Ázsia, a Himalája körül

Hív az út, menni kell! Ezért aztán el is indulunk kettecskén, busszal, vonattal, vagy ami éppen jön, hogy elmenjünk Pekingig, meg vissza, körbejárva azt a nagy ráncot, amit India gyűrt az Eurázsiai kőzetlemezre. Mellesleg teszünk egy kísérletet arra, hogy mindarról, ami közben történik, itt közvetítsünk.

Utolsó kommentek

  • mcs: @Ahmet: óver the earth? (2011.11.16. 18:43) Beígért végszó
  • Ahmet: Holdra raknád az óvert? De nem lenne over, csak Holdon lenne. (2011.11.16. 08:30) Beígért végszó
  • mcs: holdi óvert! (2011.11.14. 20:19) Beígért végszó
  • Ahmet: @encián: Dolgozgatunk. Azért remélem, hogy lassan tényleg dolgozni is fogunk, aztán lesz miből világot látni. 20 órás? Hmmm, szerintem több volt, de nehéz ezt kiszámolni, mert közben van néhány átsz... (2011.11.13. 10:39) Beígért végszó
  • encián: Ez igen!:-) Mo.-tól a legtávolabbi pontok egyike, legalább 20 órás repülőút. Dolgoztok vagy "világjártok"? üdv.: encián (2011.11.06. 14:50) Beígért végszó
  • Utolsó 20

Címkék

agra (2) ahmedabad (1) amritsar (2) attapeu (1) aurangabad (2) bahrain (1) bangkok (14) batrik (3) bengaluru (1) bikaner (2) bodrum (2) buon ma thuot (1) cat ba (1) champasak (1) chengdu (5) cheung ipauk (1) chiang mai (2) chiang rai (2) chitral (1) cuc phuong (2) dalat (1) dali (1) darjeeling (1) dege (1) delhi (6) doğubayazıt (2) don det (2) dunhuang (2) előkészület (5) emei shan (2) ernakulam (2) esfahan (3) fenghuang (1) fethiye (2) ganzi (1) gilgit (4) göreme (3) guilin (2) halong öböl (1) hampi (2) hanoi (4) hoi an (2) hongsa (2) hsipaw (3) huaihua (1) hua hin (1) hue (3) hyderabad (1) ihlara (1) india (73) irán (26) isztambul (4) jaipur (2) jaisalmer (2) jammu (1) jodhpur (2) kalaw (1) kaluts (1) kambodzsa (11) kanchanaburi (3) kangding (1) karachi (1) karimabad (3) kashgar (2) kerman (2) khajuraho (1) kína (68) kinpun (1) kolkata (2) kompong chhnang (1) kong lo (1) konya (2) kon tum (1) ko lipe (5) krabi (4) kratie (1) kunming (3) lahore (6) laosz (27) lijiang (2) lopburi (1) luang nam tha (2) luang prabang (3) madurai (1) mandalay (5) manigango (1) mastuj (1) mcleod ganj (2) mumbai (3) munnar (1) myanmar (27) mysore (1) nanchang (1) nha trang (2) ninh binh (3) nyaungshwe (4) nyaung u (4) olympos (1) orchha (2) pakisztán (23) pakse (2) pak chong (3) palolem (3) panaji (2) passu (1) peking (4) phimai (1) phnom penh (3) phonsavan (3) phouvan (1) pingyao (2) qazvin (2) rasht (2) rayen (2) rishikesh (2) saigon (2) sapa (2) sen monorom (2) sershu (1) shin gompa (1) shiraz (7) siem reap (4) sost (1) srinagar (2) sukhothai (2) suzhou (2) tabriz (3) tangkou (2) tashkurgan (2) thaiföld (40) thansan (1) tha khaek (2) tidei (1) törökország (17) toudeshk (2) trichy (3) turpan (2) udaipur (4) udomxai (1) úton (35) vang vieng (3) varanasi (2) vientiane (3) vietnám (30) xian (1) xiao likeng (1) xining (1) xinjie (2) yangon (4) yangshuo (5) yazd (2) yushu (4) zhongdian (2) Címkefelhő

