Ázsia, a Himalája körül

Hív az út, menni kell! Ezért aztán el is indulunk kettecskén, busszal, vonattal, vagy ami éppen jön, hogy elmenjünk Pekingig, meg vissza, körbejárva azt a nagy ráncot, amit India gyűrt az Eurázsiai kőzetlemezre. Mellesleg teszünk egy kísérletet arra, hogy mindarról, ami közben történik, itt közvetítsünk.

Utolsó kommentek

  • mcs: @Ahmet: óver the earth? (2011.11.16. 18:43) Beígért végszó
  • Ahmet: Holdra raknád az óvert? De nem lenne over, csak Holdon lenne. (2011.11.16. 08:30) Beígért végszó
  • mcs: holdi óvert! (2011.11.14. 20:19) Beígért végszó
  • Ahmet: @encián: Dolgozgatunk. Azért remélem, hogy lassan tényleg dolgozni is fogunk, aztán lesz miből világot látni. 20 órás? Hmmm, szerintem több volt, de nehéz ezt kiszámolni, mert közben van néhány átsz... (2011.11.13. 10:39) Beígért végszó
  • encián: Ez igen!:-) Mo.-tól a legtávolabbi pontok egyike, legalább 20 órás repülőút. Dolgoztok vagy "világjártok"? üdv.: encián (2011.11.06. 14:50) Beígért végszó
  • Utolsó 20

Címkék

agra (2) ahmedabad (1) amritsar (2) attapeu (1) aurangabad (2) bahrain (1) bangkok (14) batrik (3) bengaluru (1) bikaner (2) bodrum (2) buon ma thuot (1) cat ba (1) champasak (1) chengdu (5) cheung ipauk (1) chiang mai (2) chiang rai (2) chitral (1) cuc phuong (2) dalat (1) dali (1) darjeeling (1) dege (1) delhi (6) doğubayazıt (2) don det (2) dunhuang (2) előkészület (5) emei shan (2) ernakulam (2) esfahan (3) fenghuang (1) fethiye (2) ganzi (1) gilgit (4) göreme (3) guilin (2) halong öböl (1) hampi (2) hanoi (4) hoi an (2) hongsa (2) hsipaw (3) huaihua (1) hua hin (1) hue (3) hyderabad (1) ihlara (1) india (73) irán (26) isztambul (4) jaipur (2) jaisalmer (2) jammu (1) jodhpur (2) kalaw (1) kaluts (1) kambodzsa (11) kanchanaburi (3) kangding (1) karachi (1) karimabad (3) kashgar (2) kerman (2) khajuraho (1) kína (68) kinpun (1) kolkata (2) kompong chhnang (1) kong lo (1) konya (2) kon tum (1) ko lipe (5) krabi (4) kratie (1) kunming (3) lahore (6) laosz (27) lijiang (2) lopburi (1) luang nam tha (2) luang prabang (3) madurai (1) mandalay (5) manigango (1) mastuj (1) mcleod ganj (2) mumbai (3) munnar (1) myanmar (27) mysore (1) nanchang (1) nha trang (2) ninh binh (3) nyaungshwe (4) nyaung u (4) olympos (1) orchha (2) pakisztán (23) pakse (2) pak chong (3) palolem (3) panaji (2) passu (1) peking (4) phimai (1) phnom penh (3) phonsavan (3) phouvan (1) pingyao (2) qazvin (2) rasht (2) rayen (2) rishikesh (2) saigon (2) sapa (2) sen monorom (2) sershu (1) shin gompa (1) shiraz (7) siem reap (4) sost (1) srinagar (2) sukhothai (2) suzhou (2) tabriz (3) tangkou (2) tashkurgan (2) thaiföld (40) thansan (1) tha khaek (2) tidei (1) törökország (17) toudeshk (2) trichy (3) turpan (2) udaipur (4) udomxai (1) úton (35) vang vieng (3) varanasi (2) vientiane (3) vietnám (30) xian (1) xiao likeng (1) xining (1) xinjie (2) yangon (4) yangshuo (5) yazd (2) yushu (4) zhongdian (2) Címkefelhő

HTML


34589 km, Ninh Binh

2009.10.09. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Béreltünk egy motort, hogy egészen pontos legyek, egy robogót. Abból is automata váltósat, mert Vietnámban van fontosabb is, mint a sebességváltás, nevezetesen a túlélés.

