Ázsia, a Himalája körül

Hív az út, menni kell! Ezért aztán el is indulunk kettecskén, busszal, vonattal, vagy ami éppen jön, hogy elmenjünk Pekingig, meg vissza, körbejárva azt a nagy ráncot, amit India gyűrt az Eurázsiai kőzetlemezre. Mellesleg teszünk egy kísérletet arra, hogy mindarról, ami közben történik, itt közvetítsünk.

Utolsó kommentek

  • mcs: @Ahmet: óver the earth? (2011.11.16. 18:43) Beígért végszó
  • Ahmet: Holdra raknád az óvert? De nem lenne over, csak Holdon lenne. (2011.11.16. 08:30) Beígért végszó
  • mcs: holdi óvert! (2011.11.14. 20:19) Beígért végszó
  • Ahmet: @encián: Dolgozgatunk. Azért remélem, hogy lassan tényleg dolgozni is fogunk, aztán lesz miből világot látni. 20 órás? Hmmm, szerintem több volt, de nehéz ezt kiszámolni, mert közben van néhány átsz... (2011.11.13. 10:39) Beígért végszó
  • encián: Ez igen!:-) Mo.-tól a legtávolabbi pontok egyike, legalább 20 órás repülőút. Dolgoztok vagy "világjártok"? üdv.: encián (2011.11.06. 14:50) Beígért végszó
  • Utolsó 20

Címkék

agra (2) ahmedabad (1) amritsar (2) attapeu (1) aurangabad (2) bahrain (1) bangkok (14) batrik (3) bengaluru (1) bikaner (2) bodrum (2) buon ma thuot (1) cat ba (1) champasak (1) chengdu (5) cheung ipauk (1) chiang mai (2) chiang rai (2) chitral (1) cuc phuong (2) dalat (1) dali (1) darjeeling (1) dege (1) delhi (6) doğubayazıt (2) don det (2) dunhuang (2) előkészület (5) emei shan (2) ernakulam (2) esfahan (3) fenghuang (1) fethiye (2) ganzi (1) gilgit (4) göreme (3) guilin (2) halong öböl (1) hampi (2) hanoi (4) hoi an (2) hongsa (2) hsipaw (3) huaihua (1) hua hin (1) hue (3) hyderabad (1) ihlara (1) india (73) irán (26) isztambul (4) jaipur (2) jaisalmer (2) jammu (1) jodhpur (2) kalaw (1) kaluts (1) kambodzsa (11) kanchanaburi (3) kangding (1) karachi (1) karimabad (3) kashgar (2) kerman (2) khajuraho (1) kína (68) kinpun (1) kolkata (2) kompong chhnang (1) kong lo (1) konya (2) kon tum (1) ko lipe (5) krabi (4) kratie (1) kunming (3) lahore (6) laosz (27) lijiang (2) lopburi (1) luang nam tha (2) luang prabang (3) madurai (1) mandalay (5) manigango (1) mastuj (1) mcleod ganj (2) mumbai (3) munnar (1) myanmar (27) mysore (1) nanchang (1) nha trang (2) ninh binh (3) nyaungshwe (4) nyaung u (4) olympos (1) orchha (2) pakisztán (23) pakse (2) pak chong (3) palolem (3) panaji (2) passu (1) peking (4) phimai (1) phnom penh (3) phonsavan (3) phouvan (1) pingyao (2) qazvin (2) rasht (2) rayen (2) rishikesh (2) saigon (2) sapa (2) sen monorom (2) sershu (1) shin gompa (1) shiraz (7) siem reap (4) sost (1) srinagar (2) sukhothai (2) suzhou (2) tabriz (3) tangkou (2) tashkurgan (2) thaiföld (40) thansan (1) tha khaek (2) tidei (1) törökország (17) toudeshk (2) trichy (3) turpan (2) udaipur (4) udomxai (1) úton (35) vang vieng (3) varanasi (2) vientiane (3) vietnám (30) xian (1) xiao likeng (1) xining (1) xinjie (2) yangon (4) yangshuo (5) yazd (2) yushu (4) zhongdian (2) Címkefelhő

