Ázsia, a Himalája körül

Hív az út, menni kell! Ezért aztán el is indulunk kettecskén, busszal, vonattal, vagy ami éppen jön, hogy elmenjünk Pekingig, meg vissza, körbejárva azt a nagy ráncot, amit India gyűrt az Eurázsiai kőzetlemezre. Mellesleg teszünk egy kísérletet arra, hogy mindarról, ami közben történik, itt közvetítsünk.

Utolsó kommentek

  • mcs: @Ahmet: óver the earth? (2011.11.16. 18:43) Beígért végszó
  • Ahmet: Holdra raknád az óvert? De nem lenne over, csak Holdon lenne. (2011.11.16. 08:30) Beígért végszó
  • mcs: holdi óvert! (2011.11.14. 20:19) Beígért végszó
  • Ahmet: @encián: Dolgozgatunk. Azért remélem, hogy lassan tényleg dolgozni is fogunk, aztán lesz miből világot látni. 20 órás? Hmmm, szerintem több volt, de nehéz ezt kiszámolni, mert közben van néhány átsz... (2011.11.13. 10:39) Beígért végszó
  • encián: Ez igen!:-) Mo.-tól a legtávolabbi pontok egyike, legalább 20 órás repülőút. Dolgoztok vagy "világjártok"? üdv.: encián (2011.11.06. 14:50) Beígért végszó
  • Utolsó 20

Címkék

agra (2) ahmedabad (1) amritsar (2) attapeu (1) aurangabad (2) bahrain (1) bangkok (14) batrik (3) bengaluru (1) bikaner (2) bodrum (2) buon ma thuot (1) cat ba (1) champasak (1) chengdu (5) cheung ipauk (1) chiang mai (2) chiang rai (2) chitral (1) cuc phuong (2) dalat (1) dali (1) darjeeling (1) dege (1) delhi (6) doğubayazıt (2) don det (2) dunhuang (2) előkészület (5) emei shan (2) ernakulam (2) esfahan (3) fenghuang (1) fethiye (2) ganzi (1) gilgit (4) göreme (3) guilin (2) halong öböl (1) hampi (2) hanoi (4) hoi an (2) hongsa (2) hsipaw (3) huaihua (1) hua hin (1) hue (3) hyderabad (1) ihlara (1) india (73) irán (26) isztambul (4) jaipur (2) jaisalmer (2) jammu (1) jodhpur (2) kalaw (1) kaluts (1) kambodzsa (11) kanchanaburi (3) kangding (1) karachi (1) karimabad (3) kashgar (2) kerman (2) khajuraho (1) kína (68) kinpun (1) kolkata (2) kompong chhnang (1) kong lo (1) konya (2) kon tum (1) ko lipe (5) krabi (4) kratie (1) kunming (3) lahore (6) laosz (27) lijiang (2) lopburi (1) luang nam tha (2) luang prabang (3) madurai (1) mandalay (5) manigango (1) mastuj (1) mcleod ganj (2) mumbai (3) munnar (1) myanmar (27) mysore (1) nanchang (1) nha trang (2) ninh binh (3) nyaungshwe (4) nyaung u (4) olympos (1) orchha (2) pakisztán (23) pakse (2) pak chong (3) palolem (3) panaji (2) passu (1) peking (4) phimai (1) phnom penh (3) phonsavan (3) phouvan (1) pingyao (2) qazvin (2) rasht (2) rayen (2) rishikesh (2) saigon (2) sapa (2) sen monorom (2) sershu (1) shin gompa (1) shiraz (7) siem reap (4) sost (1) srinagar (2) sukhothai (2) suzhou (2) tabriz (3) tangkou (2) tashkurgan (2) thaiföld (40) thansan (1) tha khaek (2) tidei (1) törökország (17) toudeshk (2) trichy (3) turpan (2) udaipur (4) udomxai (1) úton (35) vang vieng (3) varanasi (2) vientiane (3) vietnám (30) xian (1) xiao likeng (1) xining (1) xinjie (2) yangon (4) yangshuo (5) yazd (2) yushu (4) zhongdian (2) Címkefelhő