HTML


67468 km, Orchha

2010.04.12. 11:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

A falu valaha főváros volt. Már meg sem lep az ilyesmi. Régen ez nem volt nagy kihívás, mivel meglehetősen sok királyság, hercegség, isten tudja mi még volt Indiában. Ez a város egy hindu királyság fővárosa volt, ami változó sikerrel volt a mogulok haverja. Akkoriban célszerű volt jóban lenni velük, mert a másik lehetőség a teljes pusztulás volt. Volt is ilyesmiben része a királyságnak. Salim herceggel ugyan jóban voltak, de míg Salim herceg volt a neve, addig túl sok hatalma nem volt, így apja, Akbar lerombolta a teljes királyságot. Később, mikor Salim herceg Jehangir császárra változtatta a nevét, apja halála után, kicsit jobban ment az orchhaiaknak is. Ebből a korból származik a Jehangir palota is, amit elsőként meglátogattunk.

A legenda szerint Jehangir látogatása alkalmából, neki építették. Ravasz, adtak egy baromi nagy ajándékot, amit aztán a tulajdonos nyilván nem vitt haza és nem is használt. Ezzel valószínűleg tisztában lehettek az építéskor is, mert szépen megcsinálták, mintha maguknak építenék. Talán ez a legszebb palota, amiben eddig jártunk. A legkellemesebb a legfelső szint, ahol jár a levegő, és a kellemes árnyék van a pavilonok alatt. Az ablakokat természetesen itt is csipkés kőrács, jali takarja.
A palota mögött áll a teveistálló, ami szerintem istállónak teljesen alkalmatlan, inkább egy labirintus Meg aztán minek négy lépcső egy istállóba, ami mind a tetőre vezet? Ráadásul meredek lépcső, nem tevének való.
A közvetlen szomszédban áll egy másik palota, a Raj Mahal. Ez nincs olyan jó állapotban, nem is olyan szép, mint a Jehangir Mahal, de a tetejéről ennek is remek a kilátás a másik palotára meg a folyóra (ami az egyik oldalon inkább csak szántóföld a száraz évszakban), de jól látható a falu is, a szokatlan formájú óriási templomaival.
A jelentősebb sétálgatásról gyorsan letettünk, ma is negyven fok felett volt a hőmérséklet. A legszebb templomokat azért megnéztük.
Elsőként a Chatarbuj templomot, ami gyakorlatilag a falu közepén áll, és inkább bazilika, mint sima templom, bár hindu lévén nem lehet ilyen kategóriába sorolni. Belül amúgy sem olyan nagy, a falvastagság erős biztonsági tényezővel lett méretezve.
Nagy élet nem folyt benne, sőt, alighanem nem is nagyon szokott. A szentély lezárt kapuja feletti résből denevérek másztak elő, vagy inkább egymást lökdösték ki, a padlón egy kutya aludt, aztán valahonnan előkerült egy hiperaktív srác is, aki némi baksis reményében kinyitotta nekünk a tetőre vezető lépcső ajtaját és fel is vezetett minket.
A lépcső keskeny volt, a plafon alacsony, a denevérek meg rosszul navigáltak, valószínűleg a srác telefonjából üvöltő bollywoodi sláger zavarta össze a hanglokátorukat. Állandóan nekünk jöttek, ami nem volt kellemes érzés a sötétben.
A tetőről remek kilátás nyílik a környékre, amit gondosan teleraktak mobiltelefon-adótornyokkal. Nem tudom, hogy lehetne rákényszeríteni a cégeket, hogy használjanak közös tornyokat! Nekik is olcsóbb lenne.
Innen a falu szélén túl, egy dombtetőn épült templomhoz mentünk. Ez is teljesen szokatlan elrendezésű, körben egy kerengővel, középen egy toronnyal, aminek az aljában van a szentély. A falakat tizenhetedik századi festmények díszítetik, azokat pedig belekarcolt nevek. Ráadásul hindu nevek. Milyen véglény az, aki ilyet csinál?
Üldögéltünk egy darabig a tetőn, élveztük a szellőt, hallgattuk a bejáratnál furulyázó sadhut, aki mindig erőteljesen rákezdett, ha valaki közeledett.
A délutánt sziesztázással töltöttük, hogy aztán napnyugta környékén elmenjünk a chhatrikhoz, vagyis a síremlékekhez. Roppant kellemetlen érzés lehetett, hogy egy hindu királynak nem volt sírja, a mohamedánoknak meg volt. De megoldották a problémát: a testet elégették, hamvakat a folyóba szórták, annak rendje szerint, de egy marha nagy épületet azért felhúztak a folyóparton. Igazából nem egyet, mert fejenként járt egy.
A terület körbe van kerítve, de itt is koncessziót szerzett valaki, aki fejenként egy ötvenesért hajlandó beengedni bárkit.
Szépek az emlékművek, de minket hirtelenjében jobban izgattak a keselyűk, amik a tetőkön ültek, illetve a dekorációnak szánt kis kupolák alatt fészkeltek. Kicsit morbid, hogy a síremlékeken tanyáznak. Az egyikbe fel is lehetett menni, onnan egész jó rálátás nyílt egy fészekre, amiben fióka is volt, ráadásul meglehetősen nagy. A kapuőr szerint „bébi” volt. Furcsa volt ezt a szót hallani egy kopasz nyakú randa dögre alkalmazva, ami éppen valami dögöt csipegetett.

