Ázsia, a Himalája körül

Hív az út, menni kell! Ezért aztán el is indulunk kettecskén, busszal, vonattal, vagy ami éppen jön, hogy elmenjünk Pekingig, meg vissza, körbejárva azt a nagy ráncot, amit India gyűrt az Eurázsiai kőzetlemezre. Mellesleg teszünk egy kísérletet arra, hogy mindarról, ami közben történik, itt közvetítsünk.

Utolsó kommentek

  • mcs: @Ahmet: óver the earth? (2011.11.16. 18:43) Beígért végszó
  • Ahmet: Holdra raknád az óvert? De nem lenne over, csak Holdon lenne. (2011.11.16. 08:30) Beígért végszó
  • mcs: holdi óvert! (2011.11.14. 20:19) Beígért végszó
  • Ahmet: @encián: Dolgozgatunk. Azért remélem, hogy lassan tényleg dolgozni is fogunk, aztán lesz miből világot látni. 20 órás? Hmmm, szerintem több volt, de nehéz ezt kiszámolni, mert közben van néhány átsz... (2011.11.13. 10:39) Beígért végszó
  • encián: Ez igen!:-) Mo.-tól a legtávolabbi pontok egyike, legalább 20 órás repülőút. Dolgoztok vagy "világjártok"? üdv.: encián (2011.11.06. 14:50) Beígért végszó
  • Utolsó 20

Címkék

agra (2) ahmedabad (1) amritsar (2) attapeu (1) aurangabad (2) bahrain (1) bangkok (14) batrik (3) bengaluru (1) bikaner (2) bodrum (2) buon ma thuot (1) cat ba (1) champasak (1) chengdu (5) cheung ipauk (1) chiang mai (2) chiang rai (2) chitral (1) cuc phuong (2) dalat (1) dali (1) darjeeling (1) dege (1) delhi (6) doğubayazıt (2) don det (2) dunhuang (2) előkészület (5) emei shan (2) ernakulam (2) esfahan (3) fenghuang (1) fethiye (2) ganzi (1) gilgit (4) göreme (3) guilin (2) halong öböl (1) hampi (2) hanoi (4) hoi an (2) hongsa (2) hsipaw (3) huaihua (1) hua hin (1) hue (3) hyderabad (1) ihlara (1) india (73) irán (26) isztambul (4) jaipur (2) jaisalmer (2) jammu (1) jodhpur (2) kalaw (1) kaluts (1) kambodzsa (11) kanchanaburi (3) kangding (1) karachi (1) karimabad (3) kashgar (2) kerman (2) khajuraho (1) kína (68) kinpun (1) kolkata (2) kompong chhnang (1) kong lo (1) konya (2) kon tum (1) ko lipe (5) krabi (4) kratie (1) kunming (3) lahore (6) laosz (27) lijiang (2) lopburi (1) luang nam tha (2) luang prabang (3) madurai (1) mandalay (5) manigango (1) mastuj (1) mcleod ganj (2) mumbai (3) munnar (1) myanmar (27) mysore (1) nanchang (1) nha trang (2) ninh binh (3) nyaungshwe (4) nyaung u (4) olympos (1) orchha (2) pakisztán (23) pakse (2) pak chong (3) palolem (3) panaji (2) passu (1) peking (4) phimai (1) phnom penh (3) phonsavan (3) phouvan (1) pingyao (2) qazvin (2) rasht (2) rayen (2) rishikesh (2) saigon (2) sapa (2) sen monorom (2) sershu (1) shin gompa (1) shiraz (7) siem reap (4) sost (1) srinagar (2) sukhothai (2) suzhou (2) tabriz (3) tangkou (2) tashkurgan (2) thaiföld (40) thansan (1) tha khaek (2) tidei (1) törökország (17) toudeshk (2) trichy (3) turpan (2) udaipur (4) udomxai (1) úton (35) vang vieng (3) varanasi (2) vientiane (3) vietnám (30) xian (1) xiao likeng (1) xining (1) xinjie (2) yangon (4) yangshuo (5) yazd (2) yushu (4) zhongdian (2) Címkefelhő

