Ázsia, a Himalája körül

Hív az út, menni kell! Ezért aztán el is indulunk kettecskén, busszal, vonattal, vagy ami éppen jön, hogy elmenjünk Pekingig, meg vissza, körbejárva azt a nagy ráncot, amit India gyűrt az Eurázsiai kőzetlemezre. Mellesleg teszünk egy kísérletet arra, hogy mindarról, ami közben történik, itt közvetítsünk.

Utolsó kommentek

  • mcs: @Ahmet: óver the earth? (2011.11.16. 18:43) Beígért végszó
  • Ahmet: Holdra raknád az óvert? De nem lenne over, csak Holdon lenne. (2011.11.16. 08:30) Beígért végszó
  • mcs: holdi óvert! (2011.11.14. 20:19) Beígért végszó
  • Ahmet: @encián: Dolgozgatunk. Azért remélem, hogy lassan tényleg dolgozni is fogunk, aztán lesz miből világot látni. 20 órás? Hmmm, szerintem több volt, de nehéz ezt kiszámolni, mert közben van néhány átsz... (2011.11.13. 10:39) Beígért végszó
  • encián: Ez igen!:-) Mo.-tól a legtávolabbi pontok egyike, legalább 20 órás repülőút. Dolgoztok vagy "világjártok"? üdv.: encián (2011.11.06. 14:50) Beígért végszó
  • Utolsó 20

Címkék

agra (2) ahmedabad (1) amritsar (2) attapeu (1) aurangabad (2) bahrain (1) bangkok (14) batrik (3) bengaluru (1) bikaner (2) bodrum (2) buon ma thuot (1) cat ba (1) champasak (1) chengdu (5) cheung ipauk (1) chiang mai (2) chiang rai (2) chitral (1) cuc phuong (2) dalat (1) dali (1) darjeeling (1) dege (1) delhi (6) doğubayazıt (2) don det (2) dunhuang (2) előkészület (5) emei shan (2) ernakulam (2) esfahan (3) fenghuang (1) fethiye (2) ganzi (1) gilgit (4) göreme (3) guilin (2) halong öböl (1) hampi (2) hanoi (4) hoi an (2) hongsa (2) hsipaw (3) huaihua (1) hua hin (1) hue (3) hyderabad (1) ihlara (1) india (73) irán (26) isztambul (4) jaipur (2) jaisalmer (2) jammu (1) jodhpur (2) kalaw (1) kaluts (1) kambodzsa (11) kanchanaburi (3) kangding (1) karachi (1) karimabad (3) kashgar (2) kerman (2) khajuraho (1) kína (68) kinpun (1) kolkata (2) kompong chhnang (1) kong lo (1) konya (2) kon tum (1) ko lipe (5) krabi (4) kratie (1) kunming (3) lahore (6) laosz (27) lijiang (2) lopburi (1) luang nam tha (2) luang prabang (3) madurai (1) mandalay (5) manigango (1) mastuj (1) mcleod ganj (2) mumbai (3) munnar (1) myanmar (27) mysore (1) nanchang (1) nha trang (2) ninh binh (3) nyaungshwe (4) nyaung u (4) olympos (1) orchha (2) pakisztán (23) pakse (2) pak chong (3) palolem (3) panaji (2) passu (1) peking (4) phimai (1) phnom penh (3) phonsavan (3) phouvan (1) pingyao (2) qazvin (2) rasht (2) rayen (2) rishikesh (2) saigon (2) sapa (2) sen monorom (2) sershu (1) shin gompa (1) shiraz (7) siem reap (4) sost (1) srinagar (2) sukhothai (2) suzhou (2) tabriz (3) tangkou (2) tashkurgan (2) thaiföld (40) thansan (1) tha khaek (2) tidei (1) törökország (17) toudeshk (2) trichy (3) turpan (2) udaipur (4) udomxai (1) úton (35) vang vieng (3) varanasi (2) vientiane (3) vietnám (30) xian (1) xiao likeng (1) xining (1) xinjie (2) yangon (4) yangshuo (5) yazd (2) yushu (4) zhongdian (2) Címkefelhő

