Ázsia, a Himalája körül

Hív az út, menni kell! Ezért aztán el is indulunk kettecskén, busszal, vonattal, vagy ami éppen jön, hogy elmenjünk Pekingig, meg vissza, körbejárva azt a nagy ráncot, amit India gyűrt az Eurázsiai kőzetlemezre. Mellesleg teszünk egy kísérletet arra, hogy mindarról, ami közben történik, itt közvetítsünk.

Utolsó kommentek

  • mcs: @Ahmet: óver the earth? (2011.11.16. 18:43) Beígért végszó
  • Ahmet: Holdra raknád az óvert? De nem lenne over, csak Holdon lenne. (2011.11.16. 08:30) Beígért végszó
  • mcs: holdi óvert! (2011.11.14. 20:19) Beígért végszó
  • Ahmet: @encián: Dolgozgatunk. Azért remélem, hogy lassan tényleg dolgozni is fogunk, aztán lesz miből világot látni. 20 órás? Hmmm, szerintem több volt, de nehéz ezt kiszámolni, mert közben van néhány átsz... (2011.11.13. 10:39) Beígért végszó
  • encián: Ez igen!:-) Mo.-tól a legtávolabbi pontok egyike, legalább 20 órás repülőút. Dolgoztok vagy "világjártok"? üdv.: encián (2011.11.06. 14:50) Beígért végszó
  • Utolsó 20

Címkék

agra (2) ahmedabad (1) amritsar (2) attapeu (1) aurangabad (2) bahrain (1) bangkok (14) batrik (3) bengaluru (1) bikaner (2) bodrum (2) buon ma thuot (1) cat ba (1) champasak (1) chengdu (5) cheung ipauk (1) chiang mai (2) chiang rai (2) chitral (1) cuc phuong (2) dalat (1) dali (1) darjeeling (1) dege (1) delhi (6) doğubayazıt (2) don det (2) dunhuang (2) előkészület (5) emei shan (2) ernakulam (2) esfahan (3) fenghuang (1) fethiye (2) ganzi (1) gilgit (4) göreme (3) guilin (2) halong öböl (1) hampi (2) hanoi (4) hoi an (2) hongsa (2) hsipaw (3) huaihua (1) hua hin (1) hue (3) hyderabad (1) ihlara (1) india (73) irán (26) isztambul (4) jaipur (2) jaisalmer (2) jammu (1) jodhpur (2) kalaw (1) kaluts (1) kambodzsa (11) kanchanaburi (3) kangding (1) karachi (1) karimabad (3) kashgar (2) kerman (2) khajuraho (1) kína (68) kinpun (1) kolkata (2) kompong chhnang (1) kong lo (1) konya (2) kon tum (1) ko lipe (5) krabi (4) kratie (1) kunming (3) lahore (6) laosz (27) lijiang (2) lopburi (1) luang nam tha (2) luang prabang (3) madurai (1) mandalay (5) manigango (1) mastuj (1) mcleod ganj (2) mumbai (3) munnar (1) myanmar (27) mysore (1) nanchang (1) nha trang (2) ninh binh (3) nyaungshwe (4) nyaung u (4) olympos (1) orchha (2) pakisztán (23) pakse (2) pak chong (3) palolem (3) panaji (2) passu (1) peking (4) phimai (1) phnom penh (3) phonsavan (3) phouvan (1) pingyao (2) qazvin (2) rasht (2) rayen (2) rishikesh (2) saigon (2) sapa (2) sen monorom (2) sershu (1) shin gompa (1) shiraz (7) siem reap (4) sost (1) srinagar (2) sukhothai (2) suzhou (2) tabriz (3) tangkou (2) tashkurgan (2) thaiföld (40) thansan (1) tha khaek (2) tidei (1) törökország (17) toudeshk (2) trichy (3) turpan (2) udaipur (4) udomxai (1) úton (35) vang vieng (3) varanasi (2) vientiane (3) vietnám (30) xian (1) xiao likeng (1) xining (1) xinjie (2) yangon (4) yangshuo (5) yazd (2) yushu (4) zhongdian (2) Címkefelhő

HTML


40332 km, Luang Prabang

2009.11.16. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Reggelizni elsétáltunk a piacra. Igaz nem teljesen autentikus piac, nagyrészt már a turistákra álltak rá, de azért páran még kitartóan próbálnak kapákat eladni. A reggelink is olyan felemás volt. A húst faszénen sütötték, de egész európai szendvicset csináltak belőle, bár azért megküldték laoszi paprikaszósszal. A kávé is laoszi volt, de már papírpohárban.

