Ázsia, a Himalája körül

Hív az út, menni kell! Ezért aztán el is indulunk kettecskén, busszal, vonattal, vagy ami éppen jön, hogy elmenjünk Pekingig, meg vissza, körbejárva azt a nagy ráncot, amit India gyűrt az Eurázsiai kőzetlemezre. Mellesleg teszünk egy kísérletet arra, hogy mindarról, ami közben történik, itt közvetítsünk.

Utolsó kommentek

  • mcs: @Ahmet: óver the earth? (2011.11.16. 18:43) Beígért végszó
  • Ahmet: Holdra raknád az óvert? De nem lenne over, csak Holdon lenne. (2011.11.16. 08:30) Beígért végszó
  • mcs: holdi óvert! (2011.11.14. 20:19) Beígért végszó
  • Ahmet: @encián: Dolgozgatunk. Azért remélem, hogy lassan tényleg dolgozni is fogunk, aztán lesz miből világot látni. 20 órás? Hmmm, szerintem több volt, de nehéz ezt kiszámolni, mert közben van néhány átsz... (2011.11.13. 10:39) Beígért végszó
  • encián: Ez igen!:-) Mo.-tól a legtávolabbi pontok egyike, legalább 20 órás repülőút. Dolgoztok vagy "világjártok"? üdv.: encián (2011.11.06. 14:50) Beígért végszó
  • Utolsó 20

Címkék

agra (2) ahmedabad (1) amritsar (2) attapeu (1) aurangabad (2) bahrain (1) bangkok (14) batrik (3) bengaluru (1) bikaner (2) bodrum (2) buon ma thuot (1) cat ba (1) champasak (1) chengdu (5) cheung ipauk (1) chiang mai (2) chiang rai (2) chitral (1) cuc phuong (2) dalat (1) dali (1) darjeeling (1) dege (1) delhi (6) doğubayazıt (2) don det (2) dunhuang (2) előkészület (5) emei shan (2) ernakulam (2) esfahan (3) fenghuang (1) fethiye (2) ganzi (1) gilgit (4) göreme (3) guilin (2) halong öböl (1) hampi (2) hanoi (4) hoi an (2) hongsa (2) hsipaw (3) huaihua (1) hua hin (1) hue (3) hyderabad (1) ihlara (1) india (73) irán (26) isztambul (4) jaipur (2) jaisalmer (2) jammu (1) jodhpur (2) kalaw (1) kaluts (1) kambodzsa (11) kanchanaburi (3) kangding (1) karachi (1) karimabad (3) kashgar (2) kerman (2) khajuraho (1) kína (68) kinpun (1) kolkata (2) kompong chhnang (1) kong lo (1) konya (2) kon tum (1) ko lipe (5) krabi (4) kratie (1) kunming (3) lahore (6) laosz (27) lijiang (2) lopburi (1) luang nam tha (2) luang prabang (3) madurai (1) mandalay (5) manigango (1) mastuj (1) mcleod ganj (2) mumbai (3) munnar (1) myanmar (27) mysore (1) nanchang (1) nha trang (2) ninh binh (3) nyaungshwe (4) nyaung u (4) olympos (1) orchha (2) pakisztán (23) pakse (2) pak chong (3) palolem (3) panaji (2) passu (1) peking (4) phimai (1) phnom penh (3) phonsavan (3) phouvan (1) pingyao (2) qazvin (2) rasht (2) rayen (2) rishikesh (2) saigon (2) sapa (2) sen monorom (2) sershu (1) shin gompa (1) shiraz (7) siem reap (4) sost (1) srinagar (2) sukhothai (2) suzhou (2) tabriz (3) tangkou (2) tashkurgan (2) thaiföld (40) thansan (1) tha khaek (2) tidei (1) törökország (17) toudeshk (2) trichy (3) turpan (2) udaipur (4) udomxai (1) úton (35) vang vieng (3) varanasi (2) vientiane (3) vietnám (30) xian (1) xiao likeng (1) xining (1) xinjie (2) yangon (4) yangshuo (5) yazd (2) yushu (4) zhongdian (2) Címkefelhő

