Ázsia, a Himalája körül

Hív az út, menni kell! Ezért aztán el is indulunk kettecskén, busszal, vonattal, vagy ami éppen jön, hogy elmenjünk Pekingig, meg vissza, körbejárva azt a nagy ráncot, amit India gyűrt az Eurázsiai kőzetlemezre. Mellesleg teszünk egy kísérletet arra, hogy mindarról, ami közben történik, itt közvetítsünk.

Utolsó kommentek

  • mcs: @Ahmet: óver the earth? (2011.11.16. 18:43) Beígért végszó
  • Ahmet: Holdra raknád az óvert? De nem lenne over, csak Holdon lenne. (2011.11.16. 08:30) Beígért végszó
  • mcs: holdi óvert! (2011.11.14. 20:19) Beígért végszó
  • Ahmet: @encián: Dolgozgatunk. Azért remélem, hogy lassan tényleg dolgozni is fogunk, aztán lesz miből világot látni. 20 órás? Hmmm, szerintem több volt, de nehéz ezt kiszámolni, mert közben van néhány átsz... (2011.11.13. 10:39) Beígért végszó
  • encián: Ez igen!:-) Mo.-tól a legtávolabbi pontok egyike, legalább 20 órás repülőút. Dolgoztok vagy "világjártok"? üdv.: encián (2011.11.06. 14:50) Beígért végszó
  • Utolsó 20

Címkék

agra (2) ahmedabad (1) amritsar (2) attapeu (1) aurangabad (2) bahrain (1) bangkok (14) batrik (3) bengaluru (1) bikaner (2) bodrum (2) buon ma thuot (1) cat ba (1) champasak (1) chengdu (5) cheung ipauk (1) chiang mai (2) chiang rai (2) chitral (1) cuc phuong (2) dalat (1) dali (1) darjeeling (1) dege (1) delhi (6) doğubayazıt (2) don det (2) dunhuang (2) előkészület (5) emei shan (2) ernakulam (2) esfahan (3) fenghuang (1) fethiye (2) ganzi (1) gilgit (4) göreme (3) guilin (2) halong öböl (1) hampi (2) hanoi (4) hoi an (2) hongsa (2) hsipaw (3) huaihua (1) hua hin (1) hue (3) hyderabad (1) ihlara (1) india (73) irán (26) isztambul (4) jaipur (2) jaisalmer (2) jammu (1) jodhpur (2) kalaw (1) kaluts (1) kambodzsa (11) kanchanaburi (3) kangding (1) karachi (1) karimabad (3) kashgar (2) kerman (2) khajuraho (1) kína (68) kinpun (1) kolkata (2) kompong chhnang (1) kong lo (1) konya (2) kon tum (1) ko lipe (5) krabi (4) kratie (1) kunming (3) lahore (6) laosz (27) lijiang (2) lopburi (1) luang nam tha (2) luang prabang (3) madurai (1) mandalay (5) manigango (1) mastuj (1) mcleod ganj (2) mumbai (3) munnar (1) myanmar (27) mysore (1) nanchang (1) nha trang (2) ninh binh (3) nyaungshwe (4) nyaung u (4) olympos (1) orchha (2) pakisztán (23) pakse (2) pak chong (3) palolem (3) panaji (2) passu (1) peking (4) phimai (1) phnom penh (3) phonsavan (3) phouvan (1) pingyao (2) qazvin (2) rasht (2) rayen (2) rishikesh (2) saigon (2) sapa (2) sen monorom (2) sershu (1) shin gompa (1) shiraz (7) siem reap (4) sost (1) srinagar (2) sukhothai (2) suzhou (2) tabriz (3) tangkou (2) tashkurgan (2) thaiföld (40) thansan (1) tha khaek (2) tidei (1) törökország (17) toudeshk (2) trichy (3) turpan (2) udaipur (4) udomxai (1) úton (35) vang vieng (3) varanasi (2) vientiane (3) vietnám (30) xian (1) xiao likeng (1) xining (1) xinjie (2) yangon (4) yangshuo (5) yazd (2) yushu (4) zhongdian (2) Címkefelhő

HTML


64534 km, Delhi

2010.04.02. 10:00 | Ahmet | 6 komment

A közlekedés nem egyszerű Delhiben. El akartunk jutni a Qutb Minarhoz, ami elég messze van, így gondoltuk legalább egy darabon metróval megyünk, mert autoriksával iszonyatosan lehúznak. Elméletileg ugyan idén elkészül a metróvonal meghosszabbítása a Qutb Minarig, de ez valószínűleg nem lesz így. Az épülő szakaszokat helyenként láttuk, és nemcsak hogy nincsenek kész, de semmilyen aktivitás sem látszik. A vasútállomásnál akartunk rá felszállni, de természetesen nem így lett. Egyszerűen azért, mert nem találtuk. Viszont meglett, hogy hol lehet befizetni az autoriksákat.

