Ázsia, a Himalája körül

Hív az út, menni kell! Ezért aztán el is indulunk kettecskén, busszal, vonattal, vagy ami éppen jön, hogy elmenjünk Pekingig, meg vissza, körbejárva azt a nagy ráncot, amit India gyűrt az Eurázsiai kőzetlemezre. Mellesleg teszünk egy kísérletet arra, hogy mindarról, ami közben történik, itt közvetítsünk.

Utolsó kommentek

  • mcs: @Ahmet: óver the earth? (2011.11.16. 18:43) Beígért végszó
  • Ahmet: Holdra raknád az óvert? De nem lenne over, csak Holdon lenne. (2011.11.16. 08:30) Beígért végszó
  • mcs: holdi óvert! (2011.11.14. 20:19) Beígért végszó
  • Ahmet: @encián: Dolgozgatunk. Azért remélem, hogy lassan tényleg dolgozni is fogunk, aztán lesz miből világot látni. 20 órás? Hmmm, szerintem több volt, de nehéz ezt kiszámolni, mert közben van néhány átsz... (2011.11.13. 10:39) Beígért végszó
  • encián: Ez igen!:-) Mo.-tól a legtávolabbi pontok egyike, legalább 20 órás repülőút. Dolgoztok vagy "világjártok"? üdv.: encián (2011.11.06. 14:50) Beígért végszó
  • Utolsó 20

Címkék

agra (2) ahmedabad (1) amritsar (2) attapeu (1) aurangabad (2) bahrain (1) bangkok (14) batrik (3) bengaluru (1) bikaner (2) bodrum (2) buon ma thuot (1) cat ba (1) champasak (1) chengdu (5) cheung ipauk (1) chiang mai (2) chiang rai (2) chitral (1) cuc phuong (2) dalat (1) dali (1) darjeeling (1) dege (1) delhi (6) doğubayazıt (2) don det (2) dunhuang (2) előkészület (5) emei shan (2) ernakulam (2) esfahan (3) fenghuang (1) fethiye (2) ganzi (1) gilgit (4) göreme (3) guilin (2) halong öböl (1) hampi (2) hanoi (4) hoi an (2) hongsa (2) hsipaw (3) huaihua (1) hua hin (1) hue (3) hyderabad (1) ihlara (1) india (73) irán (26) isztambul (4) jaipur (2) jaisalmer (2) jammu (1) jodhpur (2) kalaw (1) kaluts (1) kambodzsa (11) kanchanaburi (3) kangding (1) karachi (1) karimabad (3) kashgar (2) kerman (2) khajuraho (1) kína (68) kinpun (1) kolkata (2) kompong chhnang (1) kong lo (1) konya (2) kon tum (1) ko lipe (5) krabi (4) kratie (1) kunming (3) lahore (6) laosz (27) lijiang (2) lopburi (1) luang nam tha (2) luang prabang (3) madurai (1) mandalay (5) manigango (1) mastuj (1) mcleod ganj (2) mumbai (3) munnar (1) myanmar (27) mysore (1) nanchang (1) nha trang (2) ninh binh (3) nyaungshwe (4) nyaung u (4) olympos (1) orchha (2) pakisztán (23) pakse (2) pak chong (3) palolem (3) panaji (2) passu (1) peking (4) phimai (1) phnom penh (3) phonsavan (3) phouvan (1) pingyao (2) qazvin (2) rasht (2) rayen (2) rishikesh (2) saigon (2) sapa (2) sen monorom (2) sershu (1) shin gompa (1) shiraz (7) siem reap (4) sost (1) srinagar (2) sukhothai (2) suzhou (2) tabriz (3) tangkou (2) tashkurgan (2) thaiföld (40) thansan (1) tha khaek (2) tidei (1) törökország (17) toudeshk (2) trichy (3) turpan (2) udaipur (4) udomxai (1) úton (35) vang vieng (3) varanasi (2) vientiane (3) vietnám (30) xian (1) xiao likeng (1) xining (1) xinjie (2) yangon (4) yangshuo (5) yazd (2) yushu (4) zhongdian (2) Címkefelhő

HTML


50972 km, Hsipaw

2010.02.07. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Ugyan megbeszéltük, hogy korán indulunk reggel, de arra nem számítottunk, hogy ezért már négykor felébresztenek a háziak, pontosabban a falu. Négykor ugyanis teljes hangerővel beindul a falu. Hogy minek, azt nem igazán értem, mert tök sötét van. Ebben a tök sötétben például olyan halaszthatatlan feladatokat teljesített háziasszonyunk, mint a ház előtti felseprés. Szép dolog, hogy tisztán tartják az utcát, de miért hajnalban csinálják ezt? A nyilvánvaló válasz az lenne, hogy nincs rá máskor idejük, de nekem nem úgy tűnt, hogy bármit is csináltak volna előző nap délután. Nem kritizálni akarom az életvitelüket, csak nem értem. Van egy olyan érzésem, hogy aki nem kel látványosan hajnalban, azt megszólják, hogy lusta.