HTML


34371 km, Hanoi

2009.10.06. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Eredeti terveinkkel ellentétben nem maradtunk tovább a Cat Ba szigeten. Ez a jó abban, ha nem valami Jólrá Toursszal utazik az ember, bármikor fel lehet rúgni a programot. Szóval reggel hajóra szálltunk mi is, és a tenger habjai helyett tök sima vízen visszapöfögtünk Halong Citybe, ahol kikötöttünk a többi ezer tökugyanolyan dzsunka között, majd ebédeltünk. Csak annyit mondok, hogy volt tintahal.

Ebéd után busszal indultunk vissza Hanoiba, nem volt egy tevékeny nap. Mivel az utóbbi két napban a szállodai-, illetve szállítókapacitás maximális kihasználása miatt reggel hétkor kiugrasztottak az ágyból, és kipakoltattak a kabinból, illetve a szállodai szobából, hogy lehessen takarítani, és jöhessen a következő csapat tizenegykor, hazafelé a buszon mindenkinek lebillent a feje.
A Hanoiba érkezést a busz erős lassulása jelezte. Érdekes, hogy ha nem számítjuk a motorosokat, akkor Vietnámban alig van forgalom. Ami van, az is taxi, busz, teherautó. Ha viszont számítjuk a motorosokat, - mint ahogy kénytelenek vagyunk – akkor borzasztó nagy a forgalom. És teljesen agyatlan az egész. Mintha majmok motoroznának. Senki nem néz semerre, vagy éppen nagyon néz, de csak egy irányba, mondjuk csak balra, és telefonál. Ezek még a jobb esetek, mert amikor úgy motorozik valaki, hogy a hóna alatt, mint egy középkori lovag, egy kétméteres feszítővasat visz, az tényleg életveszélyes. De motoron mindent el lehet szállítani. Láttunk olyat, amin 120 liter vizet vittek, esetleg két utas között fejjel lefelé egy biciklit, hasonlóképpen egy tábla üveget. Az utóbbi volt talán a legmerészebb.
Végül beértünk a városba, ahol kiraktak azon a sarkon, amin három nappal korábban felvettek. Célba vettük a szállodánkat, de csak egy másik, állítólag sokkal jobb épületben volt hely, amit kivételesen megkaptunk a korábbi áron.
A recepcióslány elkísért a másik helyre, amit magunktól biztos nem találtunk volna meg. Egy kis ajtón kellett bemenni, végig egy hosszú, és nagyon keskeny folyosón, amin egy gyerek játszott, el valakinek a mindig nyitott lakásajtaja előtt, aztán balra már ott is volt a szálloda. Mikor a lány leakasztotta a kulcsot, mintha egy ötös számot láttam volna felvillanni, de reméltem, hogy nem kell az ötödikre mászni. De kellett, a legfelső szoba volt a miénk, mivel emeletenként csak egy volt.
Valamiért a vietnámiak imádják a keskeny, magas házakat. A falvakban is csupa ilyet látni. Az épület szélessége legfeljebb négy méter, de van rajta három emelet, nyilván emeletenként egy szoba. Hogy ez miért jó, arra sose fogok rájönni, ennyire nem lehet drága a telek.
A szobánk annyival volt jobb a réginél, hogy nagyobb volt. Na jó, itt működött a világítás a fürdőszobában, és a wc-tartályt sem kellett állandóan piszkálni, hogy ne folyjon. De ezek nyilvánvalóan mellékes dolgok, nem számítanak bele a szoba jóságába. Valami rejtélyes oknál fogva azonban itt a szoba elejéből választottak le egy darabot fürdőszobának, így természetes fény nem volt sok, az egy szem ablakból pedig a bádogtetőre lehetett kilátni. Nem mintha elégedetlenek lettünk volna, csak nem találtunk a nagy különbséget, ami miatt ez a hely több pénzt megért volna.
Ha már újra Hanoiban voltunk, elmentünk a sültkrumplis néninkhez, aki megismert és lelkesen mutogatta, hogy két adag. Meg is kaptuk a két adag húst, meg egy adag krumplit. Kértem még egyet. Nem megy ez neki.
A délutánt szobai rekreációs tevékenységgel töltöttük, az estére eltervezett sörivás meg természetesen elmaradt, mert mire rávettük volna magunkat, hogy elinduljunk, elaludtunk.

