Ázsia, a Himalája körül

Hív az út, menni kell! Ezért aztán el is indulunk kettecskén, busszal, vonattal, vagy ami éppen jön, hogy elmenjünk Pekingig, meg vissza, körbejárva azt a nagy ráncot, amit India gyűrt az Eurázsiai kőzetlemezre. Mellesleg teszünk egy kísérletet arra, hogy mindarról, ami közben történik, itt közvetítsünk.

Utolsó kommentek

  • mcs: @Ahmet: óver the earth? (2011.11.16. 18:43) Beígért végszó
  • Ahmet: Holdra raknád az óvert? De nem lenne over, csak Holdon lenne. (2011.11.16. 08:30) Beígért végszó
  • mcs: holdi óvert! (2011.11.14. 20:19) Beígért végszó
  • Ahmet: @encián: Dolgozgatunk. Azért remélem, hogy lassan tényleg dolgozni is fogunk, aztán lesz miből világot látni. 20 órás? Hmmm, szerintem több volt, de nehéz ezt kiszámolni, mert közben van néhány átsz... (2011.11.13. 10:39) Beígért végszó
  • encián: Ez igen!:-) Mo.-tól a legtávolabbi pontok egyike, legalább 20 órás repülőút. Dolgoztok vagy "világjártok"? üdv.: encián (2011.11.06. 14:50) Beígért végszó
  • Utolsó 20

Címkék

agra (2) ahmedabad (1) amritsar (2) attapeu (1) aurangabad (2) bahrain (1) bangkok (14) batrik (3) bengaluru (1) bikaner (2) bodrum (2) buon ma thuot (1) cat ba (1) champasak (1) chengdu (5) cheung ipauk (1) chiang mai (2) chiang rai (2) chitral (1) cuc phuong (2) dalat (1) dali (1) darjeeling (1) dege (1) delhi (6) doğubayazıt (2) don det (2) dunhuang (2) előkészület (5) emei shan (2) ernakulam (2) esfahan (3) fenghuang (1) fethiye (2) ganzi (1) gilgit (4) göreme (3) guilin (2) halong öböl (1) hampi (2) hanoi (4) hoi an (2) hongsa (2) hsipaw (3) huaihua (1) hua hin (1) hue (3) hyderabad (1) ihlara (1) india (73) irán (26) isztambul (4) jaipur (2) jaisalmer (2) jammu (1) jodhpur (2) kalaw (1) kaluts (1) kambodzsa (11) kanchanaburi (3) kangding (1) karachi (1) karimabad (3) kashgar (2) kerman (2) khajuraho (1) kína (68) kinpun (1) kolkata (2) kompong chhnang (1) kong lo (1) konya (2) kon tum (1) ko lipe (5) krabi (4) kratie (1) kunming (3) lahore (6) laosz (27) lijiang (2) lopburi (1) luang nam tha (2) luang prabang (3) madurai (1) mandalay (5) manigango (1) mastuj (1) mcleod ganj (2) mumbai (3) munnar (1) myanmar (27) mysore (1) nanchang (1) nha trang (2) ninh binh (3) nyaungshwe (4) nyaung u (4) olympos (1) orchha (2) pakisztán (23) pakse (2) pak chong (3) palolem (3) panaji (2) passu (1) peking (4) phimai (1) phnom penh (3) phonsavan (3) phouvan (1) pingyao (2) qazvin (2) rasht (2) rayen (2) rishikesh (2) saigon (2) sapa (2) sen monorom (2) sershu (1) shin gompa (1) shiraz (7) siem reap (4) sost (1) srinagar (2) sukhothai (2) suzhou (2) tabriz (3) tangkou (2) tashkurgan (2) thaiföld (40) thansan (1) tha khaek (2) tidei (1) törökország (17) toudeshk (2) trichy (3) turpan (2) udaipur (4) udomxai (1) úton (35) vang vieng (3) varanasi (2) vientiane (3) vietnám (30) xian (1) xiao likeng (1) xining (1) xinjie (2) yangon (4) yangshuo (5) yazd (2) yushu (4) zhongdian (2) Címkefelhő

HTML


35534 km, Hoi An

2009.10.17. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

A buszunk nyolcra jött értünk, hogy My Sonba vigyen. Vietnámban elég nehéz önállóan közlekedni. Ha látnivalókhoz akarunk eljutni, szinte biztos, hogy vagy nem lehet tömegközlekedéssel odajutni, vagy hatvanhét átszállással. Viszont mindenhova szerveznek kirándulásokat, amik szerencsére elég minimál szervezettségűek. Gyakorlatilag van egy idegenvezető, aki ha nagyon lelkes, akkor mond három mondatot, az is csak úgy jön össze, hogy az egyiket elismétli, meg van egy busz, ami odavisz és visszahoz. Az árak általában nagyon jók, de nem ez az, ami miatt sokan veszik igénybe a szolgáltatást, hanem azért, mert tényleg nincs más. Esetleg lehet bérelt motorral menni, de azért hetven-nyolcvan kilométert robogóval megtenni az itteni forgalomban nem egy leányálom és még drágábban is jön ki.

