Ázsia, a Himalája körül

Hív az út, menni kell! Ezért aztán el is indulunk kettecskén, busszal, vonattal, vagy ami éppen jön, hogy elmenjünk Pekingig, meg vissza, körbejárva azt a nagy ráncot, amit India gyűrt az Eurázsiai kőzetlemezre. Mellesleg teszünk egy kísérletet arra, hogy mindarról, ami közben történik, itt közvetítsünk.

Utolsó kommentek

  • mcs: @Ahmet: óver the earth? (2011.11.16. 18:43) Beígért végszó
  • Ahmet: Holdra raknád az óvert? De nem lenne over, csak Holdon lenne. (2011.11.16. 08:30) Beígért végszó
  • mcs: holdi óvert! (2011.11.14. 20:19) Beígért végszó
  • Ahmet: @encián: Dolgozgatunk. Azért remélem, hogy lassan tényleg dolgozni is fogunk, aztán lesz miből világot látni. 20 órás? Hmmm, szerintem több volt, de nehéz ezt kiszámolni, mert közben van néhány átsz... (2011.11.13. 10:39) Beígért végszó
  • encián: Ez igen!:-) Mo.-tól a legtávolabbi pontok egyike, legalább 20 órás repülőút. Dolgoztok vagy "világjártok"? üdv.: encián (2011.11.06. 14:50) Beígért végszó
  • Utolsó 20

Címkék

agra (2) ahmedabad (1) amritsar (2) attapeu (1) aurangabad (2) bahrain (1) bangkok (14) batrik (3) bengaluru (1) bikaner (2) bodrum (2) buon ma thuot (1) cat ba (1) champasak (1) chengdu (5) cheung ipauk (1) chiang mai (2) chiang rai (2) chitral (1) cuc phuong (2) dalat (1) dali (1) darjeeling (1) dege (1) delhi (6) doğubayazıt (2) don det (2) dunhuang (2) előkészület (5) emei shan (2) ernakulam (2) esfahan (3) fenghuang (1) fethiye (2) ganzi (1) gilgit (4) göreme (3) guilin (2) halong öböl (1) hampi (2) hanoi (4) hoi an (2) hongsa (2) hsipaw (3) huaihua (1) hua hin (1) hue (3) hyderabad (1) ihlara (1) india (73) irán (26) isztambul (4) jaipur (2) jaisalmer (2) jammu (1) jodhpur (2) kalaw (1) kaluts (1) kambodzsa (11) kanchanaburi (3) kangding (1) karachi (1) karimabad (3) kashgar (2) kerman (2) khajuraho (1) kína (68) kinpun (1) kolkata (2) kompong chhnang (1) kong lo (1) konya (2) kon tum (1) ko lipe (5) krabi (4) kratie (1) kunming (3) lahore (6) laosz (27) lijiang (2) lopburi (1) luang nam tha (2) luang prabang (3) madurai (1) mandalay (5) manigango (1) mastuj (1) mcleod ganj (2) mumbai (3) munnar (1) myanmar (27) mysore (1) nanchang (1) nha trang (2) ninh binh (3) nyaungshwe (4) nyaung u (4) olympos (1) orchha (2) pakisztán (23) pakse (2) pak chong (3) palolem (3) panaji (2) passu (1) peking (4) phimai (1) phnom penh (3) phonsavan (3) phouvan (1) pingyao (2) qazvin (2) rasht (2) rayen (2) rishikesh (2) saigon (2) sapa (2) sen monorom (2) sershu (1) shin gompa (1) shiraz (7) siem reap (4) sost (1) srinagar (2) sukhothai (2) suzhou (2) tabriz (3) tangkou (2) tashkurgan (2) thaiföld (40) thansan (1) tha khaek (2) tidei (1) törökország (17) toudeshk (2) trichy (3) turpan (2) udaipur (4) udomxai (1) úton (35) vang vieng (3) varanasi (2) vientiane (3) vietnám (30) xian (1) xiao likeng (1) xining (1) xinjie (2) yangon (4) yangshuo (5) yazd (2) yushu (4) zhongdian (2) Címkefelhő

HTML


63399 km, Jaisalmer

2010.03.26. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Isteni reggelit ettünk, nem volt benne rizs. Aztán a maharadzsa palotája felé vettük az irányt. Természetesen a várban van a palota, a kapuk során kaptattunk felfelé az úton. Nem először jöttünk erre, de most jobb irányból kapta a fényt, ami nagyon sokat számít. A homokkő eleve változtatja a színét, attól függően, hogy honnan esik rá a fény, de itt a faragott kő mintáját is kiemeli.