HTML


Beígért végszó

2010.05.28. 10:00 | Ahmet | 45 komment

Értelmetlen számok, amik jól mutatnak, mert nagyok

80994 km, 380 nap, 11 meglátogatott ország, meg még 4, aminek csak átutazási szándékból tettük földjére lábunkat, 18861 fénykép, ebből vagy 6000 bemutatva, a maradék titkolva. Elhasználtunk 15 inget, két pár bakancsot, fene tudja hány nadrágot.
Mindenkit érdekel, hogy mennyit költöttünk. Nos, ezt pontosan nem tudnám megmondani, de azt hiszem, egy frankó kocsit vehettünk volna a pénzen, amit mostanában próbálnák meg eladni fele annyiért, mint amennyiért vettük, ha közben el nem lopták volna. Szóval hagyjuk a pénzkérdést.
 
Indulás előtti dolgok
Az emberben nem születik meg a gondolat, hogy el kellene utazni valahova. Az mindig is ott volt. Csak olyan kérdések fogalmazódnak meg, hogy miből, meg mennyi időre. Még a cél sem kérdéses, azokból valahogy mindig több van, csak választani kell. Legtöbbször a miből és a mennyi időre határozza meg, hogy milyen úticélt rendelünk hozzá, aztán néha ez megfordul, és nekiáll az ember egy projektnek, ami felrúgja az élete addigi rendjét, ami az egyik legjobb része az egésznek.
Így voltunk mi is ezzel az úttal. Régóta szó volt róla, hogy jó lenne, de nagyjából ennyiben is maradt. Aztán egyszer csak arra ébredtünk, hogy megszületett az elvi döntés: megyünk! A pénzügyi tervezés elég nagyvonalú volt, de nagy kockázatot nem vállaltunk vele: ha elfogy, hazajövünk. A gyűjtögetés is megindult, és ahogy meglett a pénz, rádöbbentünk, hogy most már semmi nem állíthat meg. Mielőtt valaki nagyon irigykedni kezdene, azért azt meg kell jegyeznem, hogy a pénz összegyűjtése nem úgy megy, hogy az ember közben éli a megszokott életét, néha lecseréli a kocsit, elugrik vitorlázni az Adriára, stb. Esetünkben már csak azért sem, mert nincs autónk, és egyikünk sem tud vitorlázni. Helyette volt jó sok meló, igaz nem Magyarországon. Ezért is járhattunk sikerrel. Nem a legendákban élő rettenetes nagy külföldi fizetések miatt, hanem azért, mert nem igazán tudtuk mire költeni a pénzünket a faluban, ahol éltünk. Nem mentünk sörözni a haverokkal, nem vettünk új ruhákat, moziba se igen jártunk.
Valójában az út megtervezése volt a legkisebb meló. Elmegyünk erre, aztán télen, mikor nincs monszun, visszajövünk arra. S lőn!
 