 

Címkék: vietnám hanoi

33959 km, Hanoi

2009.10.03. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Tegnap befizettünk egy egynapos túrára a Parfüm pagodához. Nagyon nem szeretjük az ilyesmit, de ezt a helyet egyénileg nagyon macerás megközelíteni, még az útikönyv is a túrát javasolja. Reggel kaptunk egy igen könnyű kis reggelit a szállodában, amihez szerencsére kávé is járt, így volt valami üzemanyag. Erre nagy szükségünk volt a melegtől átforgolódott éjszaka után. Nyolckor meg is érkezett a kísérőnk, és elvitt egy utcasarokra, ahol együtt megvártuk a kisbuszt. Még csak ketten ültek benne, ebből azonnal lehetett tudni, hogy jó sokat fogunk még körözni, mielőtt elhagynánk a várost. Így is lett, kerek egy óráig forgolódtunk a busszal az óvárosban, a különböző szállodák között, amelyeknél egy vagy maximum két utast vettünk fel. Természetesen csak akkor indultunk el végre a megfelelő irányba, amikor a buszt teljesen megtelt. Innentől még vagy két óra volt az út. Útközben láttuk, ahogy sok helyen a rizst az útra terítik száradni, a szalma meg vagy az út szélén, vagy rajta hever. Lehet, hogy ez valami költségtakarékos cséplés, bár cséplőgép is dolgozott egynéhány az út szélén. Ha úgy jött ki a lépés, akkor a szalmát az elhaladó autókra szórták.