Az ilyesmi ugye nálunk sem ismeretlen, még az irodák világában sem. Késői érkezés, hosszú ebédszünet és egész napos semmittevés után jön a látványos túlórázás.
Valahogy azért még félálomban eltöltöttük az időt hétig. Egyébként szépen sorban aludtunk a padlón, közvetlenül a házioltár alatt. Minden házban van ugyanis oltár, ami a legtöbb esetben a fogadószoba oldalába van építve. Kívülről csak a kiugró látszik, belülről viszont a falmélyedés tele van pakolva. Először is van benne Buddha szobor, ami a lényeg, emellé jönnek a gyertyák, füstölők, virágok, meg minden, ami szép.
A reggelink hasonló volt a vacsorához, úgyhogy Dan megint hús nélkül maradt. Szerencsétlennek nem tett jót az előző napi kitartó emelkedő sem, korábbi térdszalag-húzódása kiújult. Az út utolsó részét már erősen sántikálva tette meg, bár nem panaszkodott, látszott rajta, hogy fáj neki. Szóval a visszautat kihagyta. Mármint nem telepedett le a faluban, csak a gyaloglásról mondott le. Motorral visszafurikázták Hsipaw-ba. Azt hiszem, az sem lehetett sokkal kellemesebb, mint a gyaloglás.
Vezetőnkkel hármasban indultunk el. Nagyjából ugyanazon az úton haladtunk. Szerencsére tényleg csak nagyjából, mert így négy kilométert megspóroltunk.
Az első falu után letértünk a korábbi nyomvonalról és egy keskeny, de legalább meredek és csúszós ösvényen lemásztunk a rizsföldekre.
Átsétáltunk néhány falun, közben megint kaptunk némi információt a helyi növényekről, és azok felhasználásáról. Megtudtuk például a bódhifa és a banyanfa szent, azokat soha nem vágják ki vagy használják fel. Gondolom ennek köszönhető, hogy az épületek repedéseiből is mindig ezek állnak ki. Megtudtuk azt is, hogy a tamarfa és a tea terméséből csinálnak sampont a falusiak. Meg azt is, hogy van egy fa, aminek a termését teaszűrőnek használják. Ezzel már találkoztunk, de most természetes formájában is megnézhettük. Tulajdonképpen olyan, mint a tengeri uborka kiszárított váza, térhálós. Szűrőnek úgy használják, hogy a termoszt ezzel dugják be, így amikor a „dugón” keresztül teát töltenek, a tealevelek a termoszban maradnak. Első találkozásunkkor ezt nem tudtuk, így kihúztuk a dugót, amit aztán elég nehéz visszagyömöszölni és hát elég gusztustalan is, jobb ha nem látja az ember, hogy mit iszik, és miből.
Minden falunak van egy két törpe vízerőműve. Láttunk olyat, amelyik az európai vízimalmokra emlékeztetett, de a legtöbbet függőleges csőben elhelyezett turbina hajtja. Semmi hi-tech, 200-as PVC cső, benne a propeller, tetején meg egy generátor, amiből két csupasz vezeték indul a girbe-gurba villanyoszlopok tetején a falu felé. Sokmindenre nem elég a teljesítmény, de világítani lehet vele, és már ez is több mint a semmi.
Hsipaw határában elértünk egy patakot, amit legalább hatszor kereszteztünk is. A partján kavicsot bányásztak, de csak úgy kézi erővel, legalábbis vezetőnk ezt mondta, bár gyanús, hogy inkább aranyat kerestek. Erre utalt az is, hogy lejjebb, ahol kiszélesedett a meder, klasszikus aranymosótálakkal lögybölték az iszapot, ami biztos, hogy nem építőipari osztályozatlan kavics kitermelésére irányuló tevékenység volt.
Reggel még elég határozott terveink voltak arra vonatkozóan, hogy a naplementét az Öt Buddha domb tetejéről tekintjük meg, de a szállodába érve érezhetővé vált, hogy ez nem így lesz, hiába volt még csak délután egy óra.
A szállodában összetalálkoztam Dannel is, aki közben meglátogatta a helyi csodadoktort, aki gyógynövényes kötést rakott a térdére, és azt ígérte, ha két napig nem veszi le, akkor helyre fog jönni örökre. Gyorsan elkértem az e-mail címét, mert nagyon kíváncsi vagyok az eredményre.
Este még elzarándokoltam a ragacsosrizs-árusokhoz, és bevásároltam pár dolgot. Édes lepényt, édes diós-kókuszos szeletet, meg bambuszba töltött rizst másnapra útravalónak. A felvásárolt mennyiség láttán elég furcsán néztek rám, még egy ajándék bambuszos rizst is kaptam.
Aranyosak, mikor válogatás közben figyelmeztetnek, hogy mennyi lesz a végösszeg, nehogy meglepődjünk. Ilyenkor általában már eléri a számla a három-négyszáz forintot is. Ha tudnák, hogy egy csomó külföldi vásárlójuk többet keres az alatt az idő alatt, amíg lebonyolítják a vásárlást...