HTML


58808 km, Ernakulam

2010.03.05. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Vekkerre keltünk – csak, hogy sajnáltassam magunkat egy kicsit – és kivonultunk a buszállomásra. A helyi klímára jellemző, hogy a buszoknak nincs ablaka. Minek is, ha télen is harminc fok van. Helyette van redőny, amit le lehet engedni, ha esik az eső, vagy nagyon tűz a nap. Ha meg nem kell leengedni, akkor ki lehet könyökölni, de közben erősen figyelni kell a forgalmat, mert az útfelületet maximálisan kihasználják. A sofőrök nem egyénben gondolkodnak, hanem közlekedő közösségben. Felmérik az előttük haladó, illetve a szembejövő járművek szélességét, sebességét, gyorsan megbecsülik, hogy az előzéshez szükséges távon összejön-e olyan szituáció, mikor nem fér el mindenki. Ha ez a szakasz nem hosszabb pár méternél, akkor megkezdik az előzést. Természetesen útszélességgel kalkulálnak, nem sávokkal. Ha az egymás mellett haladó, illetve szembejövő járművek szélességének összege kisebb vagy egyenlő az aszfaltcsík szélességével, akkor minden OK. Hogy mégse szikrázzanak a tükrök, le lehet húzódni a padkára is. Egyébként, ha előzni akarnak, akkor dudálnak. Elég agyatlanul, mert akkor is nyomják, ha jól láthatóan az előttük haladó nem tud lehúzódni, vagy szublimálni, esetleg a két sávos úton már így is hármat elfoglalnak a szembejövő kamionok, amik éppen motort előznek. Az alapszabály, hogy a motorosok szélességét nullának számolják, a autoriksáét (tuk-tuk) meg elhanyagolhatóan kicsinek. Tehát az előzések a gondos felmérés ellenére is érdekesen alakulnak, pláne, hogy a saját sávba való visszatérés idejét sem kalkulálják, az is az egyszerűsítés áldozata lesz. Szóval klassz a forgalom, jók az idegeik! Mikor az európai utas mély levegőt vesz a halálsikolyhoz, akkor ők még meghozzák a döntést, hogy ebbe az előzésbe belefér még egy autó.

