Ázsia, a Himalája körül

Hív az út, menni kell! Ezért aztán el is indulunk kettecskén, busszal, vonattal, vagy ami éppen jön, hogy elmenjünk Pekingig, meg vissza, körbejárva azt a nagy ráncot, amit India gyűrt az Eurázsiai kőzetlemezre. Mellesleg teszünk egy kísérletet arra, hogy mindarról, ami közben történik, itt közvetítsünk.

Utolsó kommentek

  • mcs: @Ahmet: óver the earth? (2011.11.16. 18:43) Beígért végszó
  • Ahmet: Holdra raknád az óvert? De nem lenne over, csak Holdon lenne. (2011.11.16. 08:30) Beígért végszó
  • mcs: holdi óvert! (2011.11.14. 20:19) Beígért végszó
  • Ahmet: @encián: Dolgozgatunk. Azért remélem, hogy lassan tényleg dolgozni is fogunk, aztán lesz miből világot látni. 20 órás? Hmmm, szerintem több volt, de nehéz ezt kiszámolni, mert közben van néhány átsz... (2011.11.13. 10:39) Beígért végszó
  • encián: Ez igen!:-) Mo.-tól a legtávolabbi pontok egyike, legalább 20 órás repülőút. Dolgoztok vagy "világjártok"? üdv.: encián (2011.11.06. 14:50) Beígért végszó
  • Utolsó 20

Címkék

agra (2) ahmedabad (1) amritsar (2) attapeu (1) aurangabad (2) bahrain (1) bangkok (14) batrik (3) bengaluru (1) bikaner (2) bodrum (2) buon ma thuot (1) cat ba (1) champasak (1) chengdu (5) cheung ipauk (1) chiang mai (2) chiang rai (2) chitral (1) cuc phuong (2) dalat (1) dali (1) darjeeling (1) dege (1) delhi (6) doğubayazıt (2) don det (2) dunhuang (2) előkészület (5) emei shan (2) ernakulam (2) esfahan (3) fenghuang (1) fethiye (2) ganzi (1) gilgit (4) göreme (3) guilin (2) halong öböl (1) hampi (2) hanoi (4) hoi an (2) hongsa (2) hsipaw (3) huaihua (1) hua hin (1) hue (3) hyderabad (1) ihlara (1) india (73) irán (26) isztambul (4) jaipur (2) jaisalmer (2) jammu (1) jodhpur (2) kalaw (1) kaluts (1) kambodzsa (11) kanchanaburi (3) kangding (1) karachi (1) karimabad (3) kashgar (2) kerman (2) khajuraho (1) kína (68) kinpun (1) kolkata (2) kompong chhnang (1) kong lo (1) konya (2) kon tum (1) ko lipe (5) krabi (4) kratie (1) kunming (3) lahore (6) laosz (27) lijiang (2) lopburi (1) luang nam tha (2) luang prabang (3) madurai (1) mandalay (5) manigango (1) mastuj (1) mcleod ganj (2) mumbai (3) munnar (1) myanmar (27) mysore (1) nanchang (1) nha trang (2) ninh binh (3) nyaungshwe (4) nyaung u (4) olympos (1) orchha (2) pakisztán (23) pakse (2) pak chong (3) palolem (3) panaji (2) passu (1) peking (4) phimai (1) phnom penh (3) phonsavan (3) phouvan (1) pingyao (2) qazvin (2) rasht (2) rayen (2) rishikesh (2) saigon (2) sapa (2) sen monorom (2) sershu (1) shin gompa (1) shiraz (7) siem reap (4) sost (1) srinagar (2) sukhothai (2) suzhou (2) tabriz (3) tangkou (2) tashkurgan (2) thaiföld (40) thansan (1) tha khaek (2) tidei (1) törökország (17) toudeshk (2) trichy (3) turpan (2) udaipur (4) udomxai (1) úton (35) vang vieng (3) varanasi (2) vientiane (3) vietnám (30) xian (1) xiao likeng (1) xining (1) xinjie (2) yangon (4) yangshuo (5) yazd (2) yushu (4) zhongdian (2) Címkefelhő