 

Címkék: myanmar hsipaw

50957 km, Hsipaw

2010.02.05. 11:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Hajnali ötkor erőteljes vekkercsörgés rázta meg a szobánkat. Rászántuk magunkat, hogy hajnalok hajnalán felkeljünk megnézi a reggeli piacot, ahol a hegyi törzsek eladják a portékáikat. Mások is keltek ilyen korán. Egyrészt hallottunk egy másik vekkert is, meg aztán olyan vékonyak a falak, hogy a miénket is hallották mások is. Ahogy mi is egész éjjel azt hallgattuk, hogy a szomszéd lány köhög, illetve mászkál a szobában, meg ahányszor kinyitja a hátizsákot, annyiszor a falnak veri a csatjait.

Szóval felöltöztünk, bár csak ideiglenesen, és kivonultunk a dermesztő hidegbe. Természetesen még vaksötét volt, és ugyan nem volt áramszünet, a közvilágítás még egy bombázást sem segített volna sikerhez. Ennek ellenére a városka már ébredezett. Nyitottak a boltok, a kifőzdék már begyújtottak.
A piacnál próbálkoztunk először, de ott teljes volt a csend. Mielőtt feladtuk volna, megnéztük a termelői piacot. Ugyan a piac maga még csak ébredezett, az előtte futó úton teljes erővel ment a biznisz. Nem teljesen értem, hogy miért jó hajnali fél hatkor halat venni, de voltak vásárlók. A világítás leginkább gyertyával volt megoldva, bár néhány stand – már ha lehet annak nevezni – akkumulátorról világított. A félhomályban nem tudom, hogyan valósul meg a kereskedelem, nekem nehézséget okozott felfedezni, hogy ki mit árul. Nyilván ha harminc tojás kell, akkor nem túl összetett a feladat, de a gyertyafénynél azt sem tudtam volna megmondani, hogy a virágárus milyen színű virágokat akar eladni. Mindegy, hangulatos volt.
A szobánkba visszaérve kicsit vacogva visszamásztunk az ágyba, hogy aztán kilenc előtt újra felkeljünk. Kegyetlen dolog egy nap kétszer is felkelni, de hát a reggeli várt.
A szabvány tojás, pirítós, lekvár szentháromság elmajszolása után egy fénymásolt házi térkép segítségével elindultunk felfedezni a környéket.
Elsőként a nat szentélyre találtunk rá a város szélén. A nat a város védőszelleme. Azt hiszem, érdekesebb lett volna, ha valaki eltudja magyarázni, hogy mi micsoda. Így is megcsodáltuk a hihetetlenül aránytalan, ámbár lelkesen kifestett betontigriseket, amiknek a szájába áldozati banánt helyeztek. Ha tigris lennék, én ugyan banánért nem óvnám a várost. A helyiek is inkább a fáról leesett gyík piszkálásával voltak elfoglalva. Szegényem elég nagyot nyekkenhetett a betonon, mert nem volt túl életvidám. Lehet, hogy a nat hatáskör nem terjed ki a város és környéke állataira.
Egy igencsak poros úton Kis Bagan felé vettük az irányt. Bagan Myanmar egyik fő látványossága, rengeteg rommal, szóval nem csoda, hogy szeretne más is profitálni a híréből, nemcsak az, aki a környéken lakik.
Kis Bagant egy csomó zedi alkotja, amik nemcsak régiek, de annak is néznek ki. A legtöbbnek már hiányzik egy két darabja. Elsőként a csúcsukat vesztik el, aztán jönnek a szobrok fejei, végtagjai. A természet is rásegít. Az egyik például gyakorlatilag kettérepedt hosszában, miután egy kicsit megsegítette egy bódifa a gyökereivel. A régi szentélyek közt akad néhány működő kolostor is, sok fiatal szerzetessel. Az egyik a Buddha szobráról híres, ami bambuszcsíkokból készült, és szépségét a lakkozás biztosítja. A végeredmény még egy aranyszínű Buddha.
A város felé visszakanyarodva ellátogattunk az utolsó shan herceg palotájához. Bemenni nem lehet, mióta az unokaöccsét, aki régebben megmutogatta a külföldieknek, letartóztatták. Hát igen, nem egyszerű myanmarinak lenni, de ha az ember egy kormányellenes, ráadásul fegyverrel is ellenálló shan kisebbség tagja, akkor még kevésbé habostorta az élet. Szóval csak a kaputól nézhettünk be.
A szomszédos kolostor viszont nyitva volt, így oda bementünk. Az udvar tele volt viháncoló novíciusokkal, akik természetesen lelkesen bye-bye-oztak. Azt hiszem, ezt a szót könnyebb megjegyezni, mint a hellót, így sokan – főleg a gyerekek – üdvözlésre is használják. Elsőre kicsit furcsa, hogy belépve egy helyre közlik, hogy viszlát, de nyilván nem arra céloznak, hogy lehet hazamenni, mert közben mosolyognak és integetnek.
Az egyik szerzetessel kicsit elbeszélgettünk, de sajnos az élet nagy dolgainak megvitatása elmaradt, mert bár angoltanárnak készül, még jelentős fejlődésen kell keresztülmennie ahhoz, hogy komoly beszélgetést le lehessen vele folytatni ezen a nyelven.
Ebédre egy meglehetősen pocsék nudlilevest sikerült beszereznünk, ami tényleg csak arra volt elég, hogy a piacon körülnézzünk. Ha már ott jártunk, vettünk új fogkeféket, aztán továbbálltunk, hogy együnk egy második ebédet is.
Ez egész jól sikerült. Mutogatással rendeltünk valami marhapörköltszerűséget, illetve halat, de a rizsen kívül kaptunk hozzá még vagy ötféle köretet. Melléküldtünk egy-egy üveg sört, meg egy kis kávét, és mindjárt szebben sütött a nap.
Ezután benéztünk még egy pagodába, de nem volt túl érdekes. A délutánt sziesztázással töltöttük.

