Ázsia, a Himalája körül

Hív az út, menni kell! Ezért aztán el is indulunk kettecskén, busszal, vonattal, vagy ami éppen jön, hogy elmenjünk Pekingig, meg vissza, körbejárva azt a nagy ráncot, amit India gyűrt az Eurázsiai kőzetlemezre. Mellesleg teszünk egy kísérletet arra, hogy mindarról, ami közben történik, itt közvetítsünk.

Utolsó kommentek

  • mcs: @Ahmet: óver the earth? (2011.11.16. 18:43) Beígért végszó
  • Ahmet: Holdra raknád az óvert? De nem lenne over, csak Holdon lenne. (2011.11.16. 08:30) Beígért végszó
  • mcs: holdi óvert! (2011.11.14. 20:19) Beígért végszó
  • Ahmet: @encián: Dolgozgatunk. Azért remélem, hogy lassan tényleg dolgozni is fogunk, aztán lesz miből világot látni. 20 órás? Hmmm, szerintem több volt, de nehéz ezt kiszámolni, mert közben van néhány átsz... (2011.11.13. 10:39) Beígért végszó
  • encián: Ez igen!:-) Mo.-tól a legtávolabbi pontok egyike, legalább 20 órás repülőút. Dolgoztok vagy "világjártok"? üdv.: encián (2011.11.06. 14:50) Beígért végszó
  • Utolsó 20

Címkék

agra (2) ahmedabad (1) amritsar (2) attapeu (1) aurangabad (2) bahrain (1) bangkok (14) batrik (3) bengaluru (1) bikaner (2) bodrum (2) buon ma thuot (1) cat ba (1) champasak (1) chengdu (5) cheung ipauk (1) chiang mai (2) chiang rai (2) chitral (1) cuc phuong (2) dalat (1) dali (1) darjeeling (1) dege (1) delhi (6) doğubayazıt (2) don det (2) dunhuang (2) előkészület (5) emei shan (2) ernakulam (2) esfahan (3) fenghuang (1) fethiye (2) ganzi (1) gilgit (4) göreme (3) guilin (2) halong öböl (1) hampi (2) hanoi (4) hoi an (2) hongsa (2) hsipaw (3) huaihua (1) hua hin (1) hue (3) hyderabad (1) ihlara (1) india (73) irán (26) isztambul (4) jaipur (2) jaisalmer (2) jammu (1) jodhpur (2) kalaw (1) kaluts (1) kambodzsa (11) kanchanaburi (3) kangding (1) karachi (1) karimabad (3) kashgar (2) kerman (2) khajuraho (1) kína (68) kinpun (1) kolkata (2) kompong chhnang (1) kong lo (1) konya (2) kon tum (1) ko lipe (5) krabi (4) kratie (1) kunming (3) lahore (6) laosz (27) lijiang (2) lopburi (1) luang nam tha (2) luang prabang (3) madurai (1) mandalay (5) manigango (1) mastuj (1) mcleod ganj (2) mumbai (3) munnar (1) myanmar (27) mysore (1) nanchang (1) nha trang (2) ninh binh (3) nyaungshwe (4) nyaung u (4) olympos (1) orchha (2) pakisztán (23) pakse (2) pak chong (3) palolem (3) panaji (2) passu (1) peking (4) phimai (1) phnom penh (3) phonsavan (3) phouvan (1) pingyao (2) qazvin (2) rasht (2) rayen (2) rishikesh (2) saigon (2) sapa (2) sen monorom (2) sershu (1) shin gompa (1) shiraz (7) siem reap (4) sost (1) srinagar (2) sukhothai (2) suzhou (2) tabriz (3) tangkou (2) tashkurgan (2) thaiföld (40) thansan (1) tha khaek (2) tidei (1) törökország (17) toudeshk (2) trichy (3) turpan (2) udaipur (4) udomxai (1) úton (35) vang vieng (3) varanasi (2) vientiane (3) vietnám (30) xian (1) xiao likeng (1) xining (1) xinjie (2) yangon (4) yangshuo (5) yazd (2) yushu (4) zhongdian (2) Címkefelhő

HTML


47867 km, Ko Lipe

2010.01.08. 10:00 | Ahmet | 2 komment

G véleménye szerint rá akartam venni, hogy a sziget ismeretlen sarkába kiránduljunk egyet, de nem jártam sikerrel. Szerintem nem próbáltam rávenni, hiszen ha próbáltam volna, akkor nem a strandra mentünk volna, mint ahogy az történt.

