Ázsia, a Himalája körül

Hív az út, menni kell! Ezért aztán el is indulunk kettecskén, busszal, vonattal, vagy ami éppen jön, hogy elmenjünk Pekingig, meg vissza, körbejárva azt a nagy ráncot, amit India gyűrt az Eurázsiai kőzetlemezre. Mellesleg teszünk egy kísérletet arra, hogy mindarról, ami közben történik, itt közvetítsünk.

Utolsó kommentek

  • mcs: @Ahmet: óver the earth? (2011.11.16. 18:43) Beígért végszó
  • Ahmet: Holdra raknád az óvert? De nem lenne over, csak Holdon lenne. (2011.11.16. 08:30) Beígért végszó
  • mcs: holdi óvert! (2011.11.14. 20:19) Beígért végszó
  • Ahmet: @encián: Dolgozgatunk. Azért remélem, hogy lassan tényleg dolgozni is fogunk, aztán lesz miből világot látni. 20 órás? Hmmm, szerintem több volt, de nehéz ezt kiszámolni, mert közben van néhány átsz... (2011.11.13. 10:39) Beígért végszó
  • encián: Ez igen!:-) Mo.-tól a legtávolabbi pontok egyike, legalább 20 órás repülőút. Dolgoztok vagy "világjártok"? üdv.: encián (2011.11.06. 14:50) Beígért végszó
  • Utolsó 20

Címkék

agra (2) ahmedabad (1) amritsar (2) attapeu (1) aurangabad (2) bahrain (1) bangkok (14) batrik (3) bengaluru (1) bikaner (2) bodrum (2) buon ma thuot (1) cat ba (1) champasak (1) chengdu (5) cheung ipauk (1) chiang mai (2) chiang rai (2) chitral (1) cuc phuong (2) dalat (1) dali (1) darjeeling (1) dege (1) delhi (6) doğubayazıt (2) don det (2) dunhuang (2) előkészület (5) emei shan (2) ernakulam (2) esfahan (3) fenghuang (1) fethiye (2) ganzi (1) gilgit (4) göreme (3) guilin (2) halong öböl (1) hampi (2) hanoi (4) hoi an (2) hongsa (2) hsipaw (3) huaihua (1) hua hin (1) hue (3) hyderabad (1) ihlara (1) india (73) irán (26) isztambul (4) jaipur (2) jaisalmer (2) jammu (1) jodhpur (2) kalaw (1) kaluts (1) kambodzsa (11) kanchanaburi (3) kangding (1) karachi (1) karimabad (3) kashgar (2) kerman (2) khajuraho (1) kína (68) kinpun (1) kolkata (2) kompong chhnang (1) kong lo (1) konya (2) kon tum (1) ko lipe (5) krabi (4) kratie (1) kunming (3) lahore (6) laosz (27) lijiang (2) lopburi (1) luang nam tha (2) luang prabang (3) madurai (1) mandalay (5) manigango (1) mastuj (1) mcleod ganj (2) mumbai (3) munnar (1) myanmar (27) mysore (1) nanchang (1) nha trang (2) ninh binh (3) nyaungshwe (4) nyaung u (4) olympos (1) orchha (2) pakisztán (23) pakse (2) pak chong (3) palolem (3) panaji (2) passu (1) peking (4) phimai (1) phnom penh (3) phonsavan (3) phouvan (1) pingyao (2) qazvin (2) rasht (2) rayen (2) rishikesh (2) saigon (2) sapa (2) sen monorom (2) sershu (1) shin gompa (1) shiraz (7) siem reap (4) sost (1) srinagar (2) sukhothai (2) suzhou (2) tabriz (3) tangkou (2) tashkurgan (2) thaiföld (40) thansan (1) tha khaek (2) tidei (1) törökország (17) toudeshk (2) trichy (3) turpan (2) udaipur (4) udomxai (1) úton (35) vang vieng (3) varanasi (2) vientiane (3) vietnám (30) xian (1) xiao likeng (1) xining (1) xinjie (2) yangon (4) yangshuo (5) yazd (2) yushu (4) zhongdian (2) Címkefelhő

HTML


15459 km, Gilgit

2009.07.13. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Korán kelés volt, még sötétben, mert hatra ki kellett menni a buszhoz, ami fél hétkor indult Gilgitbe. Válogatni nem lehet, mert egy busz van naponta, ami vállalkozik a kemény 250 km-es út megtételére a Shandur-hágón át.