Az úgynevezett előre fizetett riksa normál árakkal operál. Természetesen ugyanazok a hiénák fuvarozzák az embert, akik amúgy megpróbálják minél jobban megvágni, de nem velük kell üzletelni, hanem egy bódénál fizetni, aztán beszállni és a végén a fecnit odaadni a riksásnak. Legalábbis ez az elmélet, mert a gyakorlatban az indiai inkább éhen döglik, mint hogy ne vágja meg a külföldit. Sokan, akik arab országokba utaznak, panaszkodnak, hogy átverték őket a kereskedők, sokkal drágábban adták a dolgokat, mint másoknak. Nos, ott mindenért annyit kérnek, amennyit a vevőnek maximálisan megér, ha ez a bekerülési árnál kicsivel is magasabb, akkor annyiért. Következésképpen, aki jól alkuszik, jó árat kap. Indiában nem. Itt a 20 rúpiás fuvarra a külföldinek bemondanak 200-at, és 150-ért sem visznek el, inkább veszni hagyják a fuvart. Aztán persze elvisznek egy helyit ugyanoda 20-ért. Az előre kifizetett fuvarnál ezt nem tudják eljátszani, mert akinél fizetni kell, az nem érdekelt az árak feltornászásában. Helyette mást találnak ki. Például hiába lobogtatjuk a papírt, nem visznek el. Aztán közlik, hogy nincs elég autoriksa, várni kell fél órát. Mondják ezt úgy, hogy ott parkol legalább húsz, mindegyikben egy-egy sofőr szunyókál. Végül némi üvöltözés hatására csak beültettek egybe, amiről öt perccel korábban állították, hogy nem megy sehova. A költségtakarékosság jegyében bezsúfoltak mellénk még egy szikhet, aki kb. arra ment, mint mi és elindultunk. Nem csoda, hogy húzták a szájukat, hiszen ha a sarkon kapnak el, akkor ezt a fuvart nem vállalták volna el 500-ért sem, így meg 98-at fizettünk.
Meg is érkeztünk, ahol aztán a sofőr kérte a papírt. Néztem rá bután, mint aki nem érti. Kezdett kicsit kerekedni a szeme, és magyarázta, hogy a papírt, amit kaptunk, azt adjuk oda neki. Mondtam, hogy sajnos most papírhiány van, aztán persze odaadtam. Valószínűleg nem értette a célzást, borsónyi aggyal vannak ellátva itt a legtöbben.
Természetesen a Qutb Minar is a világörökség része, de a jegyárakon kívül azzal is borzolták az idegeinket, hogy nagy táblákat aggattak mindenhova, miszerint táskát nem lehet bevinni. Megőrző nem volt sehol, így simán táskástól mentünk a bejárathoz. Senkit nem érdekelt a hátizsákunk. Mint mindenhol, itt is volt fémkereső kapu. Imádják őket, de nem tudom minek vannak, hiszen mindig, mindenki sípol, amit vagy egy intéssel nyugtáznak, vagy körbehadonásszák az embert kézi fémkeresővel is. Persze az is sípol, de az úgy már rendben van. Nem tudom mire jó ez a hókuszpókusz. A tanulatlan tömegek biztos beveszik, hogy akkor most itt át lettek vizsgálva, de ha valaki bombát akar robbantani, az biztos nem lesz olyan hülye, hogy beveszi a dolgot. Meg aztán bent a kapun túl miért fontosabb az emberélet, mint azon kívül? A tömeg ugyanis ugyanakkora mindkét oldalon.
Végre eljutottunk a torony tövébe, ahol leültünk a fűbe egy fa alá. Mit mondjak, szép nagy! 1193-ban kezdte el építtetni Qutb-ud-din, mint győzelmi tornyot, miután megdöntötte az utolsó hindu királyságot Delhiben. Örömében elrendelte ennek a 73 méter magas toronynak a megépítését. Az első emelet elérését élte csak meg, de az utódai gondosan befejezték, sőt, még egy kupolát is raktak a tetejére, hogy csinos legyen. Ez utóbbi ledőlt, de csak 1803-ban, egy földrengés során. A pótlásáról egy angol úriember gondoskodott, de azt hiszem, nem tetszett a helyieknek, mert leszedték.
Alul szép méretes, 15 méter az átmérője, a tetején viszont már csak 2,5, ami a legtöbb fényképen nem érzékelhető, inkább csak úgy tűnik, mintha alulról fotózták volna. Nos nem, tényleg olyan kúpos. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy még ma is áll. Ha már volt torony, ami egyben lehet minaret is, építettek hozzá mecsetet, úgyis volt bontott anyag a környék hindu és jain templomaiból. Az oszlopokat, amiket igen aprólékosan faragtak ki a mesterek, elég véletlenszerűen építették be. Furcsa, mert a torony és a mecset egyéb részei nagyon szépen van kivitelezve, és nem bontott anyagból vannak. A tornyon kívül tulajdonképpen minden elég romos, pedig épült itt medresze, meg síremlékek is. Sőt, Ala-ud-din egy második tornyot is betervezett. Minthogy a mecsetet kétszeresére bővíttette, úgy gondolta, hogy kell hozzá egy kétszer akkora torony is. Alighanem a kor technológiájával kicsit elrugaszkodott ötlet volt a 140 méter magas torony, de ezt soha nem tudjuk meg, mert 24 méter elérésekor meghalt, és mindenki fellélegzett, mikor lefújták az építkezést.
