Ázsia, a Himalája körül

Hív az út, menni kell! Ezért aztán el is indulunk kettecskén, busszal, vonattal, vagy ami éppen jön, hogy elmenjünk Pekingig, meg vissza, körbejárva azt a nagy ráncot, amit India gyűrt az Eurázsiai kőzetlemezre. Mellesleg teszünk egy kísérletet arra, hogy mindarról, ami közben történik, itt közvetítsünk.

Utolsó kommentek

  • mcs: @Ahmet: óver the earth? (2011.11.16. 18:43) Beígért végszó
  • Ahmet: Holdra raknád az óvert? De nem lenne over, csak Holdon lenne. (2011.11.16. 08:30) Beígért végszó
  • mcs: holdi óvert! (2011.11.14. 20:19) Beígért végszó
  • Ahmet: @encián: Dolgozgatunk. Azért remélem, hogy lassan tényleg dolgozni is fogunk, aztán lesz miből világot látni. 20 órás? Hmmm, szerintem több volt, de nehéz ezt kiszámolni, mert közben van néhány átsz... (2011.11.13. 10:39) Beígért végszó
  • encián: Ez igen!:-) Mo.-tól a legtávolabbi pontok egyike, legalább 20 órás repülőút. Dolgoztok vagy "világjártok"? üdv.: encián (2011.11.06. 14:50) Beígért végszó
  • Utolsó 20

Címkék

agra (2) ahmedabad (1) amritsar (2) attapeu (1) aurangabad (2) bahrain (1) bangkok (14) batrik (3) bengaluru (1) bikaner (2) bodrum (2) buon ma thuot (1) cat ba (1) champasak (1) chengdu (5) cheung ipauk (1) chiang mai (2) chiang rai (2) chitral (1) cuc phuong (2) dalat (1) dali (1) darjeeling (1) dege (1) delhi (6) doğubayazıt (2) don det (2) dunhuang (2) előkészület (5) emei shan (2) ernakulam (2) esfahan (3) fenghuang (1) fethiye (2) ganzi (1) gilgit (4) göreme (3) guilin (2) halong öböl (1) hampi (2) hanoi (4) hoi an (2) hongsa (2) hsipaw (3) huaihua (1) hua hin (1) hue (3) hyderabad (1) ihlara (1) india (73) irán (26) isztambul (4) jaipur (2) jaisalmer (2) jammu (1) jodhpur (2) kalaw (1) kaluts (1) kambodzsa (11) kanchanaburi (3) kangding (1) karachi (1) karimabad (3) kashgar (2) kerman (2) khajuraho (1) kína (68) kinpun (1) kolkata (2) kompong chhnang (1) kong lo (1) konya (2) kon tum (1) ko lipe (5) krabi (4) kratie (1) kunming (3) lahore (6) laosz (27) lijiang (2) lopburi (1) luang nam tha (2) luang prabang (3) madurai (1) mandalay (5) manigango (1) mastuj (1) mcleod ganj (2) mumbai (3) munnar (1) myanmar (27) mysore (1) nanchang (1) nha trang (2) ninh binh (3) nyaungshwe (4) nyaung u (4) olympos (1) orchha (2) pakisztán (23) pakse (2) pak chong (3) palolem (3) panaji (2) passu (1) peking (4) phimai (1) phnom penh (3) phonsavan (3) phouvan (1) pingyao (2) qazvin (2) rasht (2) rayen (2) rishikesh (2) saigon (2) sapa (2) sen monorom (2) sershu (1) shin gompa (1) shiraz (7) siem reap (4) sost (1) srinagar (2) sukhothai (2) suzhou (2) tabriz (3) tangkou (2) tashkurgan (2) thaiföld (40) thansan (1) tha khaek (2) tidei (1) törökország (17) toudeshk (2) trichy (3) turpan (2) udaipur (4) udomxai (1) úton (35) vang vieng (3) varanasi (2) vientiane (3) vietnám (30) xian (1) xiao likeng (1) xining (1) xinjie (2) yangon (4) yangshuo (5) yazd (2) yushu (4) zhongdian (2) Címkefelhő

