy a falvakat se látogassák túl gyakran.
A hegy tetején aztán egy pálmalevelekkel fedett kunyhóban lepihentünk. Előkerült az ebéd is, szépen zacskókba kötve. Terítéknek meg pár nagy levél szolgált, arra egyszerűen kiöntöttek mindent. A rizst szép egységcsomagban kaptuk meg levélbe kötve. Jó étvággyal nekiálltunk és hamar be is takartunk mindent. Vezetőink újabb piros pontot kaptak, mikor még a csikkeket is elpakolták a többi szeméttel együtt.
Innentől nagyjából vízszintes volt az ösvény az akha faluig, ahova tartottunk. Útközben még összetalálkoztunk két rattangyűjtő akha nénivel is.
A falu egy hegygerincen épült, nagyjából azzal a technológiával, amit évezredek óta használnak. Volt ugyan néhány bádogtető, de inkább a pálmalevél volt a jellemző. Viszont meghökkentő volt, a póznák tetején álló napelemek száma. Egy cég adja őket bérbe. Nappal töltik az akkut, este lehet világítani. Egy tévéhez persze nem elég, de rádiója van mindenkinek.
A faluban elég sok nő hord még népviseletet, a férfiak természetesen már nem. Valamiért ők előbb vesznek fel európai ruhát mindenhol a világon. A félmeztelen nők sem mennek ritkaságszámba, általában jár hozzájuk egy falka gyerek is. A fotózáshoz természetesen nem járulnak hozzá, tisztában vannak a városi szokásokkal, és jól látják a különbséget is. A gyerekek természetesen imádják, ha fényképezik őket. Minden kép után megrohantak, látni akarták magukat a gép hátulján. Irgalmatlan mocskos volt mind, de nem voltak kellemetlenek, nem nyújtogatták a kezüket, nem volt „moni-moni”, se „vanpen-vanpen”. A lányok kicsit visszahúzódóbbak voltak, de ahogy a túravezetőnk mondta, csak félénkek. Valóban, ha sikerült róluk fényképet csinálni, és azt megnézhették, akkor már örömmel hagyták a másodikat, harmadikat is. Furcsa, hiszen rendszeresen járnak ide turisták. Ne örüljön előre senki, a fiatal lányok be vannak csomagolva rendesen.
Régebben családoknál szállásolták el az idelátogatókat, de hamar kiderült, hogy a falubeliek időbeosztása nem teljesen felel meg a turizmus elvárásainak. Például reggel négykor kelnek. Szóval építettek egy házat, ahol a magunkfajták alhatnak. Természetesen semmi extra, pont olyan, mint bármelyik ház a faluban.
Vezetőnk neki is állt a sarokban vacsorát csinálni. A tűzhelyet három kő jelentette, azon szépen megáll a fazék. A füst meg kimegy, ahol tud, és tud, mivel a tetőn is van elegendő rés, meg a falakon is. Előbbi pálmalevél, utóbbi bambuszfonat. Mi közben a faluban sétáltunk, örültünk minden kiskutyának, kismalacnak, kisgyereknek. Létszámra talán nem pont így vannak sorban, a kiskutyák után jönnek a gyerekek. Egyébként annyi hasonlatosság van, hogy mindkét csoport képviselői aranyosak, némelyikük elfut az idegenek elől, és végtelenül koszosak. A felnőttekről ez nem mondható el, miután hazaértek a földekről, mindenki mosakodni ment. Három kút van a faluban, ezek a domb tetején lévő tartályból kapják a vizet, ahova szivattyú nyomja fel a patakból. Azt hiszem valami segélyszervezet fejlesztése, korábban vödörben kellett felhordaniuk.
A falu is tiszta, annak ellenére, hogy láthatóan borzasztó szegény, de egyáltalán nem nyomorúságos. A gyerekek is csak azért koszosak, mert nagyobb szabadságot élveznek, mint európai társaik. Eleve minden fiú nyakában csúzli lóg, és gyakran lehet őket látni, amint apjuk nagykésével farigcsálnak valamit. Mondjuk a szigonypuskájukat, amivel halászni szoktak.
A vacsorát gyertyafénynél fogyasztottuk el, hasonló terítéken, mint az ebédet. Jutott mellé egy pohárka lao lao is, vagyis a lélek lelke, a rizspálinka. Kicsit erősebb volt, mint a bolti, pedig a normált kaptuk, nem az erőset.
Vacsora után hagyományos akha masszázs részesei lehettünk. Ezzel köszöntenek minden itt éjszakázó vendéget. Igazán jól esett, még ha nem is kőkemény túlélőtúrával jutottunk ide, hanem egy laza tíz kilométeres sétával.
Este a házunk előtt égő tűznél csatlakoztunk a társasághoz, bár egy szót sem értettünk a beszélgetésből. Igazából a falu iskolájának tanárai üldögéltek, beszélgettek a tűz körül, mi meg bámultuk a csillagokat. Gyönyörű tiszta éjszaka volt, ráadásul ezer méter magasan voltunk, távol minden várostól, rengeteg csillagot lehetett látni.
A társalgás akkor élénkült fel, mikor valaki elkapott egy jó huszonöt centis százlábút. Azonnal előkeresték az üveg lao laot és belerakták. Nem tartósítani, hanem ízesíteni természetesen. Mármint a piát. Mindenki az üveg köré gyűlve figyelte a dög haldoklását. Meglehetősen ronda lény volt, aminek a csípése pokoli fájdalmas. Vezetőnknek egyszer a kezét csípte meg egy ilyen, ami az ágyában bujkált. Azt mondta, hogy aznap éjjel nem aludt a fájdalomtól. Kinézetre egyébként az alienfióka kiskutya fasza ehhez képest, meg aztán ez létezik, az meg csak szilikonból van.
A tekergése egy idő után lelassult, kezdetleges dúcidegrendszerén rángás futott végig és belehányt a szeszbe. Nagy volt az öröm, jó volt a termés. Kicsit még vártak, hogy végleg kimúljon aztán előkerült a bambuszstampedli.
Itt volt egy mondat, amit megértettünk. Úgy történt, hogy a stampóval a kezében ránk nézett a fickó, majd a társainak mondott valamit, amit nagy röhögés kísért. Megtöltötte a poharat és felém nyújtotta. Azt hiszem, sikerült meglepetést okozni mikor ittunk belőle. Egyébként semmi különös nem érződött az ízén, kicsit mintha erősebbnek tűnt volna.

 

Címkék: laosz phouvan