A városnézést a legközelebbi templommal kezdtük, a Wat Sirimungkhunnal. Azt már előre eldöntöttük, hogy csak az érdekesebb templomokat keressük meg, és esetleg benézünk azokba, amelyikek az utunkba esnek és érdekesnek tűnnek, mert nem szeretnénk idejekorán templommérgezést kapni.
Az említett templom különlegessége, hogy egy verandát építettek elé, és a falat aranyozott domborművekkel díszítették. A belépőjegyet szedő néni kedvesen megkínált valami zöldbabszerű dologgal, amit éppen nassolt. Azt kell mondanom, mindenki jobban járt volna, ha megtartja magának.
A templomból felmásztunk a szomszédos Phu Si dombra, amin van jó néhány templom. De igazából nem is ez az érdekes, sokkal inkább a kilátás meg a fák. Rengeteg nő abból a fajtából, - dawk jampaa -, aminek virága Laosz egyik szimbóluma. Már korábban is láttunk ilyet, egészen pontosan a Füvészkert üvegházában, akkor is nagyon tetszett. A virága olyan, mint egy hajócsavar, fehér, a szirmok töve sárga és nagyon jó illata van. Leginkább a földre potyogva lehet vele találkozni, mert a fák tetején nyílnak csak, ott meg nem igazán vannak szem előtt. Itt a dombon viszont viszonylag jó volt a rálátás a virágokra. Érdekes módon alig vannak levelei a fának, néha az összeset lehullatja és csak virágok maradnak rajta.
A dombról lefelé menet meglátogattunk még néhány ízléses, betonból készült aranyozott Buddhát. Szépen el voltak nevezve napok szerint, így aztán a hívő nem zavarodik össze, hogy melyikhez is pakolja le a banánlevélből és körömvirágból összeállított áldozati izét.
Benéztünk a Buddha lábnyoma fölé épített szentélybe is, de sajnos nem találtuk meg a lábnyomot. Nyilván valami olyasmit kerestünk, ami lábnyomszerű, pedig azt kellett volna nézni, hogy mi az, ami alaktalan és le van aranyozva.
A város főutcáján sétáltunk végig a legnevezetesebb templomhoz, a Wat Xieng Thonghoz. Menet közben benéztünk még egy-két templomba. Az egyik helyen elbeszélgettünk a szerzetesekkel, és én botor módon megkérdeztem, hogy szerintük melyik a legszebb Wat az országban, ők meg megmondták. Igazán gondolhattam volna, hogy már a városnevet sem fogom érteni, a templom nevéről nem is beszélve, de mindegy is, mert úgysem emlékszem egyetlen templom nevére sem.
Egyébként ez az utóbbi is egy szép példány volt, sok arannyal, meg üvegmozaikkal. Elüldögéltünk a fő szentélyben. Látogató nem volt sok, hívő meg még kevesebb, úgyhogy végigkopácsoltam a gongokat. Nem mentem rá ütővel, mert az mégiscsak elég zajos, de nehéz volt ellenállni. Valamiért apai ágon öröklődő gongvonzalomban szenvedek. A késekkel is így van a család férfi ága, de azt hiszem ez nem annyira egyedi. Ezért is kellett beszerezni minap egy hagyományos lao kést. A hivatalos magyarázat szerint egyébként azért volt rá szükség, mert prímán fel lehet vele vágni egy papayát, amit teszteltünk is.
Később még elvonultunk lecserélni kiolvasott könyveinket. Ez nem mindig egyszerű, mert vannak országok, ahol szinte minden vendégházban van könyvcsereberélős polc, de Vietnámban és Laoszban is hiány van belőlük, vagy olyan cetliket aggattak ki, hogy kettőért adnak egyet. Mivel nem hoztunk magunkkal nyomdát, belátható volt, hogy így gyorsan el fog fogyni a készlet. Itt most egy olyan helyet találtunk, ahol ugyan egy az egyben váltják a könyvet, de felszámolnak 20.000 kipet könyvenként, amit a helyi árvaháznak adományoznak. Így elfogadható volt az ajánlat.

 

Címkék: laosz luang prabang

40329 km, Luang Prabang

2009.11.15. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

A buszállomáson még pont annyi időnk maradt, hogy igyunk egy kávét, meg reggelizzünk valamit indulás előtt. Nem kecsegtetett semmi kényelemmel az út. Az első szakaszról már tudtuk, hogy sokkal több rajta a kanyar, mint ahogy azt mi szeretjük, a másodikról csak sejtettük. Jobban megfigyelve egyébként nyilvánvaló volt, hogy ott is voltak kanyarok, ahol nem nagyon volt rá szükség. Szigorúan a szintvonalat követve vezetett az aszfaltcsík. A forgalom gyakorlatilag nulla volt. Már órák óta úton voltunk, mikor eltűnődtünk ezen, és arra jutottunk, hogy csak néhány motoros jött szembe, valamint összesen két autó előzött meg, pedig egy egyszámjegyű főúton haladtunk.
Mikor elértük a kereszteződést, megálltunk ebédelni. Sok aszfaltozott út nincsen, úgyhogy előfordul az, hogy a második kereszteződés százegynéhány kilométerre van az indulási ponttól.
A táj egyébként szolgált látnivalóval, az út hegyi törzsek falvain vezetett át. Annyira szegények a települések, hogy még hullámbádogra se telik, a házak évezredes hagyományok szerint épülnek, általában fából, rizsszalma tetővel. Akinek még fára sincs pénze, annak bambuszból van a háza is. Bambuszból egyébként bármit tudnak csinálni, talán még vaskarikát is.
A bambuszt hosszában felhasítják, kilapítják, így széles bambuszcsíkokat kapnak. Ezzel, mint deszkapótlékkal lehet borítani a falakat. Azt hiszem, egy réteg nem elég belőle, mert ahogy kilapítják berepedezik. Ugyanezzel az eljárással zsindelyt is csinálnak belőle. A bambusz szárán lévő csomókból lesz a horony, ami megakadályozza, hogy a zsindely lecsússzon. Csíkokra hasogatott bambuszból fonatot is csinálnak, 2×3 méteres táblákat, különböző mintával. Ebből is lehet a kunyhó fala. Jól néz ki, de túl sokáig nem bírja.
A hosszában félbevágott bambuszokkal lehet vizet elvezetni a patakból, hogy aztán mosakodni lehessen a cső vége alatt. Természetesen kosarakat is fonnak belőle, meg mindenféle dobozokat készítenek, amik tényleg nagyon szépek. Ilyen henger alakú bambuszdobozban szolgálják fel a rizst is. Az a gyanúm, hogy abban is párolják meg. A zöld bambuszszárban főzni is lehet, de tárolásra is alkalmas.
Az ebédszünet alatt mi a gyümölcsárusok standjait néztük meg. Ott is éppen bambuszba porciózták a hernyókat. A néni annyira el volt ezzel foglalva, hogy már a negyedik képet csináltam az előtte sorakozó sült, illetve még saját bundában várakozó patkányokról továbbá valamikről, mire észrevett és tiltakozni kezdett. Egyikből sem vettünk, inkább a sült banánra szavaztunk, de mint kiderült, amit vettünk az édesburgonya volt, meg valami más, de nem patkány, hanem növényi eredetű.
Pihenő után további néhány óra kanyargás következett. Ahogy lassan leereszkedtünk ezer méter alá, levehettük a pulcsikat is, eltűntek a ronda szürke felhők, és kisütött a nap. Luang Prabangban rögtön a tuk-tukra való alkudozásnál kitűnt, hogy itt bizony sok a turista, és a szálláskeresés is megerősített ebben. Nagy reményeket nem is tápláltunk azzal kapcsolatban, hogy olcsó kaját találunk, de pozitívan csalódtunk. A piac melletti sikátorban nagymama habitusú nénik sütöttek főztek. A mi kiválasztottunk a szükséges szinten beszélt angolul. Felhasított bambuszpecekbe- már megint bambusz – szorított halat, illetve csirkét sütött faszénen. G egy halat, én csirkemellet választottam. A halat szeretem, de a szálkát utálom és hát ezek általában együtt járnak. A tengeri halaknál ugyan jobb a helyzet, de Laosz tengerpartjait egyszer már felmértük a Sea games kapcsán.
Jóllakottan ballagtunk a főutcán, már amennyire lehetséges volt a kipakoló árusok között. A teljes utat bazárrá alakították az estére. Az óváros megkerülése után vissza is tértünk és hát újabb kipmennyiséggel lettünk szegényebbek.
 
