Ázsia, a Himalája körül

Hív az út, menni kell! Ezért aztán el is indulunk kettecskén, busszal, vonattal, vagy ami éppen jön, hogy elmenjünk Pekingig, meg vissza, körbejárva azt a nagy ráncot, amit India gyűrt az Eurázsiai kőzetlemezre. Mellesleg teszünk egy kísérletet arra, hogy mindarról, ami közben történik, itt közvetítsünk.

Utolsó kommentek

  • mcs: @Ahmet: óver the earth? (2011.11.16. 18:43) Beígért végszó
  • Ahmet: Holdra raknád az óvert? De nem lenne over, csak Holdon lenne. (2011.11.16. 08:30) Beígért végszó
  • mcs: holdi óvert! (2011.11.14. 20:19) Beígért végszó
  • Ahmet: @encián: Dolgozgatunk. Azért remélem, hogy lassan tényleg dolgozni is fogunk, aztán lesz miből világot látni. 20 órás? Hmmm, szerintem több volt, de nehéz ezt kiszámolni, mert közben van néhány átsz... (2011.11.13. 10:39) Beígért végszó
  • encián: Ez igen!:-) Mo.-tól a legtávolabbi pontok egyike, legalább 20 órás repülőút. Dolgoztok vagy "világjártok"? üdv.: encián (2011.11.06. 14:50) Beígért végszó
  • Utolsó 20

Címkék

agra (2) ahmedabad (1) amritsar (2) attapeu (1) aurangabad (2) bahrain (1) bangkok (14) batrik (3) bengaluru (1) bikaner (2) bodrum (2) buon ma thuot (1) cat ba (1) champasak (1) chengdu (5) cheung ipauk (1) chiang mai (2) chiang rai (2) chitral (1) cuc phuong (2) dalat (1) dali (1) darjeeling (1) dege (1) delhi (6) doğubayazıt (2) don det (2) dunhuang (2) előkészület (5) emei shan (2) ernakulam (2) esfahan (3) fenghuang (1) fethiye (2) ganzi (1) gilgit (4) göreme (3) guilin (2) halong öböl (1) hampi (2) hanoi (4) hoi an (2) hongsa (2) hsipaw (3) huaihua (1) hua hin (1) hue (3) hyderabad (1) ihlara (1) india (73) irán (26) isztambul (4) jaipur (2) jaisalmer (2) jammu (1) jodhpur (2) kalaw (1) kaluts (1) kambodzsa (11) kanchanaburi (3) kangding (1) karachi (1) karimabad (3) kashgar (2) kerman (2) khajuraho (1) kína (68) kinpun (1) kolkata (2) kompong chhnang (1) kong lo (1) konya (2) kon tum (1) ko lipe (5) krabi (4) kratie (1) kunming (3) lahore (6) laosz (27) lijiang (2) lopburi (1) luang nam tha (2) luang prabang (3) madurai (1) mandalay (5) manigango (1) mastuj (1) mcleod ganj (2) mumbai (3) munnar (1) myanmar (27) mysore (1) nanchang (1) nha trang (2) ninh binh (3) nyaungshwe (4) nyaung u (4) olympos (1) orchha (2) pakisztán (23) pakse (2) pak chong (3) palolem (3) panaji (2) passu (1) peking (4) phimai (1) phnom penh (3) phonsavan (3) phouvan (1) pingyao (2) qazvin (2) rasht (2) rayen (2) rishikesh (2) saigon (2) sapa (2) sen monorom (2) sershu (1) shin gompa (1) shiraz (7) siem reap (4) sost (1) srinagar (2) sukhothai (2) suzhou (2) tabriz (3) tangkou (2) tashkurgan (2) thaiföld (40) thansan (1) tha khaek (2) tidei (1) törökország (17) toudeshk (2) trichy (3) turpan (2) udaipur (4) udomxai (1) úton (35) vang vieng (3) varanasi (2) vientiane (3) vietnám (30) xian (1) xiao likeng (1) xining (1) xinjie (2) yangon (4) yangshuo (5) yazd (2) yushu (4) zhongdian (2) Címkefelhő

HTML


65323 km, McLeod Ganj

2010.04.06. 10:00 | Ahmet | 3 komment

Büszke vagyok magamra, ma a biológiai óraátállítás jegyében én keltem előbb. Sok értelme persze nem volt, mivel India tízkor nyit, és hiába vagyunk pillanatnyilag inkább Tibetben, mint Indiában, ezt a szokást szépen átvették. Szerencsére csak ezt.