A jegyen az áll, hogy „Megbízhatóság, biztonság, kényelem”. A cuccainkat a tetőcsomagtartón helyezték el, mint mindenki másét is. Ilyenkor nagyon jó, hogy van a hátizsákoknak tokja, amit még évekkel ezelőtt csináltunk valami ronda, kék anyagból, mert hiába húznak ponyvát a csomagokra, a huzat mindig mocskos lesz. Lehet, hogy a ponyva az ami összekoszolja.
Ahogy lehuppantam az ülésbe, egyből hátranyeklett a támla a mögöttem ülő legnagyobb örömére. Sajnos függőlegesben sehogy nem állt meg, ennyit a kényelemről, gondoltam. G megkért, hogy húzzam be az ablakot, mert most nem szeretne olyan poros lenni, mint múltkor. Hiába kaparásztam a függöny mögött, csak nem találtam a fület, aminél fogva becsukhattam volna. Aztán ahogy jobban megnéztem, rájöttem, hogy miért: csak egy üveg volt a keretben kettő helyett. Így vagy a mögöttünk ülőnek volt üvege, vagy nekünk. Ennyit a biztonságról.
Mikor a jegyeinket ellenőrizték, a kocsikísérőnek megjegyeztem magyarul, hogy „Ne haragudjon, de nem tudom nem észrevenni, hogy nincs üveg az ablakban.” Szerintem értette, mert azonnal áthúzta az üveget hozzánk. A boldogság nem tartott sokáig, mert rövidesen a mögöttünk ülő visszahúzta. Erre én hátradőltem, mondván, valami nekem is jár.
Korán reggel elég hűvös volt, ezért előszedtük a pulcsikat, amiket olyan régen nem használtunk. Kicsit hülyén is érzem magam, hogy a hátizsákjainkban olyanok vannak, mint sapka, meg kesztyű, a kabátról nem is beszélve.
Ahogy kanyarogtunk felfelé a hágóhoz, volt alkalmam kinézni az ablakon, hogy megtekintsem mit csinálnak a kerekek a szakadék peremén. Az út ugye földút, helyenként sziklába vésve, amit öklömnyi kövek borítanak, helyenként meg a kavicsos üledékbe van vágva, ami a hegyekből jön le. Utóbbi különösen kellemes, mert omlik. Jó látni, mikor ennek a peremétől húsz centire egyensúlyozik a busz. És attól, hogy kavicsos vacak, még nem kell azt gondolni, hogy nem meredek. Szinte függőleges falakat alkot ez is, csak akkor rogyik össze, ha vizes lesz. Megnyugtató volt a felhős eget nézve.
Ahogy 5-7 km/h-val (mért érték, nem csak egy sacc) döngettünk felfelé, az egyik kanyarban hirtelen becsapott a hideg szél, ami a hágóból jött lefelé. Hideg lett, és ahogy bámultam kifelé, a nyári óvodás poén jött a számra, „Esik a hó!” Csak itt tényleg esett. Azért hófúvástól nem kellett tartani, ez a hóesés talán még Angliát sem bénította volna meg.