HTML


64145 km, Jaipur

2010.03.27. 11:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

A „mit együnk” mindig egy sarkalatos kérdés, de általában fel se tesszük, mert leginkább az határozza meg, hogy mit találtunk. Nomád őseinknél is így volt ez. Most is elindultunk a vár felé, hogy majd eszünk valamit útközben. Persze nem ettünk semmit, mert nem olyan környéken haladtunk át. Végül belefutottunk a szokásos indiai jószándékba. Nem akarják megsérteni a kedves vendéget a rideg nemmel vagy ninccsel, így azt mondják inkább, hogy igen, van kaja, mert az jobban hangzik. Leültünk, de aztán a rendelésnél mindjárt kiderült, hogy mégsincs kaja, csak gyümölcslé. Nem tudom, hogy ilyenkor mit gondolnak! Valószínűleg, azt hiszik, hogy ha már leültünk, akkor fogyasztani fogunk, esetleg meggondoljuk magunkat és mégis inkább szomjasak leszünk éhes helyett. A buszon is mindig ez van. Megállunk és az árusok vért izzadnak, hogy kinyissák az ablakunkat, és bedugják rajta a literes ásványvizet, mintha az ablak kinyitása egyenértékű lenne a pénztárca kinyitásával. Azt hogy nem, egyszerűen nem értik, addig ismételgetik a baromságukat, míg le nem üvöltöd a hajukat, olyankor aztán vérig sértődnek és odébbállnak.

Végül valami jellegzetes indiai reggelit találtunk. Mit mondjak, csodálatos volt! Ezzel a kis táplálékkereséssel el is ment az idő, kinyitott a palota, mehettünk megnézni. Ez nem hegyre épült, de csak azért, mert nem volt hegy a környéken. A város nevét is adó Bika dinasztia építette, hosszú századokon keresztül. Természetesen itt is volt audioguide, de itt már csak mp3 lejátszón, és a lelkünkre kötötték, hogy a felvétel gombot ne nyomjuk meg. A palota nem volt annyira érdekes, mint az eddigiek, és a szöveg se volt olyan jó, de azért becsülettel végighallgattuk, hogy a Bika nemzetség micsoda csodálatos emberekből állt, akik rettenetesen lelkükön viselték a nép sorsát. Ez eddig az összes palotában kiderült a tulajdonosokról.
A jólétüket egyébként annak is köszönhették, hogy jóban voltak a Mogul uralkodókkal, aztán mikor a Moguloknak leáldozott, akkor a Bikáknak is egy kicsit rosszabb lett, de sikerült megnyerniük a brit hadsereg tevetenderét. A britek Afganisztánban ügyködtek éppen és kellett nekik a teve, mint egy falat kenyér.
A szállodánkba visszabaktatva megebédeltünk és a recepciós instrukciói alapján elindultunk megkeresni a buszt Jaipurba. Persze nem találtunk semmit, akit meg kérdeztünk, az mind elirányított a buszállomásra, úgyhogy végül ott kötöttünk ki. Fél órán belül indult egy szokásos lerohadt busz a végeláthatatlan útra. Kettő előtt indultunk el, este fél tízig zötykölődtünk. Út közben semmi érdekes nem történt, eltekintve attól, hogy a mögöttünk ülő tett egy kísérletet arra, hogy kiraboljon. Az egyik megállóban, mikor felálltam kinyújtóztatni a lábamat, az ülés alatt megpróbálta kinyitni a hátizsákomat, de G-nek feltűnt, hogy magától mozog a cucc. Mikor megnéztem, láttam, hogy tíz centire nyitva van a zipzár. Magyarul ugyan, de elmagyaráztam, neki, hogy ki lesz tépve a szíve, ha még egyszer hozzáér. Valamilyen csodálatos oknál fogva azért megértette, hogy mit mondok, mert arról kezdett magyarázni, hogy ő csak a cipőjét vette le, de becsszóra tényleg. A továbbiakban tartózkodott a cipője buzerálásától, úgyhogy békében maradtunk.
Este aztán tíz felé megérkeztünk Jaipurba, ahol nem sokat bonyolítottuk az életünket, kivettük a legközelebbi szálloda egyik szobáját. Nem lett volna nagyon gázos szoba, de mégis az volt, mert a tulajdonos úgy döntött, hogy nem akar pénzt keresni, inkább hagyja dzsuvásan az egészet. A mocskon kívül súlyos problémája még az ingatlannak, hogy előtte fut egy nagy út, aminek a túloldalán egy buszállomás van. A buszsofőrök meg olyan intelligens emberek itt is, hogy ha téglafal van előttük, akkor is dudálnak, hátha attól eltűnik. Szóval jól aludtunk.
 