Alappuzhába megérkezve nem tárgyaltunk senkivel, hanem egyenesen a legközelebbi kajáldába mentünk, mert a reggeli kimaradt, az út meg kicsit hosszabb volt a vártnál. Tele hassal aztán kisétáltunk az étteremből, és vártuk az ajánlatokat sétacsónakázásra. Sokat nem kellett álldogálni, talán ha öt másodperc eltelt, mire megjelent az első ajánlattevő, Megtekintettük a teknőt és megegyeztünk, hogy elvisz egy négyórás csónakázásra. Úgy terveztük, hogy utána még komppal elmegyünk a szomszédos városkáig, ahonnan visszabuszozunk. Előrebocsátom, hogy nem így történt. Ezért is felesleges több órára előre tervezni.
Csónakunk kicsi volt és evezős, ami sokkal hangulatosabb, mint valami pöfögő motorcsónak. Ha még az ülés is kényelmes lett volna, akkor nem is tudom mit kívánhattunk volna még. Nyugodt tempóban elindultunk a keralai csatornákon, nyilván nem kapkodott az ürge, elvégre óra- és nem teljesítménybért fizettünk.
A környék tele van kisebb-nagyobb csatornákkal, illetve tavakkal, amik között rizsföldek vannak, meg pálmafák, valamint kis falvak. Hihetetlen, de kelet Velencéjének nevezik a környéket. Már nagyon várom hogy melyik város lesz kelet Párizsa itt Indiában. (Ugye kelet Rómája már megvolt Goában).
Nagyon nyüzsgő élet nem folyt a vízen, de néha elhaladt egy-egy csónak, aminek evezőse nagy hangon jelezte, hogy halat vagy kagylót kínál eladásra. Néhány csónak építőanyagot szállított. Ezeket mindig a maximális terhelhetőség határát bátran túllépve rakják meg. A csónak pereme talán ha öt centire emelkedik a vízszint fölé. Egzotikus országok őrültségének gondolhatnánk az ilyesmit, de a Tisza-tavon is láttam már ladikkal költöző családot, az sem volt kevésbé megrakva, csak az nem kővel, hanem mosógéppel, hűtővel, kanapéval.
A forgalom másik részét a lakóhajók adták, amik elég népszerűek a turisták között, ezért aztán elárasztották a környéket, úgyhogy már korlátozásokat akarnak bevezetni, meg környezetvédelmi előírásokat. Egyébként nagyon ízlésesek, a hajó teste hagyományos alakú, és fából készül, a felépítmény már modern, de a burkolata bambusz- illetve nádfonat, ami nagyon jól illik a tájba. Persze mindegyiken hatalmas üvegablakok vannak, hogy kényelmesen lehessen szemlélni a tájat akár az ágyból is, élvezve a légkondi pillanatnyi előnyét.
A parton leginkább asszonyokat lehetett látni. Minden ház előtt kis lépcső vezetett a vízbe, ezeken állva mostak vagy mosogattak, esetleg halat pucoltak, fürödtek, de volt, aki a száját öblögette. Hát, az azért már lehet, hogy egy kicsit sok, mert például a csatornákon közlekedő komp hátulján van egy leválasztott rész ami wc-ként funkcionál, és hát úgymond vízöblítéses.
A sok víz, meg a sok mezőgazdasági terület persze vonzza a madarakat. A földeken gémeket lehetett látni, néha egész nagy csapatokban, néha meg a bivalyok mellett lépkedve, várva, hogy valamit felzavarnak.
A vízben kacsák - bár csak házikacsák - úszkáltak, a biztonság kedvéért egy hosszú madzaggal a lábukon, hogy túl messzire azért ne menjenek. Kormoránok is voltak szép számmal, néha előbukkantak a semmiből, csak a fejüket dugták ki a vízből, mint valami mini Loch Ness-i szörny. Sok jégmadarat is láttunk, volt, hogy két különböző faj képviselője üldögélt egymás mellett a dróton, valamint fakopáncsokat is láttunk egy odvas pálmafán.
A csónakázás folyamán hiába vittek el egy étterembe, nem voltunk éhesek, így aztán nagyon lassan kellett visszafelé eveznie emberünknek, hogy ne érjünk nagyon korán vissza. Közben változtattunk a terven, és letettünk a helyi komphajóval való közlekedésről. Nem kényelmi, vagy biztonsági megfontolásból, egyszerűen csak rájöttünk, hogy arról se látnánk többet, viszont nagyon későn érnénk vissza Ernakulamba.