Szóval ezért kötöttünk ki megint egy ilyen buszon. Most túl sokat nem keringőztünk utasokat gyűjtve, kicsi ahhoz a város, meg a legtöbb szálloda is egy kupacban van.
Az út eltartott vagy egy óráig, megérkezés után pedig kaptunk lehetőséget vásárlásra, de legalább nem húzták nagyon az időt. Kis séta után a bejárathoz értünk, ahonnan a jegyek ellenőrzése után még mikrobusszal vittek a romok közelébe, amik onnan már csak tíz perc sétára voltak. Nem tudom, hogyan lehetett volna még bonyolultabbá tenni a rendszert, de esetleg ha valaki tárgyalna a kínai céggel akik az ujjlenyomat-leolvasókat és chipkártyákat szállították Xiao Likengbe, biztos lenne pár jó ötletük.
Végre odaértünk a romokhoz. Sajnos nem túl sok maradt belőlük, mert az évszázadok során minden háború egy kicsit lerombolt belőlük. Legutóbb az amerikaiak bombázták szét a környéket, de hát ismerjük őket. Általában fossá bombázzák a dolgokat, hogy megmenthessék őket.
A megmaradt romok nagyon jól néznek ki. A téglából épült szentélyek pont annyira vannak egyben, hogy látni lehessen mik is voltak, és pont annyira omlatagok, hogy érezhető legyen a koruk. Természetesen minden repedésben moha nő, vagy éppen valami nagyobb gaz. A téglák egyébként habarcs nélkül kerültek egymásra, a ragasztóanyag a feltételezések szerint valami növényi olajból készült. Amikor aztán megkötött, akkor faragásokkal kidíszítették. A szentélyeket egyébként a champák építették, és bennük az Indiából ismert lingákat helyezték el. Igen, a kőfaszokat. A különböző mértékben absztrakt példányok bármelyikét lehetne mutogatni fő műsoridőben. Legfeljebb az operatőrnek oda kellene figyelnie a megfelelő kameraállásra.
A romok közt persze elhagytuk a csoportunkat, vagyis inkább a társaság feloszlatta magát. Az úgynevezett idegenvezető persze számított erre, megbeszélt időpontban kellett a kijárathoz menni. Mire a romokat végignéztük, gyakorlatilag már mehettünk is. Mikrobusz helyett egy Willis jeep fuvarozott vissza minket. Alighanem háborús relikvia, ami még nem rohadt teljesen el, pedig adott volt az idő és a klíma is.
A társaság néhány tagja már ott üldögélt, a többi tagját meg nem ismertük meg.
A városba érve rögtön az ebédre gondoltunk, mint két ösztönlény, meg arra, hogy utána buszjegyet veszünk. Nem vettünk, mert a buszállomásként használt objektum íróasztal mögött ülő embere azt mondta, hogy jegyirodában lehet csak. Magyarán a szállodánkban foglalhatunk helyet egy turistabuszra, ami majd megint köröz velünk egy darabig, viszont házhoz jön.
Délután a városban kószáltunk. Sokkal nem volt jobb a helyzet. Már minden utcán végig lehetett menni száraz lábbal, de nem ártott odafigyelni, hogy hova lép az ember. Tulajdonképpen a boltok kínálatát nézegettük és írtuk a képzeletbeli listát, hogy miket kéne venni. Ingeket, nadrágokat, meg hasonló dolgokat, amik az út során lefoszlottak rólunk, vagy éppen azt teszik pillanatnyilag is. A konkrét vásárlást azonban holnapra halasztottuk, kell ugyanis program minden napra. Meg aztán mocskosak is voltunk ahhoz, hogy ruhákat próbáljunk.

 

Címkék: vietnám hoi an

35443 km, Hoi An

2009.10.16. 10:00 | Ahmet | 4 komment

Reggel vekkerre keltünk, mert a busz fél kilencre jött értünk és még össze kellett pakolni.