Egyébként ma hat hónapja indultunk el, ennek örömére egybehegesztettem az eddigi GPS tracklogot, mert volt rá igény. Előre jelzem, hogy zip fájl és így is 5 mega, de hát ez van, ha valaki 40.000 km csiganyálat húz a térképre: ide kattintsatok!

 

 


Címkék: laosz luang prabang

40062 km, Phonsavan

2009.11.14. 10:10 | Ahmet | Szólj hozzá!

Megint motort béreltünk. Pont olyat kaptunk, mint tegnap, csak kéket. Jobb lett volna egy Honda, habár ez a Kolao is valami Honda Vawe koppintás, csak néhány apróság nem pont olyan, ami azért számít. Például a fékpedál olyan magas, hogy vagy folyamatosan nyomom a féket, vagy kifordított lábfejjel ülök. A váltót nem tudom, hogy kellene szakszerűen kezelni, de a visszaváltás nem megy tökéletesen. Sarokkal szerintem senki nem is tud visszaváltani, viszont ezen a gépsárkányon, ha vissza akarok váltani, akkor először is G-t bokán rúgom. Persze ezt csak a második nap végén tudtam meg. Szegénynek már így is elég katasztrofálisan néz ki a lába. Tegnap sikerült megégetnie a kipufogóval, mert állítólag rossz irányba döntöttem meg a motort, miközben ő már megkezdte a leszállást. Mindent tagadok! A lábfeje barna pöttyösre sült le, mert a Crocs lyukacsos, továbbá visel néhány lila foltot és horzsolást, amit innen-onnan szerzett be.