Miután visszaérkeztünk felszálltunk az első buszra visszafelé. Csak egy apróbb incidens lassította haladásunkat: magabiztos sofőrünk nagy lendülettel tekerte balra a kormányt, csak azzal nem számolt, hogy a busz fara jobbra kilendül, mert az egész szakramentum méterekkel túlnyúlik a hátsó tengelyen. A szembejövő busz oldalának csikorgása megállásra kényszerített minket. Nem tudom, mi lett a kárfelmérés vége, de már azon meglepődtem, hogy megálltak megnézni. A buszok mindegyike meg van húzva, de nemcsak egy helyen, hanem körben mindenhol. Lehet, hogy vesztettünk egy lámpabúrát, ami funkcionális elem, nemcsak dekoráció, mint az a fémdarab, ami a másik buszról esett le.
Mivel lemondtunk a hajókázásról, lehetőségünk nyílt egy kathakali előadás megtekintésére. G már előző nap is meg akart nézni egyet, de ostoba módon elszalasztottuk. Csak este fedeztük fel, hogy a kalarippayat bemutató után közvetlenül az következett volna, csak mi nem vártuk meg. Most egy másik helyre mentünk, ami közelebb volt. Persze ez nem jelentette azt, hogy gyorsan odaértünk, mivel valami apró mellékutcában volt, amit az Istennek se találtunk. Miután meglett a hely, meg a kezdési időpont visszamentünk a szállodánkba mindenféle technikai dolgot elrendezni. Például G kilögybölte a reggel beáztatott cuccokat, mert az én törölközőmben még a tenger sója illetve partjának homokja volt.
Közben figyeltük a fürdőszobában tevékenykedő hangyák működését is. Megtalálták ugyanis annak a csótánynak a tetemét, amelyik nem futott elég gyorsan. Nehéz megölni egy csótányt, legalábbis kulturált módon. Nyilván a páros lábbal ráugrást nem éli túl egyik se, de ocsmány módon szétkenődnek mindenen, tehát úgy kell megválasztani a taposás erejét, hogy már halálos legyen, de még ne szétnyomós. Ez a példány is túlélte az első támadásomat, és métereken át vonszolta megrokkant testét, mikor újra rátaláltam és megadtam a kegyelemlépést. A halál és pusztulás együtt jár az élettel és az újjászületéssel, nem véletlen, hogy mindkét jellemző elfér Shívában is. A tetemre bejelentkeztek a hangyák, akik komoly problémával találták szembe magukat. A padlón nem vihették, mert ott víz volt, vagy legalábbis gyakori volt az áradás. Így aztán a csempén függőlegesen kezdték felvonszolni a tetemet. Megjegyezném, hogy ez olyan délvidéki csótány, nem az az apró panelházi kis vacak. Sokak szenvedtek vele, és nem tudjuk végül mi lett a végeredmény. Azt hiszem, csak leejtették, hogy aztán a fürdővíz vigye el helyettük, mindenesetre estére eltűnt a tetem.
Korábban mentünk az előadásra, hogy lássuk a színész kifestését is. Tulajdonképpen ez szerves része volt az előadásnak, mert végig kommentálta az eseményeket a rendező. Igazából az egész nem is igazán magáról a táncról magáról szólt, hanem arról, hogy hogyan alakult ki a kathakali és mit jelent az egész. A legnagyobb különbség az európai tánchoz képest, hogy míg nálunk a zenéből indult ki az egész, amihez igazodott a tánc, addig itt a vallásos történetek előadása volt az alap. Kezdetben elmesélték, aztán el is játszották, végül a szöveg teljesen kihalt az előadásból, csak egy sor szimbolikus mozdulat maradt, amivel elmutogatják az eseményeket. Nekünk ezek semmit nem mondanak, de aki ismeri a mozdulatokat, az érti, hogy mi folyik a színpadon. A mozdulatok egy része arra emlékeztet, mint mikor magyarok külföldön vásárolni szeretnének valamit és nyelvtudás nélkül magyaráznak az eladónak, más részük meg annyira elvont, mint a süket-néma jelbeszéd. A zene igazából csak egy dobot meg egy cintányért jelent, hogy ne legyen csönd. Ritmus helyett a mozdulatokat hangsúlyozzák velük.
Összességében érdekes volt, pláne így magyarázattal, de hogy nem szeretném végignézni a teljes Ramayana vagy Mahabharata előadását, az biztos.