Az egykori mecset udvarán áll a híres Vasoszlop is, ami szintén egy hindu templom alkatrésze volt korábban, egészen pontosan egy Vishnunak szentelt templom előtt állt, és a szanszkrit felirat szerint II. Chandragupta idején állították, aki 375 és 413 között uralkodott, mint az közismert. A vasoszlopnak két fontos tulajdonsága van, egyrészt az, hogy nem rozsdásodik, aminek csodájára járnak. Azt hiszem, valami egészen egyszerű tudományos magyarázata van, de az eléggé lehangoló, szóval továbbra is vadul hirdetik, hogy még a tudósok sem tudják miért. A másik, hogy ha háttal állva átkarolja valaki és kíván valamit, akkor az valóra válik. Hát, a tesztek szerint ez nem mindig van így, de hogy ne támadjanak újabb kételyek, körülvették egy kerítéssel, hogy véget vessenek az ölelgetésnek. Megfordult a fejemben, hogy lehet, hogy eddig azért nem rozsdásodott, mert folyamatosan zsíros karok ölelgették. Pár év és kiderül, hogy elkezd-e rohadni. (Velencében a savaseső miatt a Rialto híd szépen oldódik, kivéve a korlátok belső felét, ahol naponta több tízezer kéz zsírozza, így vízlepergető.)
A hatalmas minarettől egy másik templomhoz mentünk, ami lényegesen fiatalabb, most lett kész, 1986-ban. A Lótusz templom a Baha’i vallás temploma. Bevallom, a templomról már hallottam, sőt képen is láttam, de a vallásnak még a létezéséről sem volt fogalmam. Szóval egy újabb vallás templomát volt alkalmunk meglátogatni, ami utunk során a 12. vallás szent helye és ebbe nincs beleszámolva az ezeregy irányzata és szektája mindegyiknek. Egyébként a Baha’i vallás nem egy régi darab, 1844-ben döbbent rá valaki, hogy ő tulajdonképpen ha nem is próféta, de előfutára egy fontos spirituális személynek. Természetesen azonnal akadtak követői, meg azonnal akadtak, akik kivégezték őket. Ennek ellenére szépen alakult a sztori, valaki már 1853-ban felismerte magában a megjövendölt vezetőt. A tanaik egyébként meglepően normálisak, nincsenek elefántfejű istenek benne, hanem az emberi faj egységét, az igazság keresését, a vallások közös alapját, a tudomány és vallás harmóniáját, férfi és nő egyenlőségét, minden előítélet megszüntetését, a kötelező oktatást és az egyetemes békét hirdeti. Ezeknek az embereknek az üldözéséből is látszik, hogy az emberi faj nem méltó a létre. A lényeg viszont az, hogy a templom nagyon szép, és ahogy a neve is mutatja, lótusz alakú. Sokkal többet nem lehet elmondani róla, legfeljebb azt, hogy szívesen látják bármilyen vallás hívét, aki szeretne meditálni a templomukban, egy szabály van, csöndben kell maradni. Döbbenetes, de tényleg csönd volt bent, pedig a legtöbben indiaiak voltak.
Újabb autoriksás út után megérkeztünk Indira Gandhi emlékmúzeumához. A külvárosban sokkal normálisabb árakkal operálnak a sofőrök.
A múzeum Indira Gandhi egykori házában van berendezve, ahol látni lehet pár berendezett szobát, sok fényképet. Úgy tűnik, a Gandhi nevet viselni amúgy legalább olyan veszélyes, mint Kennedyt. A kis kopasz ember után megölték Indira Gandhit és Rajiv Gandhit is. Meg megölték a másik fiát is, de ő nem volt miniszterelnök.
Némi séta után végre találtunk egy metróállomást, így metróval mentünk haza. A bejáratnál nemcsak fémkereső kapu meg kézi fémkereső van, de röntgen is. Ami után még ki is pakoltatták velem a hátizsákot, aminek a röntgenképén istenien kirajzolódtak az objektívek, sőt bennük a lencsék is. Mellesleg az utcán nagyobb volt a tömeg, mint lent a metróban. Megnézném ezt a műsort a reggeli csúcsban. Persze lehet, hogy senki nem járt munkába metróval. Amúgy európai színvonalú az egész, nem is értem miért nincsenek bent tehenek!