HTML


23054 km, Chengdu

2009.08.19. 10:00 | Ahmet | 4 komment

A vekker függetlenségi törekvéseit előre letörtem, így akkor keltünk, amikor a hólyagom akarta, mindenesetre nem túl későn. Kemény harcot vívtunk a hátizsákkal, hogy minden beférjen. Ideje lenne selejtezni, de azt hiszem, ezt majd a természetes kopás megteszi helyettünk, kár siettetni.
Szerencsénkre megint csak a szomszédos buszállomásra kellett menni, onnan is ment busz Leshanba, az óriás Buddha székhelyére. Az út összesen 40 perc, de az elég volt arra, hogy kiterveljük, hogy nem alszunk Leshanban, csak a csomagmegőrzőben lepakolunk és délután megyünk is vissza Chengduba.
Jól döntöttünk, mert a buszállomást már kitelepítették a város szélére, kár lett volna beküzdeni magunkat minden málhával. Kényelmesen lepakoltunk, megérdeklődtük a délutáni buszt és felültünk a 13-as buszra, ami egyenesen a Buddhához vitt. Mivel sok külföldi és kínai turista is volt, még nagyon figyelni se kellett, hogy hol tartunk.
A legtávolabbi kapunál raktak le, ahol vennünk kellett jegyet a Buddhakiállításra is, de végül nem bántuk meg.
Leshan látványossága a Buddha szobor, ami a folyóparton üldögél, a maga 71 méterével. Nagyobbat ennél nem fogunk látni, ez a legnagyobb a világon. Míg elértük Őkegyelmét, volt alkalmunk megtekinteni pár kollégáját is, a hegy túloldalán. Összegyűjtöttek pár szobrot a világból és egy barlangban kiállították őket, valamint másolatokat faragtak a híresebb hegyoldalba vésett szobrokról. Nem volt rossz, csak az a rész, mikor át kellett mászni a hegy túloldalára. A páratartalom versenyzett a hőmérséklettel, hogy mégis melyikük tud magasabb lenni. A végeredmény az lett, hogy ömlött rólunk a víz. Még a kevéssé izzadós helyiek is diszkréten gyöngyöztek.
A hatalmas szobor feje búbjánál bukkantunk ki. Lenézve a lábánál látni lehetett, ahogy az apró emberek szaladgálnak a pingpongasztalnyi lábkörmei mellett. Szépen beálltunk a sorba, hogy mi is lemászhassunk 71 métert. A sor korlátok közé volt szorítva, másképp nem lehet sorba állítani ennyi kínait. Szép hosszú is volt, még így kacskaringóba hajtogatva is, de legalább lassan haladt. Ezt aztán kihasználták a mozgóárusok és a kanyarok végén vizet, jégkrémet ajánlgattak. Elsőre ellenálltunk, de aztán be kellett látnunk, hogy venni kell egy üveggel, vagy sose látjuk meg a lábujjakat.
Az araszolás tovább folyt a hegyoldalban is, ahova a lépcsőket vágták annak idején. Nagy volt a tülekedés öt centi előnyért. Végül másfél óra alatt értünk le, hogy a folyó partjáról felfelé sandítva nézhessünk az óriás orrlyukaiba. Egyébként nincsenek orrlyukai, csak nagy háromszög orra.
A folyó sodrása láthatóan nagyon erős, ráadásul két folyó folyik itt össze, jól látható, hogy a vizük hosszan folyik egymás mellett, nem keveredik igazán a két szín.
Alapvetően az egész Buddha projekt emiatt kezdődött. A folyók találkozásánál nagy örvények voltak, sok csónakot elsüllyesztettek. Egyetlen megoldás maradt, faragni kellett egy baromi nagy szobrot, ami majd megvédi őket. Roppant hülye ötlet volt, de működött. Történetesen nem azért, mert Buddha megszánta őket, hanem mert a kitermelt irgalmatlan mennyiségű sziklát a folyóba szórták, ahol aztán a mederben lévő mélyedések feltöltődtek így megszűntek az örvények.
Buddha meglátogatása után ettünk egy fagyit, mert nagyon kellett a hűtés, majd egy kis rekreációs üldögélés után a másik kijáraton elhagytuk a helyszínt és leintettünk egy 13-as busz, ami rengeteg kitérővel ugyan, de elvitt a buszpályaudvarra.
Busz is indult rövidesen. Az út Chengduig két óra, pont elég, hogy valami borzasztó filmet levetítsenek. Le is vetítették.
Chengduban aztán egyenesen a megszokott szállodánkba mentünk, ahol kaptunk szobát is, meg vacsorát is. Már csak vonatjegy kéne Xianba, de azzal nem bíztatnak.