 

Címkék: india bikaner

63803 km, Bikaner

2010.03.27. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

A reggel hatkor induló buszra vettünk jegyet, ami nyilvánvalóan koránkeléssel járt. Ez nem csak nekünk nem tetszett, hanem a vekkerünknek sem, és egyszerűen elszabotálta a csörgést. Szerencsénkre a recepciósnak feltűnt, hogy nem keltünk fel, úgyhogy öt óra negyvennyolc perckor bekopogott, erre ébredtünk. Rekordgyorsasággal összepakoltunk és már kint is voltunk a szálloda előtt. Emberünk hívott nekünk egy autoriksát, azzal elrobogtunk a busz indulási helyére, és öt óra ötvennyolc perckor helyet foglaltunk a buszon. Persze nem indultunk pontosan, de ez már lényegtelen, rajta voltunk a buszon.

Eleinte visszafelé mentünk ugyanazon az úton, amelyiken érkeztünk, aztán, már jóval napkelte után észak felé fordultunk. A sivatag itt talán még szárazabb volt, mint az eddigi szakaszokon. Persze továbbra sem volt igazi sivatag, ahogy azt elképzeljük. Eddig bokrok és fák is voltak, itt csak a homok volt, meg húsz-harminc méterenként egy fa. Valamint volt egy nagy terület, aminek a szélén büszkén hirdették a táblák, hogy ez itt a „Mahatma Gandhi Knowledge Center”, na ott kiirtották a fákat is, így a transzparensek mögött csak futóhomokot lehetett látni. Kicsit odébb azért volt egy fa, alatta egy íróasztallal, aminél ült egy ember. Bizonyára az volt ott a tudásközpont.
Jó tempóban haladtunk az egyenes úton, forgalom nem volt, az út meg továbbra is jó minőségű volt. Valójában egyszer sem mentünk gyorsabban 75 km/h-nál, de egy jó ideje ezt már száguldásnak érezzük. Az út hét órásnak ígérkezett, de úgy nézett ki, hogy hat óra alatt letudjuk a távot. Azzal nem számoltunk, hogy át kell vágnunk Bikaneren, ami lett volna nagy feladat, de az egyik kereszteződésben rendőr irányította a forgalmat, ami mindig megnehezíti a dolgokat. Az se segített sokat, hogy a forgalom egy részét a tevés fogatok tették ki. Elég szokatlan tevéket látni szekerek előtt, de láthatóan elboldogulnak a feladattal. Ahogy a púpos marhák, a tevék is púppal húzzák a kocsit, mintha csak erre lenne tervezve a púp. Gazdáik láthatóan megbecsülik a hosszúlábú jószágokat, mindegyik mintásra van nyírva, mint egy stadion gyepe.
A buszunk valami sehonnai kereszteződésnél tett le, ahol azonnal megrohant minket egymillió autoriksás. Mindegyik ordított, és mutogatta az általa preferált szálloda kártyáját, ami Bikanerben egy darab szállodát jelent. Némelyik azt gondolta, hogy ha öt centire nyomja a szemem elé, akkor azzal azonnal ő lesz a nyerő, hiszen kitakarja a versenytársakat. Üzletpolitikája nem vezetett sikerre, inkább gyalog mennék, mint hogy pénzt adjak egy ilyen idiótának. Nem viccelek, tényleg jelentősen fókusztávolságon belülre tolta a kártyát!