 

Címkék: india delhi

64493 km, Delhi

2010.04.01. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Hihetetlen, de megint későn keltünk, úgy belejöttünk. Reggeli után, - amit nem az Everestben fogyasztottunk – újra megküzdöttünk a riksás maffiával, és elvitettük magunkat a nepáli követségre. Még pont időben érkeztünk, hogy dél előtt leadhassuk vízumigényünket, habár nem tűnik úgy, hogy nagyon elfoglaltak lennének mostanában. Valószínűleg elég kevesen mennek mostanában Indiából Nepálba, köszönhetően annak, hogy januártól Indiába az ország elhagyása után két hónapig nem lehet újra belépni. A kiírással ellentétben már délutánra visszarendeltek, nemcsak holnapra, ami zökkenőmentes ügyintézést ígért.

Amíg ők a vízummal szöszöltek, mi elindultunk Újdelhi felderítésére. A két Delhi közt ég és föld a különbség. Újdelhi tiszta, széles, egyenes utcáit fák szegélyezik. Van járda, nincs őrült dudálás, csak olyan hétköznapi. Mivel a gyaloglás itt csak fizikai erőfeszítést jelentett, nem folyamatos körkörös figyelmet és elugrálást, egész szép távokat gyalogoltunk. Először is India Kapujához mentünk. Van egy, ami Mumbaiban a tengerparton áll, és valóban kapu azok számára, akik a tenger felől érkeznek, ahogy tették sokszáz éven át, de ez itt a város közepén található. Valójában hősi emlékmű azoknak a katonáknak az emlékére, akik Indiáért vívott csatákban estek el. Nyilvánvalóan indiai oldalon.
A park kicsit odavolt már az emlékmű körül, de láthatóan ennek ellenére jól szolgálta a gyerekeket, akik a szökőkútban fürödtek. Természetesen csak fiúk voltak, a legtöbben pucéran.
Innen elcaplattunk a Gandhi Smritiig, vagyis arra a helyre, ahol Mahatma Gandhit megölték. Kiderült, hogy hétfőn zárva van. A következő, amit meg akartunk nézni Indira Gandhi Emlékmúzeuma volt, de mielőtt elindultunk volna, még megnéztük az útikönyvet. Kiderült, hogy az is zárva van hétfőn. Helyette az ország politikai központja felé fordultunk. Útközben megállított, vagyis inkább beterelt minket a rendőrség az egyik minisztérium udvarára. Kicsit értetlenül álltunk a dolog előtt, mert láthatóan nem akartak semmit, csak azt, hogy ne legyünk az utcán. Aztán elmagyarázta valaki, hogy pár perc az egész, csak annyi időre ürítették ki az utcát, amíg a miniszterelnöki konvoj elhalad. Lehet, hogy ezért nem foglalkozik India olyan behatóan a túlnépesedés problémájával, mint Kína. A vezetők azt hiszik, hogy üres az ország, mivel csak üres utcákat látnak.
A Vijay Chowkhoz érve már egészen máshogy nézett ki a terep, mint India többi részén. Itt csak a majmok szarnak, hugyoznak össze mindent, de láthatóan azt is takarítják. Ez a hely tulajdonképpen egy nagy csomópont azon a grandiózus sugárúton, ami az elnöki palotától az India Kapujáig vezet. Forgalom nem nagyon van rajta, mert a két objektumot köti csak össze az út, és hát az elnök nem generál túl nagy forgalmat a palotája és a fent említett emlékmű között.
Ennél a csomópontnál áll két grandiózus épület, amit csak Secretariat-nek hívnak. Ezekben minisztériumi irodák vannak, előttük rengeteg fehér Ambassador parkol, a legtöbbön megkülönböztető jelzés, a rendszámon Govt. of India felirat van. Valószínűleg az Ambassador is olyan, mint a Fort T-model volt. Mindenki olyan színt vesz belőle, amilyet akar, feltéve, hogy fehéret akar. (T-model esetén feketét, de hát úgy szép a világ, hogy színes, nem?)
A közelben van még a Mogul kert is, de utunkat állta az elnöki rezidencia, megkerülni meg nem volt kedvünk, egyébként is évente csak néhány napot van nyitva a nagyközönség számára, fotózni meg akkor is tilos. Vetni akartunk egy pillantást a parlament épületére, de ez se jött össze, ugyanis csinos kis homokzsák-erődítmények és sorompók veszik körbe, olyan távolságban, hogy csak a tetejét lehet látni. Egyébként az egész grandiózus együttest a britek építették, hogy kifejezze a brit birodalom nagyságát, valószínűleg nem úgy tervezték, hogy pár éven belül kirakják a szűrüket. Kirakták, és a kormányzói palotából akkor lett elnöki. Azt hiszem, nagy különbség nincs.
Innen elsétáltunk a Gurdawa Bangla Sahib szikh templomhoz. Még soha nem jártunk szikh templomban, és nem igazán tudtuk, hogy itt majd mit kell le-, illetve felvenni. Erősen úgy tűnik, hogy minden vallásnak megvan a maga stichje öltözködés szempontjából. Mintha egy mindenhatónak számítana, hogy a van-e rajtad sapka, vagy sem. Az itteni szabály: cipőt, zoknit le, a kéz- és lábmosás, valamint a fejkendő kötelező. Férfiaknak is. Szerencsére a bejáratnál vannak kölcsönözhető közkendők egy kosárban, amivel rögtön be is kötötték a fejemet, a kalap ugyanis nem jó. Ilyenkor azért örülök a haj hiányának, az esetlegesen jelenlévő tetvek egyszerűen lecsúsznak. Tiszták voltak ugyan a kendők, de nem egyszer használatosak. Kicsit elidőztük a hívők között, hallgattuk a szent mantrázást, aztán gondoltuk, lelépünk. Hát nem, a bejáraton lánc lógott keresztbe, kint is, bent is hívők álltak. Várnunk kellett, míg véget ér a valami, ami nyilvánvalóan folyamatban volt. Nem tartott sokáig egyébként. A szikheket amúgy könnyű megismerni, pontosabban a szikh férfiakat. Egyrészt a névjegykártyájukon rajta van, hogy Singh, vagyis oroszlán, ami minden szikh nevében benne van, másrészt, ha nem adnak névjegykártyát, akkor a soha le nem nyírt, de szépen, rövidre feltekert szakáll árulja el őket, valamint a turbán, ami alatt a szintén nyíratlan hajuk van feltekerve. A templom szomszédságában sok ilyen ember mászkált, nagyon elszikhesedett a környék.
Közel jártunk már a Connaught Place-hez, úgyhogy újra célba vettük a feltételezett bakancsforrást. Az eredmény lehangoló volt. Kétféle bakancs volt kirakva. Az egyik ultragagyi, a másik nem tűnt annak, de felvéve mégiscsak az volt, ráadásul megfelelő méret sem volt belőle. Keresgélés közben aztán találtak még egy típust, na az teljesen formátlan volt. És ezt a boltot ajánlgatták minden internetes fórumon, mint jól felszerelt üzletet. Valószínű, hogy a többihez képest tényleg az, de furcsa, hogy a város12,8 millió lakosa között nincs annyi, amennyi el tudna tartani egy normális árukészlettel rendelkező boltot. Nem hinném, hogy pénz nincs. India lehet, hogy átlagban szegény, rengeteg a szélsőségesen szegény, de ne feledjük, hogy ez akkor is így volt, mikor a jaipuri maharadzsa megrendelte a köbméteres ezüstvázákat. Ma is vannak jómódú, gazdag, és hihetetlenül gazdag emberek elég szép számmal. Tanúskodik erről az a Lamborghini is, amit tegnap láttunk. Érdekelne, hogy mire használják, mert itt még nem láttunk olyan utat, amin át lehetett volna lépni a 75 km/h-ás sebességet. Valószínűleg tréléren viszik, úgy ül benne a tulaj, különben az első csatornafedlapon fennakadna. A magyar fedlapok nagyonis szintben vannak az itteniekhez képest. De legalább vannak fedlapok, Myanmarban elég sok hiányzott.