Ahogy a busz felhörögte magát a hágóba, meg is állt, de nem tervezetten. A sofőr és a kocsikísérő nekiálltak szerelni. Mikor öt perc után hagyták leszállni a népet, lehetett sejteni, hogy kicsit hosszabb lesz a pihenő. Ezzel a megbízhatóság is ki volt pipálva. A hó közben elállt, a nap kisütött Jobb helyet választani sem lehetett volna a kényszerpihenőhöz.
Majdnem 3700 méteren voltunk, tulajdonképpen már a hágóban, de még a széléhez közel, ahol le lehet nézni az útra, amin feljöttünk, meg hát körben a hegyekre fel.
A Shandur-hágó nem egy keskeny átjáró két hegycsúcs között, hanem egy nagy lapos terület, nem véletlen, hogy itt rendezik minden évben a lovaspóló fesztivált, amit Gilgit csapata vív Chitraléval. Tavaly 30-35.000 néző jött el, és az mind el is fért a hágón. Most is ment már a készülődés, bár a három napos viadal csak egy hét múlva kezdődik. Sajnos nem tudjuk megnézni, mert határidőre be kell lépnünk Kínába.
Egyelőre csak marhák, vagy jakok legelésztek a terepen. Szerintem marhák voltak, de Gilgitben Simon állította, hogy jakok azok, csak meg vannak nyírva. Mindegy is, voltak még szamarak, és azok tuti, hogy azok voltak.
Simon és a barátnője egyébként azt tervezik, hogy szamarak segítségével gyalog mennek haza Svájcba. Egyelőre vízum és állategészségügyi küzdelmeket folytatnak.
A nagygenerál sikerrel járt, ez már messziről látszott, mikor a csuklóig fekete kezű sofőr azzal viccelődött, hogy megöleli a közelben állókat. Általában a férfiak elvesztik a humorérzéküket, ha valami szerelés kudarccal végződik.
Már nem sokat kellett felfelé zötyögni, rövidesen elértük a hágó tetejét, ahol megálltunk és a fél busz leszállt. Ők már a fesztiválra jöttek, lavórokkal, sátrakkal, meg mindennel, amit el lehet képzelni. Amíg lepakolták a tetőről a sátorrudakat, addig mi ittunk egy teát. Indulás után rögtön megálltunk a rendőrségi ellenőrzőpontnál. Itt minden külföldinek ki kell töltenie egy könyvben a megfelelő oszlopokat, mint „where coumming frome, profesion, vissa no.” és hasonlók. Mastuj és Gilgit között kb. tíz ilyen van, ami azt jelenti, hogy 25 km-enként egy, ami durván másfél óránkénti töltögetést jelent. Igen, ilyen az átlagsebesség. Ezt a távot, amit egy német autópályán jó esetben másfél óra alatt le lehet tudni, itt tizennégy óra alatt teljesítettük.
A hágóból leereszkedve elértük az aszfaltot, ahol már lehetett száguldani. Néha úgy gondoltam, hogy kicsit túlzásba is viszi a sofőr, de a sebességre pillantva soha nem láttam 40-nél nagyobb értéket.
Este kilencre értünk Gilgitbe, kicsit meglepetésszerűen, mert a tábla szerinti 44 km helyett csak 30 volt. Még mindig jobb, mint fordítva.
 