 

Címkék: kína chengdu

22574 km, Chengdu

2009.08.16. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Reggel nem keltünk fel, elhalasztottuk délelőttre. Kellenek ilyen napok is. Most, hogy ilyen egyszerűen hozzáférünk az internethez, az ágyon ülve, kicsit bepótoltuk a lemaradásunkat a világ dolgaiban. Rögtön utána rátértünk az ebédre.
Délutánra már terveztünk kultúrprogramot is. A Wuhou templomot vettük célba. Elsétáltunk a buszmegállóba, mert hát Chengdu azért nem olyan kicsi város, hogy csak úgy elsétáljunk bárhova, mintegy 4 millió lakosa van. Ha hozzászámoljuk a környező településeket, amiket közigazgatásilag hozzácsatoltak, akkor ez a szám rögtön 10 millióra rúg.
Úgy nézett ki, hogy ez a rengeteg ember mind arra a buszra akart felszállni, mint mi. Ez annyira nem meglepő, sokkal döbbenetesebb, hogy sikerült is nekik.
Alapvetően a buszokon csak elől lehet felszállni, ahol az elektronikus bérletet be kell pittyegtetni, vagy a jegyárat bedobni. Mivel a tömeg ezt nem igazán tette lehetővé, sokan hátul szálltak fel, aztán előre adtak egy marék bérletet meg pénzt, hogy valaki elől mindegyiket lehúzza, illetve bedobja. És ami még érdekesebb, a bérletek vissza is érkeztek. Azt hiszem, ebben a bekezdésben van néhány dolog, amit megtanulhatnánk a kínaiaktól.
A buszon sok levegő nem maradt, és a légkondi se tudott segíteni az utazás nyomorán. Kint a páratartalom csúcsokat döntögetett, mivel hajnalban szakadt az eső, de délelőttre kisütött a nap. Mikor aztán a városközpontban egy csomóan leszálltak, már csak tömeg volt a buszon. Mi még utaztunk egy darabon, hogy aztán körülbelül a célpontnál leszálljunk.
Leszállás után egy zöldségesbe botlottunk, ahol nem tudtunk ellenállni egy fürt szőlőnek. Két kiló volt és akkora szőlőszemek voltak rajta, hogy G mindegyiket két falatban ette meg.
A gigászi szőlőhöz tartozó hasonló magokat köpködve elsétáltunk a templomig, ahol tettünk egy próbát a panda kártyánkkal, annak ellenére, hogy a Wensu templomban nem jártunk sikerrel vele. Nagy örömünkre itt elfogadták, így egy jelentősebb összeget megspóroltunk.
A templom első udvarán rögtön leültünk, egyrészt hogy megegyük a maradék szőlőt, másrészt hátha akkor jön valami levegő is a ragacsos légkörből. Nem jött, ülve izzadtunk tovább helyette. Közben ránktalált egy angolt gyakorolni szándékozó lány a szégyenlősen vihogó barátnőjével. Miután végigmentünk a kötelező mondatokon, felírtak nekünk kínaiul valamit, hogy azt feltétlen látogassuk meg. Sajnos azt nem sikerült kideríteni, hogy mi is az, de még azt sem, hogy melyik városban van. Azt azért hozzátette, hogy ezt meg tudjuk mutatni bárkinek, és akkor segítenek. Remek, ezzel váltunk el tőlük.
A templom szokás szerint egy sor pavilon átjáróház jelleggel. Elől bemegy a hívő, leborul néhányszor az aktuális aranyozott Buddha, vagy szent előtt, majd az oltárt megkerülve hátul kimegy, hogy a következő előtt elhelyezhessen még egy csokor füstölőt, és megismételhesse a hajlongást. Egyébként hívő nem túl sok van, inkább csak turisták, abból is a kínai több. Rengeteg az európai turista is, ami engem meglepett. Mikor először jártam Chengduban, tél volt, tehát lehet, hogy emiatt volt kevés turista, de az is lehet, hogy hat év alatt ennyit fejlődött a turizmus.
Utóbbit az támasztja alá, hogy a templom mellett nagy igyekezettel építettek egy kínai jellegű turistabazárt sok étteremmel. Vicces, hogy építik ezeket mindenhol a városban, nem sokkal az után, hogy végeztek az eredeti kínai jellegű negyedek ledózerolásával. Most megint várhatnak vagy kétszáz évet, hogy a világ elismerje a város szépségét.
Kicsit körülnéztünk azért a kifőzdék során és meg kellett állapítanunk, hogy tényleg van minden, meg hogy Sichuanban tényleg tudnak főzni. Az egyik standnál hegyekben állt a nyárson sütött galamb. Legalábbis galambnak gondoltam, sütve nincs benne a madárhatározóban.
A templom után gyalogosan indultunk a nem botrányosan messze lévő Renmin, azaz Nép Parkba. Régi szép idők, mikor még otthon is sokminden volt népnek nevezve, mint mondjuk a Nagy Népbolt.