Jut minden napra új strand, a változatosság meg gyönyörködtet, úgyhogy ma a sziget túloldalára mentünk strandolni. Ez a sziget leglátogatottabb strandja, bár nem egyértelmű, hogy miért. Igaz, hogy egy nagy és védett öböl, ahol a víz olyan sima, mint egy uszodában, és emiatt a homok liszt finomságú és természetesen fehér, de a védettség miatt aztán meleg is van, mert nem jár a levegő. Nem mintha lenne okunk panaszra ugye. Egyszer csak hazamegyünk, aztán valaki még nyakon vág, aki egy szürke reggelt követő latyakosan szürke délelőttön azt olvassa, hogy panasz van a tengerparti fehér homok szemcseméretével, vagy a zefírek lengedezési irányával.
Szóval végigcaplattunk a víz szélén az öböl sarkáig, ahol jól láthatóan volt némi árnyékos rész és letelepedtünk. Azt terveztük, hogy folytatjuk az elmúlt napokban megkezdett intenzív lazítást.
Ez majdnem meghiúsult, mert G leejtette kedvenc gyűrűjét, ami azonnal eltűnt a homokban. Láttam a szemén, hogy kétségbe van esve, már kiskora óta hordja. Szerencsére gyűrűmegtalálásban elég jó vagyok, így mielőtt még tényleg megijedhetett volna, hogy elveszett, már meg is lett. Nyilván a homokban nem gurul el, és egy egy grammos tárgy nem csapódik méter mélyen a homokba. Szóval könnyebb volt megtalálni, mint annak idején Picúr jegygyűrűjét a húsz centi hóban, amiről ráadásul csak sejteni lehetett, hogy hol veszett el. Hasonlóság, hogy azt is fehérben kellett keresni, meg ezt is, mindkettőt télen.
A nagy ijedtségre való tekintettel magasabb fokozatra kellett kapcsolni a lazulást. Gyorsan túrtunk egy kupacot G háta mögé, arra terítettük a törölközőt, hogy mégis kényelmesebb legyen az olvasás, ne csak úgy póriasan a talajon fetrengve lapozgasson. Nem is értem minek napozóágy, mikor homokból is lehet építeni.
Homokból egyébként elég sok mindent lehet csinálni, úgyhogy neki is álltunk a fából vaskarika projektnek és építettünk egy tűzálló hóembert homokból. Az alapanyagok terén nemcsak ezt a kompromisszumot kellett megkötnünk. Hiányzott a répa, úgyhogy korall lett az orra, és mivel fazék se volt, a kalapja is egy darab korall lett. Faszéndarabokat találtunk, úgyhogy a szemek és a gombok teljesen autentikusak lettek. Annak ellenére, hogy hóemberünk a helyi klimatikus viszonyokkal kompatibilis anyagból készült, nem jósoltunk neki hosszú életet, mivel egy röplabdapálya és a tenger közt álldogált. Ha nem végez vele egy labda, akkor a dagály fogja megölni, de hát a kérészeknek van is egy mondásuk: „Hóember életű”.
A másik téli sport, amit gyakoroltunk még a nap folyamán, a snorkelling volt. Érdekelne mellesleg, hogy mi a magyar neve annak a tevékenységnek, amit búvárszemüveggel és pipával művel az ember. Tenger híján ez a kifejezés sem fejlődött ki nyelvünkben, mint ahogy a „mainland” sem, amire szintén nem tudom, hogy mi lenne a helyes kifejezés, de keresem az „overland” pontos magyar megfelelőjét is.
Szóval a part mentén ellebegtünk megtekinteni, hogy mit csinálnak a halak meg a rákok. A zátony nem volt annyira szép, mint amit a sziget túloldalán láttunk, de hát a homok szemcseméretére sem panaszkodtunk, erre sem fogunk. Megnéztem egy madarat is, ami a sziklán üldögélt, áldozatra várva, meg a halakat is, akik mit sem tudva a száraz életről a közelben úszkáltak. Szívesen megnéztem volna, mikor a halak megismerik a felemelkedésnek egy olyan módját, ami tragikus, de nem bírtam kivárni, így inkább kiemeltem a fejemet a vízből, hogy halálra rémisszem az ebédre váró madarat, akiben egészen addig nem tudatosult, hogy ami felé lebeg, az ember. Körülbelül úgy reagált, mint mikor az ember nézi egy darabig a dolgot, ami csiklandozza a kezét, aztán mikor sikerül pókként beazonosítani, akkor azonnal táncolni kezd, de csak azért, mert nem tud elrepülni, ahogy a madár tette.
Este még tettünk egy rövid sétát a parton, hogy megnézzük a világító planktont, de nem tették tiszteletüket, csak egyet láttunk. Érdekes, kék fénypontként vetődnek partra, természetesen nem önszántukból. Aztán ha az ember megnézi őket lámpafénynél, akkor kiderül, hogy kisebbek, mint egy gombostű feje.