Országok csak úgy röviden, elfogultan
Törökország: Örök kedvenc, itt mindenki megtalálja, amit szeretne, legyen az tengerpart, síelés, ókori, középkori, keresztény vagy muzulmán kultúra, gyönyörű tájak, sőt még sör is van.
Irán: Hú, ettől az országtól hogy tudnak félni az emberek! Valójában a legvendégszeretőbb népek lakják, csak győzze az ember hólyaggal a sok teaivást!
Pakisztán: Ide meg a legtöbben pénzért se jönnének, pedig északon a világ legszebb hegyei vannak és rengeteg kedves ember.
Kína: Újabb „gonosz” ország, ezek fognak megenni minket. Rossz hírem van, lehet kezdeni kínaiul tanulni! Tényleg sokan vannak.
Vietnám: Lehet, hogy térképen egy, de észak és dél még mindig különbözik egymástól, habár Ho Chi Minh már van mindenhol.
Laosz: Egy titkos erőtér védi attól, hogy tudomásul vegye az emberiség a létezését. Ezért is van, hogy olyan kellemes hely. Nincs tömeg, nincs nyomulás.
Thaiföld: Akinek az jut először eszébe, hogy thai kurvák, az nem jár messze a valóságtól. Pénzért bármit. Jobb, ha tudod, mosolyognak, de nem biztos, hogy veled nevetnek!
Kambodzsa: Egy jó kedélyű ország, aminek egyik fele néhány évtizede lemészárolta a másik felét. Mai napig nem értik még ők sem, hogy mi is történt.
Myanmar: Azt hiszem, ez a név évtizedek óta nem szerepelt a hírekben, legfeljebb az utolsó oldalon. Keményebb diktatúra talán csak Észak-Koreában van, de nem ezért jó meglátogatni.
India: Úgy tűnik, ide deportáltak minden gügyét, de láthatólag őket ez nem zavarja. Ha eddig leszóltad a kínai termékeket, akkor nézz meg valamit, amit Indiában gyártottak.
Nepál: Rinocéroszok, maoisták, hegyek. Furcsa egyveleg, de határozottan érdekes, már ha éppen nem sztrájkol az egész ország.
 
Úton
Úton lenni furcsa érzés. El kell telnie néhány hónapnak ahhoz, hogy az ember tényleg úton legyen. Addigra megszűnik minden beidegződés.
Még akinek nincs megszokott napi rutinja, annak is egy csomó fix pont van az életében, legfeljebb nem tűnik fel. Ezeket ahogy van, el lehet felejteni. Nincs kis bolt a sarkon, vagy ha van is, minden nap máshol és minden nap más az árukészlet.
Furcsa érzés, mikor az ember felébred az éjjel közepén, és próbálja kitalálni, hogy hol is van. Fejben megkeresi az utolsó ismert helyet, és gondolatban végigjárja az utat, amit azóta megtett. A végén, hopp megvan hol is vagyunk. Nincs otthon, csak a hátizsák, nincsenek ismerős arcok, csak egy. Mire megtanulná az ember, hogy is kell köszönni, már másik nyelvet beszélnek. Egyszerűen kifordul a világ, és ha eddig mi utaztunk, mostantól a Föld mozdul el alattunk. Mi vagyunk a fix pont, semmi más.
 
Tér-idő
Tekergetjük az órát minden határon, de sokat nem jelent egy óra ide vagy oda. Arról nem is beszélve, hogy néha fél vagy negyed órát kell csak állítani. A problémát inkább az okozza, hogy milyen nap is van. Ezt a fonalat pár nap alatt elveszti az ember. Nem mindegy? Minden nap vasárnap! Esetleg péntek.
Ezek a dolgok mindenki számára ismertek, de mi van a hónapokkal, évszakokkal? Na, az megzavarja csúnyán az embert. Hogy lenne már tél, hiszen hat hónapja harminc fok van? Ezek itt tavasszal aratnak? Mellette meg most palántázzák a rizst! Tegnap hógolyóztunk, most meg újra negyven fok van! Néha egy pillanatra tényleg meg kell állni, hogy végiggondolja az ember, hogy hol is tart az évben.
 