A parkban nagy élet folyt. Az irániakkal ellentétben a kínaiak nem piknikezni mennek a parkba, hanem énekelni, zenélni, vagy táncolni. Ez jópofa a park kapacitásáig, de mikor többen vannak a kelleténél, akkor nem az igazi. Rögtön a bejárat mellett egymástól nem messze két komplett zenekar húzta és mindkettőnek volt énekese mikrofonnal, és természetesen megfelelő méretű közönsége is.
Mi a zenei örömök helyett egy teaház felé vettük az irányt, sajnos azonban tapasztalnunk kellett, hogy a park belépőjének eltörlése óta a teaárral kísérlik meg a kiesett bevétel pótlását, így búcsút intettünk a helynek. Kis kóválygás után bekényszerültünk az egyik pavilonba, mert esni kezdett. Azt hiszem, a páratartalom eléggé lecsökkenhetett, kellett egy kis víz, hogy legyen elég gőz.
A pavilonban három zenész gyakorolt, sajnos nem ugyanazt. Mindhárman a számomra eddig ismeretlen nevű erhun játszottak. Ez az a hangszer, aminek két húrja van, a vonó lószőre meg be van fűzve a két húr közé. Akinek így nem ismerős, hát ez az, ami a vinnyogó hangot adja a kínai zenében.
Szerencsére az eső elállt, így próbát tettünk egy másik teaházzal, de láthatólag kartellba tömörültek, így kénytelenek voltunk üveges zöld teát venni.
Próbát tettük egy másik pavilonnal is az üldögélés területén, de hamarosan letelepedett mellém egy kínai bácsi, aki a világ nagy dolgait akarta megvitatni velem. Mikor látta, hogy nem megy, gondolta nagyobb hangerőn talán megértem. Az eredményt nem is ismertetném.
Aztán a világ nagy dolgairól elvonta a figyelmét, hogy szőrös a karom. Ezzel egyébként bármely kínai figyelmét le lehet kötni egy fél órára. Ha elkalandoznának, akkor meg elég felhúzni a nadrág szárát, hogy bizony ott is szőrös. Mikor másodszorra simogatta meg a karom, a kezére csaptam, hogy elég lesz a közeledésből. A szemben ülő párocska ezen jót röhögött, pláne, hogy valami nagyon hasonló zajlott le köztük. Mikor a srác megpróbálta átölelni a lányt, egy csapást kapott a legyezővel.
A bácsi kíváncsi lett volna a mellkasomra is, de be kellett érnie azzal, hogy mesélek róla. Közben persze folyamatosan magyarázott kínaiul, én meg válaszoltam magyarul. Utóbbira mindig a felháborodott „nem értem” volt a válasza.
Aztán rá szeretett volna beszélni minket, hogy menjünk el táncolni. Valóban láttunk táncoló öregeket, de egyáltalán nem éreztünk hajlandóságot a csatlakozásra. Végül aztán csak belátta, hogy nem vezet sehova a beszélgetés, és elköszönt.
Ezután elhatároztuk, hogy megkeressük az idegen nyelvű könyvesboltot, hátha sikerül beszerezni valami útikönyvet a Kína után következő országokról. Séta közben átvágtunk a puccos bevásárlónegyeden, ahol nagyon lassan haladtunk el a fotocellás ajtók előtt, élvezve, hogy árad ki a hideg.
A boltot is elég könnyen megtaláltuk, annak ellenére, hogy a kirakatot leginkább nagy Sony feliratok fedték. A második emeleten voltak az útikönyveket, de némileg csalódnunk kellett. Kínálat ugyan volt, de egyetlen környező országról sem volt semmi, az Antarktisz, illetve a Budapest könyvek meg nem igazán érdekeltek.
Inkább célba vettük a legközelebbi buszmegállót, hogy hazamenjünk. (Jelenleg ott a haza, ahol a hátizsákunk van.) A buszmegálló pont egy sportbolt előtt volt, ahova benéztünk, mert ugyan vettünk már egy nadrágot nekem, nem volt tökéletes a választás. Azon kívül, hogy hajlamos a szétfoszlásra, ha nagyon megerőltetem magam, fel tudom húzni mellig. Európában a szabásban azt az elvet követik, hogy ha hosszú, akkor legyen széles is, Kínában széltében ugyan nem növelik a nadrágokat, de ha a szára hosszú, akkor lehet számítani rá, hogy zipzár is félméteres lesz benne. Mindezek ellenére körülnéztünk és nemcsak hogy hosszban, de egyéb paraméterekben is megfelelő példányra leltünk, amit meg is vettünk. Gondolom ez az a nadrág, amit évek óta nem sikerült eladniuk. Női bakancs 38-asban már nem volt, mert azért yetiket mégsem szolgálnak ki.
Hazafelé sem volt kisebb a tömeg a buszon, pedig az egy emeletes busz volt. Ebben az a jó, hogy se lent, se fent nem férek el állva. Ezt látva, annyira megsajnáltak, hogy átadták a helyet.