Célként a huszonöt kilométerre lévő Hmong piacot tűztük ki. Nagy örömmel állapítottuk meg ugyanis, hogy kivételesen jókor vagyunk jó helyen, vasárnap van piac, pont meg tudjuk nézni. Kellemesen hűvösnek tűnt a reggel, de felpattanva a motorra, mindjárt dermesztő hideg lett. Rövidesen meg akartunk fagyni, annak ellenére, hogy 26°C volt. Azt hiszem, az akklimatizációnk sikeresnek mondható.
Phonsavantól 25 km-re nem volt semmi, tovább robogtunk, de 30-nál éreztük, hogy bizony túlmentünk. Visszafordulva aztán megtaláltuk a piac helyét, de csak a helyét. Valamiért ma nem volt piac. Nem kellene erőltetnünk ezeket az időponthoz kötött eseményeket, mert az út során eddig eggyel se volt szerencsénk. Ha jókor voltunk ott valahol, akkor az esemény elmaradt, ha nem maradt el, akkor mi nem tudtunk addig maradni, hogy lássuk.
Ha már ennyit motoroztunk, lekanyarodtunk az egy pár kilométerre lévő faluhoz, amit a turisztikai brosúrák csak Kráter faluként emlegetnek, annyi bombát kapott ugyanis a háború alatt. Néhány bombatölcsért az útról is jól lehetett látni, de jobb rálátásért alighanem valahova fel kellett volna kapaszkodni. Mindegy, legalább megint motoroztuk néhány kilométert egy rázós földúton. A falu futólagos megtekintése során is láttunk néhány bombát, amit mint oszlopot, vagy dekoratív elemet használtak, egy helyen vályúként is használták.
A környéket egyébként nem csak képletesen „bombázták vissza a kőkorba”. A háború alatt falvak komplett lakossága élt barlangokban. Általában éheztek, mert a rizsföldeket is szétbombázták, ráadásul időzített bombákat is ledobtak, tehát hiába várták ki, hogy elmenjenek a gépek, nem lehetett biztonságban kimenni a földekre.
Visszafelé annyival volt jobb a helyzet, hogy hátszelünk volt, kicsit kevésbé fáztunk. A városba visszaérve felkanyarodtunk a régi temetőhöz. Becsülettel felvitt minket a gép a meredek földúton, bár egyesben is hörgött szegény. A temető nem bizonyult túl érdekesnek. Lefelé aztán meg nem győztem fékezni, néztek is a domb aljánál focizó gyerekek, hogy mit csinálnak a falangok.
Egyébként a focinál népszerűbb sport a kataw. Ezt bambuszból font labdával játsszák. Eredetileg körben állva passzolgattak, úgy, hogy csak lábbal és fejjel lehetett érinteni a labdát, és folyamatosan a levegőben kellett tartani. Ma leginkább úgy játsszák, mint a röplabdát, de nyilván lábbal. A labda egyébként nagyon tetszik nekem, főleg az a fajta, amelyik igazi bambusz, nem műanyag. Csak az a kérdés, hogyan lehetne ilyesmit a hátizsákba zsúfolni, meg milyen indokkal. Mindketten teljesen tehetségtelenek vagyunk labdajátékokban.
A másik népszerű sport, - ha lehet annak nevezni – a petanque. Ezt örökölték a franciáktól, a kávéval és baguette-el együtt. Ez a játék egyébként szerintem prímán passzol a lao mentalitáshoz, miszerint az embernek teljes erejéből kerülnie kell a stresszt. És hát mi okoz stresszt? Minden, amiben nincs valami móka!
Ha már volt motorunk, elrobogtunk a buszállomásra, ami a város központjától legalább öt kilométerre volt, és vettünk két jegyet másnapra Luang Prabangba. Visszafelé beugrottunk a piacra, különösebb vásárlási szándék nélkül. Volt rengeteg meglepő kramanc, szárított állatok, érdekes alakú fadarabok, gyökerek, elefántfog, mindez az ékszerek mellett. Itt is volt rinocérosztülök és kezdem azt érezni, hogy nem mind hamis, mint ahogy a fogak sem azok, amiket valaha valamilyen nagydarab ragadozó használt, meg a karmok sem, amik lényegesen nagyobbak, mint bármelyik házimacskáé és csonttal együtt kaphatók.

 

Címkék: laosz phonsavan

39973 km, Phonsavan

2009.11.13. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Reggel elég korán felébredtem, és eszembe jutott, hogy fel kéne kelteni G-t is, hogy induljunk korán, legyen időnk mindenre. Aztán eszembe jutott, amit eddigi laoszi tartózkodásunk alatt tanultunk: tök fölösleges korán kelni és semmi értelme kapkodni, úgyhogy aludtunk még másfél órát.