„A zállatok”
Kutyák
Kutya van mindenhol, bár nem mindig ugyanabból a célból. Vietnámban, Laoszban például hihetetlenül nyugodtak a kutyák. Hiába van minden háznál egy-kettő, kutyaugatást nem hallani soha, lehet telihold vagy macskanász. Állítólag azért, mert az agresszíveket eszik meg először.
Kóbor kutyával is lehet találkozni, ezeket mondjuk senki nem kívánná a tányérjára. A legmagasabb egy négyzetméterre eső rühes kutya számot Thaiföldön regisztráltunk, egészen pontosan Ayuthayában. Az ok ismeretlen. A legrondábbakat viszont kétségtelenül India utcáin lehet megtalálni. Öleb vagy házi kedvenc nem nagyon van.
Macskák
Ellentétben a kutyákkal, macskából nem láttunk sok beteget. Leszámítva, hogy Laoszban és környékén valami mutáció folytán minden macskának törött, kurta vagy kacskaringós a farka. Valaki azt mondta, hogy a helyiek törik el a farkukat, mert az szerencsét hoz. Szerintem ez baromság. Egyrészt lehetetlen minden egyes macska farkát eltörni, másrészt egy buddhista országban, ahol a templomok mellett madarat lehet venni szabadon engedés céljából, – ami jócselekedet –, nem fognak macskafarkakat tördelni.
Kis barátaink
Határozottan vannak jófej állatok, amiket szívesen tartanánk otthon, de azt hiszem, mégsem fogunk. A szamár még csak elférne a konyhában, de az alattunk lakót határozottan zavarná a patájának kopogása, ebben biztos vagyok. Nem tudom, miért kedveljük a szamarakat, talán azért, mert mindegyik olyan szomorú, muszáj megvigasztalni őket.
A gekkók is kedves jószágok, bár némelyik nagyon unszimpatikusan tud viselkedni, és az éjjel közepén elkezd üvöltözni, hogy gekkkkó, gekkkkó!
Személyes kedvencem a bivaly. Mafla nagy állat, de igen békés fajta. A myanmariak egyenesen gyávák, három méternél nem lehet őket jobban megközelíteni, mert elrohannak. Senkit ne tévesszenek meg az indiai bivalyok, mind hamisítvány! Valami marhával keresztezték őket, attól olyan csontosak és korcsszarvúak.
A jakok is jó fejek, meg kellett állapítanunk, hogy a szarvasmarha hierarchiában ők alkotják a felső tízezret. Nyilvánvaló okokból. Mellesleg a jaknak pont olyan a szarva, mint egy falusi bicikli kormánya.
Határozottan nem fogunk a negyediken elefántot sem tartani, pedig a laosziak egész kicsik, talán még be is férne egy a konyhába. Igazán sajnálom, hogy nem megoldható, mert az elefánt szeméből valami megmagyarázhatatlan intelligencia sugárzik, meg végtelen szomorúság, ami egyenesen következik az intelligenciából és abból, ahogy az elefántokat betörik. Aki látta már, azt mondja, hogy szívszaggató.
G kedvencei a kecskék, akiknek van humorérzékük, ami ritka az állatok között. Vigyázni kell azonban, mert az ázsiai kecskék legalább fele ostobaarcú, amit nem szeretünk.
Nem jó fejek
A hamis jófejség csúcsa a majom. Na, a majmok egyáltalán nem szimpatikus jószágok, ha nem választja el tőlünk őket egy tévé képernyője. Okosak, és ezt ellenünk használják, valamint hatalmas hegyes fogaik vannak, amivel befosatnak. Ismétlem, nem aranyosak! Persze lehet, hogy más a véleményed, de akkor bizonyára szereted az aluljáróban éjszaka, csoportosan pénzt követelő embereket is.
A szent tehén sem haver. Amíg szélesek az utcák, addig rendben van a szent tehénkedés, de a keskeny sikátorokban nem. Az egyik vége öklel, ha éppen olyanja van, a másik meg szaros. Lehet választani, hogy melyiknél nyomakodik át az ember a fal mellett. És nemcsak tehenek kóborolnak az utcákon, hanem bikák is. Nagy bikák. Érdemes figyelni a helyieket, sokszor bátran szétugrálnak.
Kéretlen lakótársak
A legrondább a poloska. Nem lehet látni, csak reggel a fedezi fel az ember, hogy össze van csípve. Tiszta helyen nem fordulnak elő, de ott sajnos mi se. A szúnyog is kellemetlen, ráadásul sok helyen terjeszt maláriát, ezt-azt. Az egér még valahogy elviselhető, de a patkány nem. Bátrabban rohangál és büdösebb is. Igazán kellemes, mikor reggel felfedezi az ember a lábnyomait. A legzavaróbb viszont az, ha emberek vannak a szomszédságban. Na, azok pokollá tudják tenni az éjszakát!
 