HTML


15037 km, Batrik

2009.07.10. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Reggel elindultunk a szomszédos Rumbur-völgybe. Gyalog. Sok közlekedési lehetőség nincs. Vannak a dzsipek, meg van a gyaloglás, esetleg a stoppolás. Utóbbi nem bonyolult, csak gyalogolni kell, aztán úgyis megáll valaki, hogy elvigyen, még az integetéssel sem kell bajlódni, csak legyen egy autó, amiben van némi hely (mármint pakisztáni szemszögből nézve).

Némi gyaloglás után, mi is egy furgon platóján találtuk magunkat. Nem igazán tudom, hogy mikor lesz porosabb az ember, ha az út szélén gyalogol, vagy ha autóban ül. Igazából bent ülni, vagy a platón, az már mindegy. Minden tele lesz a nullásliszt finomságú porral.
A rendőrségi ellenőrzőpontnál raktak le, ahol a két völgy elágazik. Érkezéskor itt kellett leperkálni a belépő árát a völgyekbe. (Ez is egy kicsit fura. Most akkor falu, vagy skanzen?)
A Rumbur-völgy sokkal keskenyebb, mint a Bumboret, forgalom is kevesebb van, meg nyilván lakos is, viszont azoknak 70% kalasha.
Mivel nem jött semmi, kénytelenek voltunk gyalogolni a tűző napon. Még viszonylag korán volt, de ez egyáltalán nem zavarta a napot a tűzésben. Az út a hegyoldalba vágott fél alagút, jó hegyes kőcsipkékkel a falon. Meglehetősen félelmetes itt az autózás, pláne két ilyen laposországbelinek, mint mi, ennek ellenére szívesen bevállaltuk volna.
Jókora távot megtettünk, mire előkerült az első autó, egy rendőrségi pickup. A platón foglaltunk helyet, de személy szerint én nem sokáig örültem ennek. Nem volt időm elrakni a fényképezőt, arra is vigyázni kellett, meg a tér három dimenziójában kitámasztani, mert a sofőrünk nem volt az a finomkodó fajta. Ebben nem csak az a jó, hogy véres vizeletet eredményez a plató pereme, hanem az is, hogy a gödrök előtti nagy fékezések minden alkalommal sűrű porfelhőbe burkoltak minket. Viszonylag hamar elkezdtük döngetni a kocsi tetejét, ami a nemzetközi jelzése annak, hogy „ki akarok szállni”.
Gyalog legalább lehet szedret nassolni a fákról, amik az út szélén állnak, és aztán az öntözőcsatornák valamelyikében kezet is lehet mosni. Ezeknek azért elég zavaros a vize, ami egyáltalán nem zavarja a helyieket és isznak belőle. Ilyenkor én oda se merek nézni, mert már a látványtól is vérhast kapok, annak ellenére, hogy már szinte mindent megiszunk, ami víznek néz ki. Sok választásunk nem is lenne, mert venni csak kólát lehet. Már ahol lehet, a Rumbur-völgyben például nem találtunk hideg italt. Meleget se, de azt nem is kerestük.
Grom a völgy legnagyobb települése. A folyóhoz közel egy meredek hegyoldalon áll, mint egy lakótelep. A folyóban ruhát mosó asszonyok lesifotózása után elindultunk felfelé, de nagyon óvatosan, gyakran megkérdezve, hogy mehetünk-e tovább.
Már ismerve a roppan szent hely körülbelüli kinézetét, nem követtük el tegnapi hibánkat és csak én, két személyes csapatunk egyedüli onjesta tagja másztam fel megnézni. Közben azon gondolkodtam, hogy a fotózás, az onjesta, vagy pragata, és arra jutottam, hogy a digitális az tuti, hogy onjesta, a filmes az kérdéses, majd a teológusok eldöntik.
Bár nem hiszem, hogy lennének kalasha teológusok. Az egyetlen kalasha, a bácsi akivel mélyebben elbeszélgettünk, mert tudott angolul, azt mondta, hogy papjaik nincsenek, utoljára kb. tíz éve volt egy, és hát pap se lehet bárki, csak aki magától azzá válik. Elmondása alapján leginkább egy sámán képe körvonalazódott. A kalashák hite szerint is egy isten van, de az annyira szent és magasztos, hogy nem nagyon lehet abajgatni olyan gondokkal, amik az egyszeri kalashát érintik, így leginkább különböző szellemekhez imádkoznak. A hitük elég erős, az onjesta, illetve pragata is mélyen bennük él, meg az ebből eredő tabuk.
A falu legtetején állt a templom, ami nagyon hasonló volt a korábban látottakhoz. Furcsa, de Pakisztánban több kalasha templomban jártunk, mint mecsetben.
Visszafelé végig gyalog mentük, el is fáradtunk rendesen. G természetesen szandálban volt, ami azt eredményezte, hogy mire hazaértünk az övé volt a világ legpragatább lába. Sőt a második legpragatább is.
Este nagy nyüzsgés volt a szobánk előtti teraszon, ami a turisták számát tekintve meglepő volt, így kinéztem mi történik. Kint ült jópár öregember, és nagyban tanácskoztak. Kiderült, hogy vita támadt, hogy kinek hol végződik a földje, ezért Chitralból kijött két ember eldönteni, és éppen itt tartanak megbeszélést. Engem kevésbé érdekeltek a földügyek, de szerettem volna végigfotózni az arcokat, így kint maradtam, és finoman érdeklődtem, hogy vajh’ lehetne-e fotózni. A tanácskozás végén örömmel felsorakoztak én meg megörökítettem a nagy szakállakat.