 

Címkék: myanmar hsipaw

50953 km, Hsipaw

2010.02.05. 10:00 | Ahmet | 1 komment

Bár többször is megállapítottuk, hogy gyalog is elmehetnénk a busz indulási helyére, végül mégis a taxi mellett döntöttünk. Szokásos módon, a lustasággal tudnám indokolni. Egyrészt így nem kellett gyalogolni, meg egy kicsit tovább lehetett aludni.

A szálloda előtt mindig lebzsel egy csomó taxis, meg trishaw-tulaj, szóval attól nem kellett tartani, hogy nem lesz, ami elvisz. A jegyünk hátuljára ugyan rá volt írva, hogy hova kell menni, de azért én csak kirángattam a recepcióst, hogy mondja meg a sofőrnek, mert még mindig nem bízok a taxisofőrökben.
A recepciós rögtön javasolta, hogy menjünk együtt a másik két emberrel, aki szintén oda tart, de végül nem vártuk meg őket, mert még reggelizgettek. Egyébként nem tudom, hogyan fértünk volna el abban a kis játékautóban. A plató gyakorlatilag tele lett kettőnkkel, meg a cuccainkkal. Mikor ők is befutottak, kiderült, hogy amúgy is hárman voltak, szóval teljesen mindegy lett volna.
Az indulási helyen nem a busz várt, hanem egy teherautó, hogy a buszhoz kivigyen. Indulásig még volt időnk bőven beszélgetni. Ketten közülük – egy angol pár – már három éve utaznak. Nem mindenki kapkodja el úgy a dolgokat, ahogy mi. Ráadásul egyszer már eljátszották ezt, bár akkor csak két évet húztak le Dél-Amerikában.
Rutinosan pulóverben szálltunk fel a buszra, mert ha van légkondi, akkor használják is és elzárni nem lehet. Ráadásul már alapból sem volt forróság. Úgy tűnik, már elég északra vagyunk ahhoz, hogy reggelente dermesztő hideg legyen, ráadásul éppen a hegyekbe tartunk.
Az út egész érdekes volt. Helyenként elágazott, volt egy út a személyautóknak, egy meg a teherautóknak. Az utóbbi kissé szélesebb kanyarokkal, és finomabb emelkedéssel bírt. Valószínűleg úgy alakult ki a dolog, hogy a régi út egyes szakaszait járhatóbbakkal kerülték meg, de megtartották a régit is. Hülyeségnek tűnik, de egész hasznos. Például nem ragadnak be autók az araszoló kamionok mögé, hogy ott aztán a sofőr agyvérzést kapjon. Myanmarban egyébként is komplikáltabb művelet az előzés, mint a világ bármely táján. Az ok egyszerű, jobbra hajts van, de az autók kilencvenöt százaléka jobb kormányos. Nyilván a leharcolt roncsokat tudják csak megvenni mondjuk Thaiföldről. Aki vezet, az gondolom azonnal átérzi milyen lehet úgy megnézni, hogy szabad-e az út, hogy gyakorlatilag az egész autó a szembejövő sávban van.
Más előnye is akad ezeknek a kis kerülőutaknak. Például minket megállásra kényszerített az egyik kanyarban egy teherautó, aminek összetört a jobb oldali visszapillantója. A helyzetet elnézve, úgy tűnt, hogy ott töltjük a napot, mire jön egy daru és leemeli a teherautót a törött tükörről. A helyieket persze nem nagyon bántotta az eset, inkább megpróbáltak begyűjteni néhányat a szétgurult dinnyékből. Sofőrünk látva a helyzet reménytelenségét, azonnal elkezdett tolatni, a közben feltorlódott teherautósor mellett. Nagyon sokat nem kellett visszamenni, de így is életem leghosszabb tolatása volt ez. Bal oldalon pár centire az út széle, jobb oldalon a teherautók, a hátunk mögött meg a hajtűkanyarok voltak. Mindenesetre miután elértük az egyik rövidítést vagy kerülőt – fene tudja melyik volt – már mehettünk is.