Első dolgunk aztán az volt, hogy béreltünk egy motort, és elmentünk reggelizni. Ehhez persze még nem kellett volna a motor. Aztán természetesen megetettük a motort is, és elindultunk a Köcsögök Mezeje felé, már ha lehet így ezt fordítani manapság, mikor mindennek van pejoratív értelme.
A környéken több terület tele van rakva hatalmas kőedényekkel. Az edények célján és értelmén sokat vitatkoztak, mint ahogy azon is, hogy mikor készültek, de maradjunk a helyiek által adott információnál, és higgyük el nekik, hogy kb. 2500 évvel ezelőtt ezekbe a köcsögökbe temetkeztek, vagy ezekbe rakták a hamvakat, esetleg a csontokat egy másodlagos temetés során.
Elég sok ilyen terület van, ezek közül három viszonylag könnyen látogatható, néhány kisebb terület megnézhető eldugott helyeken, a többi meg tele van fel nem robbant bombákkal.
Az első helyszín a legnagyobb az általunk meglátogatottak közül. Kb. 300 kőedény áll szétszórtan a környéken, kisebb nagyobb csoportokban. Az edénycsoportokat ösvények kötik össze, amelyek két szélét piros-fehér MAG feliratos betonkockák jelzik, ahogy az edénycsoportok szélét is. A MAG (Mine Advisory Group) végezte a terület aknamentesítését, pontosabban a kockákon belüli részek megtisztítását. Szóval nem célszerű letérni az ösvényekről.
Rögtön az első helyen, egy kis dombtetőn áll a legnagyobb edény, szerintem egy családot is el lehetett volna temetni benne, hamvak tárolása esetén meg egy kisvárosnak is elég lett volna.
Innen jelölt ösvényen, bombatölcsérek között közelíthető meg a második csoport. Ott is jó sok edény áll, nagy összevisszaságban. Látszik rajtuk, hogy öregek, némelyik el is van törve, de meglepően szépen átvészelték az utóbbi háborúkat is. Van olyan, amelyik közvetlenül egy bombatölcsér szélén áll teljesen sértetlenül. Talán csak egy van, amelyiknek a fedele is megvan, és még néhány, amelyiké a közelben hever.
A területen van még egy barlang, valószínűleg a háború során is használták, mert a bejárat körül különösen sok a bombatölcsér, minket viszont jobban lekötött a bejárat felett lógó két méhcsalád. A sziklafalon függenek a lépek, teljes mértékben méhekkel borítva, akik természetesen járják a táncot a jó mezőkről regélve.
A motorra visszaszállva továbbhajtottunk az úton a második, illetve a harmadik helyszín felé. A leágazásnál szép nagy tábla mutatta az útirányt, arra viszont nem számítottunk, hogy 11 km-t kell megtenni földúton. Túlzottan nem volt hepehupás, de por volt elég, még jó, hogy a forgalom elhanyagolható volt.
A nagy tábla után meglepett, hogy az egyik mellékútnál egy kis kézzel festett nyilacska mutatta, hogy merre tovább. (Később a szállodában találkoztunk is egy párral, akik simán elmentek mellette.)
A második terület sokkal kisebb, de hát azt mindenki tudja, hogy nem a méret a lényeg. A hangulata sokkal jobb, mint az elsőé. A kőedények két dombtetőn állnak, fekszenek, illetve mállanak a fák között. A táj is nagyon szép hozzá, mindkettőnknek nagyon tetszett, pedig eredetileg úgy gondoltuk, hogy csak az egyes és hármas területet nézzük meg, az is pont elég lesz. Szerencsére meggondoltuk magunkat, de a harmadik helyről továbbra sem mondtunk le. Kis kérdezősködés után meglett a helyes irány is, mert ide már aprócska tábla se jutott.
Ez is egy kis dombon áll, ahova a rizsföldek gátjain sétálva lehet eljutni. A rizst már learatták, csak a tarló volt meg és a szépen összerakott szalmakazlak.
A köcsögök kis csoportban, de jó sűrűn állnak egy kis ligetben, körben a már megszokott piros-fehér kockákkal. Lent a mezőn meg emberek dolgoznak, mindenféle piros-fehér jelzés nélkül.
Úgy gondoltuk, hogy sokat már nem kell földúton motorozni, de tévedtünk, vissza kellett menni az aszfaltútig, és közben a forgalom is megnőtt, nem nagyon, csak annyira, hogy porral terítsen be minket. Kiérve a főútra aztán ráengedhettem végre a benzint a 100 köbcentire a teljesen üres úton, úgyhogy villámgyorsan legyűrtük a huszonegynéhány kilométert Muang Khounig. Akárcsak Champasak, ez is volt főváros, és ez is alig falu manapság. Nagy részét már az amerikaiak bombázták le.
Először egy templom romjait néztük meg, ahol egy nagy Buddha szobor ül sztoikus nyugalommal a templomból megmaradt néhány oszlop és faldarab között, aztán a helyiek félrevezető akciója ellenére megtaláltuk a sztúpát is, pont az ellenkező irányba, mint ahogy mutatták. Azt hiszem, a kiejtésemmel lehetett baj, mert a falu közepén álló régi sztúpát biztos, hogy mindenki ismeri. Felmotoroztunk a dombtetőre, ahol áll. Nemcsak hogy jó régi, de annak is néz ki. Teljesen benőtték a növények, az oldalát meg több helyen kibontották, hogy lenyúlják a benne elhelyezett relikviákat. A bontás eredményeként jól látszik, hogy az eredeti építmény sokkal kisebb volt, csak aztán megnagyobbították még néhány réteg téglával.
A közelben áll egy hasonló, csak még leharcoltabb sztúpa, de motorral nem volt nagy erőkifejtés átgurulni, szóval megnéztük azt is.
A városba visszafelé nagyon kellemes volt az út, csak minden marha előttünk lépett le az útra. És nem csak marhák, hanem a csirkék, kutyák és kecskék is. Egyéb veszély nem volt az úton, miénk volt az aszfalt és még a kilométeróra sem zavart, mert rossz volt, úgyhogy G se féltette az életét.
Phonsavanba visszaérve a MAG látogatóközpontjába mentünk, ők itt a fő UXO (unexploded ordnance) szakértők. Levetítettek nekünk egy dokumentumfilmet, ami eléggé sokkoló volt, de nem azért, mert olyan képeket mutogattak, hanem mert nem otthonról a fotelből néztük, hanem itt, azzal a tudattal, hogy mindez itt van körben, bármelyik irányba elindulva.
Az amerikaiak kazettás bombákkal szórták meg a környéket. A kazettás bombákban egy csomó kisebb gránát van, ami szépen szétszóródik és nagy területet terít be repeszekkel. Már ha felrobban. A kazettás bomba kinyílása után a gránátok, vagy bombie-k pörögnek a levegőben, ez élesíti őket. Ha túl alacsonyan nyílik szét a kazetta, akkor nem élesednek a gránátok, de az is előfordulhat, hogy vízbe esnek és azért nem robbannak. Ezért minden tele van velük. Házak padlójában, kertekben, bambuszba belenőve. Ráadásul tele vannak acélgolyókkal, amik kitűnően alkalmasak csúzlilövedéknek, meg amúgy is akkorák, amit úgy pont haza lehet vinni.
A megtalálásuk meg egy rémálom. A fémdetektor minden egyes jelzésére ki kell ásni óvatosan azt, amit jelzett. Az esetek nagy részében csak valami szemetet, de ugye ez csak a végén derül ki. (Egyébként a szállodánkban is gránátból van a hamutartó és az ajtó mellett is áll egy bombakazetta.)
Annyi bombát dobtak a környékre, hogy iparrá nőtte ki magát a fémkeresés, és hát ez sem igazán egészséges, mert a nagy bombák sem mindig robbantak fel, amiben a sok vas van. Mostanában már úgy hatástalanítják ezeket, hogy a falusiak megtarthassák a vasat, így ők is szívesebben jelentik, hogy találtak valamit, és nem próbálják meg maguk szétszedni.
A film után elrohantunk a régi temetőbe, ami egy dombtetőn áll, hogy onnan nézzük meg a naplementét, de lecsúsztunk róla, úgyhogy szépen visszagurultunk és vettünk egy MAG-os pólót, legalább ezzel támogatjuk az aknamentesítést.