 

Címkék: india orchha

67465 km, Orchha

2010.04.12. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Fogtunk egy autoriksát, hogy elvigyen a Itimad-Ud-Daulahhoz, Mizra Ghiyas Beg sírjához, közismert nevén a Baby Tajhoz. Nem csoda, hogy becenevet kapott, Itimad-Ud-Daulah névvel nem lehet karriert befutni.

A Vörös erőd tövében húztunk el, a folyóparton. Eredetileg ezt nem lehetett megtenni, mivel a folyó közvetlenül a várfal alatt folyt, lehetővé téve, hogy a királyok saját ghatot, vagyis fürdőhelyet használjanak. Ezzel kapcsolatban folyamatosan az foglalkoztatott, hogy a várat a másik oldalról várárok vette körül, amiben őrző-védő krokodilokat tartottak. Hogyan választották el biztonságosan a két részt? Mellesleg egy „krokodillal őrzött terület” mennyivel erőteljesebb, mint mondjuk ugyanez aranyhallal!
A Baby Taj – hívjuk csak ezen a gyermekded néven – a Yamuna folyó túlpartján áll, úgyhogy át kellett még verekednünk magunkat az egyik hídon. Természetesen ez is inkább csak másfél sávos volt, mint kettő, és a burkolata is a nemzeti szabványnak megfelelő gödörszámmal volt ellátva. Bizonyára szerkezetileg is életveszélyesnek lehetett volna minősíteni, nem mintha ez bárkit is visszatartana a használatától.
Gyorsan odaértünk. Vagy még mindenki a felnőtt Tajnál volt, vagy egyáltalán nem jön ide sok turista, mindenesetre nem volt sok látogató. Miután az öt indiai és a három európai is lelépett, magunk maradtunk a mókusokkal.
Az épület nem annyira hasonlít a Tajhoz, mint azt a neve alapján gondolnánk. Nem azért, mert nem szép, csak egyszerűen más. Ez is síremlék és márvány, valamint berakásos díszítésekkel van ellátva, de ez utóbbival lényegesen jobban ellátott, mint a Taj Mahal, méretében viszont sokkal kisebb. Közös még a történetükben az, hogy Mumtaz Mahal nagyapja van itt eltemetve, aki egyébként Jehangir vezire volt. A vezér egyébként legkevésbé sem vezért jelent, hanem leginkább miniszterelnököt.
Tényleg szép síremlék, és a kert is kellemes, ami körbeveszi, ráadásul kedvenc mókusainkból is volt itt jó néhány, méghozzá a kevéssé félős fajtából.
Visszafelé már messziről látszott, hogy a másfél sávos híd nem járható, teljesen bedugult. Vagy két teherautó találkozott össze középen, vagy lefeküdt rajta egy tehén. Riksásunk döbbenetes szellemi képességről tett tanúbizonyságot. Nem furakodott be a dugóba, a lehető legmélyebben, ahogy szokták az indiai sofőrök, hanem azonnal visszafordult és megcélozta a másik hidat. Én azonnal megtenném köztársasági elnöknek. Ilyen mélyen a jövőbe látó emberrel ebben az országban még nem találkoztunk.
A szállodánknál csak felvettük a cuccainkat, és mentünk is a vasútállomásra. Emberünk erősködött, hogy több mint kilenc kilométer, lobogtatva egy brosúrát, amin tényleg ez állt, ezért aztán szerinte többet kellett volna fizetnünk, mint ahogy azt mi elgondoltuk. Valahogy azért megegyeztünk. Egyébként hat kilométer volt a táv, nem mintha nem lenne mindegy.