A vár utolsó kapuján belépve tulajdonképpen a palota alatt haladtunk át, egészen pontosan a maharadzsa és a maharani palotaszárnyai között.
Úgy látszik, hogy a maharadzsák leszármazottai lelkesen másolják egymás megoldásait, nem csak palotaépítés, hanem a palota-üzemeltetés területén is. Most is kaptunk audiogiude-ot, ami teljesen ugyanabban a stílusban mondta el a hely történetét, mint a jodhpuri. Nem mintha ez baj lenne, mert mindkettő nagyon jó volt. Jó megoldás egyébként, mert a saját tempónkban járhatjuk végig a helyet, halljuk mit mond és látjuk, hogy miről beszél, mert nem áll előttünk egy csapat unott turista.
A palota itt is udvarok és szobák sora, labirintusszerűen elrendezve, vagy inkább rendezetlenül. Minden uralkodó hozzáépített egy kicsit a palotához, gyanítom, hogy nem kevés gondot okozva ezzel az építészeinek. A stílus ennek ellenére egységes, sokat nem változott az idők során. Ami egyszer már alkalmazkodott a klímához, azt nem érdemes változtatni. Annak ellenére, hogy kint már perzselt a nap, bent a palotában nagyon kellemes volt az idő. A kőrácsos ablakokon jár a levegő, de nem lehet belátni, az udvarok pedig árnyékosak. Ennek ellenére sehol nincs sötét, mert a homokkő jól visszaveri a fényt, vagy egyszerűen azért, mert kint vakít a fény, van belőle bőven és nem kell tartani tőle, hogy beborul. Akár hét év is eltelhet eső nélkül, ennek ellenére a palota tejére és udvaraira hulló eső minden egyes cseppjének elvezetése megoldott volt. Természetesen tározóba vezették a vizet, nem egy árokba, ahogy mi szoktuk. A víz nagy kincs volt errefelé mindig. A város mellett van egy mesterséges tó, onnan hordták régen a vizet. Ez éppen ki volt száradva. Ma már egyszerűbb az élet, nem kell korsókban hordani.
Az említett tó partján egyébként áll egy kapu, amit a legenda szerint egy híres prostituált építetett. A történet szerint a maharadzsa megtagadta az engedélyt a kapu megépítésére, mert nem akart egy kurva kapuja alatt áthaladni a tóhoz menet. Aztán mikor egyszer nem volt a városban, akkor a nő gyorsan megépítette a kaput, és még egy Shíva szentélyt is rakatott a tetejére, mert egy szentélyt nem lehet csak úgy elbontatni. A kapu azóta is áll, de ha én maharadzsa lettem volna, és így szórakozott volna velem egy kurva, biztos lecsapattam volna a fejét, ha már a kapunak maradnia kellett.
Könnyen hullottak a nők errefelé, vagyis inkább könnyen a férjük sorsára jutottak. Közismert a szokás, miszerint a férj halotti máglyáján a feleséget is elégetik. Nos, a sztori nem ennyire egyszerű. Egyrészt a feleségek gyakran önként követték a férjüket a halálba, ami az odaadás végső jele volt, másrészt nem biztos, hogy volt jobb lehetőségük. Az indiaiak ugyanis kialakítottak egy olyan társadalmat, ami tökéletesen szar minden egyes benne élőnek. Az érinthetetlenekről nyilván mindenki hallott és könnyen el tudja képzelni, hogy nem jó úgy élni, hogy mindenki tisztátalannak tartja az embert, és gyakorlatilag semmilyen joga nincs.