 

 

Címkék: kína chengdu

22532 km, Chengdu

2009.08.15. 10:00 | Ahmet | 2 komment

Persze tömeg az volt, de még éppen elviselhető szintű. Szerencsénkre az eső nem esett, de olyan pára volt, hogy már pár méterre is minden kékes színűnek tűnt. Felhőréteg is volt felettünk bőven, mert az ég homogén fehér volt, és a fényképező könyörgött, hogy még, még tekerjem feljebb az érzékenységet.
Az első pandák, akiket láttunk fajtájuk díszpéldányai voltak. Éppen nem ettek, tehát aludtak. A pandák egyébként gyakorlatilag csak ezt a kettőt csinálják, ezért is állnak a kihalás szélén. Van egy kis problémájuk ugyanis a szex-szel. Egyrészt a hímnek kicsi, másrészt a nősténynek hosszú. Bár a fordított felállás sem az igazi, de ez így eléggé megnehezíti, a megtermékenyítést. Ehhez aztán még hozzáadódik az is, hogy az egésztől el is ment már a kedvük, úgyhogy mesterséges megtermékenyítést kell alkalmazni. Ezért épült ez az egész komplexum. A világon nem sok panda maradt, azok nagy része is fogságban sínylődik. Pontosabban annyira nem sínylődik, mert enni kapnak, aludni lehet nyugiban, csak néha a hímeknek el kell viselniük, hogy elektromosan stimulálják őket, a nőstényeket meg néha meglátogatja a „nyakkendős bika”, minek eredményeként roppantul meglepődnek, mikor megszületik a kispanda, mert nem tudnak az előzményekről.
Mindenesetre ennek az altatásban elkövetett szexnek az eredménye, hogy vannak kispandák, akik azért aktívabbak a szüleiknél, bár a kifutó szétrúgásától az ő esetükben sem kell tartani. Egy biztos, látványukra még a béközép is eldünnyögne egy „deédi-t”. Tény, hogy bármilyen mozdulatukat nagy felderülés követte a nézőközönség soraiban. Nézőből pedig volt bőven, mert mit nézzen az ember a panda központban, ha nem a pandákat, és ha lehet választani, egy nagy alvó szőrcsomó, és egy bukfencező plüssizé között, akkor mindenki a másodikat választja. Na, szó, mi szó, rém aranyosak.
És meg kell említenem, hogy vannak a parkban vörös pandák is, akiket igazságtalanul kihagynak mindenből, csak azért mert vörösök voltak már a szüleik is. Mint ahogy a bajai graffity is hirdeti „Jogot a békáknak!”, jogot a vörös pandáknak, akik sehol nincsenek megemlítve, csak egy félreeső sarokban majszolhatják a bambuszt. Azt kell mondanom, hogy a vörös pandák nem kevésbé jópofák, mint a klasszikus WWF embléma, viszont aktívabbak. Talán annak köszönhetően, hogy azért nem csak bambuszt esznek, így jut a szervezetükbe némi kalória is.