A jegyvásárlás simán ment, senki nem állt annál az ablaknál. A kijáratnál láttam, hogy csak egy személyre szól a jegy. Megfordultam, és azt kellett látnom, hogy már van sor, vagyis tömeg az ablaknál. A lyukon három kéz nyúlt be pénzt lobogtatva a pénztáros orra elé, közben üvöltve, hogy hova és hány darab jegyet adjanak neki. Beszálltam én is ebbe a vasúti rugbybe és sikeresnek bizonyultam, mert pár perc alatt meglett a másik jegy is. Most már csak azt kellett kideríteni, hogy honnan és mikor megy a vonat. Ez újabb meccset jelentett az információs ablaknál. Most már rámentem a verbális harcmodorra is. A hónom alatt befurakodóval közöltem, hogy köcsög, mire mindjárt kihátrált, a másik, amelyik egyszerűen elém dugta a fejét, miközben éppen kérdeztem, kapott a fülébe egy igen erőteljes Köhmm-köhmm-öt, amit azonnal meg is értett. Nem az a dühítő, hogy tolakodnak, hanem az, hogy ha én csinálom, akkor felháborodnak. Kínában is nyomultak, de ott demokrácia volt, csinálhattam én is.
Indiában hagyományosan az idegenek automatikusan a legalsó kaszttal vannak egy szinten. Ma már nincs kasztrendszer, csak úgy csinálnak, mintha lenne.
A vonat késett egy keveset, de nem is ez volt a probléma, hanem az, hogy a csirkés osztályra már a helyiek sem tudták felverekedni magukat, pedig ők azért harci szekerceként forgatják kis szatyrukat, amit én nem tennék meg a fotóscuccal, és nincs a hátizsákjuk. Nem rettentünk meg, felszálltunk a helyjegyes részre. Próbáltunk helyet keresni, közben megküzdeni a kedves hindukkal, akik illedelmesen csak annyit mondtak, hogy „félre”, miközben rajtunk lógott húsz kiló cucc, náluk meg semmi nem volt. Mi is – amilyen az adjon isten... – továbbmentünk, mintha nem lennének ott. Lehet, hogy oktató jellegű az érzés, mikor gyermeki testüket egy megrakott hátizsák (megint csak mérsékelten tiszta) odanyomja a falhoz. És ez még csak a kezdet, mert mikor ezen a ponton megakad, akkor ránt rajta egyet az ember. És ketten voltunk a sorban.
Belefutottunk a kalauzba, aki azonnal kiosztott nekünk két helyet, aztán fizethettünk helyjegyet nála. Azt hiszem, ha előbb találunk helyet, mint kallert, akkor nem kellett volna fizetni.
A superfast kategóriás vonat tényleg gyors volt, majdnem végig százzal mentünk, ami tömegközlekedési landspeed rekord Indiában.
Jhansi városában nagyjából tizenöt percet töltöttünk el. Ez arra volt elég, hogy autoriksával elmenjünk a buszállomásra, ahol közölték, hogy ma már nem megy busz Orchhaba, csak tempo. Igen, ez egy újabb közlekedési eszköz, de ez is ugyanúgy tuk-tuk, mint a vikram, vagy az autoriksa, ami itt akkor veszi fel a tempo nevet, ha több utast visz. El is indultunk tempot keresni, de csak egy buszt találtunk. Ennyit az információról. Azonnal indult is, és gyorsan lenyomta a tízegynéhány kilométeres távot.
A faluban lerohant minket egy szállodás, de nem üzleteltünk vele. Nem volt hajlandó megmondani, hogy mennyi a szoba, csak azt hajtogatta, hogy amennyit gondolunk. Mondtam, hogy én konkrétan tíz rúpiára gondolok, mit szól hozzá. Nem kapott levegőt. Általában ha valaki nem akar árat mondani, az úgy végződik, hogy elgyalogoltat ezer kilométerre, majd ott kinyög egy nagyméretű összeget, amit az utazó elfogad, mert már a töke tele van a gyaloglással negyvenöt fokban. Egy sadhu igazított útba a legközelebbi szállás felé. Vicces volt, hogy egy sárgára festett homlokú, rasztás öregember mutatta az utat. Hely ugyan nem volt, de elvittek egy másik szállodába.

 

Címkék: india orchha