 

Címkék: laosz phonsavan

39856 km, Phonsavan

2009.11.12. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Reggel időben felkeltünk, mert nem állnak sorban a buszok, hogy Phonsavanba vigyenek. Egy tuk-tukossal megalkudtunk, hogy vigyen a buszállomásra. Úgy tűnik, hogy a normál árnak kb. a kétszeresét mondják be, így ha alkudozás során a javaslat feléhez ragaszkodunk, akkor jó úton járunk.

Rendes busz nem volt, csak mikrobusz, ami elsőre kényelmesebbnek tűnik, nemcsak drágábbnak, de nem az. Ugyan csak öt utas volt, de így is alig fértek be a hátizsákok a csomagtartóba. Mindig jó érzés nézni, ahogy a sofőr vállal szuszakolja be a cuccainkat. Igazából nincs nálunk semmi igazán törékeny, de ezt ő nem tudhatja. Egyébként a csomagtartóban volt egy hátizsák, amin kívül lógott egy búvárszemüveg és egy kis rózsaszín homokozóvödör. Szép felszerelés, tekintve, hogy Laosznak elég kevés a tengerpartja, tán még Magyarországnak is több van.
Ezért is zavart már az első Laoszban töltött pillanattól kezdve a mindenhol látható reklám, - főleg a sörösüvegeken –, ami a Vientiane-ben megrendezendő 25. Seagamesre hívja fel a figyelmet. Különösen azt nem értettem, hogy lehet az, hogy az első huszonnégy már megvolt és senkinek nem tűnt fel a víz hiánya .Aztán valaki felvilágosított, hogy a „sea” ebben az esetben Southeast Asia-t jelenti, nem a tengert. Így mindjárt több értelme van a dolognak.
Indulás előtt még gondosan ellenőrizték mind az öt utas jegyét.
Az út egész kellemes volt, a járgány nem annyira. A műbőr ülések nem igazán alkalmasak a trópusi klímában való használatra. Nyilván a helyi buszokon is az van, csak ott kevesebbet kell érte fizetni, és az ablakot is ki lehet nyitni. Esetleg nem is lehet becsukni.
A phonsavani leágazásnál tartottunk egy rövid ebédszünetet, ami nagyon jól esett a lábaimnak. Innentől aztán az út kicsit megvadult, Phonsavanig nem volt egy méter egyenes szakasza sem. A forgalom természetesen nulla volt, ami nem jelentette azt, hogy biztonságos volt az út. Ilyenkor hajlamos mindenki levágna a kanyarokat, hiszen úgysem jön senki. Általában. De néha igen, mint azt egy helyszínelés mellett elhaladva megnézhettük. Nem volt komoly az eset, legalábbis vér nem folyt.
Phonsavanban ahogy megálltunk, szállodai felhajtók raja lepett el minket, jobbnál jobb ajánlatokkal. Végül G jó érzékkel kiválasztott egyet, amihez járt fürdőszoba is, meg olcsó is volt és az út túloldalán állt.
Lepakolás után elnyargaltunk enni, mert már késő délután volt, és még reggelin kívül nem igazán ettünk. Annak ellenére, hogy tök mást rendeltünk, teljesen ugyanazt kaptuk. Hiába, nem szabad elhinni, hogy beszél angolul a pincér, mindig mutatni kell az étlapon, hogy mit akarunk.
Evés után benéztünk a piacra, mert a fogkrém fogytán volt, meg a ragtapaszkészletet is hirtelen feléltem. A standnál, ahol fogrémet vettünk mutogatással, az eladó megalázóan jó angolsággal válaszolta, hogy tizenkétezer kip lesz, úgyhogy rögtön a ragtapaszt is megkérdeztem, de nem volt neki, viszont megmutatta hol a gyógyszertár.
A ragtapasz mellé vettünk valamit fejfájásra is. G nagy átéléssel elmutogatta, úgyhogy valami jó anyagot kapott, mert már mielőtt bevette volna, mondta, hogy a fejfájás múlik a ténytől, hogy van fájdalomcsillapítónk.
Kicsit szétnéztünk a piacon, bár vásárolni nem akartunk. Végülis láttunk olyan dolgokat is, amit felismertünk, meg elég sok mindent, amit nem. Volt egy lavórnyi megnyúzott kismadár, talán veréb lehetett; láttunk sült patkányt, abban eléggé biztosak vagyunk; darázsfészket élő lárvákkal, de darazsak nélkül. Láttunk nejlonzacskóban barna levet, ami adagolt fosnak nézett ki, de valószínűleg nem az volt; egy kosár tojást, ami mégse tojás volt, mert annak ritkán van zöld szára. Ismeretlen volt az üvegekben álló lötty is, amiben darazsak lebegtek és az édességek, amik lehet, hogy sósak voltak, sose lehet tudni.
Este a szobánkban olvasgattunk. Sürgősen újak könyveket kell beszerezni valahonnan.

 

Címkék: laosz phonsavan

39618 km, Vang Vieng

2009.11.11. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Gyalogosan indultunk neki a vidéknek. Először is kereszteztük a folyót egy nem túl bizalomgerjesztő közúti hídon. A híd úgy tűnik, magánberuházás keretében épült, és most a tulajdonos hídpénzt szed. Végülis jobb, mint ha nem lenne híd. Egyébként a magánhíd jelleget erősítik a kis barkácsmegoldások. A feljáró két oldalát valami bomba szárnyai díszítik, de a pénzszedő bódé alkatrészei között is fel lehet fedezni némi hadianyagot.