Az viszont meglepő, hogy mondjuk a brahminok, a legmagasabb kaszt tagjai is csak szívtak az előírásokkal. Például a brahmin özvegyek nem házasodhattak újra, de nem is dolgozhattak, férjük halála esetén a férj családjának gondjaira voltak bízva. Nyilván öröm anyós kegyelmében bízni. A főzőtanfolyamot, amire G elment Udaipurban, egy brahmin özvegy tartotta, és mesélt néhány vad dolgot. Szóval hihető, hogy sokan tényleg önként választották a halált.
Másrészt a maharadzsa feleségei sem kerülhették el sorsukat. A rajasthani uralkodók híresek voltak a harcban mutatott bátorságukról, és vereség helyett gyakran inkább a biztos halált választották. Ilyenkor jauhart követtek el, azaz először megölték a nőket, vagyis inkább a nők ölték meg magukat. A feleségek és lányok a legjobb ruhájukba öltözve egyesével léptek a máglyára. Ezután a férfiak kilovagoltak a várból, hogy annyi ellenséget öljenek meg, amennyit csak tudnak, mielőtt ők maguk meghalnak. Jaisalmerben három ilyen eset volt, bár az utolsót csak fél jauharnak ismerik el, mivel annyira nem volt idő, hogy nem végezték el a megfelelő szertartásokat, csak elvagdosták mindenkinek a torkát, aztán mentek meghalni. Szóval a maharadzsák élete sem volt egy merő kéjhömpöly, legalábbis ha komolyan vették az állásukat.
A palotából kilépve a szomszédos étterembe mentünk, hogy igyunk valamit. Remek teát kaptunk, gyömbérrel, mézzel, citrommal.
A teától felfrissülve tettünk egy kísérletet, hogy megnézzük a várban lévő jain templomot, de zárva volt, akárcsak tegnap, úgyhogy a következő napirendi pontra tértünk, elindultunk megkeresni a tökéletes táskát. Női álom az ilyesmi, és tudjuk, hogy nem létezik, de tettünk rá egy kísérletet.
G egyet már kinézett magának, de tegnap nem vettük meg, mára meg árat emelt az eladó, úgyhogy úgy döntöttünk, kenje a hajára. És jól tettük, mert volt másik ezer bolt, ahol hasonlókat árultak. Végig is néztük mindet, és meg is találtuk a legjobbat. Otthon majd kiderül, mennyire van közel a tökéleteshez. Semmi divatos, egyszerű bőr, ami elvileg örökké tart.
Ha már kijöttünk a várból, akkor a város híres házai közül is szerettünk volna megnézni párat. A város eredetileg sem csak a várból állt, sőt nagy része azon kívül épült, de még a városfalakon belül.
Házépítésben a város lakói sem akartak lemaradni a maharadzsához képest, úgyhogy bőven mérték az aprólékosan faragott díszítéseket, amik általában a ház teljes homlokzatát beborították, és az ablakokat is kőrács takarta.
Elsőként a Nathmal-ki Havelihez mentünk. Nem volt egyszerű megtalálni, gyakrabban kellett volna nézni a térképet, de nem volt felesleges a séta, legalább láttuk a várost.
A házat, ami hatalmas, csak kívülről lehet megnézni, illetve csak az első udvarba lehet bemenni, mivel még most is lakják. Eredetileg egy miniszterelnök építtette és a méretén kívül másban nem igazán maradt el az uralkodói palotához képest. Az egyik emeleti falfestményhez állítólag másfél kiló aranyat használtak el.
Innen átsétáltunk a Patwa-ki Havelihez, ami talán még nagyobb, és be is lehet menni, habár ennek megkérik az árát, és még feliratik se nagyon vannak, nemhogy idegenvezetés. Ez a ház egy gazdag kereskedőé volt. Érdekes, hogy a sivatagban, ahol azt gondolná az ember, hogy éhen- és szomjanhalni a legegyszerűbb, mindig gazdag városokat lehet találni, gazdag kereskedőkkel.