Az ablakunkból kémlelve megvártunk, hogy kinyisson a szemközti bolt, ahol pékárut lehet kapni. Valamiért ezeket mindig „German bakery-nek” hívják, és természetesen csak ott fordulnak elő, ahol a turisták is.
Nem voltak nagy terveink, egy rövid sétát terveztünk csak a szomszédos falvakon keresztül.
Reggeli után el is indultunk a Bhagsu nevű faluba, ami közelebb volt, mint gondoltuk. Büszke táblák hirdették, hogy van a közelben egy vízesés, úgyhogy tettünk egy kis kitérőt. A vízesés már messziről látszott, de annyira nem volt nagy szám, hogy elbaktassunk odáig, inkább a völgy aljába másztunk le egy ösvényen, ahol rengetegen mostak a patakban, hogy aztán a sziklákra teregessék ki száradni a ruhákat. A legtöbb ruha természetesen bordó volt, mivel a szerzetesek abban járnak. A ruháikat mosó szerzeteseken kívül voltak falusi asszonyok és lányok is, akik vagy mostak, vagy éppen hajat festettek. A mosás előtt beáztatott ruhák gondosan le voltak súlyozva kövekkel, ami egy hegyi pataknál elengedhetetlen. Sajnos a ruhákon kívül elég sok szemét is ázott a vízben. Az egész mosoda nem túl környezetbarát, de hát nehéz elmagyarázni, hogy ami jó volt évezredekig, az mostantól miért nem jó. Meg aztán nem hiszem, hogy sok alternatíva lenne.
Bhagsuba visszatérve elmentünk a falu strandja mellett. Ilyet se láttunk még! Bizonyára valami patak táplálja az úszómedencét, amit a hegyoldalban alakítottak ki. Természetesen csak fiúk fröcsköltek a vízben. G felvetette, hogy haza kellene menni és visszajönni bikiniben. Lett volna sikere! Amúgy sincs olyan forróság 1800 méter környékén. Nem mondanám, hogy hűvös van, csak az a tipikus hegyi meleg, ami azonnal eltűnik, ha elmegy a nap, vagy bemegy az ember az árnyékba.
Dharamkot felé fordulva csatlakozott hozzánk egy fiatal indiai, akivel elbeszélgettünk. Maga javasolta, hogy menjünk Dharamkotba, meg is mutatja majd, hogy merre kell menni. Miután jó magasra felmásztunk egy lebetonozott ösvényen, elértük a vendégházat, ahova tartott. Nagyon erősködött, hogy menjünk be. Éreztük, hogy megint eljött az a pillanat, mikor pénzt akarnak kicsikarni belőlünk. Mikor nemet mondunk és elindultunk, még nyújtott a markát, hogy „little help”. Kedvem lett volna lesegíteni a hegyoldalon. Hihetetlenül visszataszító, mikor valaki barátkozik, majd kiböki, hogy adjunk pénzt, vagy vegyünk valamit. Sajnos eddig néhány kivételtől eltekintve mindig ez lett a beszélgetések vége, úgyhogy már ott tartunk, hogy egyáltalán nem állunk le senkivel beszélgetni, ami miatt biztos sok érdekes dologról lemaradunk, de egyszerűen nincs idegzetünk kiválogatni a normális embereket a hulladék közül. Érdekes, hogy ez a mentalitás csak a hindukra jellemző. Ezért is olyan kellemes Dharamsala és McLeod Ganj a hindu India után. Nem nyomulnak, nem kiabálnak utánunk folyamatosan. A hinduk egyfolytában abajgatják az ember, a riksások elállják az utunkat, és vigyorogva kiabálják, hogy „lószőr!”, ami igazából „hello sir!” akar lenni. Vajon azt hiszik, hogy ha elállják az utunkat, akkor beszállunk a riksájukba? De teljesen egyértelmű helyzetekben is bepróbálkoznak. Kászálódunk ki a riksából, erre odajön egy másik és felteszi a kérdést: „Hello, riksa?”