A cuccokat szépen elosztottuk, G kapta a fotóscuccot, én meg a kishátizsákot a lábamhoz. Első utunk a benzinkútra vitt, mivel kiderült, hogy csak motort béreltünk, benzint nem.
A kútoszlop körül nagy összevisszaságban álltak a robogók, amik között körbejárt a benzinkutas és csepegtetett mindegyikbe. A miénket tele kértem, de később kiderült, hogy csak félig töltötte. Valószínűleg át lettünk verve, de se azt nem tudom hány literes a tank, se azt, hogy mennyi a benzin, úgyhogy nem volt annyira fájdalmas a dolog. A kútoszlopon ki volt írva ugyan, de két másodpercen belül nullázta és már a következő motort töltötte. A tankolásnak megvolt az a mellékes előnye, hogy az ülés alatt megtaláltuk a bukókat.
A főútra visszakanyarodva már robogtunk is Tam Coc felé. Az oda vezető út nem volt messze, így hamar megszabadultunk a hajókürttel szerelt kamionoktól és egy szinte üres, négy sávos úton haladtunk az első napirendi pont felé.
Lazán egy fa árnyékába húzódtunk, de már integettek is, hogy itt nincs ilyen liberalizmus, lehet szépen beállni az őrzött parkolóba, ami egy kis féltető volt parkolóőrrel, meg a társaival, akik nélkül nem tudott volna kártyázni. Kifizettem az őrzési díjat, és kaptam egy cetlit róla. Konkrétan egy füzetlapdarabot. Az őr szúros szemmel rám nézett és a lelkemre kötötte: „No ticket, no moto!” Aztán érezte, hogy egy kicsit komolyabbra sikerült a dolog, mint gondolta, és elröhögte magát. Én is nevettem, de jól elraktam a fecnit, mert ugye az nevet, aki utoljára nevet. Vietnámot egyébként úgy tűnik, hogy a Motorola szponzorálja. Akárhol szállunk le a buszról, vonatról, ott áll egy csapat motoros és kórusban köszöntenek: „Hello, moto!?” Ők a taxisok egy alfaját képezik, a motoros taxisokat, a helyi nevük: xe om. A xe taxit jelent, az om meg kapaszkodást. Hát, ilyen a forgalom!
G egyébként egészen jól viselte a bemelegítő szakaszt, egyszer se kapaszkodott a mellbimbómba, mint azt tette első motorozásunkkor, ezzel nagyban megkönnyítette az én dolgomat is.
Szóval jöhetett a csónakázás a Tam Coc barlangban. Természetesen jegyet kellett venni a folyóra, ami azért elég vicces, meg a csónakra is. Pontosabban csónakot kellett bérelnünk, de ki volt írva, hogy külföldiből csak kettőt vihet. Még szerencse, hogy ketten vagyunk csak! Vagy a külföldiek kövérebbek, vagy őket szeretnék kicsit jobban megvágni.
Elindultunk a lassú folyású folyón felfelé. Ugyan olvastunk róla, hogy lábbal eveznek, de azért a valóság kicsit más volt, mint ahogy elképzeltük. Teljesen hétköznapi csónakok voltak, egy pár teljesen hétköznapi evezővel. Az evezős nénink ült a padon és a lábával forgatta az evezőket, de nem pont úgy, mint ahogy kézzel csinálja az ember, hanem felváltva húzott egyet jobbal, egyet ballal.
Útközben a nénink elcsevegett a mellettünk haladó csónak evezősével. Aztán felvettünk egy kislányt is, feltehetőleg az evezősünk lányát. Nem volt túl lelkes kislány, búval bélelten üldögélt G mellett egy hatalmas rizsszedő kalapban.