A buszunk leparkolt az erre kijelölt helyen, ahol próbálták szorgalmazni, hogy mindenki vegyen kalapot meg esernyőt a meleg ellen, gondolom, jutalékot kapnak. Nem jártak túl nagy sikerrel, a legtöbb utasnál már egyébként is volt kalap, az esernyőre sem startolt rá senki. Ezután négyesével bádogcsónakokba ültünk, mivel a Pagoda csak vízi úton, egy óra evezéssel közelíthető meg. A csónakokban kizárólag olyan nők vihetik a látogatókat a tetthelyre, akik a háborúban elvesztették a férjüket, apjukat, esetleg fiukat. Mivel többen vannak, mint ahány csónak, minden év elején kisorsolják, hogy abban az évben kik evezhetnek. Nem mondom, nem egy egyszerű munka a közel negyven fokos melegben!
Errefelé is olyan karszthegyek vannak, mint Yangshuo környékén, úgyhogy nagyon kellemes volt a csónakban üldögélni és nézelődni.
Megérkezéskor a csónakos nénik szépen kifeküdtek pihenni az erre a célra kialakított sátorban, mi meg egy közepesen igénytelen, pilleszékes helyen kaptunk egy ebédet. Négy-ötféle kajából lehetett csipegetni, de nem hiszem, hogy bárki is jóllakott volna.
Ezután elindultunk felfelé a Pagodához. A gyíkabbja felvonóval ment fel, mi maradtunk a gyaloglásnál. Rögtön megnéztünk még lent egy templomot, ahol folyt az imádkozás. A kísérőnk itt angol nyelvű idegenvezetést próbált tartani, amiből egy szót sem sikerült megértenünk. Már korábban a buszon is nagyon kellett fülelnünk, hogy legalább kulcsszavakat elkapjunk. A legidegesítőbb az, hogy közben a srác minden bizonnyal meg van győződve róla, hogy jól beszél angolul, mert senki sem veszi a fáradtságot, hogy utólag reklamáljon, már csak azért sem, mert szerintem az utasok 99%-ának fogalma sem volt, hogy mi a cég neve. Az út szép meredek volt felfelé, a hőmérséklet kellemes 37-38 °C körül mozgott, a páratartalom is magas volt, mint a hegyek. Útközben 50 méterenként volt egy árus, aki vizet vagy egyéb üdítőt akart eladni nekünk. Mire felértünk, úgy néztünk ki, mint aki tényleg 50 méterenként vásárolt egy liter vizet és végigöntötte magán. Még a szakállamból is csöpögött a víz. Ez annak is köszönhető, hogy a buszon rendesen le volt tekerve a légkondi. Néhány óra után megszokja az ember szervezete, hogy csak normális meleg van, nem forróság, így aztán kiszállás után mindenkiről ömleni kezd a víz. Szállodai szobáknál is ez van. Nagyon kellemes bemenni a szobába, de egy légkondis éjszaka után egész nap úgy izzad az ember, mintha a teste egy vízzel töltött vászonzsák lenne.
Maga a Pagoda igazából a hagyományos értelemben nem is pagoda, Vietnámban ugyanis azt hívják pagodának, ahova imádkozni járnak, és azt templomnak, amit valaki tiszteletére emeltek. Ez állítólag Vietnám legjelentősebb buddhista szenthelye, egy cseppkőbarlangban van a hegy tetején.