HTML


60849 km, Hyderabad

2010.03.15. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Valamiért imádják úgy megtervezni az indulás időpontját, hogy reggel hatra érjen a busz a végcélhoz. Tehát megint egy sötét és kihalt városba érkeztünk, a kiváló buszozástól még mindig lötyögő aggyal, kialvatlanul. A busz ajtajában természetesen egy csokor riksasofőr várt. Baromi idegesítőek tudnak lenni, és akarnak is. Nem lehet tőlük lépni, és képtelenek felfogni, hogy nem vesszük igénybe a szolgáltatásaikat. A nem választ úgy értelmezik, hogy bizonyára a mondókájukat nem értettük, ezért meg kell ismételni, többé-kevésbé más szavakkal. Aztán nekiállnak követni az embert és úgy duruzsolják a szokásos litániát, ami mindig ugyanúgy kezdődik: „Hello, yes?” Ezért a mondatért képes lennék addig ütni a fejüket, amíg elfogadhatóan el nem magyarázzák, hogy mégis mit jelent. Aztán persze a „Hello, no!” választ figyelemre se méltatva folytatják: „Auto, sir? Want tuk-tuk? Were are you going sir? Want hotel master?” Közben tíz nemet nem hallanak meg. Hajnalban meg nem annyira türelmes az ember, így aztán a tizenegyedik nem általában már bővített, amire a válasz valami olyasmi, hogy „OK, sir?” Hihetetlenül frusztráló, amikor valaki annyira hülye, hogy még megsérteni se lehet.