Címkék: pakisztán batrik

15001 km, Batrik

2009.07.09. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

A napot a Bumboret-völgy bejárására szántuk. A három kalasha völgy közül ez a legnagyobb, viszont a kalashák aránya nem itt a legmagasabb, hanem a szomszédos Rumbur-völgyben.

Először is a szomszéd faluba, Brunba sétáltunk át, ahol a Kalasha Ház van. Ezt görög önkéntesek építették, hogy fennmaradjon a kultúra. Van benne iskola, rendelő, tanácsterem, meg egy múzeum. Igaz, hogy a kalashák Nagy Sándor seregétől származtatják magukat, de hogy ez miért lelkesíti ennyire a görögöket, azt nem tudom. Egyrészt Sanyi makedón volt, másrészt a genetikai bizonyítékok alapján a kalashák se nem makedón, se nem görög leszármazottak. Érdekes viszont, hogy a legtöbbjük zöld szemű, ami a környéken máshol nem nagyon fordul elő.
A múzeumban körbevezetett minket egy lelkes görög, aki már régóta önkénteskedik. Annyira belefeledkezett a magyarázatba, hogy jegyet is elfelejtett adni. Azért a végén szóltam, hogy vennénk jegyet, ne pont a szerencsétlen kalashákkal piszkáljunk ki, elég nekik az, amit a sors kiszabott rájuk.
A három völgy amúgy sem egy nagy terület, kevés a hely a gazdálkodásra, a muzulmánok is elkezdtek betelepülni, valamint a turizmus sem tesz jót. Bár ez utóbbi érdekes kérdés. A múzeumban kapott brosúra felhívja a figyelmet a felelősségteljes turizmusra, szépen pontokba szedve, hogy mit nem kellene csinálnia annak a vendégnek, aki nem szeretné rombolni a kalasha hagyományok maradékát. Tulajdonképpen csak azt nem írták oda, hogy mindenki maradjon otthon. Felhívják a figyelmet, hogy vallási és filozófiai vitákba nem szabad belemenni, nehogy megingassuk ősi hitüket, tulajdonképpen a felsorolás olyan volt, mint egy szellemi „Kérjük, ne etesse az állatokat!” Szomorú, hogy azok az emberek, akik rengeteg munkát áldoznak arra, hogy a kalasha kultúra fennmaradjon, elfelejtik, hogy a kultúra hordozói, a fura ruhákban járó, fura szokásoknak hódoló emberek, ugyanúgy boldogságra vágynak, mint azok, akik a brosúra kinyomtatása után hazarepülnek az EU-ba. A szervezet azon munkálkodik, hogy a tradícionális épületeket pótolja, mert ma már nincs se pénz, se energia, hogy templomokat építsenek, vagy áldozati szobrokat faragjanak. Csak az a kérdés, hogy mennyire hiteles egy külső megrendelésre faragott szobor? Vajon nem inkább a lehetőséget kellene biztosítani, hogy olyan gazdasági helyzetbe kerüljenek a helyiek, hogy egy faragott deszka ne legyen elképzelhetetlen luxus?
A völgyekben megépültek az utak, amiken már autóval is meg lehet közelíteni a falvakat. Igaz földutak, amik irgalmatlanul porosak, már 20 km/h-s sebességnél is Dakar Rally-szerű porfelhő emelkedik minden autó mögött. Szerencsére sok autó nem jár, különösen amióta a turisták se mernek jönni Pakisztánba. Lehet, hogy a helyi gazdaság sorsát pont az pecsételi meg, hogy a mindent sáskaként lelegelő turisták nem jönnek.
Csak a Bumboret-völgyben van legalább húsz vendégház, de magunkon kívül összesen öt külföldit láttunk.
A völgyben van áram, legalábbis elvileg. Este kapcsolják be, és annyi ereje van, hogy a villanykörték pislákolnak. Erre nincs pénz, mert nem része a tradicionális életnek. Víz van, vezetéken jön a patakból. Persze ha az ember szól, akkor melegítenek egy vödörrel és felhozzák.