 

 

Címkék: india jaisalmer

63380 km, Jaisalmer

2010.03.25. 10:00 | Ahmet | 11 komment

Reggel elhagytuk a garázst, ahol laktunk. Azt hiszem, tényleg valami garázsnak vagy műhelynek készült, de a hely bekerült a Lonely Planetbe, kellett még néhány szoba. Hihetetlen, de ez volt az első hely Indiában, ahol volt melegvizes zuhany.

Egyszer a vonaton egy pasi teljesen le volt nyűgözve a GPS-től, amiről még soha nem is hallott. Azonnal hívta valami haverját, hogy tudjon meg mindent, leginkább azt, hogy hol lehet ilyet kapni, mert neki is kell. Szerinte India 50 évvel van lemaradva a nyugati technológia mögött. Én inkább valahova 150 körülire taksálnám, hiszen az is jó, ha van víz, a melegvíz meg tényleg luxus. Bár nehéz ezt így megmondani, hogyan is lehetne, ha egyszer egy olyan országról beszélünk, ahol előbb lesz mindenkinek mobiltelefonja, mint vécéje, és nagyobb az internet-, mint a szennyvízhálózat.
A buszállomás igazán csodálatos hely volt, általános húgyszaggal. Ez utóbbi elég jellemző az egész országra. Valahogy akárhol áll meg az ember, ha körbenéz biztos, hogy látni fog valakit az út szélén vizelni. Egyéb melléktermékek is találhatók, de azok elhelyezését azért diszkrétebben végzik.
A busz indulásáig még volt pár perc, egy kávéra pont elég. Enni nem tudtunk, csak kekszet vásároltunk be útravalónak, amire szükség is volt, mivel a Jodhpur-Jaisalmer távot a busz hat óra alatt gyűri le, annak ellenére, hogy elég jó az út. Jaisalmer momentán a világ végén fekszik, de nem volt ez mindig így. Nem a várost költöztették el, csak a fontos kereskedelmi útvonalon keresztbehúzott egy vonalat egy brit úriember, és azóta a túloldal Pakisztán. A jó út is ennek köszönhető, kellett a hadseregnek, hátha Pakisztán megpróbál beszerezni még egy kis sivatagot délen. Láttunk is jó néhány gyakorlatozó tankot. A sivatag tele van szélerőművekkel, amik nemcsak Jaisalmernek adnak elektromosságot, hanem a reflektoroknak is a határon, merthogy azt ki kell világítani, nehogy a sötétben valaki átszökjön. Más országokban ezt éjjellátó készülékekkel oldják meg, de tény, hogy ez sokkal impresszívebb, meg aztán az indiaiak imádják a nem hatékony megoldásokat. Lapát helyett kapát használnak, aminek csak húszcentis nyele van, vödör helyett tálban viszik a homokot, a seprűnek nincs nyele, de ami a kedvencem, az a „felmosás”. Egy bot végére egy nagy nedves rongy van rögzítve egy arasznyi madzag végén. Az égvilágon semmire nem alkalmas, de ezzel mosnak fel. Igazából valami balett táncot lejtenek, aminek hatására a huzat többé-kevésbé egy irányba csapja a szemetet, és némileg sikerül vele szétmaszatolniuk a koszt is. Őrület! Miért nem próbálják mondjuk böfögéssel összefújni az eldobált zacskókat. Lehet, hogy az hatékonyabb lenne, mert a környéken mindenki böfög. Ez valami helyi sajátosság lehet, mert még nem találkoztunk vele eddig.
Jaisalmerbe megérkezve azonnal megrohantak az ajánlatokkal. Sőt, már korábban bepróbálkozott egy fickó egy megállónál, de úgy le lett zavarva a buszról, hogy füstölt. Leült mellém, elkezdett beszélgetni, én meg mondtam G-nek, hogy mindjárt el akar adni valamit, majd hozzátettem, hogy milyen szar, hogy mindenkiről ezt gondolom már. És akkor megkérdezte, hogy hol fogunk aludni. Az elmúlt hónapban kb. két ember szólított meg úgy, hogy három-négy mondat után ne jött volna elő azzal, hogy vegyük valamit.