Nem is értem, hogy az óriáspanda miért lett hardcore vegeriánus. Meg azt se nagyon, hogy ha sikerült az évmilliók alatt kifejlesztenie egy „hatodik ujjat”, hogy meg tudja markolni a bambuszt, akkor miért nem tudott kifejleszteni egy olyan emésztést, ami megbirkózik a bambusszal. Az elfogyasztott bambusznak gyakorlatilag 2%-át tudja hasznosítani, ezért kell egyfolytában ennie, és ezért mozog keveset. Lehet, hogy nem gondolja véglegesnek ezt a nagy vegaságot? Valamint édi meg cuki, de felmerül a kérdés, hogy egy ilyen állatnak van-e létjogosultsága?
A párás szemű pandanézegetés után visszavittek a városba. Ebéd utánra azért még beterveztük a viszonylag közeli Wenshu templom megtekintését. Gyalog ballagtunk el az alig több, mint egy kilométerre lévő templomig, ahol rögtön nem fogadták el a kártyánkat, amivel elvileg ingyen lehet bemenni. Mindegy, már így is kitermelte az árát sokszorosan.
A templom gyakorlatilag az első kínai buddhista templom, amit az út során megnéztünk. Kicsit furcsa, tekintve, hogy három hete Kínában vagyunk, legalábbis papíron. Mondjuk Xinjiang nem igazán Kína, erre az ujgurok próbálnak minél gyakrabban rávilágítani, volt is valaha önálló államuk. Tibet sem igazán Kína, habár ez ellen próbálnak tenni a kínaiak, szóval igazából csak most érkeztünk meg Kína kínai részébe.
A templom egyébként nagyon kellemes, füstölőkkel, szerzetesekkel, hajlongó hívőkkel, meg a területén üzemelő teaházzal, ahol le is telepedtünk.
A tea természetesen mindig zöld tea, amiből most jázminosat ittunk. A kisablaknál az ember csak két csészét kap némi tealevéllel, meg a hozzá tartozó fedőket, csészealjakat.
Ha sikerül helyet találni, akkor pár percen belül megjelenik egy őrjáratozó kannás néni, vagy bácsi, és forró vízzel feltölti a csészéket, aztán csak várni kell, majd szürcsölni, illetve köpködni a rutintalanul benyelt tealeveleket.
A teát persze nem lehet meginni. Nem azért, mert rossz, hanem mert soha nem fogy el. Ugyanis ahányszor arra jár valaki kannával, utántölti a csészét. Összességében a fene tudja hány liter teát ittunk meg, mire feltápászkodtunk és elhagytuk a helyszínt.
Hazafelé át kellett vágnunk egy réginek álcázott, ámbár új negyeden, amit kizárólag a turistamicsodák eladásának szenteltek. Végignéztük a kínálatot, és hát éreztünk is erős kísértést haszontalan tárgyak beszerzésére, de mindig sikerült felidézni az érzést, mikor az ember a vállára veszi a hátizsákot, így nem vettünk semmit.
Na jó, G-nek születésnapja lesz tehát valamit azért mégis. Meglepetésbulit azt hiszem, idén sem fogok szervezni. Már csak azért sem, mert napi 24 órában együtt vagyunk.