Beültünk egybe, és mentünk is a viszonylag puccos szállodába, ahol voltak kevésbé puccos szobák is, így sikerült megalkudni, pláne, hogy még engedtek is a kezdeti árból. Estére és reggelre még meleg vizet is ígértek.
Sokat nem vesztegettük az időt, ebéd közben eldöntöttük, hogy aznap délután még egy kicsit buszozunk, mert azt szeretjük, és elmegyünk Deshnok hírhedt templomába, ami csak negyven percnyire van.
A templom Karni Matáról kapta nevét, aki Durga isten XIV. századi reinkarnációja. A sztori szerint Durga megkérte Yamát, a halál istenét, hogy adja vissza egy mesemondó fiának az életét, akit nagyon siratott az apja. Yama juszt se adta vissza, erre Durga agya eldurgant és az összes halott mesemondót reinkarnálta patkány formájában, ezzel nagy hiányt okozva emberi lelkekben Yamánál. Nem mondom, nemes bosszú, de a mesemondókat senki nem kérdezte. A nép érezhette, hogy a történet igazi vesztesei megint a kisemberek, így építettek egy templomot, ahol aztán a feltámasztott patkányok élhetnek kedvükre. És élnek is, mert azok olyanok, hogy ha építenek nekik egy templomot sok lyukkal, és kiraknak nekik búzát, tejet, vizet, akkor jönnek. Szóval ide mentünk mi is, ha nem is a kirakott tej meg búza miatt, de megnézni, hogy megint mit műveltek ezek az agyament indiaiak.
Belépni csak mezítláb lehetett, mint minden templomba. Nem is tudom, hogy mi jobb, ha az ember a lába elé néz ezen a helyen, vagy ha inkább nem. A padlót szétszórt búzaszemek borítják, meg természetesen patkányszar. Mikor az ember rálép valami szemcsére, próbál arra gondolni, hogy biztos valami magra lépett. A patkányok, ugyan nem félnek az embertől, de azért évmilliók reflexe szerint a fal mellett rohangálnak, így legalább attól nem kell túlzottan tartani, hogy az ember egy szent rágcsálót halálra tapos. Alaposabban megfigyelve őket, aztán kiderül, hogy egymással nem olyan jó fejek, mint az emberek velük. A legtöbbnek hiányzik a fél farka, cakkos a füle, sánta, félszemű, és nagy általánosságban igen rosszul néz ki. Nem azért, mert ronda rágcsáló, hanem mert nem egészséges. Ez elég érdekes, mert ennél jobb helyet patkány álmodni sem tudna magának. Lehet, hogy mi is ilyen szarul nézünk ki a mindennel ellátott városainkban?
Alaposan körülnéztünk, de nagyon sokáig nem időztünk, mert ugyan úgy tartják, hogy jó jel, ha egy patkány átszalad az ember lábán, mi ezt nem szerettük volna kivárni. A kijáratnál kicsit elgondolkodtunk rajta, hogy fertőtlenítővel lekenjük a lábunkat, de arra jutottunk, hogy ahhoz meg kéne érinteni, inkább majd este (meleg vízben) lemossuk.
Sok más teendőnk nem is akadt, mint visszakeveredni Bikanerbe, azon belül is a szállodánkba. Összejött mindkettő, bár igencsak gázos utcákon kódorogtunk, miközben a GPS vitt toronyiránt.

 

Címkék: india bikaner