A barlangban kellemes hűvös volt, legalábbis a kinti klímához képest, ami szépen gőzölgő turistákat eredményezett. Kísérőnk hagyta, hogy akár 5-10 percet is eltöltsünk bent, mielőtt visszaindultunk volna, a csoportban volt ugyanis egy páros, akiknek időben vissza kellett érnie Hanoiba, hogy elérjenek egy másik buszt. Ha valakinek sietős! Egyébként isteni lehet csumára átizzadtan éjszakai buszra szállni.
Lefelé menet egy spanyol páros felajánlotta nekünk, hogy menjünk felvonóval, mivel ők retúrjegyet vettek, de lefelé mégis inkább sétálni lenne kedvük. Elfogadtuk az ajánlatot, úgysem utaztunk még errefelé felvonóval, és mondták, hogy gyönyörű a táj felülről is. A felvonót éppen akkor állították le, amikor felértünk, de mondták, hogy húsz perc és újraindul. Gondoltuk, annyit várhatunk, úgyis legalább harminc perc az út lefelé gyalog, nem kell a többieknek ránk várnia. Húsz perc elteltével azonban gyanúsan semmi nem történt. Megkérdeztük újra, ismét azt mondták, hogy húsz percet. Valószínűleg a „Mi lett a tegnapi Fradi meccs vége?” kérdésre is az lett volna a válasz, hogy „Húsz perc”.
Nem tudtuk, hogy ezek után érdemes-e várni, vagy elinduljunk gyalog. Végül úgy döntöttünk, várunk, mert most már mindegy. Valahogy keservesen eltelt az újabb húsz perc is, végül kiderült, hogy egy csapat indiaira vártunk. Az út a felvonóval tényleg nagyon látványos volt, bár nem tartott tovább tíz percnél. Lent a kísérőnk már a körmét rágva várt minket, futólépésben mentünk a csoport többi része után. A spanyolok, akiktől a jegyet kaptuk, nem győztek bocsánatot kérni, bár nyilván nem rajtuk múlt. Azonnal előkerült az evezős nénink is, és már indultunk is visszafelé. A hőmérséklet már egy kicsit elviselhetőbb, a táj továbbra is gyönyörű volt. Igazából a túrának ez volt a legjobb része.
Az evezős néni még kiszállás előtt gyorsan emlékeztetett rá, hogy ne felejtsük el a borravalót, és ezt erősen nyomatékosította kiszállás után is. Adtunk neki, mert megdolgozott a pénzéért.
Visszafelé természetesen egy dugóba is belefutottunk, már biztosak voltunk benne, hogy utastársaink miattunk lekésik az esti buszukat, de csodával határos módon időre visszaértünk Hanoiba. Itt kitettek minket az óvárosban, és sajnos a kísérő nem kapott borravalót. Legalábbis tőlünk biztos nem, különös tekintettel arra, hogy irgalmatlan szar poénokat sütött el, és mikor senki nem értékelte, akkor megmagyarázta őket.
Én nem tudtam hirtelen, hogy hol vagyunk, de G felismerte a helyet: a jó nős saroknál kellett jobbra fordulni, aztán a donutossal szemben balra, és már otthon is voltunk. Még beugrottunk a tegnapi helyre sült krumplit meg húst enni. Úgy tűnik, a néni este otthon elalvás előtt elgondolkodott rajta, hogy mi a fenét akarhattunk tegnap, mert most jobban ment neki a dolog. Sikerült egyből két adagot szereznünk a húsból, csak a krumpliért kellett megint harcolni egy kicsit. Két sört is volt a hűtőben a számunkra, ami mindenképpen megér egy kisötöst.