Persze az összepakolás nem tartott sokáig, de mikor előző nap végignéztünk a szobán az volt az érzésünk, hogy egy ideig elbíbelődünk majd vele. Végül jóval korábban lent voltunk, a busz meg természetesen késett.
Felszállásnál azonnal egyértelmű volt, hogy egy hosszú körözés vár még ránk, mire megtelik. Így is lett, pár kört megtettünk, és leparkoltunk. Mutatta a sofőr, hogy kávézni mennek. Remek! Mi meg vártunk a buszban, mert azt gondoltuk, hogy öt perc és indulunk tovább. Nem indultunk, nyugodtan kereshettünk volna valami reggelit, ha nem kamuznak. Persze ahogy leszálltam, indultunk. Legalábbis egy rövid ideig úgy gondoltuk, hogy indulunk, de csak a környéken köröztünk tetű tempóban, mert ahol állt a busz, ott útban volt. Közben szépen esett az eső, az egész rettenetesen idegesítő volt. Végre aztán megérkezett az éjszakai busz, amire vártunk, átszállt róla néhány utas, és végre tényleg elindulhattunk volna, ha kínai utastársaink nem mászkáltak volna el. Egyébként egész úton ezt csinálták. Ha kinyílt a buszajtó, akkor szétszéledtek, mint a birkák.
Fél kilenc helyett végül fél tizenegykor irányba álltunk és felvettük az utazósebességet, ami Vietnámban soha nem több ötvennél. A motorok miatt, gondolhatnánk, csak azt nem tudom, hogy a vasúti síneken kik motoroznak, mert az sem gyorsabb.
Az út így sem annyira hosszú, négy óra alatt Hoi Anba ér a busz. A táj közben kicsit megviselt volt mindkét oldalon. A tájfun itt nagyobb erővel csapott le, ennek megfelelően félbetört fa is több volt. Helyenként teljes fiatal fasorok voltak szépen párhuzamosra fésülve, a reklámtáblák is mind feküdtek. Érdekes módon a házak teteje általában épségben volt. Az persze mindenhol látható, hogy készültek a viharra, mert az összes hullámbádogtetőn homokzsákok voltak, de a cseréptetők csak úgy simán túlélték. Az út nagy részét átaludtam. Egy alagút közepe táján ébredtem, kinéztem, aludtam tovább, mikor megint felébredtem, megint alagutat láttam. Kérdeztem G-t, hogy ez már egy másik, vagy még mindig az? Még mindig az volt. Szép nagy hegyet fúrtak át. Szerencsére volt akkora a hegy, hogy a másik oldalán már ne essen az eső.
Mire Hoi Anba értünk már sütött a nap. A buszunk persze valami teljesen világvége helyen rakott ki minket, ahonnan aztán gyalogolhattunk.
A kiszemelt szállodára G azt mondta, hogy el nem gyalogol odáig ilyen melegben, úgyhogy egy közelebbibe mentünk, de az meg túl drága volt. Nagy keservesen megkerestünk egy harmadikat, abban viszont nem volt szoba, úgyhogy visszamentünk a drágához. Megnéztük a szobát, és egyből még drágábbnak tűnt. Ekkor már annyit gyalogoltunk, mintha a távolabbihoz mentünk volna. És akkor végül mégiscsak arra vettük az irányt. Valahogy odaértünk, de pofátlanul magas árat mondtak, ami furcsa, mert az egész utca csak szállodákból állt. Rögtön két házzal arrébb kaptunk harmad áron. Van hűtő, tévé angol nyelvű csatornákkal, lehet választani ventillátor vagy légkondi közül, és természetesen van fürdőszoba is, szóval az az apróság, hogy nincs ablak, igazán jelentéktelen.
Délután háromkor elindultunk végre reggelizni.
A városban körülnézve láttuk, hogy itt még erősen a romeltakarítás fázisban vannak. Elnézve a helyzetet egy kicsit azért többet is kaptak a jóból, mint Hue. Az utcák némelyikét még vastagon borította az iszap és a hordalék, máshol már kupacokba voltak húzva a letört ágak, meg a szemét, amit a folyó olyan szépen kikotort onnan, ahova az emberek elsuvasztották. A falakon ugyan túl élesen sehol nem látszott, hogy meddig állt a víz, de azért könnyen meg lehetett állapítani, hogy a folyóparton a járda szintje felett kb. három méterrel hullámzott még a folyó két nappal korábban. Természetesen a város nem egy hegyoldalban épült, hanem egy tök lapos placcra, úgyhogy a folyóparti három méter az a város szélén még legalább kettő volt.
A délután fennmaradó részét cipővadászattal töltöttük, ugyanis G kínai hamis Crocs papucsának a talpán már akkora volt a lyuk, hogy feltétlen szükségessé vált egy új beszerzése. Úgy tűnik, nem bírta a napi 8-10 km gyaloglást. Természetesen ilyet csak egy helyen lehetett kapni, az is már a hamisítvány hamisítványának másolata volt. Ettől függetlenül jó lett volna, csak hát a méret nem stimmelt: volt 36-os, meg 40-es. Ráadásul akárhol kérdeztük, vagy az volt a válasz, hogy van, menjünk velük, és elcipeltek ahhoz az egy bolthoz, vagy a klasszikus indokínai „same same but different” kifejezéssel ajánlottak helyette mondjuk egy magas sarkú bőrszandált. Szóval feladtuk, és vettünk egy klasszikus vietnámi strandpapucsot.

 

Címkék: vietnám hoi an