A múzeum után lekanyarodtunk az útról, hogy a valódi kalasha falut is lássuk, azok ugyanis a hegyoldalba vannak tapasztva, az egyik ház teteje a másik terasza, ennyivel kevesebb termőföldet foglalnak. A múzeumban próbáltuk felvértezni magunkat némi tudással, az onjesta és pragata (tiszta és tisztátalan) dolgok természetét illetően, de nem sok sikerrel jártunk. Ugyan görögünk elsorolt egy rakás dolgot, ami semmit nem jelentett számunkra, mert a kalasha elnevezéseket használta. Tudtuk, hogy először a falut kell meglátogatnunk, utána a temetőt, mert a temető az pragata, vagyis tisztátalan, pontosabban negatív, vagy lényegesen negatívabb, mint a falu maga. Aztán ott van a nőház, ahol a nők a menstruáció alatt tartózkodnak, ami isszonyatosan pragata, nekem, mint férfinak még a falát is tilos megérintenem. Azt is megtudtuk, hogy a falu felett valahol van egy baromira onjesta, vagyis tiszta, szent hely, ahova csak férfiak mehetnek fel, akik onjestábbak, mint a némileg pragata nők. Na, ez utóbbit sikerült megtalálnunk, bár nem akartuk. Tulajdonképpen valami korhadt fakupac volt kerítés mögött, és csak az tűnt fel, hogy valaki óbégat, mire egy közelben álló ember kétségbeesetten integet, hogy jöjjünk le. Nem volt dühös igazán, csak kicsit szomorú volt a hangja. „Az egy nagyon tiszta hely, nők nem jöhetnek ide!” Mondtuk, hogy bocsi, elcsesztük, megyünk már. Hát, így végződött az első kalasha falu meglátogatása.
Azért meglátogattuk a szomszéd falut is, bár sokkal óvatosabban, csak oda mászkáltunk, ahol láttunk tisztátalan nőket őgyelegni. Egyből betereltek a templomba, hogy nézzük meg. Nos, nincs benne túl sok dolog. Négy faragott oszlop támasztja alá a tetőt, amin középen van egy lyuk. Történetesen ebben a templomban volt még egy talicska is, de azt hiszen nem volt szakrális jelentősége.
Visszatérve az útra kicsit lejjebb sétáltunk, néztük, ahogy a szederfáról rázzák a termést. Felmegy a legény a fára, a kalasha lányok viszont nem szedegetik, mert hülyék lennének, inkább egy nagy vásznat feszítenek ki, hogy abba potyogjon.
A nők hordják a népviseletet, a férfiak már lecserélték a Pakisztánban mindenhol rendszeresített shalwar kameezra. Ez is pénzügyi döntés volt, nincs pénz a gyapjú hacukára. A nők viszont továbbra is kagylókkal, gombokkal, gyöngyökkel kivarrt fejdíszt hordanak. Meglepő viszont, hogy nem pont olyat, mint régen, van ugyanis divat. A hajukat sem öt, hanem három copfba fonják manapság. Kettő olyan magyaros, meg van egy elől is a homlokuk felett, amit aztán nem győznek a fülük mögé tűrni.
A nagy sétálás közben lepihentünk egy árnyékos helyen, de nem sokat üldögélhettünk, mert egy arra járó meginvitált egy teára. Igaz nem volt kalasha, de azért elfogadtuk. Sokat nem tudtunk beszélgetni, de jól esett a tea, meg a meglepetés, hogy kaptunk tükörtojást kenyérrel is. Vajon honnan tudták, hogy éhesek vagyunk?
Este megpróbáltunk fotókat készíteni, de ez lehetetlennek bizonyult. Helyette viszont beszélgettünk egy tízgyerekes kalasha bácsival, akitől sok érdekességet megtudtunk.