A túloldalon aztán persze fogalmunk sem volt, hogy merre is induljunk tovább. Az első út úgy tűnt, hogy egy iskolához vezet, úgyhogy visszafordultunk. A kereszteződésnél tanakodó németeket is informáltuk, hogy egyszerű a helyzet, nem balra. Szépen megköszönték, de úgy tűnt, hogy addig nem hajlandóak mozdulni, míg apuka nem jut ugyanerre az eredményre a térképet bámulva.
A barlang, amit meglátogatni terveztünk jó hét kilométerre volt. Miközben bandukoltunk a földúton, a Nap is tervet forgatott a fejében, valószínűleg azt, hogy felforralja az agyunkat. Árnyék nem sok volt, szerencsére forgalom sem, így legalább a port nem kellett elviselni.
A táj természetesen most is lenyűgöző volt, de lehet, hogy ez már kicsit unalmas. Karszthegyek, rizsföldek, kunyhók, meg az út szélén kapirgáló tyúkok, tehenek, bivalyok stb. Hihetetlen, hogy ezek a mafla nagy állatok hogy tudnak félni. Ha közeledek, hogy megvakarjam a fülük tövét, képesek behátrálni a bozótosba. Azt hiszem, az emberek sikeresen elhitették velük, hogy erősebbek náluk.
A nagy melegben baktatva aztán folyamatos kísértésnek voltunk kitéve. Hol a bal, hol a jobb oldalon bukkant fel egy-egy kézzel megfestett, ékes angolsággal íródott tábla, hogy most azonnal térjünk le az útról, mert a hirdetett helyen van a paradicsom, barlanggal, vízzel, fürdéssel. Kb. az ötödiknél feladtunk és lefordultunk, hogy megtekintsük a magánbarlangot.
Természetesen fel kellett mászni a hegyoldalban egy meglehetősen rossz ösvényen. Mire felértünk teljesen leizzadtunk és egy darabig csak ültünk egy kövön, várva a felszáradást.
Kicsit később benéztem a barlangba, hogy megállapítsam, hogy ez is egy barlang, amiben jól összesározhatnánk magunkat, de nem tesszük. Helyette lemásztunk a hegyről. Azért a kilátás jó volt fentről.
A hegy lábánál aztán célba vettük a patakot. G egyből bele is mászott a vízbe, én meg egy bambuszból készült tető árnyékában iszogattam a sörömet. Meg is kaptam, hogy milyen hülye vagyok, hogy nem megyek a vízbe, de tökéletesen jól éreztem magam a parton, és a lábujjam sem vágyott igazán vízbe. Szépen elheverésztünk az árnyékban, aztán valamikor három felé csak feltápászkodtunk, hogy hazainduljunk.
A magányosan álló hegy, - amiben a végül be nem járt barlang is volt – tetején állt egy kilátó, ami erősen izgatta a fantáziámat, de végül meggyőztem magam, hogy a nap állása úgyse jó, kár lenne felmászni. Ezzel alighanem megspóroltam magamnak némi fáradtságot.
A faluban aztán felszedtük a laptopot és elmentünk internetezni, és ha már ott voltunk ettünk is egy kicsit, de csak kicsit, hogy aztán később még beülhessünk egy tévé bárba újabb Jóbarátok epizódokat bambulni, közben banán shake-et szürcsölni, és megállapítani, hogy a banános palacsinta egyre szarabb. Tegnap nyers volt, ma égett, végülis átlagban pont jó.

 

Címkék: laosz vang vieng

39612 km, Vang Vieng

2009.11.10. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Reggel tettünk egy bátortalan kísérletet arra, hogy tuk-tukkal vitessük el magunkat a 169-es kilométerkőhöz, ahonnan lehet egy kellemes sétát tenni és közben meglátogatni egy-két barlangot. Nem győztek meg az árakkal, úgyhogy bele se mentünk az alkudozásba. Helyette a legközelebbi helyen béreltünk két bringát. Pont ugyanolyan típusúakat, mint amit már próbáltunk Champasakban, csak ezek újabbak voltak, így például volt rajtuk fék, sőt működött is. Ezzel a kerékpárjaink pozitív tulajdonságainak a nagyjából a végére is értünk, és ha nem kényszerítenek rá, erre a típusra többet nem ülünk. Mikor megpróbáltam feljebb húzni az ülést, kiderült, hogy nincs több, ha feljebb húzom, kiesik. Gyorsan kaptam egy másikat, ami valami optikai csalódás folytán magasabbnak tűnt, és elindultunk. Azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy ez, a Laoszban oly elterjedt kerékpártípus felelős az alacsony népességért. Az ülés olyan mértékben lejtett hátrafelé mindkettőnk biciklijén, hogy az már-már perverz volt. Nem volt egyszerű a karikázás, így, hogy vigyázni kellett, nehogy a térdem a kormányba akadjon, és ügyelni, hogy az anális penetráció ne történjék meg. Legalább az út jó volt, nem kellett még zötyögni is. Tizenhárom kilométer letekerése után egy földúton mentünk le a folyóhoz, ahol végre leszálltunk és gyalog folytattuk az utat.