 

Címkék: vietnám hanoi

33814 km, Hanoi

2009.10.02. 10:00 | Ahmet | 9 komment

Reggel az első dolgunk volt elvonulni Ho apóhoz, de kiderült, hogy házon kívül van, konkrétan Moszkvában, úgy látszik nincs szerencsénk vele. Felajánlották, hogy esetleg megnézhetnénk a Ho Chi Minh Múzeumot, de azért annyira nem érdekelt minket. Helyette elmentünk a Nyugati tóhoz, ami egyébként északon van. Maga a tó nem túl érdekes, de a partján álló Quan Thanh templom nagyon jó volt, annak ellenére, hogy az útikönyv éppen hogy csak megemlíti, talán azért, mert kicsi. Jó volt látni, hogy itt vannak hívők. Nem tudom miért, de elsőre lehet tudni, hogy aki az oltár előtt hajlong, az hívő, vagy csak azért gyújtott füstölőt, mert az ártani nem árt. Ez különösen a kínai templomok után volt szembetűnő. Nem kevesen rakosgatták az ajándékokat az oltárra, gyümölcs, pénz, vagy éppen ananászos keksz formájában. Közben az egész templomot éppen felújították, de ez senkit nem zavart. Az egész fölé raktak egy ideiglenes tetőszerkezetet, és lekapták a cserepeket, meg a falakat is javítgatták. Alatta meg folyt az élet tovább. És nemcsak a hívők szorgoskodtak, az udvaron éppen valamilyen harcművészeti edzés folyt, találán wushu, a fene se tudja. A mester és négy-öt tanítvány volt ott, akik láthatóan nem voltak kezdők, viszont még mindig lelkesek és elszántak voltak. Jó volt nézni őket egy kicsit. Ahogy felénk pillantgattak, úgy tűnt, hogy ők sem bánták, hogy nézzük az edzést, inkább belevittek néhány látványosabb mozdulatot.
Innen visszasétáltunk a belvárosba a Ngoc Son templomhoz, ami a Hoan Kiem tó közepén áll. A tó arról híres, hogy itt vette vissza az aranyteknős Le Thai To király szent kardját, amivel kiűzte a kínaiakat az országból. Mit mondjak, talán csak egy kicsit nyelvtörőbbek a nevek, mint Kínában voltak. A tóban azóta is látnak néha teknősöket, nem is kicsiket. Úgy tartják, hogy aki meglát egyet, azt nagy szerencse fogja érni. A legutóbb látott példány 250 kilós volt és két méteres. Ezt pontosan lehet tudni, mert döglött volt. Gyorsan ki is tömték, és kiállították a templomban. Egyesek szerint csak valami humorista brigád hoz néha egy-egy példányt a tóba, hogy aztán ámuljon a nép. Számomra hihető ez a verzió, mert nehezen tudom elképzelni, hogy egy ilyen Városligeti tó méretű (bár gondolom azért mélyebb) vízben óriási teknősök élnek.
Kicsit sétálgattunk az óvárosban, de győzött az éhség, és elmentünk a szállásunk utcájában lévő teljesen egyforma kifőzdék egyikébe. Egyforma nénik ülnek egyformán koszos kis helyiségek előtt, amiben egyforma kis műanyag hokedlik vannak, és mindegyikben ugyanazt lehet kapni: sült krumplit, meg sült valamit, ami hús, kicsit a virslihez hasonló. A mai nénivel párhuzamos univerzumban léteztünk. Én két adagot kértem, ő meg nem értette, hogy mi kettő. Mutogatta, hogy 20.000 đ, én meg bólogattam, hogy OK, akkor adjon kettőt. Majd kaptunk egyet. Sikerült végül kibogoznunk, hogy a mértékrendszerünk jelentősen különbözik. Míg mi a kaját porciókban számoljuk, ő pénzben. Így aztán mikor rábólintottam, hogy húszezer, akkor annyiért adott, és a két ujjamat figyelmen kívül hagyta, mint értelmezhetetlen karaktersort. Éhen azért nem maradtunk, bár jó lenne elmagyarázni neki valahogy ezt a felfedezésemet, mert most biztos abban a tudatban él, hogy a külföldiek teljesen hibbantak.
Gyorsan tartottunk egy sziesztát is, mert meleg volt, a szobánkban meg hideg sör várt, és ennek elég nehéz ellenállni. A következő programunk a vízi bábszínház előadása volt. Hogy miért kezdtek vízben bábozni, az számomra rejtély. Állítólag az árvíz miatt kezdték el, de ez elég hülyeségnek tűnik. Az előadás érdekes volt, el tudom képzelni, hogy milyen népszerű lehetett az ilyesmi a falvakban, mikor még nem volt se tévé, se mozi. Nem egy történetet jelenített meg, hanem kis jelenetek sora volt, melyek hétköznapi eseményekről vagy mitikus lényekről szóltak, meg aztán volt egy kis történelmi jelenet is, az arany teknőssel meg szent karddal. Vacsorázni az előre kiszemelt helyre mentünk. A sarki bolt nappal kalapokat és sisakokat árul robogókhoz, este átalakul étteremmé. Ha jön vendég, gyorsan előkapnak még egy asztalt, széket, és máris van hely. A rendelést a pultnál veszik fel, ahol ki lehet válogatni, hogy a nyársra húzott dolgokból mit és mennyit kér az ember. Gyakorlatilag minden van a békától a rákig. Aki robogóval érkezik, csak megáll a sarkon és elegánsan leszáll, egy srác már tolja is a parkolóhelyre a verdát (az utca másik felén lévő járdára..). A placc szélén hárman sütik a rendelést, ketten hordják ki, és egy külön ember felelős az italokért. Mindezt vezényli egy összevont szemöldökű asszonyság, akit nem nagyon szeretnék főnökömnek. A kaja egyébként kitűnő volt és a kis műanyag hokedlik és asztalok, valamint a járdán való elhelyezkedés ellenére a hangulat is. Vacsora után valami stílusban hasonló helyet kerestünk egy sör legurítására.
Erre kitűnően alkalmas egy bia hoi, ahol saját főzésű biát lehet inni. Eddig ez az egyetlen szó, amit megtanultam, talán a (bier-bia) nem véletlen hasonlóság miatt. A berendezés itt is hasonló volt. A járdára kipakolt asztaloknál lehetett inni és enni. Mi maradtunk csak a sörnél, ami egész jó volt, bár mikor hozták a színe alapján erős kétségeim voltak. A hely luxusfelszereltségű volt, nemcsak ventillátorokkal csapták nekünk a szelet, de finom vízpermetet is szórtak a vendégek fejére. Sok hatását nem éreztem, de biztos van, mert a klíma elviselésének megkönnyítésében mindig a helyiek tippjei a tutik. Mondjuk a hideg sör hatása sokkal szignifikánsabb. Szerintem.