 

Címkék: india ernakulam

58680 km, Ernakulam

2010.03.04. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

A plafonon volt három ventillátor is, ami lefekvéskor nem volt túl kellemes, ugyanis közvetlen közelről fújta ránk a port. Később lekapcsolta valaki, amit nagyon jól tett, de egy lelkes utastárs visszakapcsolta nekünk. Szóval sokat nem aludtam, de legalább G szunyált valamennyit, köszönhetően annak, hogy előrelátóan kéznél volt a pulóvere. Az enyém a hátizsák legaljában volt. Este még azt gondolja az ember, hogy nem lesz olyan hideg, ami igaz, csak nem befolyásolja azt, amit érez.

Rövidesen G is felkelt, azt állította, hogy felébresztettem, de hát a fene se gondolta, hogy mikor rám mosolygott és integetett öt perccel korábban, az még nem jelentette azt, hogy nem alszik tovább.
Az órák óta, vagy talán egész éjjel mászkáló árusokat végre igénybe vettük és ittunk egy kávét. Indiában van eddig a legrosszabb kávé, de lehet, hogy csak azért, mert Kínában egyáltalán nem volt. Kicsit később valami alumíniumtálcás reggelit is beszereztem, G nem kísérletezett vele, pedig nem volt rossz. Szemetes persze nincs az egész vonaton, de minek is lenne, úgyis megy ki minden az ablakon. Csak mi gyűjtögettük az ülés alatt kis kupacba. Mikor meglátogatott Andrea, rávilágított, hogy azt is ki fogják szórni az ablakon. Hát lehet, de legalább nem valahol az erdő közepén, meg aztán láttunk söprögető nénit a sínek közt az egyik állomáson, arról nem is beszélve, hogy az értékes alumíniumtálca azonnal gazdára fog találni.
Ernakulamba érve a legközelebbi szállodába mentünk mind a hárman. A recepción teljes káoszt okozott, hogy egy kétágyas és egy egyágyas szobát akartunk. Kettő plusz egy felállásra nincs sok kombináció, ha csak hárman vagyunk, emberünk a pult mögött fel is hozta az összes lehetséges rosszat. Nem mintha nem lett volna mindegy, hogy mit mond, de le kellett adminisztrálni útlevélszámmal, vízumérvényességgel, Indiába lépés dátumával. Mindezt három példányban, úgyhogy rá kellett nyomni a tollat, hogy átüssön az indigó.
Mikor azt hittük, hogy mindennel készen vagyunk, és már a zuhanyzásra kellene csak koncentrálni, akkor feltelefonáltak (van telefon a szobában!), hogy nem jó a név. Lementem, természetesen nem a mi szobánkat kellett volna hívnia, hiszen Andrea az egyágyasban volt, de azért elmagyaráztam nekik, hogy a problémájuk többrétű. Egyrészt az útlevélmásolat állampolgárság rovatát próbálják a bejelentkező lap név rovatával összehasonlítani, de mindegy is, mert az útlevél Andrea, a kitöltött lap meg Angus névre szól, ami tényleg nem egyforma, de azért, mert tök más töltötte ki. Konkrétan egy angol fiatalember. Úgy csináltak mintha értenék, én meg úgy csináltam, mintha elhinném, és magukra hagytam őket.
Elindultunk a kikötő felé, gondolva, hogy majd útközben harapunk valamit. Egy idő után már kezdtük aggódni, hogy ebben a városban nem esznek, de végül csak az utunkba akadt egy kifőzde, ahol komoly pénzekért ettünk valami vega kaját. Ha az ember belebotlik valamibe, ami kimondottan indiaiakra van árazva, akkor mindig meglepődik, hogy milyenek is a valódi árak. Például a hajóút Kochiba, - ami ugyan csak pár kilométer –, fejenként durván öt forint. A kapitány egy kis bódéban ül fent és kezeli a kormánykereket, meg a csengőt. Az utóbbi képezi a motor távvezérlését. A motor nem valami gépházban van, hanem a hajó közepén, egy részen hiányzik a fedélzet, hogy elférjen a hathengeres dízel, meg a kezelője. Korlát azért van. A csengetéseket nem sikerül dekódolni, de nyilvánvalóan van lassabban, gyorsabban, illetve előre, hátra. Kikötésnél csak úgy csilingelt, a gépész meg rángatta a két kart, ami a vezérlést jelentette.
A part menti úton indultunk el a régi zsidó negyedbe. Ma már nem annyira az, tizenpár öreg maradt, a többiek leléptek Izraelbe, ahogy lehetőségük nyílt rá.
Útközben megnéztük a Holland palotát, amit a portugálok építettek ajándékképpen a maharadzsának jó szándékuk jeléül. Konkrétan teljesen érdekmentes ajándék volt, amiért cserébe kereskedelmi jogokat reméltek. Akkoriban ugyanis a fűszerkereskedelem elég jövedelmező biznisz volt. Annyira jövedelmező, hogy a könyvelőnek talán fel se tűnt, hogy épült egy palota is. Konkrétan, ha egy kereskedő tíz hajót indított el Európából, elég volt, ha egy visszajött fűszerekkel megrakva, már nyereséges volt az üzlet, és hát nyilván nem volt általános a kilencven százalékos veszteség. A fűszerek miatt fedezték fel Amerikát is.