A folyó szinte már szokásossá vált karsztkúpok közt folyt. Ahogy kanyarogtunk felfelé, elértük az első barlangot. A barlang tulajdonképpen a folyó által kialakított alagút, amit azért alakított ki, hogy ne kelljen megkerülnie a hegyet. Csónakunk egyenesen tartott egy sziklafal felé, ami pont úgy nézett ki, mint bármelyik a környéken, csak a víz szintjénél ki volt mosva. Mikor az előttünk haladó csónak egyenesen besiklott a hegy alá, akkor látszott csak, hogy barlang. A belmagassága nem túl nagy, konkrétan elég gyakran le kellett hajolni, hogy ne verjük be a fejünket. Persze a kislány csak ült, nem túlzottan hatotta meg a dolog.
Az út végéig még két másik barlangon csónakáztunk át, mindkettő hasonló volt az elsőhöz. Kint ugyan éppen nem esett az eső, de bent igen. Valószínűleg az elmúlt napok esői most értek át a hegyen és folytak a nyakunkba.
A csónakázás végén aztán elkezdődött a „Hello, buy something”. Az egyik trükk, hogy az üdítőárus tukmálja a portékáját, ha nem vesz a kiszemelt áldozat, akkor javasolja, hogy az evezősnek vegyen egyet. Ezt sokan kellemetlennek érzik visszautasítani, mert szegény asszony már egy órája evez. Vesznek neki egy doboz üdítőt, amit az féláron rögtön továbbértékesít az eladónak. Így az üdítő csak tesz egy kört, mégis mindketten kerestek rajta. Sajnos ez nálunk nem működött, egyrészt mert hallottunk a trükkről, másrészt mert szívtelen dögök vagyunk.
Hamar feladták a szekálásunkat, mert a szomszéd csónakban ülő sráccal kezdtünk beszélgetni, így egyáltalán nem figyeltünk arra, hogy éppen mit akarnak eladni.
Elkezdtünk lefelé csorogni a folyón, a barlangokon keresztül vissza, a kiindulási pontra. Közben a kislány eltűnt a csónakunkból, de úgy, hogy azt se tudjuk hol. Nyilván átszállt egy másik csónakba, mert ki nem kötöttünk, úszni meg nem hiszem, hogy kiúszott volna.
Evezősünk tett még egy kísérletet üzleti kapcsolat kiépítésére, egy helyen megállt, és előhúzott néhány hímzést egy ládából, de olyan érdektelenek voltunk, hogy hagyta a fenébe. Láttuk, hogy más csónakokban gyakorlatilag beterítették a turistákat a terítőkkel. Azt hiszem, ezzel a döntésével érdemelte ki a borravalót, amit azért maga is felvetett érkezés előtt, de viszonylag diszkréten.
Megvolt a fecni, kaptunk érte motort, úgyhogy robogtunk is a közeli Bich Đông pagoda felé, de már esőkabátba csomagolva, mert elkezdett szemerkélni az eső. A közelében aztán leintettek minket, hogy innen motorral nem lehet tovább menni. Elhittük, mert naivak vagyunk, de nem jártunk rosszul. Leparkoltuk a gépet az eresz alatt, és már szakadt is az eső, de úgy, ahogy otthon soha nem csinálja. Ha már esett az eső, megebédeltünk. Nyilván a leállításunknak is ez volt a célja. Mire bekanalaztuk a sült rizst, az eső is elállt, mi meg elsétáltunk a pagodáig, ami ugye nem pagoda a kínai értelemben.