Címkék: kína chengdu

22488 km, Chengdu

2009.08.14. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Tiszta, szép szobában aludtunk, ami jó volt. Van a szobánkban ingyen wifi, ami meg kitűnő. Neki is álltunk pótolni az elmaradásainkat, csak az a kínai tiltás a Picasán, az bosszantott, mert nem lehetett elegánsan berakni a képeket. Jobb dolgunk amúgy se lett volna, mert egész délelőtt szakadt az eső.
Délben ettünk egy jót, aztán elmentünk Panda kártyát venni, amivel sok kedvezményt lehet kapni a környező nevezetességekre. Mivel a kártya egy yuan, és a Pandakutató Központba máris ingyen lehet vele bemenni hatvan helyett, mindenképpen megérte. Rögtön be is fizettünk, csak úgy turistásan egy pandanézésre, meg a sichuani operára, a szállodánkban. Ez ugyan némi pénzbe került, de megtakarítottunk vele egy fél nap utánajárást, és a közlekedés problémája is megoldottá vált. Meg különben is, nyaralást tartottunk az utazás közben.
Délután folytattuk. amit délelőtt megkezdtünk, nevezetesen a semmittevést, illetve az internet piszkálását, melynek során döntő csapást mértünk az elnyomókra, és átmásztunk a Nagy Kínai Tűzfalon, hogy behegesszük a képeket a helyükre, mert bosszantóak a félig megcsinált dolgok.
Este aztán feltápászkodtunk, hogy legyen még időnk vacsorázni az opera előtt. Senki ne gondoljon az Andrássy úti Operára, semmi köze nincs egymásnak a kettőhöz.
A sichuani opera inkább egy teaház műsorral. Szerencsére, mert finoman fogalmazva egyikünk sem egy operarajongó. Kevésbé finoman utáljuk a vinnyogást.
Rajtunk kívül még egy amerikai srác jött a szállodából. Hipp-hopp ott is voltunk. Leültettek a helyünkre és kaptunk egy teát. Az előadás még nem kezdődött el, a színészek még sminkeltek, amit meg lehetett tekinteni, már ha odafért az ember a sok fotózó turistától, akiknek én is része voltam.
Az előadás valami klasszikus darabbal kezdődött, amiből nyilvánvalóan nem értettünk semmit, de azért látványos volt a jelmezekkel. Rövidesen aztán rátértek a lényegre, amiről híres a sichuani opera. Először jött a bábos, ami így elmondva sokat nem jelent, különösen európai fejjel. Egyedül mozgatott rudakkal egy bábot, ami egyáltalán nem hatott bábnak, ha az ember pár percig nézte. Olyan dolgokat csinált a báb, amit én nem tudnék. Például úgy pörgetni egy zsebkendőt az ujjamon, hogy az szépen kisimuljon az ujjam hegyén. Nem, nem volt odarajzszögezve a kendő.
Kis zene után árnyjáték következett, eszközök nélkül. Kicsit olyan volt, mint amilyet mindenki játszott a falon, csak sokkal magasabb fokon. Sajnos fotón a mozgás nélkül sokat nem mutat, de nagyszerű volt.
A csúcs persze a maszkcserélő volt. Úgy cserélgette le az álarcokat, hogy a közönség között állt, és mégsem látta senki mikor cserélt, csak azt, hogy már megint más. Soha nem fogok rájönni, hogyan csinálják. Senki ne hagyja ki ezt az operát, ha erre jár!
Utána a szállodában ittunk egy sört Leevel, az amerikai sráccal, és elég sokáig beszélgettünk. jó fej, de annyira amerikai, hogy be kéne keretezni. Például hajlandó volt 1000 yuant (kb. 100 €) fizetni, hogy két percre az ölébe ültessenek egy pandát. Erre egyébként bárki befizethet, de csak orvosi köpenyben, gumikesztyűben lehet megtenni.
Jó későn feküdtünk le, és elalvás előtt az utolsó dolog még a vekker beállítása volt.