Persze itt is van aljanép. Például a koldusok. Szívtelenségnek tűnik ilyet mondani, de egy szervezet munkát ajánlott mindenkinek a környéken, ennek ellenére vannak, akik a koldulást választotják. Ráadásul azt csinálják, hogy nem pénzt kérnek, hanem mondjuk tejet, amit aztán visszavisznek a boltba és visszacserélik pénzre. Valamint vannak cipőpucolók, akik valójában lusta zsebesek, nem akarnak rohangálni, inkább megpróbálják leültetni az áldozatot, hogy nyugodtan „dolgozhassanak”. Egyébként egyik banda se túl idegesítő, megértik, hogy a nem az nem. A hindu koldusok nem ilyenek, azok percekig jönnek az ember után, húzkodják a hátizsákját, ruhaujját, ami különösen irritál. Amúgy is úgy vagyunk vele, hogy folyamatosan sokszorosát fizetjük annak, mint a helyiek, vegyék úgy, hogy ezzel támogattuk is szegény országukat, a szociális gondokat hadd ne mi oldjuk meg.
Egy keskeny ösvényen hamarosan elértük Dharamkotot. Nem túl érdekes falu, csak átsétáltunk rajta. McLeod Ganj felé menet összetalálkoztunk a szállodai szomszédunkkal. Kiderült, hogy nem vagyunk egyedül a pénzért barátkozó hinduk utálatával. Ő már ott tart, hogy ha valaki megszólítja, előre leszögezi, hogy szívesen beszélget, de pénzt nem ad semmilyen formában.
Őszintén szólva elég kevés embert hallottunk az indiai emberek szeretetéről nyilatkozni. Aki révedezik Indiáról, az általában a műemlékekről, jógáról, meditációról beszél, de nem az emberekről.
Visszaérve a városkába elbámészkodtunk még egy kicsit a bazárban. Jó a tibetiek áruját nézegetni. Egyrészt szép dolgokat árulnak, kedvünk lenne feltankolni hasztalan dolgokkal, másrész hagynak nézelődni, nem lihegnek a nyakunkban. Bámulatos, hogy máshol mennyire ostobák tudnak lenni az eladók. Mikor G-nek hajtottunk bakancsot, az egyik helyen csak nagyon nagy, illetve nagyon kicsi bakancsok voltak. Megkérdeztem, hogy 38-as nincs-e, erre az orrom alá dugott egy szandált. Megkérdeztem, - csak a magam megnyugtatására –, hogy látja-e a különbséget bakancs és szandál között. Csak a jellegzetes fejingatást kaptam válaszként.
Itt leginkább türkizből, korallból és borostyánból készült ékszereket lehet kapni, meg rézszobrokat. Az Indiában kapható Buddha szobrok mindegyikének szomorú az arckifejezése talán azért, mert siratják a buddhizmus visszaszorulását. Persze Buddha mellett békésen megférnek a többiek is, Ganésa, Shíva, meg a többi sokkezű, és természetesen van imamalom, imazászló és tibeti trombita is dögivel.
Az iparművészet remekei mellett megcsodáltuk a vízvezeték-szerelés csodáit is. Úgy tűnik, hogy a háztartások mindegyike direktben a vízműből kapja a vizet. Nincs gerincvezeték, párhuzamosan fut tíz-húsz kétcollos cső. ráadásul többnyire nem is a föld alatt, így jól látható, hogy majd mindegyik ereszt valahol. A karbantartás és hibaelhárítás megkönnyítése érdekében a tulajdonosok színkóddal látják el a saját csöveiket, mivel azok nem szépen egymás mellett futnak, hanem ahogy sikerült lerakni.
Tartottunk egy késői ebédet, ami közben megint ismerősbe botlottunk, vagyis ő belénk. Még Udaipurban beszélgettünk vele meg a barátnőjével a buszra várva. Most csak a srác jött kajáért, a barátnője éppen nem volt túl jól. Az ilyesmi gyakran megesik. Érdekes, de egyszerre mi sem voltunk még soha betegek, pedig ugyanazt esszük, ugyanott alszunk, ugyanazt csináljuk.
Evés után az egészséges életmód részeként tettünk még egy kisebb sétát, egy jó meredek úton felfelé, aminek végén újra Dharamkotban kötöttünk ki, ahogy gondoltuk.