 

Címkék: thaiföld ko lipe

47866 km, Ko Lipe

2010.01.07. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

A térképünk és a helyiek véleménye szerint is a parthoz közeli Ko Kra nevű szigetecske körül nagyon szépek a korallok. Búvárszemüveget és békalábat béreltünk, hogy kiússzunk megnézni. Indulás előtt vastagon bekentük magunkat napkrémmel, bár utólag kiderült, hogy még a teddyhengeres felvitel is kevés lett volna, legközelebb glettvassal próbálkozunk. Szóval felszerelkeztünk és úszni kezdtünk. A víz nagyon sekély, többnyire homokos, de befelé haladva egyre több a korall. A bérelt cuccaink nem voltak éppen a legjobbak. A békaláb dörzsölt, ami elég kellemetlen, mert percek alatt sebes lesz az ember lába, ráadásul nem is lehet vele mit csinálni, muszáj továbbúszni. Az egyik szemüveg is engedte a vizet. Mindezekkel együtt elértük a szigetecskét, aminek a partján kicsit pihentünk, majd körbeúsztuk az egészet. A zátony tényleg csodálatos. Rengeteg korall, temérdek hal van, amiket többnyire nem ismerünk. Kivétel a barracuda és a bohóchal. Némelyik egyébként olyan ízléstelen színösszeállításban pompázik, mint egy kínai gyerekjáték. A szigetkerülés után visszaúsztunk a partra. Kifelé lényegesen könnyebb volt, vittek a hullámok. Először is lecseréltük a rossz búvárszemüveget, aztán hazaszaladtam két pár zokniért. Ezt a búvártrükköt még Vietnámban tanultuk. Zoknival nem dörzsöl a békaláb, bár aki ezt nem tudja, az bizonyára jót röhögött a két hülyén, aki zokniban mászkált a homokban. Újabb napkrémadag után visszamásztunk a vízbe. Az új szemüveg már jó volt, és zoknival az úszás is kényelmes volt.