 

Címkék: india delhi

64480 km, Delhi

2010.03.31. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Újfent későn keltünk, de hát mire az a nagy rohanás, nem? Kedvenc nepáli éttermünkben ettünk, az Everestben. Kezd úgy tűnni, hogy a világ összes nepáli éttermét így hívják. Lehetne egy kis fantáziájuk, legalább egyet nevezhetnének Csomolungmának. Érdekes, hogy a világ legmagasabb hegycsúcsát egy viszonylag jelentéktelen emberről nevezték el. Ok, azért annyira nem volt jelentéktelen, mint mondjuk én, de lássuk be, egy ekkora hegyet legalább egy uralkodóról kellene elnevezni. Még furcsább azonban, hogy ezt simán elfogadta nemcsak a világ, - ami érthető, ez volt a térképekre írva -, de a helyiek is. A múlt rendszerben persze volt egy kemény ellenállás a dekadens nyugattal szemben, így aztán ’89-ig Csomolungmaként hallottunk róla, de hát akkoriban még volt kardszárnyú delfin is volt, ami aztán gyilkos bálnára váltott, mert az jobban eladható volt a tévében. Ennek ellenére nekem jobban tetszik az a neve, amit a helyiek adtak neki. Egyébként mikor az Everest nevet kapta az indiai földrajzi felmérésekért felelős főfütyiről, akkor még nem volt a legmagasabb, pontosabban nem lehetett tudni. No mindegy, nem is tartozik ide.

Az volt a terv, hogy fogunk egy autoriksát és elvitetjük magunkat Humayun sírjához. Ez viszonylag egyszerűen hangzik, de gyakorlatilag megvalósítani nem könnyű, amennyiben az ember utálja, ha baleknak nézik. A vasútállomásnál és a környékén, ahol rengeteg a turista, jó esetben csak a dupláját kérik annak, amit ötszáz méterrel arrébb, és hát még az is két-háromszorosa annak, ami taxiórával lenne. Rávenni a riksásokat Delhiben, hogy kapcsolják be az órát, gyakorlatilag lehetetlen, ha nem itt született az ember. Inkább éhen döglenek, de nem engednek a tízszeres árból. Végül némi séta után találtunk egy riksást, aki elvitt alig kétszeres áron. Hurrá!
Humayun mogul uralkodó volt, perzsa születésű felesége építette neki a síremléket. Különlegessége, hogy ez volt az első, ami érthető módon perzsa behatásról tanúskodott, viszont helyi szokás szerint, vörös homokkőből és fehér márványból épült. Mindennek köszönhetően a világörökség része lett. Ez nemcsak azt jelenti, hogy kicsit jobban rendben van tartva a környéke, hanem azt is, hogy drága a belépő. Legalábbis nekünk, a helyiek továbbra is húsz forintért mennek be, és köpködnek tele minden sarkot bétellel, szórnak szemetet mindenhová. Talán ezért irritál a huszonötszörös ár, ami azért lássuk be, hazai mércével még mindig elfogadható.
A síremlék nagyjából későbbi rokona, a Taj Mahal vonalaira hajaz, persze csak vonalaiban.
A sírt körülvevő park fáin sasok üldögéltek, legalábbis mi sasoknak hívjuk őket, valószínűleg nem azok. Eddig minden indiai városban láttuk őket, nem is keveset. Itt most különösen sok volt. A környék termikjeit használva emelkedtek egyre magasabbra, a felszálló meleg levegőben körözve, hol itt, hol ott, attól függően hol találtak gyorsabb áramlatot. Jó darabig vadásztam rájuk teleobjektívvel, inkább kevesebb sikerrel, mint többel.
Újabb kemény autoriksás alkudozás után a Connaugh Place-re vitettük magunkat, ami Delhi központja. Érdekes módon ez, mint Delhi talán legfontosabb tere, V. György király nagybácsijáról kapta a nevét, aki egyszer ellátogatott Delhibe. Lehet, hogy nekünk is át kellene keresztelni a Hősök terét Sanyi sógor térre.
Valójában nem turisztikai céllal érkeztünk, G bakancsa már használhatatlan stádiumban van, és áll még előttünk néhány kilométer, amit nem lehet papucsban megtenni. Bár közismert, hogy ahol európai nem megy fel, ott a helyiek strandpapucsban, fejükön hatvan kilóval sétálnak fel, közben még pletykálnak is egy kicsit.
Felkerestük az egyik boltot, ahol ilyesmit lehet kapni Delhiben, legalábbis a hírek szerint. Vasárnap lévén zárva volt.
Hazaballagtunk a vasútállomás felé vezető kies úton. Ez az út is végig volt vizelve mindkét szélén. Eszméletlen, hogy egész India húgyszagú! Nem számít, hogy van egy vizelde pár méterre, akkor is a fal tövénél fognak megállni. Azt hiszem, túl sok teát isznak. Érdekes, hogy a nők kibírják, meg az is, hogy összeszarva annyira nincs az ország. De azért hangsúlyoznám, hogy csak relatíve nincs.
Az estét egy kis műtéttel töltöttük, amit ügyvédem javaslatára nagyon nem fejtenék ki, de mint már említettem az útlevelem megtelt, és kell még nepáli vízum.