 

Címkék: india mcleod ganj

65318 km, McLeod Ganj

2010.04.05. 11:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Egy darabig megpróbál az ember aludni, aztán feladja, és arra koncentrál, hogy találjon egy pózt, ami nem fájdalmas. Igazából nincs ilyen póz, mert az út ráz és kanyarog, az ülés meg kényelmetlen. Érdekes, hogy egyes buszokban kényelmes ülés van, másokban meg kényelmetlen. Ezt miért nem tudják lekoppintani, miért csak a motort? Ráadásul a tervezők azt gondolják, hogy kényelmes lesz, ha az ülés támlájára szerelnek mindenféle kiálló vackot, a szabadon maradó felületet meg éles bordákkal díszítik. Lehet, hogy aki buszt tervez, annak néha kellene buszoznia is. Ezúton üzenem, hogy nyomja a térdemet!

Természetesen reggel hét helyett teljesen hülye időpontban érkeztünk meg, hajnali ötkor. Innen már csak pár kilométer volt McLeod Ganj, amit hajnalban csak mikrobusszal lehetett megtenni. Voltunk öten a buszon, akik oda szerettünk volna menni, de a sofőrök mindenáron azt szerették volna, ha két busszal megyünk. Magyarázták, hogy meredek ez út, nem bír felmenni rajta öt utassal a mikrobusz. Végül olyan kompromisszumra jutottunk, hogy kicsit többért mégiscsak elbír mind az ötünket a tragacs. Hát, egészen őszintén, nem lódítottak nagyot, a tíz perces út alatt ötszáz méterrel jutottunk magasabbra. Ahol megálltunk, már várt egy szállodás fickó, akinek rövidúton elfogadtuk az ajánlatát. Egyrészt nem volt nagy hangulatunk sötétben kóvályogni és felcsöngetni mindenféle helyet, másrészt az ár sem volt rossz, ami mellé még meleg vizet is ígért. Régen volt már olyanunk. Mire eldőltünk az ágyunkon, már hat óra volt.
Délig aludtunk, akkor aztán kivakartuk magunkat, pontosabban engem az ágyból, kiélveztük a meleg zuhanyt (megérkezéskor kapcsoltuk be a bojlert), megebédeltünk és elindultunk felderíteni a száműzetésben élő tibetiek fővárosát.
Itt van ugyanis a tibeti kormány, és itt él a Dalai Láma is azzal a jó néhány tibetivel együtt, akik elmenekültek hazájukból 1959 óta. Számuk azóta is nő, mivel a kínai kormány nem mondott le azon szándékáról, hogy erővel kiveri a fejükből nemcsak függetlenség, hanem az autonómia gondolatát is.
Nem értem ennek a politikát. Egyértelmű, hogy nem szeretnének lemondani egy olyan területről, ami nyersanyagokban bővelkedik, de miért kell ehhez folyamatosan provokálni a tibetieket, aztán a tömegbe lőni? Csak arra tudok gondolni, hogy a jó öreg kínai mentalitás miatt nem szeretnének változtatni a módszereken, mivel az arcvesztéssel járna.
Elsétáltunk a Dalai Láma székhelyéhez, ahol egy templom is áll, valamint egy kis múzeum, amiben fotókat lehet látni a Tibetben folyó dolgokról, valamint a vezetők reménykedő szavait olvasni, arról, hogy a XIV. Dalai Láma élete során még függetlenné fog válni Tibet. Hát, szép lenne, de erre akkora esélye van, mint féllábú sündisznónak az autópályán való átkelésre!
A városka leginkább a turizmusból él, rengeteg tibeti ékszert meg kacatot lehet kapni. Mi is szépen végignéztük a teljes kínálatot. Rendesen be tudnánk vásárolni olyan dolgokból, amit aztán nem tudnánk használni.

 

Címkék: india mcleod ganj