Címkék: pakisztán batrik

14987 km, Batrik

2009.07.08. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Reggel megint hatkor keltünk. Reggelit is kaptunk a szállodánkban, majd kiballagtunk az út mellé, hogy egy arra járó dzsip elvigyen Chitralba. Madárcsicsergés volt, nyugalom, csend, sehol egy jármű. Vendéglátónk mondta, hogy „no problem”, lesz kocsi, ebből tudtam, hogy problem van, és rohadtul nem lesz itt semmi, mert vasárnap van. Kis idő múlva mondta, hogy lehet, hogy le kellene mennem a bazárba megkérdezni, de ne béreljek, hanem menetrendszerintit keressek. Nem tudom, lehet-e menetrendről beszélni, ha akkor mennek a kocsik, amikor úgy gondolják, hogy érdemes. A bazárnál megnyugtattak, hogy nem lesz itt egyetlen autó sem, mert nincs utas. Visszamásztam a jó hírrel, majd G-vel és a cuccokkal együtt újra le. Továbbra se volt semmi fejlemény. Azt tanácsolták, hogy 2000-ért béreljünk egy autót, és akkor ha van utas, akkor azok nekünk fizetik a viteldíjat. Jobb lehetőség híján ezt tettük. Lett is rögtön három utasunk, bár nem Chitralig mentek, így nem volt nagy biznisz.