Mivel a myanmariak nem nagyon utaznak, elég nehéz megtudni, hogy mi milyen messze van, vagy mennyi idő alatt lehet odaérni, ennek ellenére szintidőn belül teljesítettük a távot, és hat óra alatt Hsipaw-ba értünk.
Szállásunk talán a leggázosabb Pakisztán óta, de a közös zuhanyzóban van meleg víz, habár elég nehéz elérni, hogy kellemes hőmérséklete legyen a zuhanynak, mert vagy havat permetez, vagy 400 °C-os telített gőz tör elő belőle.
Összességében elviselhető, hiszen nincsenek bogarak a szobában. Amúgy is azt forszírozza az útikönyvünk, hogy mindenképpen magánszállásokon szálljunk meg, és figyeljünk oda, hogy mire költjük a pénzünket, ne támogassuk a kormányt.
Hát igen, bojkott van, meg embargó, meg diktatúra. A kérdés csak az, hogy minek mi a hatása. Az úgynevezett szakértők is ellentétes állásponton vannak. Az egyik csapat szerint a turistadollárok egy az egyben a kormány támogatják, a másik szerint meg azért ez nem teljesen így van, és a turizmus amúgy sem csak a dollárok elszórásából áll. Én az utóbbi csapattal értek egyet, ez abból is kiderülhet, hogy idejöttünk.
Azt hiszem, hogy egy diktatúra álma a teljes mértékben elszigetelt ország, ahova információ nem megy be és nem jön ki. A turizmus bojkottja ehhez járul csak hozzá. Egyrészt a myanmariak csak azt tudhatják, amit a kormány tudatni akar velük, másrészt mi is csak azt tudjuk az országról, amit a pletykákban hallani lehet. Viszont a hírekben nincsenek pletykák, így a Myanmar, vagy akár a Burma nevet említve a legtöbb ember üres tekintettel válaszol, és inkább elterelné a beszélgetés témáját. Ezenfelül ott a megkerülhetetlen tény, hogy a turizmus az ország GDP-jének elenyésző részét teszi ki, meg az is, hogy egy olyan rezsim, amelyik simán belelövet a tüntető szerzetesekbe, az nem fog szívbajoskodni, ha alternatív forrásokból kell beszereznie a betevő keményvalutát. És ha már bevételekről van szó, azt sem árt észben tartani, hogy az embargó nem terjed ki a földgázra, amiből vaskos bevételi vannak a kormánynak. És az is érdekes, hogy az embargóhoz azért nem csatlakozott mindenki. Szóval ha valaki teakfa kerti bútort vásárol Thaiföldről vagy Malajziából, akkor jó eséllyel myanmari faanyagon fog üldögélni, miközben megcsillan a napfény a gyűrűjébe ágyazott rubinon, amit egy myanmari kényszermunkás ásott ki. Igaz a drágakő-kereskedő az embargót tiszteletben tartva csak valahol Kínában vásárolta. De hát így ment ez mindig is, csapásokat adunk és csapásokat kapunk.

 

Címkék: myanmar hsipaw