 

Címkék: india delhi

64461 km, Delhi

2010.03.30. 11:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Reggel jó sokáig aludtunk, mivel a szomszéd netcaféban befizettünk 24 óra wifis internetre, valamint a szobánkban van tévé is. Ez a kettő elég sokáig ébren tudja tartani az embert, főleg ha értelmes dolgokat is el kell intézni a neten. Például repülőjegyet venni haza... ha tetszik, ha nem.

Rögtön ebéddel nyitottuk a napot, hogy aztán belevessük magunkat Ódelhi káoszába. A közlekedés egy agyrém, még akkor is, ha gyalogos az ember, sőt akkor talán még inkább. Már az utcánkon végigmenni nagy koncentrációt igényel. A tér bármely irányából érkezhetnek járművek a keskeny kis utcán, fentről és lentről is. Legalábbis egyáltalán nem tartom elképzelhetetlennek.
A legrövidebb út a vasútállomáson keresztül vezetett. Három felüljáró is van, nekünk azt sikerült kiválasztani, amit a többi egymillió embernek is, mondjuk legalább riksák, autoriksák, biciklik, kézikocsik, autók és buszok nem hajtottak a tömegbe. Mert egyébként azt szokták, nem is értem, hogy miért nem jár az ember mindenhol térdig vérben. Dudálnak, csöngetnek, üvöltenek, de nem lassítanak, és nem térnek ki soha. Valahogy mégis mindenki megússza. A sebesség nem túl nagy, na de próbálj meg bármekkora sebességgel motorozni mondjuk a Szigeten a nagyszínpad előtt, esetleg a Margit-hídon tűzijáték alatt.
Átvágtunk egy komplett bazáron, ahol csak szerelvényeket árultak, majd megérkeztünk a Jama mecsethez, ami Delhi legnagyobb mecsete. Meglehetősen hasonlít a lahori mecsethez, ami meg azt hiszem Pakisztán legnagyobb mecsete és sokkal nagyobb, mint ez, de hát mecsetből nem nehéz bazi nagyot építeni, mert az udvart is hozzászámolják. Mindkettőben van egy sor kupola, alatta egy sor terem, előtte egy nagy udvar, körben fal meg szép nagy kapuk. Nem néz ki rosszul, csak hát elég kellemetlen helyen van ez a Delhi mecsetfotózási szempontból, mert ugye a mecset értelemszerűen Mekka felé néz, a nap meg este Mekka felől süt, ami azt eredményezi, hogy a nap nagy részében rosszak a fények. Lehetne mondjuk korán kelni, de azt azért talán mégse.
A mecset után egy másik mecsethez mentünk, ami egy kicsit kisebb volt, mint amire számítottunk. Azt hiszem, hogy a második legkisebb mecset, amit életemben láttam, de legalább minden egyéb tekintetben erősen átlagos volt, úgyhogy inkább azonnal a Vörös Erőd bejárata felé vettük az irányt. A várfal és az út között elterülő parkon keresztül akartunk menni, de egy rendőr felvilágosított minket arról, hogy ott aztán nem fogunk sétálni, mehetünk a hatsávos út szélén. Járda elméletileg van, gyakorlatilag nincs, mert éppen fel van bontva. Úgyis megszoktuk, hogy a forgalomban sétálunk, ezt teszi még egymilliárd ember Indiában.
A bejáratnál aztán kicsit megcsappant a lelkesedésünk. Nem találtunk semmi érdekeset, ami miatt be akarnánk menni. Végigolvastuk az útikönyvet, és csak rosszabb lett. Valószínűleg ha nem láttuk volna előtte jodhpuri és jaisalmeri erődöt, akkor érdekesnek találtuk volna a helyet, de így nem. És marhára irritáló, hogy huszonötszörös árat kell mindenhol fizetnünk, mint a helyieknek, és ez még a jobbik eset. Hagytuk a fenébe az egészet. Helyette inkább a bazáron vágtunk át. Pondosabban csak a főutcáján. Ittunk egy isteni mangó lassit. Remélem, kezdődik végre a mangószezon!
A bazár nem volt egy egyszerű eset, ahogy egész Ódelhi nem az. A tömeg gigászi, az utcák egyáltalán nem azok, a kettő együtt egy rémálom!
Elverekedtük magunkat az utca végéig, ahol várt még egy meglehetősen érdektelen mecset. A muzulmán dolgok nem az igaziak Indiában, mióta a legtöbbjük elvonult Pakisztánba. Nem tudom mennyire akartak az emberek költözni a váláskor, de azt hiszem muszáj volt mind a hinduknak, mind a muzulmánoknak. Nehéz kérdés ez, főleg hogy egy részük maradt Indiában, és láthatóan még él, másik részük, aki meg ment, csúnyán meghalt, mikor a határ felé tartó vonatokon lemészárolták őket, ahogy a hindukkal is tették a határ másik oldalán.
Úgy gondoltuk, hogy lazán riksával tesszük meg az utat hazafelé, gyalogoltunk már eleget. Egy dologgal nem számoltunk, pontosabban kettővel. Egyrészt a riksásunk mindenáron az állomás főbejáratához akart vinni, ami egy szép nagy kerülővel volt csak elérhető, másrészt azzal, hogy a dugó teljesen mást jelent itt, mint a világ bármely táján. Mindenesetre úgy döntöttünk, hogy élvezzük a bringázást. Sokkal élvezhetőbb egyébként, ha valaki más teker, még akkor is, ha nem is igazán teker, csak néha öt centivel előrébb tolja a járgányt, mint a többi ötezer riksás körülöttünk. A közúti agyrém ellenére meglepően hamar odaértünk, csak egy autó akart elgyúrni minket, csekély eredménnyel. A saját kocsija oldalát húzta csak meg, de nem nagyon izgatta fel az eset. Valószínűleg nem is tudta volna megmondani, hogy melyik csík az új. Mindeközben egy csorda tehén csendesen kérődzve nézte a forgalmat, szépen sorban állva, az elválasztó járdaszegélyen.