 

Címkék: vietnám hanoi

33808 km, Hanoi

2009.10.01. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

A vonat ugyan kényelmes volt, de a vietnámi nyomtáv keskenyebb, ezért jobban kóvályog rajta szerelvény, mint a normál nyomtávon. Persze nemcsak az 1000 mm-es keskeny létezik az országban, hanem van szabvány 1435 mm-es is, sőt olyan is, ami vegyes. A lényeg az, hogy túlzottan nem volt pihentető az éjszaka, különösen, hogy a vonat reggel ötre ért Hanoiba. Erre figyelmeztetett az egyik srác karórája is, bár hirtelen felébredve első gondolatom az volt, hogy kedvenc vekkerünk szivat, ami elég kellemetlen lett volna.
Még sötét volt, csak ébredezett a város, de azért a taxisok nem aludtak, bár aludhattak volna, mert velünk nem sokra mentek. Gyalog indultunk a belváros felé, amiről kiderült, hogy nincs is olyan messze.
Felcsengettünk egy szerencsétlen embert a kinézett szálloda recepcióján. Csak harmadik csengetésre adott életjelet, ami valami nyögésszerű hang volt, gondolom, azt jelentette, hogy „jóvanmegyekmá”. Alsógatya, atlétatrikó, fél pár papucs szerelésben nyitott ajtót, miközben tekintetével a papucs párját kereste még. Megbeszéltük vele, hogy jó lesz légkondi nélküli szoba is, amire kaptunk egy kulcsot és intett, hogy mehetünk is fel, majd a továbbiakat elintézzük egy alkalmasabb időpontban.
Így aztán hatkor már el is dőltünk az ágyunkban, hogy aludjunk majdnem tízig. Akkor azért csak felkeltünk és megnéztük miféle városba is jöttünk. Csipegettünk ezt-azt útközben Ho Chi Minh mauzóleuma felé. A kommunista mauzóleumok stílusában épült kockánál feltűnően nagy volt a csend, így megnéztük az útikönyvet, amiből kiderült, hogy öt perccel zárás előtt érkeztünk. Már ha egyáltalán jó időszakban jöttünk, mert évente három hónapot Moszkvában nyaral Ho apó, karbantartás miatt. Gondolom, összejárnak Leninnel, meg talán néha Mao is beugrik. Hány kitömött államfő van a világon vajon?
Ha már a környéken voltunk, elsétáltunk a közeli Egyoszlopos pagodához. Ez eredetileg a XI. században épült, de a franciák a kivonulásuk előtt lerombolták, mert durcásak voltak. A kis faépület egy szál kőoszlopon egyensúlyozik egy kis medence közepén. A történet szerint a király álmában fiúgyermeket kapott egy istennőtől és ez az álom valóra is vált, ezért hálából megépítette ezt a pagodát.
Ha már így benne voltunk a vallási épületek látogatásában, elmentünk az Irodalom templomába, aminek nem egészen tudom, mi köze van az irodalomhoz. 1070-ben alapították, majd itt hozták létre az első egyetemet is 1076-ban. A végzősök neveit kőtáblákra írták, amik a mai napig megtekinthetők, mindegyik egy teknős hátán áll. Igaz egy idő után abbahagyták a sztélék farigcsálását, úgyhogy nincs mindenki felsorolva.
Visszacaplattunk az óvárosba, leginkább azért, hogy jegyet vegyünk a vízi bábszínházra, de sikerült szépen elsétálnunk mellette, így inkább tettünk egy kört a Hoan Kiem tó körül és újra megkíséreltük, ezúttal sikerrel.
Ezután arra koncentráltunk, hogy találjunk egy éttermet, ami nem utcai kifőzde, és ahol nem vágnak meg túlzottan. Erre ráment néhány kilométerünk, de végül meglett, sőt még a kaja is jó volt. Már sötétben indultunk haza – a haza mindig ott van, ahol a hátizsákot leraktuk -, vagyis majdnem jó irányba mentünk, de még időben visszafordultunk. Ennek a nem tervezett kitérőnek volt annyi előnye, hogy egy játékbolt kirakatában megláttam egy csapat olyan kejfeljancsit, amilyen nekem is volt, legalábbis a gyermekkori emlékeim szerint. Hihetetlen, hogy ilyesmit Vietnámban kell újra látnom, lehet, hogy az import azért állt le, mert megszűnt a nagy szocialista barátság országaink között?

 

Címkék: vietnám hanoi