 

 

Címkék: kína chengdu

22471 km, Chengdu

2009.08.13. 10:00 | Ahmet | 2 komment

Végre nem kellett korán kelni. Chengduba viszonylag gyakran mennek buszok, így csak kimentünk a buszállomásra és vettünk két jegyet a tízórás buszra. Reggeli után nyugodtan üldögéltünk, szotyit rágcsálva, és vártuk a buszunkat. Akkor még nem sejtettük, hogy a tegnapi nap csak az első epizód volt.
Buszunk ugyan késés nélkül indult és szépen haladt, az immáron burkolt úton, de azért koránt sem kéjutazás az, amit busszal kell megtenni és nyolc órán át tart, legalábbis menetrend szerint.
Valahol félút közelében aztán belefutottunk egy dugóba. Az autók sorban álltak egy hídon, és láthatóan nem ment a forgalom. A később érkező autósok meg nyilván azt gondolták, hogy mindenki hülye, ők nem várnak itt, elhúznak a baloldali sávon. Nyilván ott sem sikerült nekik, nem véletlenül, viszont villámgyorsan teljes szélességében lezárult az út. Gondolom a túlsó oldalon is hasonló zsenialitással jártak el a közlekedő felek, mert három órán át teljesen mozdulatlan volt a sor. Cicerói körmondatok hagyták el ajkaim, amiért a középkorban ronda halált haltam volna, de ez se segített, meg az se, hogy a szemerkélő esőben több cigit is elszívtam. Csak azt élvezhettük, hogy a buszban egyre melegebb van, de kint se volt jobb a helyzet. Azzal, hogy lejöttünk a hegyekből, ráadásul a chengdui medencébe, belefutottunk valami szubtrópusi nyárba. A páratartalom az egekben volt, szerencsére a hőmérséklet azért annyira nem, csak finom 30°C körül maradt.
Két óra mozdulatlanság után a rendőrség valamit alkotott és araszolni kezdtünk. Mivel sofőrünknek is elfogyott a türelme egész gyorsan haladtunk a forgalom többi résztvevőjéhez képest, ami nem kis teljesítmény, ha azt nézzük, hogy ezt egy busszal produkáltuk.
Végül megláttuk a nagy problémát is, a hegyről egy ideiglenes vízesés zuhogott az út egyik felére a nagy esők miatt, így egy sávra szűkült a forgalom, ami után rögtön volt egy elágazás. Úgy tűnik két ilyen egyszerű dolog kombinálva halálos csapdává válik a kínai utakon.
Felszabadult száguldásunk néhány kilométeren át tartott, akkor ugyanis egy útfelújítás miatt kellett megállni egy órácskára.
Chengduba sötétedéskor érkeztünk, szárazon elgyalogolhattunk a Renmin sugárútig, ahol aztán nem találtunk buszmegállót, mert felbontották az út felét. Némi gyaloglás után azért csak lebukott a 16-os busz, megláttuk hol áll meg, és a következőre fel is szálltunk.
Nemsokára persze kiderült, hogy megváltoztatták az útvonalát. Még jó, hogy jártam már itt, mert soha nem jöttem volna rá, hogy hol járunk.
Mikor leszálltunk, vissza kellett kicsit sétálni az úton a kinézett szállásig, ami persze nem akart meglenni. G lepakolt, én meg futottam még néhány kört, míg valaki rá nem bökött a helyre, ahol egy plakát fogadott, hogy elköltöztek, de csöngessünk be a sofőr átvisz az új helyre, ingyen. Minket, ezen napon? Kizártnak tűnt. Visszaloholtam G-hez, és cuccokkal elmentünk becsöngetni. Bingó, csak egy cetlit kaptunk, amit odaadhattunk a taxisnak, hogy hova vigyen.
Minden szállás messze volt, így eldöntöttük, hogy tényleg taxit fogunk. Persze mind tele volt, ha világított a lámpája, ha nem. Azért egy végül megszánt, és meglévő utasai mellé minket is bezsúfolt, mert ő tudta, hogy csak pár sarokra megyünk.
A recepción az első kérdés az volt, hogy a van-e foglalásunk. Itt feladtam minden reményt, hiába mondták, hogy megnézik, hátha valaki nem jött meg.
Nagy meglepetésünkre mégis lett szobánk.

 

 

Címkék: kína chengdu