Egészségügyi statisztikaszerűség
Legfontosabb megemlítenem, hogy a világ sokkal kisebb, mint gondolánk, pontosabban, mint gondolnám. Összességében több vért vesztettem egy év alatt a fejem beverése által, mintha elmentem volna vért adni. Talán ezért is lett a kedvenc kínai feliratom egy alacsony ajtófélfára figyelmeztető: „Notice knockhead!” IQ pontokban mérhető veszteségemet nem ismerem.
Ennél komolyabb bajaink is voltak. Pakisztánban begyűjtöttünk – mint későbbi diagnózisunkból kiderült – amőbás fertőzést. Szerintem senkit nem lep meg, hogy ez fosással jár. Szerencsére mással nem, így viszonylag elviselhető. Én megszabadultam tőle hihetetlen immunrendszerem által, G vagy fél Kínán át szenvedett vele, mire megállapította az internetről, hogy mi a baja, és mi a gyógyszer rá. Ez végig a hátizsákunkban lapult, innen már egyszerű volt a dolog. Indiában G megpróbálta eltörni mindkét nagylábujját, de egyik próbálkozás sem járt sikerrel, pedig egyszer biciklit is használt. Ezen kívül engem Xi’anban letaglózott valami halálos betegség, aminek egy átlagember immunrendszere nem állhat ellen, ezzel eltöltöttem egy fél napot egy fotelben összegömbölyödve, illetve Udaipurban három napig kúráltam antibiotikummal egy másik – hétköznapi ember számára halálos – kórt. Néhányszor pokolian leégett a fejem, ami egészen egyszerűen elkerülhető lett volna, valahogy azért mégiscsak leégett.
 
Akik nem bírták hazáig
S elhulltanak legjobbjaink a hosszú út alatt. Például a kishátizsák. Lehet, hogy bírta volna még, fogát összeszorítva, de Karimabadban vettünk egy újat, akit aztán Katmanduban nyugdíjaztunk. Nadrágokból is sok maradt a csatatéren, néhány törlőrongyként még szolgált pár napig. Ingből gyakorlatilag egy sincs, aki velünk indult volna, és a zoknik egy része is a fotóstáskában objektívek alá van tömködve, hogy kicsit jobb legyen a védelem, zokninak ugyanis már kicsit lyukasak.
Aztán voltak, akik hazautaztak. Például a teljes téli cókmók, mert volt nálunk kabát, sapka, meg kesztyű is, amikre csak azért nem volt szükség, mert éppen jó volt az idő a hegyekben. Na, jó, egyszer kellett dzseki, mert június ide vagy oda, keményen fagyott reggel. Milyen évszak is van?
 
A legnagyobb szívások (más néven kalandok)
Az iráni választások, ami sima ügynek ígérkezett, de nem volt az, mert muszáj volt elcsalni, és ezáltal tüntetéseket gerjeszteni. Igazából túlzottan nem zavarta össze az életünket, valószínűleg azért is, mert teljes mértékben hanyagoltuk a hírek olvasását, ami csak arra lett volna jó, hogy összezavarjon és félelemmel töltsön el.
 
Karachi és a buszút Lahore-ba szintén nem volt leányálom. Karachi maga a földi pokol. Ezer fok, maximális páratartalom, mocsok, nyomor és bűz. Még a menekülés se ment egyszerűen, hiszen a 27 órás buszút elején én éppen kilábaltam egy ételmérgezésből, G-n meg éppen kijött. Mindez köszönhetően a nagyjából 12 órás Karachiban való tartózkodásnak.
 