Egy összeeszkábált hídon mentünk át a túlpartra, ahol fekete lovagként utunkat állta egy ember és megsarcolt az átkelésért. A hidat elnézve egész jó lehet a megtérülés, de ez egyáltalán nem jelent óriási bevételt.
Elsőként a büfét látogattuk meg, majd a szomszédos Tham Sangot, azaz Elefánt barlangot, amiben egy nagy, szép színesre kifestett Buddha szobor trónol, kívül meg van egy elefánt fejre emlékeztető szikla, amiről a nevét kapta a hely. Lefotóztuk a szentély naiv stílusban megalkotott szobrait. Pontosan nem tudnám megmondani, hogy a buddhista mitológiában hol bukkan fel a nyúl, de a barlang előtt volt egy nyúlszobor is. Lehet, hogy valahol volt egy töketlenfecske-ábrázolás is, de nem találtuk meg.
Következő a sorban a Tham Hoi volt, ahol a belépőjegyünkért rögtön két barlangot nézhettünk meg, és még lámpát is kaptunk. A közelebbivel kezdtük, ami meglehetősen hosszú volt, de mi csak addig mentünk, ameddig száraz lábbal lehetett. Volt egy-két cseppkő, de inkább arra kellett figyelni, hogy az agyagon ne csússzunk el.
A második a Tham Loup volt. Ez már egy kicsit izgalmasabbnak tűnt az elején is. Egy meredek ösvény vitt a bejáratához, ahonnan aztán egy tyúklétrán lehetett leereszkedni az első nagy terembe. Miután megtaláltunk a legkevésbé csúszós útvonalat, és átpréseltük magunkat két szikla között, egy meglehetősen szép barlangban találtuk magunkat. Sajnos a falak eléggé kormosak voltak, de helyenként a friss cseppkő már új, fehér bevonatot képezett.
Szép nagy termek során mentünk végig, és lehetett volna még barlangászkodni, de nem volt nagy kedvünk fülig összesározni magunkat. Helyette – roppant elítélhető módon – a nagy, lapos, nyelvszerű cseppköveket kopogtattam az ujjammal. Remek hangjuk volt. Egyébként úgy jutott eszembe, hogy az egyiket sikerült lefejelnem, és muszáj volt megtudnom, melyikünk adta a hangot. Sajnos némelyiket már letördelték, nem tudom minek, mert egy kormos cseppkőszilánk nem túl szép.
Mire a kijárathoz értünk, így is szép sárosak lettünk, nem tudom, mennyire győztük meg a befelé igyekvő párost arról, hogy könnyen járható a barlang. Megálltunk kicsit a térképet nézegetni, közben a legelésző tehenekre is vetettünk néhány pillantást. Az a fajta volt mindegyik, amelyiknek a nyakán egy bőrlebernyeg van. Eddig is szerettük volna ezt megtapizni, de soha nem hagyták, most viszont különösen nyugodt példányokra leltünk. Ahogy G találóan megjegyezte, pont olyan, mint a pizza tészta.
A harmadik barlang kicsit más volt, a belépő mellé nemcsak lámpát kaptunk, hanem egy traktorbelsőt is.
A barlangban, pontosabban a barlangból ugyanis egy folyó folyik. Hogy egyszerűbb legyen az előrejutás, kötelet feszítettek ki, abba kapaszkodva lehet előrejutni, sodrással szemben. A bejárat egészen kicsi, vagyis a víz feletti része az. Ha már bent van az ember, akkor a vízen keresztül beszűrődő fény jól mutatja, hogy a barlang szája valójában nagy, csak teljesen víz alatt van. Itt is teljesen magunk voltunk, de a távolban csobogó víz mindig olyan hangot adott, mintha valaki a kanyar után beszélne.
Akárcsak az előző napi fürdőzős barlangban, a kifelé menet itt is lényegesen gyorsabb volt és kevesebb erőfeszítést igényelt. Cseppkövek természetesen nem voltak, egy áradás elmosná mindet.
Valahogy visszakeveredtünk a hídhoz, ahol kifelé nem szedtek vámot, ami igazán szép dolog, bár akkor lehetne csak igazán kaszálni, mikor a turista vissza akar jutni. További jó hír volt, hogy a biciklik is ott vártak, ahol hagytuk őket, nagy örömmel szálltunk tehát nyeregbe ismét. Hazafelé újra megcsodáltuk a hegyeket, amik mögül a lassan ereszkedő nap gyönyörű sávokat rajzolt a párás levegőbe. És az út mentén mosakodó családokat is megcsodáltuk. A hegyoldalban lefelé csörgedező patakok vizét vezetik le a falvakba műanyagcsövön, annál lehet tusolni. A gyerekek pucéran, és gyakorlatilag egész nap, a szülők alsógatyában, illetve valami fürdőlepedőben mosakodnak. Úgy vettük észre, hogy túlzottan nem szemérmesek, különösen, ha mondjuk a házuk teraszán vannak már.
A gyerekek nagy része a folyóknál is meztelenül fürdik, a fiúk házilag barkácsolt szigonypuskával és búvárszemüveggel is fel vannak fegyverkezve. Általában a derekukra van kötve egy bambusz haltartó is, nem tudom milyen az eredményességük.
Bambuszból egyébként nagyon szép dolgokat fonnak, kár, hogy nem tudok hazavinni egyet sem, és egyben jó is, mert úgysem tudnánk mire használni.
Vang Viengbe visszatérve nagy örömmel cseréltük vissza a két biciklit az útlevelemre, aztán vacsorázni mentünk. A hely kiválasztásánál ma fontos szerepet kapott, hogy puhára lehessen ülni.
A hely, ahol kikötöttünk egy tévébár volt, amiből rengeteg van Vang Viengben. Ez pontosan az, aminek hangzik: van néhány tévé, amiken lehet bámulni valamelyik sorozatot. Legalább egy bárban minden tévén ugyanaz megy és szinkronban. Igazi elterülős hely volt, ahol a párnáknak dőlve lehetett heverni, így vacsora előtt, alatt és után megnéztünk cca. három DVD-nyi Jóbarátokat. Azt hiszem egy kicsit túladagoltuk magunkat, bár lehet, hogy barlangokból is lassan elég lesz.

 

Címkék: laosz vang vieng

süti beállítások módosítása