Címkék: pakisztán gilgit

14581 km, Gilgit

2009.07.06. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Reggel vekkerre keltünk, hogy fél hétkor elindulhassunk a Naltar-völgybe. Sophie, Carlos, Sue és pakisztáni barátja Meuntazio, valamint az ő unokatestvére Kamron voltak a csapat. Mindannyian bezsúfolódtunk egy dzsipbe. A város határában megálltunk leszerelni a ponyvát, mert mégiscsak kényelmesebb volt úgy, nem kellett kushadni.

Szép ütemesen haladtunk a völgyben felfelé. Egyre szűkebb lett a völgy is, meg az út is. Helyenként már csak a sziklafalba volt bevésve. Felérve az első faluban megálltunk reggelizni, és megbeszéltük, hogy egyenesen felmegyünk a tóhoz, és visszafelé nézzük meg a többi helyet, amit érdemes. Földúton haladtunk tovább, többé-kevésbé erdőben. A környező hegyek egyre magasabbak lettek, vagy csak úgy tűnt, hogy magasabbak, ahogy közelebb kerültünk. Szinte mindegyik tetején volt még hó, ami szépen olvadt, úgyhogy vízesések is voltak szinte mindenhol. Elértük a 2500 métert, majd a 3000-et is. Érezhetően hűvösebb lett, ami nem esett rosszul, ellenben az erőteljes UV sugárzással.
A tó 3256 méteren van, ez eddigi utunk legmagasabb pontja. A víz érdekes kék színű és élénk zöld alga tenyészik benne. A hihetetlen színek mellett még a környező hegyek is tükröződnek, hogy a kép teljesen giccses legyen. Körbesétáltuk a tavat, a folyónál megállva. Az öröm kedvéért néhányan átkeljenek rajta, aztán vissza, hogy csurom vizesen vacogjanak. Persze nem tartott sokáig a vizesség még ilyen magasságban sem.
Meuntazio karateedző és azt hiszem Kamron is tanult ilyesmit, úgyhogy elkezdtek idétlenkedni a folyóparton, én meg csináltam néhány képet róluk.
Elballagtunk egy másik tóhoz is, ami szimplán csak hihetetlen kék volt. Közben átvágtunk egy hófolton is, ahol kicsit lehetett csúszkálni, miközben néhány helyi tűzifával megrakott szamarakat hajtott el mellettünk és maguk is cipeltek szép nagy adagokat. Abszurd világ.
A tónál egyesek megint nem bírtak ellenállni a víznek, hiába volt gleccserolvadék, ami nem valami meleg. Fürdőruha persze senkinél nem volt, úgyhogy többé-kevésbé ruhában ugráltak a vízbe. Mivel Pakisztán muszlim ország, így inkább több ruha volt rajtuk, mint kevesebb. Ezt ismét egy alapos vacogás követte, amit kövek kacsázásával próbáltak legyőzni elég kevés sikerrel. Szerencsére a kocsiban voltak a pulóvereink, amit kölcsön tudtunk adni, bár elég porosak voltak, mert egy nyitott kocsiban földúton minden poros lesz.
Legurultunk a faluig, ahonnan még felautóztunk egy kilátópontig. Pár fotó után gyalog lementünk a közeli büféhez és ettünk egy nem túl kiadós, viszont nagyon finom csirkét, majd visszaindultunk Gilgitbe, hogy sötétedésre hazaérjünk.
 

Címkék: pakisztán gilgit

14460 km, Gilgit

2009.07.05. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Végre nincs forróság, kellemes 30°C van csak napközben, éjjel tudtunk aludni, sőt nappal is, csak tizenegy körül keltünk fel. Reggeli után hipp-hopp délután lett. Sophiával - akit még Lahore-ból ismertünk - hármasban elmentünk kicsit sétálgatni Gilgitben. Először a közeli függőhídhoz mentünk. Ilyenből van a környéken jó sok, mert viszonylag egyszerű felépíteni és átéri a folyókat pillérek nélkül. A híd olyan széles, mint egy személyautó, pontosabban egy kicsit szélesebb, így ha a gyalogosok félrehúzódnak, át is lehet hajtani. Valószínűleg azért sem csinálják szélesebbre, mert akkor a teherautók is bepróbálkoznának, ami nem vezetne semmi jóra.