Állt egy templom a hegy tövében is, de sokkal érdekesebb volt az, amelyiket a barlang szájába építettek. Kívülről úgy nézett ki, mintha a barlang lenne a templom maga, de egy folyosón be lehetett menni a barlangba, ahonnan látszott, hogy a barlangon belül egy épületet építettek, az a templom, avagy pagoda.
Ebben a barlangban tovább lehetett menni, hogy a másik kijáratnál megnézhessünk egy másik kis szentélyt. Innen még vezetett egy ösvény felfelé, de nem sokat másztam fel rajta, mert csúszós volt. G meg se próbálta, és mikor nyakig sárosan lemásztam, megmutatta a táblát is, ami tiltja a felmászást. Csak tudnám, hogy alakul ki egy olyan ösvény, amin tilos járni.
A motorunk parkoltatásáért szerettek volna felszámolni némi díjat, de egy mosollyal elintéztük, amit mosollyal viszonoztak. Ha beszéltünk volna közös nyelvet, valami olyasmi lett volna, hogy:
- Na, ne röhögtess!
- OK, csak megpróbáltam.
Falvakon keresztül zötyögtünk egy rossz úton észak felé, hogy Hoa Lu romjait elkerülve (amiről hallottuk, hogy teljesen érdektelen) megnézzük az úszó falut. Közben újra be kellett öltözni az eső miatt, de nem volt igazán veszélyes. Egy folyó töltésén haladtunk és egészen simán odataláltunk, csak egyszer kellett útbaigazítást kérni, pedig a rendelkezésünkre álló kézzel rajzolt fénymásolt térkép nem volt valami nagy segítség. Az út utolsó szakasza egy jó sáros úton vezetett, mindkét oldalon vízzel. Ahogy csúszkáltunk a sárban, már láttam lelki szemeimmel, ahogy nem bírom kirángatni a vízből a motort, de mielőtt még belecsúsztunk volna, megérkeztünk.
Az első ember, akivel találkoztunk, rögtön felajánlotta, hogy megcsónakáztat minket. Megalkudtunk az árra, és már mentünk is. A csónakunk nagyobb volt, mint az előző, de az asszony most is lábbal evezett. Ez már meg sem lepett, ellenben azzal, hogy a csónak betonból volt. Ahogy beértünk a faluba kiderült, hogy a legtöbb csónak betonból van, de még az uszályok is, amik úgy meg voltak rakva kővel, hogy alig egy arasznyira álltak ki a vízből.
A falu egyébként már nem annyira úszik, elég szépen partra vetődött. Ahogy hihetetlen lassúsággal haladtunk felfelé megnézhettük, ahogy a hálót kivetik a halászok, vagy éppen ahogy árammal halásznak a modern technológiák hívei. Két bambuszrudat tartott a kezében apuka, az egyik egy drótban, a másik kis hálóban végződött, mindkettőhöz vastag drót csatlakozott. Anyuka ült a csónak végében és lábbal evezett. Ha a rudak vízbemerítése után feljött valami a víz tetejére, a kis hálóval ki is emelték.
A jó másfél órás csónakázás után visszaindultunk, és nagyon bíztunk benne, hogy nem tévedünk el, és elsőre megtaláljuk a legrövidebb utat Ninh Binh-be, mert a benzinmutató alacsonyan állt, mint az esőfelhők.
Bevetettünk mindent a megérzéstől a GPS technológiáig (térkép nincs rajta) így sikeresen visszaértünk. Valószínűleg még lehetett volna a maradék benzinből körözni egy óráig, de mikor ismeretlen terepen tart hazafelé az ember nehéz hinne benne, hogy van benzin a piros zónán túl is.