Megint elúsztunk Ko Kráig, hogy egy újabb pihenőt tartsunk. A sziget homokos partja tele volt hatalmas törött csigaházakkal. Azt hiszem, ehető csigák lehetnek, mert a legtöbb meg volt égve. Találtunk teknőspáncéldarabokat is a homokban, gondolom, ők is úgy végezték, mint a csigák.
Ko Kráról a parttal párhuzamosan úszva indultunk a következő szigetre, aminek még neve sincs. Pont olyan messze van a parttól, mint Ko Kra, csak kb. 700 méterrel arrébb. A kettő között meg egy hosszú korallzátony van, ami végig gyönyörű. Az úszás nem volt túlzottan kimerítő. Búvárszemüveggel meg pipával nem kellett a víz felett tartani a fejünket, csak lebegni, és lagymatag lábtempókkal hajtani magunkat. A víz elég meleg ahhoz, hogy órákig ellegyen benne az ember anélkül, hogy fázni kezdene. Mi is legalább egy órát töltöttünk azzal, hogy átlebegjünk a korallok felett. A partra úszva aztán visszasétáltunk a kiindulási helyünkre, ahol két dologra döbbentünk rá. Egyrészt arra, hogy összesen legalább négy órát töltöttünk a víz tetején lebegve, másrészt arra, hogy ez az idő bőségesen elég volt arra, hogy leégjünk. Utóbbi miatt le is mondtunk a további úszkálásról. Helyette csendespihenőt tartottunk.
Vacsora után újra kivonultunk naplementét nézni. A mai kicsit jobban sikerült.

 

 

Címkék: thaiföld ko lipe

47865 km, Ko Lipe

2010.01.06. 10:00 | Ahmet | 1 komment

Ittunk egy jeges kávét, ahogy szoktuk, és rendeltünk egy taxit. Szóval egy csónakot. A környéken az úgynevezett „long tail boat” a divat. Magyarra fordítva elég hülyén néz ki a neve, nem is próbálkoznék inkább ilyesmivel. A csónak egyébként klasszikus csónak alakú, mint amilyet a gyerekek rajzolnak. A nevét már a modern kor hozta el, ugyanis a propeller az, ami a hosszú farok végén van. Ez is szép példája a szegényember találékonyságának. A tradicionális csónakra ugyanis úgy szereltek motort, hogy a tatra gömbcsuklóval felraktak egy bármilyen elérhető motort, a propellert meg egy jó három méter hosszú rúd végére helyezték. A hosszú rúd sem divat, így lehetett egyszerűen megoldani, hogy a propeller tengelye közel vízszintes legyen és előre tolja a hajót, ne felfelé. Nyilván a motoron kívül mindent otthon barkácsolnak, így lehet olcsó. A nálunk megszokott csónakmotort fel sem lehetne szerelni, mert a csónak vége hegyes meg magas is.