A híd mellett alkudoztam egy sort egy sapkára, amilyet itt mindenki hord. A mostani elég ramaty állapotban van, és koszos is, már kimosni sem lehet nagyon. Végül függőben hagytuk az üzletet.
Kis séta után a másik hídon jöttünk vissza, majd a sapkásnál megálltunk, és nyélbeütöttük a bizniszt. Most már nekem is van olyan helyes kis sapkám, amit a hírekben lehet látni, amikor a tálibokról van szó. Shalwar kameezom azt hiszem már nem lesz, pedig az is hozzátartozna. Ez az a cucc, amit minden pakisztáni hord. Buggyos nadrág, meg hosszú ing. Persze nem ilyen egyszerű, mert van ebből is sokféle. Hosszabb, rövidebb, zsebes, zseb nélküli, rejtett zsebes, meg persze anyagban és színben is különbözőek.
A délután nagyobbik részét beszélgetéssel töltöttük, meg azzal, hogy közös erővel, kanadai, svájci, kolumbiai és magyar összefogással próbáltuk megjavítani egy ausztrál lány benzinfőzőjét. Mikor aztán már mindenkinek mocskos volt a keze és még mindig nem működött, megegyeztünk abban, hogy vegyen hozzá az alkohol helyett benzint. Ebben csak az a csodálatos, hogy utána tényleg működött.
A nagy szerelés közben G elcsípett egy beszélgetést, arról, hogy egy csapat másnapra bérelt dzsipet és mennek a Naltar völgybe, és még van két hely. Gyorsan lecsaptunk rá, így holnapra már szerveztünk magunknak olyan programot, ami nem csak tengés-lengés. Nem mintha ez utóbbi rossz lenne.
A hely, ahol lakunk egész kellemes. Igaz, hogy a fürdő közös, és eléggé szerény, vagy ahogy angolul mondják very basic. Igazából ez a megjelölés azt jelenti, hogy saját hazádban egy ilyen fürdőszobába csak vegyvédelmi felszerelésben lépnél be. Szóval a fürdő nagyon gáz, de van udvar, az udvaron még székek és asztalok az árnyékban, úgyhogy mindig le lehet ülni valahova és beszélgetni az épp arra járókkal. Érdekes, hogy szinte mindenki, akivel Pakisztánban találkoztunk éppen egy hosszabb úton van. A legrövidebb úton egy francia nő volt, aki csak hat hónapot utazgat, igaz azt minden évben. A második helyezett is francia tizenegy hónappal. Igaz itt Gilgitben volt egy csapat, akikről azt mondják, hogy csak két hétre jöttek, de ez biztos csak pletyka. Persze az is lehet, hogy Pakisztánba csak az igazán elszántak jönnek.
 

Címkék: pakisztán gilgit

14455 km, Gilgit

2009.07.04. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Reggel még mindig jó messze voltunk Gilgittől, de úgy tűnt, hogy ez senkit nem zavar. Az éjszaka során sok pihenőt nem tartottunk, de ez nem is jellemző errefelé. Az átlag sebesség így sem lépte túl a 25 km/h-t. Aludni azt hiszem csak G tudott, Laurent és én is csak szenvedtünk. Rá két oldalról borult egy-egy pakisztáni, nekem meg sehogy nem fért el a lábam. Valamint az sem esett jól, hogy valahányszor kómaszerű állapotba estem, arra kellett felébrednem, hogy a sofőrünk félrerántja a kormányt, mielőtt belehuppannánk egy nagyobb kátyúba. Ilyenkor - nyakpárna ide vagy oda - mindig lebillent a fejem, vagy jobbra, vagy balra. Amúgy is kínkeservesen telt az éjszaka.