 

Címkék: india delhi

64454 km, Delhi

2010.03.30. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Reggeli után, ami jó késői volt, átballagtunk a buszpályaudvarra, és jegyet vettünk az első Delhibe tartó buszra. A busz nem a szokásos három plusz két üléssel rendelkezett, deluxe kategóriába tartozott. A luxust az képviselte, hogy egy sorban csak négy ülés volt. valaha lehetett benne légkondi is, de már nem működött. Helyette ventillátorokat szereltek fel, amibe minden fékezésnél bevertem a fejemet. Persze ezek sem működtek, de legalább az ablakot ki lehetett nyitni. Hét órára voltunk ebbe a konzervdobozba zárva, hogy aztán megérkezzük Delhi közepébe, kivételesen nem hajnalban és nem is késő éjjel. Szép nagy város, úgyhogy meg sem próbálkoztunk a gyaloglással, egyenesen az autoriksások felé vettük az irányt. Pofátlanul magas árat akartak a fuvarért. Nem értem, nem látják, hogy a hátizsákom olyan mocskos, hogy nem érkezhettem ebben a pillanatban? G zsákja egész tiszta, sőt reggel még patyolat tiszta volt, olyan szépen kimosta. Az enyémet is minden áron ki akarja mosni, bár szerintem túl nagy energiát nem kell ebbe beleölni. Tény, hogy nagyon kell figyelni, hogy fogom meg, hogy ne legyek dzsuvás.

Végül találtunk is egy viszonylag normális árakkal operáló riksást, aki elvitt a vasútállomásra. Ha szállodanevet mond be az ember, akkor menthetetlenül le akarják húzni. Nagy rá az esély, hogy fogalmuk nincs hol is van a noname szálloda, ahova menni akarunk, de azt biztos, hogy tudni fogják, hogy bezárt, leégett, koszos és drága, de tudnak egy jobbat. A vasútállomástól gyalog indultunk szállodát keresni. Nem volt nagy séta, de végig kellett néznünk jó pár helyet, mire találtunk egy minőségben és árban is megfelelőt, amiben üres szoba is van. Drágából volt elég, találtunk egy nagyon olcsót is, de most valahogy nem volt kedvünk egy csótányos, ablaktalan, ellenben rettentően dohos helyhez. Végül letelepedtünk egy olyan helyen, ami annyira nem olcsó, de cserébe csak kicsi csótányok vannak, majd villámgyorsan vacsora után néztünk.
Az utca, ahol megszálltunk, Delhi válasza a Khao San roadra. Sok a turista, sok az árus, de határozottan India, csak a tehenek hiányoznak.

 

Címkék: india delhi

64480 km, Delhi

2010.03.21. 09:48 | Ahmet | Szólj hozzá!