Szóval egy ilyen csónak jött értünk. Csak úgy kalózosan belegázoltunk térdig a vízbe és bemásztunk. Költséghatékonyság keretében egy olyan csónakba pakoltak, ami két utast már vitt snorkelezni, minket meg csak kiraktak a szomszéd szigeten, Ko Adangon.
A parton rögtön látható volt, hogy ennek a nemzeti parknak is percei vannak csak hátra. Eddig megúszták a szigetek, hogy „fejlesszék” őket, csak Ko Lipén folyt építkezés, mivel nem volt a nemzeti park része. Most már az, és ezzel úgy tűnik, hogy az a fura helyzet állt elő, hogy ha Ko Lipe a nemzeti park része és lehet rajta építkezni, akkor a többi szigeten is meg kell engedni. Legalábbis ez a gyanúm, mert eddig a nemzeti park státuszra hivatkozva csak a parkőrállomásokon volt néhány bungaló, amit a nemzeti park üzemeltetett. Most ahol partot értünk, egy befejezés előtt álló szállodát találtunk, az ösvényt meg nem. Szerencsére ténfergett arra pár munkás, akik útbaigazítottak.
A szálloda vízellátásáért felelős nagy fekete műanyagcső mentén kaptattunk felfelé, az erdőn át, a Kalóz vízeséshez. A legenda szerint ezt a vízesést használták édesvízforrásként a környék kalózai. Tényleg voltak itt kalózok. A nemzeti park nevét is adó Ko Tarutao volt régen Thaiföld Szibériája, ahol a politikai foglyokat tartották. Elsőre úgy tűnik, hogy azért a hely lényegesen kellemesebb, mint Szibéria volt, de igazából nem lehetett egy leányálom. Sokan meghaltak maláriában, meg egyéb kellemes betegségben, amit trópusokon el lehet kapni. Az ellátmány meg hol megérkezett a börtönbe, hol nem. A helyzet annyira nem volt kellemes, hogy még az őrök sem élvezték. Olyannyira nem, hogy egy szép napon összeálltak a fogvatartottakkal és közös vállalkozás keretében kalózkodni kezdtek. Azért kíváncsi lennék, hogyan zajlott le az átmenet.
A dzsungel nem volt rossz, pedig egyetlen állatot sem láttunk. A vízesés, ahogy azért elvárható volt egy kis sziget vízesésétől, maga is meglehetősen kicsi volt. Pihengettünk egy keveset, aztán elindultunk a parkőrállomás felé. Az ösvény az erdőben vezetett, párhuzamosan a parttal. A vadvilág itt sem akart rajtunk ütni, csak egy gyíkot láttunk, meg valami varánuszszerűséget, amint elrohant a fák között a víz felé.
Nagy túra nem volt ez sem, összesen talán három kilométer, viszont a strandra vezetett. Lehet, hogy nem mondok újat, de a nap sütött, a tenger botrányos kék árnyalatú volt, a homok meg fehér. Tulajdonképpen nem más, mint porrá tört korall és kagylók egyvelege. A homok finomsága attól függ, hogy a sziget melyik oldalán áll az ember. A jellemző szélirány felőli oldalon egészen durva, a túloldalon meg egész finom.
Intenzív ejtőzésbe kezdtünk, amit délután ötig folytattunk, akkora jött értünk a csónak, hogy visszaszállítson.
Este még kisétáltunk Ko Lipe nyugati oldalára megnézni a naplementét. Ez a sziget védett oldala, ráadásul egy öböl, úgyhogy a part olyan, mintha nullás liszt borítaná. A naplemente mérsékelten volt giccses, de majd megnézünk egy másikat.

 

 

Címkék: thaiföld ko lipe

47857 km, Ko Lipe

2010.01.05. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Reggel egy kávé után elindultunk a parton, minden különösebb cél nélkül. A nap ragyogóan sütött, a tenger kék volt, a homok fehér. Mikor elértük a homokos strand végét, búvárszemüveget béreltünk, és letáboroztunk egy kis öbölben, amiről kijelentettük, hogy a mi strandunk. Pár percen belül érkezett egy olasz páros, onnantól már nem volt már annyira a mi strandunk, bár azt hiszem, nem zavartuk egymást különösebben.

Néha úsztunk egyet, megnézni, hogy mégis mit csinálnak a halak, összeszedtünk pár csigát, kagylót, koralldarabot, olvasgattunk, és csendben leégtünk. Hiába kentük magunkat, hiába hevertünk az árnyékban, a víz tetején lebegve így jár az ember.
Érdekes módon G járt rosszabbul, pedig ő mindig alaposabban bekeni magát, mint én. Lehet, hogy az én bőröm már feladta, és inkább le sem ég, hiszen úgysem tanulok belőle.

 

Címkék: thaiföld ko lipe

47856 km, Ko Lipe

2010.01.04. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

A nap azzal kezdődött, hogy úgy hajnali kettő körül végre elaludtunk, majd úgy folytatódott, hogy fél hatkor felébredtünk. Vonatunk meglepő módon pontosan érkezett Hat Yaiba, reggel fél hétkor. Kilépve a vonatból azonnal ránk talált egy felhajtó, aki utasokat keresett Pak Barába. Mivel mi is arrafelé tartottunk, meghallgattuk az ajánlatát és el is fogadtuk. Megvettük jegyet a minibuszra Pak Barába, majd onnan speed boatra Ko Lipére. Az út teljesen eseménytelen volt, de az is lehet, hogy csak átaludtam. Nem értem, hogy miért tudok egy minibuszban ülve aludni, ha a vonaton fekve nem sikerül.