 

 

Címkék: vietnám ninh binh

34523 km, Ninh Binh

2009.10.08. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

A várakozásoknak megfelelően egész éjjel ömlött az eső és reggel sem hagyta abba, szóval a szépen eltervezett programunkat úgy, ahogy volt kihajítottuk, és helyette esőkabátban kibaktattunk a buszállomásra, hogy Phat Diembe menjünk. A busz már ott várt a kapuban menetkészen, csak az utasok hiányoztak. Szerencsére nem kellett sokat várni, hamar megtelt, és máris indultunk. Kissé fura volt, hogy az útikönyv egy órát írt az útra, mert a táv alig volt 30 km. Aztán, mikor elhagytuk a várost kiderült, hogy az út annyira nem út, inkább csak két települést összekötő vonal, amin a forgalom bonyolódni szokott. Sofőrünket a körülmények nem nagyon hatották meg, nyomta neki, mi meg pattogtunk hátul. Nem sok hiányzott, hogy leszakadt szervekkel, belső vérzésben múljunk ki. Egyébként a gyilkos tempó nem lépte át a 35 km/h-s sebességet. Az eső közben változó intenzitással esett. Ilyenkor azért megritkulnak a motorosok, de fel nem adják. Minden robogóhoz szériatartozék az esőkabát, abból is a motorra fejlesztett változat, ami elől-hátul egyaránt hosszú, de az elején van egy átlátszó négyzet, hogy a motor lámpája kivilágíthasson rajta.

A biciklisek általában esernyővel próbálnak védekezni, hol az eső ellen, hol meg az autók által felvert sár ellen. Elnézve őket, azt kell mondanom, hogy az esernyő nem túl hatékony egyik ellen sem, ha kerékpáron használják. A legjobb egyébként, mikor széllel szemben tekernek, mert olyankor az ernyőt maguk elé tartják, és bíznak benne, hogy csak az esőcseppekkel ütköznek. A statisztikák azt mutatják, hogy a bizalomnak nincs semmi alapja. Hanoiban naponta négyen halnak meg közúti balesetben. Gondolom a halálos áldozatok elenyészően kis része lehet kamionsofőr.
Phat Diembe érve a számunkra megfelelő helyen intettek, hogy szálljunk le, és megmutatták, hogy merre menjünk. Nagyon nem kellett az útbaigazítás, mert a sarkon benézve azonnal feltűnt a katedrális, amiről a város híres.
Gondolom a katedrális szó a legtöbb emberben hasonló dolgokat idéz fel: harangzúgás, gótika, rózsaablakok, stb. Jelen esetben ezt mind el lehetett felejteni. A Phat Diem-i katedrális a keresztény és buddhista templomépítészet tiltott nászából született szerelemgyermek. Összességében jó lett. A templomhoz közeledve először a tavat kell megkerülni, aminek a közepén, egy kis szigeten áll egy Krisztus szobor. Mögötte áll a harangtorony, ami teljes mértékben olyan, mint bármelyik kínai harangtorony, de ki látott már harangtornyot dobtorony nélkül? Szóval a harang alatt a biztonság kedvéért van egy dob is, hátha szükség lesz rá. Mit lehet tudni, ha a déli harangszó mellé bevezetik az éjfeles dobolást és akkor a katedrális máris készen áll rá.
A torony mögött áll maga a katedrális, természetesen a tetősarkai kunkoriak, így nem tudnak a gonosz szellemek lecsusszanni rajta. A kapu sajnos zárva volt, de a falak közel sem annyira tömörek, mint mondjuk egy román stílusú templomnál, bőven lehet találni rácsos ablakot, ahol be lehet nézni. Hiába, alkalmazkodniuk kellett a helyi jellegzetességekhez, mert bármilyen csábítóak is Jézus tanai, senki nem tér át, ha csak fullasztó hőségben lehet őket meghallgatni.
A bejárat mellett, a falon angyalok domborműve tartja a szenteltvíztartót. Kicsit fényes feketére van kopva az arcuk, lehet, hogy az emberek megsimogatják, és aztán magukra dörzsölik az így szerzett áldást, mint ahogy a buddhista templomokban teszik a sárkányokkal?
A katedrális körül négy kisebb kápolna is van, ezek egyikében két hívő is volt, bár tábla figyelmeztetett, hogy mi, látogatók nem vagyunk kívánatosak odabent. Azért a nyitott ajtón át benéztünk, remélem nem sértettünk ezzel senkit.
A katedrális ablakain is próbáltunk bekukkantani, de nem volt egyszerű. A fényképező befért, úgyhogy legalább fényképen megnézhettük, hogy mi van bent.
Az eső újra rákezdett, úgyhogy a déli harangszót már esőköpenyben hallgattuk. Jellegzetes kínai stílusú harang lóg a toronyban, amit egy nagy felfüggesztett fakalapáccsal ütnek. A hangja egyébként nem valami jó.
A Ninh Binhbe való visszajutásról nem volt sok fogalmunk. Kimentünk a főutcára, de láthatóan nem volt semmi forgalom. Elindultunk a piac felé, mert az érdekes szokott lenni. Ez most kivételesen nem volt az. Eléggé kihalt volt, mivel senki nem szeret szakadó esőben vásárolni, ahogy egyébként mi sem, de azért most vettünk egy tubus fogkrémet, meg fogkefét.
A város felé sétáltunk vissza, abban a reményben, hogy arrafelé áll valami busz, mikor elkapott egy rendes felhőszakadás. Igazán remek érzés, mikor kívül az eső folyik, belül meg az izzadtság. Busz meg természetesen nem volt sehol. Egy fél órát ácsorogtunk az út szélén, mire jött.
A nap hátralevő részében tovább ömlött az eső, úgyhogy ismét szobai rekreációs programot tartottunk, csak enni merészkedtünk ki.