A város szélén természetesen tankoltunk a már ismert tekerős kútnál.
Így, hogy nem buszban ültünk, jobban láttuk, hogy milyen is az út és eléggé elborzasztott, hogy ezen busszal jöttünk végig, még ha nem is egy nagy busz volt.
A Chitral felé vezető útra kanyarodva se javult a helyzet. Vagy egy meredek üledékes hegyoldalba van vágva az út, vagy sziklába és úgy néz ki, mint egy hosszában félbevágott alagút. Mindkét esetben mély szakadék húzódik az egyik oldalon, mint veszélyforrás, a másik oldalon változatosságképpen az egyik sziklaomlással fenyeget, a másik földcsuszamlással. És ezek nem holmi százévente egyszer előforduló dolgok, hanem mindennaposak. Amikor kiértünk végül az aszfaltra, jobban látszottak a nyomok. Helyenként sziklák által ütött meglehetősen nagy lyukak, máshol elmosott, vagy omladékkal takart szakaszok vannak. Mondjuk roncsok nincsenek a völgyben, aminek vagy az az oka, hogy kicsi a forgalom és nem esnek le, vagy egyszerűen elviszi őket a folyó.
Lakott terület csak ott van, ahol van némi megművelhető föld. Ilyen területek egy-egy völgy végében vannak, ahol a völgyből lehordott üledék vastagon lerakódik és nem puszta szikla van csak. Általában az ilyen oldalvölgyből lehordott anyagba vágja magát bele a folyó, úgy 30-40 méter mélyen. Nagyon látványos, ahogy a hegy árnyékában álló falu kis parcellái egy függőleges partfalnál érnek véget. Mindez felülnézetben, mert az út, amin haladtunk, jóval magasabban vezetett.
Chitralba érve elkönyveltük, hogy charterjáratunk veszteséges volt, mert hiába lett útközben tele a kocsi, senki nem utazott sokat, és nyilván nem is annyit fizetett nekünk, amennyit általában. Páran valószínűleg meg is lógtak fizetés nélkül, nehéz volt követni ki hány főre fizet és meddig. Meg aztán pakisztáni fogalmak szerint nem is volt igazán tele a kocsi. De nem is számítottunk még nullszaldóra sem, hiszen ha érdemes lett volna elindulni, akkor lettek volna járatok.
A rendőrségnél rakattuk ki magunkat, mivel a Kalasha-völgyek látogatásához először regisztrálni kellett magunkat, és csak a kiállított papír birtokában léphettünk Nagy Sándor leszármazottainak földjére. Meg persze találnunk kellett hozzá egy kocsit, ami elvisz. Vasárnap ellenére, alig kellett várnunk. Egy pickup fuvarozott el minket. Az első ülésre, a sofőr mellé két ember ült, a hátsóra hárman nyomakodtunk be, aztán még egy negyedik is. A platóra a hullámbádog tetejére került a cuccunk, meg még egy csomó ember.
Az út először egész hétköznapi volt, de aztán lefordultunk a völgyek felé, és újra kezdődött a beszaratós utazás a fél alagútban. Közben a platóról szépen elfogytak az utasok és súly nélkül a hullámbádog elkezdett lecsúszni, a cuccainkkal együtt. Emiatt többször meg kellett állni, végül egyik utastársunk hátramászott súlynak, így aztán egy kis hely is lett a fülkében.
Végül csak megérkeztünk, a szálloda előtt raktak ki. Ez persze nem volt nehéz, mert szinte csak szálloda van az út mellett, annak ellenére, hogy turista nem sok, legalábbis az utóbbi években.
Kis pihi után felsétáltunk a völgyben, és megnéztük a rikító színekbe öltözött asszonyokat, miközben azt terveltük ki, hogyan fogjuk őket másnap lefényképezni. Nem szép dolog, de hát mit tehet az ember, ha frontálisan nem mer.
A kalashák elég furcsa népség. Nagy Sándor leszármazottainak tartják magukat, nem muzulmánok, hanem valami egészen sajátos vallást követnek, ami tele van tabukkal, amik a tiszta és tisztátalan dolgokkal vannak összefüggésben. Kívülálló számára azt hiszem elég érthetetlen dolgok ezek, de majd azért teszünk kísérletet rá, hogy legalább egy kicsit belelássunk.
Este vacsorát is kaptunk, sőt előtte még egy felest is, valami jóféle szederpálinkából, mert a kalashák nem vetik meg az ilyesmit. Ez volt az első alkoholos italunk, mióta elhagytuk Törökországot.

Címkék: pakisztán batrik