A riksások közül kiválasztottunk egyet, amelyik normális árat mondott, arról meg kiderült, hogy nem is riksás, hanem szállodája van, oda akar vinni terepjáróval. Sőt el is vitt, de mondtam, hogy akkor most vigyen oda, ahova én akarok menni. Ragaszkodott hozzá, hogy nézzem meg a szobát, aztán menjek el az ő szállodájába is, ahol sokkal jobbat kapok 80 rúpiáért. Nem mentünk, mert ha egy szállodában négyszáz forintért lehet aludni, akkor valahol bevasalják a költségeket, mert ennyiből még Indiában sem lehet fenntartani egy helyet. Ha valamit ki kell fizetni, akkor jobban szeretem, ha tudom mennyi lesz az, és hol kell fizetni.
Egész pofás kis szobát kaptunk, tévével, ami ritka öröm. Úgy tűnik, mindenhol van legalább hatvan csatorna, köztük néhány angol nyelvűvel. Most azonban elindultunk a városba, mert Jaisalmer egy meseváros, ami nem várhat.
A várost eredetileg fal vette körül, de ennek nyomait nem nagyon fedeztük fel, eltekintve néhány magányos városkaputól. A vár viszont többé-kevésbé érintetlen. A város közepén, egy nem túl magas domb tetején áll, és ellentétben Jodhpurral, ez nemcsak a királyi palotát foglalja magában, hanem a város egy részét is. A falak még állnak, bár kongatják a vészharangot, miszerint össze fog omlani, ugyanis nem arra tervezték, hogy a benne élő emberek maguk alá vizelnek. Régen korsókban hordták fel a vizet, nem nagyon ment pocsékba semmi, ma csak ki kell nyitni a csapot, és folyik a víz. Csatorna viszont itt sincs, szóval elszivárog a földbe és szétáztatja.
A falon 99 bástya van és csak egy bejárat. Természetesen itt is egy sor kapun lehet csak bejutni, amiken egy kanyargós út vezet át. Egyrészt a hegyre kanyarogva könnyebb feljutni, másrészt a kanyarokban elhelyezett kapuknál nem lehet faltörő kosokkal operálni, de még elefánttal is nehezen. Az utóbbiak ellen természetesen itt is szép nagy szegekkel van kiverve mindkét kapuszárny, úgy elefánthomlok magasságban.
Az elefánt nagyon fontos volt az indiai hadseregben, bár azt hallottam, hogy az elefántok nem voltak túl lelkesek a csatározásban, vagy csak túl intelligensek ahhoz, hogy ostoba emberi nézeteltérések miatt haljanak meg, így gyakran megvadultak és nagyobb kárt okoztak a saját hadseregükben, mint az ellenségében. Aztán lehet, hogy ez csak rosszindulatú, pakisztániak által terjesztett pletyka.
A vár és a házak a várban gyönyörűek. Itt is homokkőből építkeztek, de errefelé nem vörös, hanem sárga követ bányásznak, innen kapta a nevét az Arany város. Természetesen aprólékos faragványok díszítenek minden négyzetcentimétert, nemcsak a palotán, hanem a többi házon is. Olyan hihetetlen finom mintákat faragtak ki, hogy az ember csak meresztgeti a szemét.
És érdemes meresztgetni minden irányba, mert a helyenként csak másfél méter széles utcákon járnak tehenek is, szóval el van aknásítva minden. Ezenkívül össze lehet futni a termelőkkel is, akik nem túl barátságosak, különösen, ha borjaik vannak. Először nem sokat foglalkoztunk velük, de mikor az egyik váratlanul felém öklelt, miközben békésen fényképeztem valami döbbenetes kőfaragást, akkor meglepődtünk. A szűk utcák miatt, ha a borjú elmegy az ember mellett, akkor akarva-akaratlanul mi választjuk el az anyát gyermekétől, és ettől az előbbi kicsit ideges lesz. Az érdekes az, hogy ez nemcsak nyafka turista beszariság, a helyiek se mernek elmenni a borjas tehenek mellett. Az egyik éppen G felé tartott ballagott, gondoltam oldalba bököm, hogy tudja merre kell menni, de a jelzett irány helyett egyből felém indult, leszegett fejjel, én meg menekültem be valakinek az ajtaján. Úgy tűnik, csak az segít, ha leöntik őket vízzel, azt nem szeretik. Akihez bemenekültem, az is ehhez a megoldáshoz folyamodott.
A vár utcáinak bejárásával el is telt az a fél délután, ami megmaradt a hosszú buszozás után. A lemenő nap fényében aztán igazán előjöttek a város színei. Este meg még ki is világították, lehet, hogy itt is számítani lehet pakisztáni határsértőkre.

 

Címkék: india jaisalmer