 

Címkék: vietnám ninh binh

34465 km, Ninh Binh

2009.10.07. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Komoly terveink nem voltak, csak hogy eljussunk a kies Ninh Binhbe, ahol semmi érdekes nincs, de a környék megéri a ronda városban való időzést.
Mivel a szálloda által ajánlott jegyárat nagyon magasnak találtuk, taxival kivitettük magunkat a buszállomásra, mert csak annyit tudtunk róla, hogy hét kilométerre van a központtól, és ez elég csekély információ az odajutáshoz. A taxis kivételesen egész normális volt, egyenesen a megfelelő helyre vitt, bekapcsolta az órát. Biztos csak átmenetileg taxizik.
A taxiból kiszállva megrohantak hárman, mindenki Ninh Binh-be akart vinni. Nehéz volt eldönteni, hogy melyik után menjünk, úgyhogy kiválasztottuk azt, amelyik a legkisebb árat mondta. Aztán persze a buszon kiderült, hogy kamu volt az ár, de nyilvánvalóan akármelyik buszra szállunk, ennyi lett volna. Így is – még a taxival együtt is – csak feleannyiba került, mint a szállodában. A gyors buszraszállással ugrott az a terv, hogy valamit reggelizünk az állomáson, mert a taxiból gyakorlatilag a buszba szálltunk át.
Szerencsére a közlekedési káosz már a buszállomás területén elkezdődött, így a sorompóig eljutni is beletelt némi időbe, amit kihasznált egy mozgóárus, a buszok ablakánál kínálgatva a kenyereit. Mi is vettünk kettőt, ne haljunk már éhen a két órás úton, míg legyűrjük az előttünk álló 90 km-t.
Útközben az idő egyre randább lett, esett az eső és egészen besötétedett, az ég helyét meg elfoglalta valami szürke massza. Szerencsére Ninh Binhben éppen nem esett mikor megérkeztünk, nem kellett esőben szállodát keresni. Tulajdonképpen a keresés is elmaradt, mert rém egyszerűen odataláltunk. Rögtön egy ebédre is befizettünk, mert a reggeli üres kenyér már rég felszívódott. A szállodai személyzet minden tagja pizsamában tevékenykedett. Nem azért, mert reggel nem volt idejük felöltözni, hanem mert a pizsama teljesen elfogadott nappali viselet Vietnámban és Kínában is. Férfiakat és nőket is lehet látni az utcán csíkos, pöttyös vagy macis pizsamában mászkálni. Azt hiszem, nem sikerült megérteni a ruhadarab igazi funkcióját. Tulajdonképpen igazuk van, ezen a klímán teljesen megfelel nappalra.
A délutánt a már jól begyakorolt semmittevéssel töltöttük, miközben kint leszakadt az ég. Reménykeltő volt.

 

 

Címkék: vietnám ninh binh