A palotában fotózni tilos, de nem csak szimplán tilos, hanem szigorúan tilos. Mondjuk múzeumban nem is szeretek, bár a falfestmények megértek volna egy-két kattintást.
Továbbsétálva a keskeny úton elértük végre a zsidó negyedet, miközben folyamatosan megrakott teherautók húztak el mellettünk. Ez volt a legnagyobb fűszerkereskedelmi központ talán a világon is, és még ma is akad néhány működő üzlet, bár kezdik átvenni a hatalmat a turistagagyisok. Azért nem árt figyelni, hogy milyen zsákokat dobálnak az ember mellett álló kocsi platójára, mert ha paprika, akkor nem célszerű a közelben levegőt venni.
Az illatok lépésről lépésre változnak. Az egyik helyen olyan erős paprikaillat van, hogy már látom magam előtt a bográcsot, kicsit arrébb teaillat terjeng, még arrébb egy teherautónyi gyömbér illatozik.
Természetesen van zsinagóga is, ami nélkül nem zsidó negyed egy zsidó negyed. Fotózni itt is szigorúan tilos volt, amit egyszerűen nem tudok megérteni. Gyakran meg szoktam kérdezni, hogy miért tilos, de még soha nem tudtak ilyesmire válaszolni a világon sehol. Általában ismételgetik, hogy tilos, vagy, hogy azért, mert megtiltották. Ja, úgy már értem!
Egyébként egy elég kicsi épület, de a legrégibb zsinagóga Indiában. Volt egy régebbi, de azt lerombolták a portugálok. Annak a darabjaiból építették ezt. Érdekes kínai csempék borítják a padlót. Mindegyik egyedi, mivel kézzel készült, akárcsak a csillárok, amik közül az egyik Muranoból származik.
Innen többé-kevésbé egyenesen, de leginkább találomra átmentünk a portugál negyedbe. Kochi maharadzsája ugyanis örömmel fogadta be a külföldi kereskedőket, de minden nációt saját negyedbe telepített le, mert tudta, hogy ha keveri őket, abból csak baj lesz. Igaza volt.
Természetesen a negyed közepén egy templom áll, a Santa Cruz, mellette meg egy iskola, ahol éppen befejeződött a tanítás, így ezernyi egyenruhás diáklány özönlötte el az utcát, lépni se lehetett tőlük.
Kochiban több helyen is lehet tradicionális előadásokat nézni, az egyik ilyen hely rögtön a közelben volt, úgyhogy be is néztünk, hogy jegyet vegyünk. Éppen akkor kezdődött a kalarippayat bemutató, úgyhogy maradtunk is. Ez az indiai harcművészet. Azt hiszem, eléggé ismeretlen a világ számára, annak ellenére, hogy ez minden harcművészetek ősanyja. Az első említése valahonnan a XI. századból származik. Valami eléggé elvont, formális dologra számítottam, olyasmire, mint az iráni zurkaneh, de meglepetéssel szolgáltak. Itt is vannak formagyakorlatok elképzelt ellenség ellen, mint a legtöbb keleti harcművészetben, de láttunk kétemberes küzdelmet is. Valószínűleg begyakorolt küzdelem volt, de ez nem jelentette azt, hogy nem teljes erőbedobással csinálták volna. Néha rendesen szikráztak a kardok egy-egy hárításnál. Persze nemcsak kardokkal küzdenek, volt kés, bambuszbot, egyebek. Bemutattak néhány fogást is, igen szép volt látni, ahogy egy bambuszrúddal és egy bottal két támadót megbéklyózott a srác. Ott feküdtek a padlón, a kitekert végtagjaik közt átfűzött botokkal, és egészen addig nem tudtak felkelni, míg valaki ki nem szabadította őket. Jó bemutató volt, ölni tudtam volna kicsit több fényért, hogy normális fotókat csinálhassak.
Az előadás után a partra mentünk megnézni a hatalmas emelőhálókat, amiknek a kiemeléséhez legalább négy ember kell. A környék egyébként tele van velük. Megnéznék egyet működés közben is. Eddig akárhány halászt és halásztechnikát láttunk, sose volt olyan, hogy éppen fogott volna valamit, pedig valakinek ki kell fognia azt a rengeteg halat, amit a piacon látunk.
Esteledett már, úgyhogy visszasétáltunk a kikötőhöz és újabb két és fél rúpia kifizetése után visszahajóztunk Ernakulamba. Vacsorázni betértünk egy kis étterembe, de éppen hogy csak be tudtuk fejezni a vacsoránkat, mielőtt kifüstöltek minket. Itt is azt gondolják, hogy a tömjén jó valamire, pedig nyilvánvalóan csak arra jó, hogy elhajtsák a vendégeket.

 

Címkék: india ernakulam