 

Újfent későn keltünk, de hát mire az a nagy rohanás, nem? Kedvenc nepáli éttermünkben ettünk, az Everestben. Kezd úgy tűnni, hogy a világ összes nepáli éttermét így hívják. Lehetne egy kis fantáziájuk, legalább egyet nevezhetnének Csomolungmának. Érdekes, hogy a világ legmagasabb hegycsúcsát egy viszonylag jelentéktelen emberről nevezték el. Ok, azért annyira nem volt jelentéktelen, mint mondjuk én, de lássuk be, egy ekkora hegyet legalább egy uralkodóról kellene elnevezni. Még furcsább azonban, hogy ezt simán elfogadta nemcsak a világ, - ami érthető, ez volt a térképekre írva -, de a helyiek is. A múlt rendszerben persze volt egy kemény ellenállás a dekadens nyugattal szemben, így aztán ’89-ig Csomolungmaként hallottunk róla, de hát akkoriban még volt kardszárnyú delfin is volt, ami aztán gyilkos bálnára váltott, mert az jobban eladható volt a tévében. Ennek ellenére nekem jobban tetszik az a neve, amit a helyiek adtak neki. Egyébként mikor az Everest nevet kapta az indiai földrajzi felmérésekért felelős főfütyiről, akkor még nem volt a legmagasabb, pontosabban nem lehetett tudni. No mindegy, nem is tartozik ide.
Az volt a terv, hogy fogunk egy autoriksát és elvitetjük magunkat Humayun sírjához. Ez viszonylag egyszerűen hangzik, de gyakorlatilag megvalósítani nem könnyű, amennyiben az ember utálja, ha baleknak nézik. A vasútállomásnál és a környékén, ahol rengeteg a turista, jó esetben csak a dupláját kérik annak, amit ötszáz méterrel arrébb, és hát még az is két-háromszorosa annak, ami taxiórával lenne. Rávenni a riksásokat Delhiben, hogy kapcsolják be az órát, gyakorlatilag lehetetlen, ha nem itt született az ember. Inkább éhen döglenek, de nem engednek a tízszeres árból. Végül némi séta után találtunk egy riksást, aki elvitt alig kétszeres áron. Hurrá!
Humayun mogul uralkodó volt, perzsa születésű felesége építette neki a síremléket. Különlegessége, hogy ez volt az első, ami érthető módon perzsa behatásról tanúskodott, viszont helyi szokás szerint, vörös homokkőből és fehér márványból épült. Mindennek köszönhetően a világörökség része lett. Ez nemcsak azt jelenti, hogy kicsit jobban rendben van tartva a környéke, hanem azt is, hogy drága a belépő. Legalábbis nekünk, a helyiek továbbra is húsz forintért mennek be, és köpködnek tele minden sarkot bétellel, szórnak szemetet mindenhová. Talán ezért irritál a huszonötszörös ár, ami azért lássuk be, hazai mércével még mindig elfogadható.
A síremlék nagyjából későbbi rokona, a Taj Mahal vonalaira hajaz, persze csak vonalaiban.
A sírt körülvevő park fáin sasok üldögéltek, legalábbis mi sasoknak hívjuk őket, valószínűleg nem azok. Eddig minden indiai városban láttuk őket, nem is keveset. Itt most különösen sok volt. A környék termikjeit használva emelkedtek egyre magasabbra, a felszálló meleg levegőben körözve, hol itt, hol ott, attól függően hol találtak gyorsabb áramlatot. Jó darabig vadásztam rájuk teleobjektívvel, inkább kevesebb sikerrel, mint többel.
Újabb kemény autoriksás alkudozás után a Connaugh Place-re vitettük magunkat, ami Delhi központja. Érdekes módon ez, mint Delhi talán legfontosabb tere, V. György király nagybácsijáról kapta a nevét, aki egyszer ellátogatott Delhibe. Lehet, hogy nekünk is át kellene keresztelni a Hősök terét Sanyi sógor térre.
Valójában nem turisztikai céllal érkeztünk, G bakancsa már használhatatlan stádiumban van, és áll még előttünk néhány kilométer, amit nem lehet papucsban megtenni. Bár közismert, hogy ahol európai nem megy fel, ott a helyiek strandpapucsban, fejükön hatvan kilóval sétálnak fel, közben még pletykálnak is egy kicsit.
Felkerestük az egyik boltot, ahol ilyesmit lehet kapni Delhiben, legalábbis a hírek szerint. Vasárnap lévén zárva volt.
Hazaballagtunk a vasútállomás felé vezető kies úton. Ez az út is végig volt vizelve mindkét szélén. Eszméletlen, hogy egész India húgyszagú! Nem számít, hogy van egy vizelde pár méterre, akkor is a fal tövénél fognak megállni. Azt hiszem, túl sok teát isznak. Érdekes, hogy a nők kibírják, meg az is, hogy összeszarva annyira nincs az ország. De azért hangsúlyoznám, hogy csak relatíve nincs.
Az estét egy kis műtéttel töltöttük, amit ügyvédem javaslatára nagyon nem fejtenék ki, de mint már említettem az útlevelem megtelt, és kell még nepáli vízum.

 

Címkék: india delhi