A reggeli megállásnál tapasztaltuk, hogy nincs meleg, viszont szinte hideg van. Meg azt is, hogy kicsit lapos a busz kereke. Mire indultunk volna tovább, teljesen lapos lett, úgyhogy nekiálltak kicserélni. Szerintem a felszerelt új kerék sem volt sokkal jobb állapotban az eredetinél.
Kicsivel később utolért minket egy másik kisbusz, és erősen dudált. Mint kiderült utánunk hozták a lukas kereket, amit mi útközben elhagytunk a busz aljáról. Annyira nem csoda, mert helyenként lekoppant a busz alja, vagy elöl, vagy hátul, vagy ha éppen olyan kedve volt, akkor középen. Főleg olyankor, amikor kisebb patakokon, vagy vízmosásokon keltünk át, ezeken ugyanis nincs híd, csak gázló.
Útépítés is folyamatosan zajlik, mert bár rég átadták már az utat, egy ilyen soha nincs kész. Ha nem éppen szélesíteni próbálják, akkor éppen a tél, vagy a nyár által okozott károkat javítják. Elég gyakori a sziklaomlás és a földcsuszamlás is, szóval van meló bőven.
A forgalom viszont jóval kisebb volt, mint amire számítottunk. Jobb is, mert helyenként nem fér el két teherautó egymás mellett.
A teherautók megérnek egyébként egy misét. Imádják kidekorálni őket. Kíváncsi lennék, hogy a gyári állapothoz képest hány mázsa vackot aggatnak rájuk. Főleg a régi Bedfordok vannak kicsicsázva. Az alap az, hogy a plató oldalát megmagasítják, az elejére, a fülke fölé meg egy hatalmas nyúlványt építenek. A plató minden szögletét kifestik, kis virágmintákkal, városképekkel, portrékkal, vagy ami éppen eszükbe jut. A kocsi hátuljára előszeretettel festenek tigrist, sast, vagy lovat. Divatos a sok fényvisszaverő is, amit gyakorlatilag bárhol el lehet helyezni. Ami soha nem hiányozhat, az a láncos dekoráció. A lökhárítókon és körben oldalt is láncok lógnak, jó sűrűn, mint egy szoknya. Minden lánc végén van valami kis réz dísz is. Az első lökhárító is szinte kivétel nélkül egyedi. Minél nagyobb, annál jobb. Jól előrenyúlnak, így kényelmesen fel lehet rájuk állni, könnyebb lemosni az ablakot. A Bedfordok motorháztetején krómozott dekorációkat is szoktak elhelyezni. A legdurvábbak az ajtók. Az újabb alkotásokon már fém, sok festett mintával és krómmal, de a régebbieken faragott fa ajtók vannak. Mindegyikben egyforma kicsi ablak, amin alig lehet kinézni. Igazából előre se nagyon lát ki a sofőr, mert a szélvédő is körbe van dekorálva. Ha pedig valami nagyobb kő berepesztené az üveget, akkor azt is matricákkal tartják egyben.
Közben lassan elértük a Northern Areat, vagyis NA-t. Újabb bejegyzést tettünk a nagykönyvbe. Itt már elértük az igazán nagy hegyeket, pontosabban elértük a világ legnagyobb hegyeit. Az út kb. 1000 méter magasan kanyargott, pár kilométerre meg a Nanga Parbat csúcsosodott a maga szerény 8125 méterével.
Végül csak elértük Gilgitet, pontosabban annak buszállomását. A Rawalpindi-Gilgit távot 22,5 óra alatt sikerült letudni. Összességében Lahore elhagyása óta 31 óra telt el. Laurent ennek ellenére keresett magának egy újabb buszt Karimabadba, mi meg egy Suzukit a városba.
A Suzuki a legkisebb tömegközlekedési eszköz. A legkisebb Suzuki teherautókból alakítják át, úgy, hogy a platóra magas ponyvát szerelnek, meg padokat, így nyolc ember be tud zsúfolódni, ha a térdük elfér. Mi persze nem tudtunk bemászni, hátunkon a nagy, hasunkon a kishátizsákkal, különösen, hogy már ültek bent heten. Úgyhogy maradt a hátsó lökhárító, meg a kapaszkodás. Szerencsére a lökhárítót már eleve erre tervezték, és a rendőrségnek sincs kifogása az ilyesmi ellen, legalábbis annak a rendőrnek, aki útközben szállt fel, nem volt. Helyette útbaigazítást adott a Madina Guesthouse felé, ahol rögtön belebotlottunk pár emberbe, akiket Lahore-ból már ismertünk.

Címkék: pakisztán gilgit