A busz persze nem egészen ott rakott le, ahol szerettünk volna lenni, úgyhogy elsétáltunk a belváros irányába. Mit mondjak, bármelyik indiai város kiemelkedően bájos éjjel. Olyankor valahogy jobban látszik, hogy minden milyen istentelenül lefingott és mocskos. Talán azért, mert kisebb a forgalom, így nem folyamatos vesszőfutás a közlekedés, van lehetőség észrevenni dolgokat. Nem mintha nagyon érdemes lenne. A házak rondák és lerobbantak, mocskosak. Az utca is mocskos, bár imádnak söprögetni, csak arra nem jöttek még rá, hogy ha a szemetet utána az út szélén hagyják, akkor öt perc alatt újra széthordja a szél. Ha valaki egyszer bevezeti a szemetest és a szemétszállítást, India percek alatt tiszta országgá válik.
Szállást egész könnyű találni, egyre inkább hanyagoljuk az útikönyvünket ilyen szempontból, nincs különbség az általa kiemelt öt és a többi ezer szállás között, talán csak annyi, hogy minden turista a kiemelt ötbe megy, így a hosszú túrázás és keresgélés után megtalált szállodáról szinte mindig kiderül, hogy tele van.
Még az indiai mértékkel üresnek számító hajnali utcán is sikerült megtalálnia egy felhajtónak, aki beterelt egy szállodába. Megkérdezte, hogy van-e szobájuk, de csak annyit mondtak, hogy várjak. Verseny van, meg szabadpiac, mentünk a következőbe. Nem azért, mert türelmetlen vagyok, hanem azért, mert képesek arra, hogy negyed órát szöszmötölnek, amíg mi ott állunk harci díszben, majd kinyögik, hogy tele van a szálloda.
Amit találtunk az egy teljesen átlagos dzsuvás hely volt, elő is szedtük a hálózsákokat, bár egyre igénytelenebbek vagyunk, de a múltkor ismeretlen fekete bogarak kerültek elő az ágyneműnkből, meg egy vérrel teli poloska. Az utóbbitól visszaszereztem a vérünket, bár nem tudom, hogy pontosan melyikünké volt. Indiában a szállások ár-érték aránya nem igazán alakul az elvártaknak megfelelően. Európai mértékkel még mindig a nevetségesen olcsó kategóriában vannak, de ugyanezért a pénzért mondjuk Vietnámban ragyogó tisztaságú szobát lehet kapni ingyen wifivel.
Persze azonnal eldőltünk aludni, és nem kellett ringatni egyikünket sem. Délben ébredtünk fel és bár tudtunk volna még egy kört aludni, inkább feltápászkodtunk, és elmentünk reggelizni, vagy mifene.
Hyderabad megtekintését a vasútállomással kezdtük, mert még optimisták voltunk. Vonatjegyet venni Indiában nem egyszerű, bár biztos lehetne még egy kicsit bonyolítani, és akkor tovább növekedhetne az alkalmazottak száma, ami jelenleg másfélmillió körül mozog, amivel az indiai vasúttársaság elnyerte a világ legtöbb embert foglalkoztató cége címet. Nos, ez a mamutvállalat a turisták számára sokat nem tud nyújtani.
Először is megkérdezi az ember, hogy létezik-e olyan vonat, ami neki kell. Ha igen, akkor elirányítják az információtól a jegyfoglalási irodába. Nem, nem a pénztárba! Ott aztán ki kell tölteni egy űrlapot, amin olyan kérdések vannak, hogy mi az utasok neve és kora, valamint címe. Ezeket a teljesen indifferens adatokat még meg tudjuk adni, de a vonat számát és nevét nem. Aztán a kitöltött fecnivel be kell állni a sorba, ahol sorra kerülve közlik, hogy várólista van a két nappal későbbi vonatra, és ha gondoljuk, akkor felkerülhetünk nyolcvanakárhanyadiknak. Hogy ezután mi következne, azt nem tudjuk, mert még soha nem kívántunk felkerülni egy kilométeres várólista végére.
Helyette átvitettük magunkat a buszállomásra. Ahol kiderült, hogy busz nem megy Aurangabadba, pedig láthatóan lenne rá igény, hiszen a vonatra, amiből naponta egy van, nem fér fel mindenki. Helyette Nandedbe kell menni, ahol át lehet szállni egy másik buszra. A nandedi buszra viszont nem lehet elővételben jegyet venni. Ez természetesen akkor derült ki, mikor kitöltöttük az űrlapot, ami elengedhetetlen a jegyvásárláshoz.
A buszállomást elhagyva gyalog indultunk a belvárosba. Ehhez keresztezni kellett a folyót, amiben nagyrészt szar folyik a szagából ítélve. Hogy az aromához keveredjen valami kis pikáns illat is, valahol a közelben egy kupac szemét égett, valószínűleg túlnyomórészt műanyag. Ez láthatóan csak minket zavar, mert a híd közepén, az út szélén, gyakorlatilag a forgalomban sorakozó standokról vígan árulják a gyümölcsöt.
A belváros forgalma pokoli. A járdán nem lehet közlekedni, mert az a boltok meghosszabbításaként működik, úgyhogy a gyalogos forgalom az út szélén folyik, kerülgetve a parkoló járműveket és mozgó standokat, gondosan ügyelve rá, hogy az elhaladó motorok, autoriksák, egyebek ne tapossák el az embert. A gyalogos a forgalom csótánya, ha élni akar, ne kerüljön semminek az útjába. Lélegezni nem célszerű, beszélni meg nem érdemes, üvölteni kellene, hogy bárki is megértse, mivel folyamatosan minden jármű dudál. Természetesen a tuning Indiában a duda lecserélésével kezdődik.
Elsőként a Charminart látogattuk meg. Ez egy elég furcsa építmény. Egy kereszteződés közepén áll, mint valami diadalív, de annál azért nagyobb. A tetején mecset van, a négy sarkán egy-egy minaret.
A közelben áll egy másik mecset is, el is mentünk megnézni, de végül hanyagoltuk a dolgot. Először is táskát és fényképezőt nem lehet bevinni, már az udvarára se, csomagmegőrző viszont nincs. A mecsetbe pedig nem léphetnek be nők. Szóval G kint maradt a cuccokkal, én meg bementem, legalábbis az udvarra. Ott aztán le kellett volna venni a cipőt és mezítláb folytatni a centi vastag galambszar réteg tetején. Valahogy nem volt hozzá kedvem, pláne hogy be lehetett látni a mecsetbe, ami teljesen érdektelennek tűnt. Egyébként kívülről sem volt szép, amit csak fokozott, hogy az oldalát sűrű vasrács borította a galambok ellen. Szóval a mecsetlátogatás ennyiben ki is merült. Helyette a Chowmahalla palotát kezdtük el keresni. Nem volt egyszerű megtalálni, de ezt legalább érdemes volt keresni. Nagy területen több épület van szétszórva, az udvaron meg rengeteg frangipánibokor van, ami már eleve szimpatikus. Végignéztük a kiállítást, ami részben régi fényképekből állt, részben berendezett szobákból, de voltak fegyverek is, sőt néhány szétesőben lévő régi autó is. Fotózni természetesen csak fotójeggyel szabad, és akkor is csak az udvaron. Ennek ellenére az indiaiak fényképezkedtek mindenhol és láthatóan ez senkit nem zavart. Nyilván nekik fotójegy sem kell. Kezdjük ezt a szokást mi is felvenni. Egyébként is pofátlanul nagy különbség van a jegyárak között. Helyi öt, külföldi száz, fényképező ötven. És még soha nem kérdezték meg, hogy milyen jegyet kérek. Kérdeztem is, hogy honnan tudják, hogy külföldi vagyok, a bőrszínemről? Azt mondták, hogy igen. Na, ez a rasszizmus! Azt hiszem, hogy célul fogom kitűzni, hogy legalább egyszer helyi jeggyel menjünk be valahova.
A palota után visszaküzdöttük magunkat a szállásunkhoz. Jó környéken van, ez abból is látszik, hogy rengeteg a „wine shop”, amikben mindenféle szeszt lehet kapni a boron kívül. Sört szerencsére hűtve is, úgyhogy be is szereztünk két egységet, amivel a sörös címke gyűjteményt is sikerült bővíteni. Az a jó a címkék gyűjtésében, hogy nem magunknak gyűjtjük, így aztán megvan a gyűjtés öröme, de nincs nyűg a gyűjteménnyel. És könnyű szállítani is.

 

 

Címkék: india hyderabad