Az Urumqi zavargások is betettek egy kicsit, de inkább csak az idegeinknek. Már éppen be akartunk lépni Kínába Pakisztán felől, mikor az ujgurok bosszút álltak két honfitársukért. Szóval ez is úgy kezdődött, hogy visszaütött. Részünkről ez azt jelentette, hogy Kína bármikor lezárhatja Xinjiang tartományt, ami Pakisztánnal határos, ezzel lehetetlenné téve a belépésünket, ami további bonyodalmakat okozott volna. Például azt, hogy repülővel kellett volna továbbutazni, meg azt, hogy új vízumért kellett volna folyamodni, mert a meglévő lejár. Ezek nem következtek be, de egy hosszú délutánon keresztül – amit egy kifőzdében töltöttünk a busz többi utasával együtt – úgy tűnt, hogy Tashkurganban ragadunk, ahonnan se előre, se hátra.
 
Vietnámban a Ketsana tájfunnal futottunk össze, bár róla sem hallottunk egészen addig, míg utjaink nem keresztezték egymást. Nekünk sok bajt nem okozott, attól eltekintve, hogy vonat helyett busszal kellett utaznunk, aminek a csomagtartójában kicsit elázott a sokat látott Monte Christo grófja kötet, minek eredményeképpen a vietnámi klímán meg is penészedett. Egyébként Pakisztánban tettünk szert rá csere útján, de a benne lévő könyvjelzőt valaki Indiában rakta bele. Egészen Laoszig utazott velünk, ahol Don Deten elcseréltük, miután mindketten kiolvastuk.
 
Bármely hindu Indiában felért egy elemi csapással. Szerintem eleget szapultam már őket, de egyszerűen nem lehet kihagyni őket ebből a listából.
 
Nepáli banda, avagy sztrájk, ami mindenkinek megkeseríti az életét, pláne azokét, akik utazni szeretnének ilyenkor az országban. Minden zárva, nincs se busz, se taxi, néha még a biciklit is betiltják.
 
Magyarok az űrben
Kicsit kevesebb magyar van szétszórva Ázsiában, mint ahogy azt a legtöbben gondolnák. Isztambulban még lehet hallani magyar szót, de a következő magyar Csaba volt Saigonban, nagyjából 35.000 km-rel később. Aztán hallottunk magyarokat Kanchanaburiban, beszéltünk kettővel a kambodzsai határon, és később Siem Reapben is összefutottunk velük. Mandalayben ránk köszönt Bárány, aki olvasónk, ami meghökkentő volt, majd szintén Myanmarban találkoztunk Krisztiánnal, akit a szállodánk nyilvántartásában fedeztünk fel.
Indiában rögtön az elején, pár nap alatt találkoztunk három magyar lánnyal is, de utána Amritsarig csend volt ilyen szempontból, ahol viszont egy egész csoport akadt ránk, de csak azért, mert egyikük szintén olvasónk. Nepálban, a Chitwan Nemzeti Parkban egy expat-gyanús családdal találkoztunk, meg a hegyekben egy erdélyi lánnyal, aki Németországban él. Ennyi! Lehet, hogy soknak tűnik, de egy év alatt nem az.
 
Újra itthon
Semmi nem változott. Mintha el se mentünk volna, csak olyan apróságok fordulnak elő, hogy fém kétszázast kapunk vissza és nézünk rá bután. Amúgy tényleg semmi. Kicsit unalmas.

 

Az út

Két agyvérzés után sem tudtam rábírni egyik számítógépünket sem, hogy az utolsó napot is belevegye a teljes vonalba, úgyhogy itt az utolsó nap külön. (Ottrohaggyáel, nem szórakozok többet)

 
Valamint még egy rakat válogatott fénykép azoknak akik hajlandóak végignézni. Csak válogatott, nem biztos, hogy ez azt jelenti, hogy hű de jó!
 

És ha még egyszer blogot írnék... Nos, nem fogok!

Most tényleg vége van!

Most!

Címkék: legvége