Kipakolva a cuccainkat megkezdődött a szokásos thai kavarás, amiben szerintem semmi logika nincs. Ha az ember meg akarja érteni, hogy mit csinálnak, akkor garantáltan elbukik és csak ideges lesz, meg aggódni kezd. Jobb hagyni, játsszanak csak!
Először is beszedték a jegyeket, majd bilétákat osztottak helyettük. Persze villámgyorsan belekeveredtek, hogy kitől szedték be a papírt, és kinek adtak már bilétát. Aztán matricát is adtak, hogy ragasszuk magunkra, így jól látható, hogy hova tartozunk. Utána a csomagokra raktak különféle címkéket, aztán egyetlen oldalkocsis motorral átszállították őket a kikötőbe, ami nem volt messzebb ötven méternél. Itt először is jegyet kellett venni a nemzeti parkba, mivel úgy néz ki, Ko Lipét is bevonták a területbe. Gondolom, ezzel a lépéssel megnégyszereződött a látogatók száma. Aztán ellenőrizni kellett, hogy a csomagjainkat tényleg áthozták-e és meg kellett mondani hova megyünk, hogy a cuccot úgy rakják be. Felmerül a kérdés, hogy mire szolgáltak a matricák?!
A hajó, vagyis speed boat gyakorlatilag egy nagy motorcsónak, vagy ötven üléssel, meg négy baromnagy motorral. A hátizsákjainkat szépen beadogatták, azokkal a flegma mozdulatokkal, amivel dolgozni szoktak az emberek. Folyamatosan azt vártam, hogy valamelyiket beleejtik a vízbe, csak abban bíztam, hogy ez kivételesen nem a miénk lesz. Sikerrel vették a bepakolás akadályát, jöhettek az emberek. Szigorúan a biléta sorszáma szerint beszállhattunk, hogy aztán oda üljünk, ahova szeretnénk.
Az út elvileg másfél óra, gyakorlatilag kettő, ami bruttó kettő és fél. A kikötő elhagyása után a playboynak öltözött „kapitány” rátolta a gázkarokat, és innentől 55 km/h sebességgel hasítottunk a szigetünk felé. Közben megálltunk még Ko Tarutaon, de nagy fel- és leszállás nem volt.
Ko Lipe partja mellett egy úszó stéghez kötöttünk ki, kb. száz méterre a parttól. Itt nagy transzparens hirdette, hogy a helyi hajósok támogatása végett innen helyi hajóval kell menni, ami bárhova elvisz a szigeten, viszont plusz 50 baht, avagy lehet partra úszni. Ezt mondjuk az elején marhára nem mondták. Az összeg ugyan nem nagy, de kulturált országokban ilyet azért nem csinálnak. A stéget egyébként jól láthatóan nem annyi ember és cucc számára alakították ki, mint amennyi a hajókból általában kiszáll, úgyhogy hegyén-hátán álltak a csomagok meg az emberek, míg mindenkinek sikerült beszállnia egy csónakba. Mindez fájdalmasan lassan zajlott.
Végre partot értünk a botrányosan fehér homokon, a pofátlanul kék víz szélén, amin hajók lebegtek, mintha nem is a vízben volnának, hanem felette.
Az információs iroda tanácsára átsétáltunk a sziget túloldalára, ahol találtunk is egy kellemes bungalót, helyi viszonyok szerint olcsón, ázsiai viszonyok szerint drágán. Viszont a tenger csak egy lépés, úgyhogy ki is mentünk a partjára.
Úsztunk egy kicsit, de tényleg csak módjával, aztán építettünk egy csodálatos homokvárat, ha már ilyen sok homok van. Meg kell, hogy mondjam, várépítéshez nem a legjobb alapanyag, de tényleg szép. A várunk udvarát beültettük korallfákkal, aztán ledőltünk olvasni, ami nálam elég gyorsan átcsapott alvásba. Figyelmetlenségemet kihasználva a környék kutyái porig rombolták a várat. De tényleg, csak azon ugráltak! Nem mintha nagy csapás lett volna az öt perc alatt felhúzott palota elvesztése. Azt tervezzük, hogy az elkövetkező napokról még ennyit sem tudunk majd írni.

 

Címkék: thaiföld ko lipe