Ázsia, a Himalája körül

Hív az út, menni kell! Ezért aztán el is indulunk kettecskén, busszal, vonattal, vagy ami éppen jön, hogy elmenjünk Pekingig, meg vissza, körbejárva azt a nagy ráncot, amit India gyűrt az Eurázsiai kőzetlemezre. Mellesleg teszünk egy kísérletet arra, hogy mindarról, ami közben történik, itt közvetítsünk.

Utolsó kommentek

  • mcs: @Ahmet: óver the earth? (2011.11.16. 18:43) Beígért végszó
  • Ahmet: Holdra raknád az óvert? De nem lenne over, csak Holdon lenne. (2011.11.16. 08:30) Beígért végszó
  • mcs: holdi óvert! (2011.11.14. 20:19) Beígért végszó
  • Ahmet: @encián: Dolgozgatunk. Azért remélem, hogy lassan tényleg dolgozni is fogunk, aztán lesz miből világot látni. 20 órás? Hmmm, szerintem több volt, de nehéz ezt kiszámolni, mert közben van néhány átsz... (2011.11.13. 10:39) Beígért végszó
  • encián: Ez igen!:-) Mo.-tól a legtávolabbi pontok egyike, legalább 20 órás repülőút. Dolgoztok vagy "világjártok"? üdv.: encián (2011.11.06. 14:50) Beígért végszó
  • Utolsó 20

Címkék

agra (2) ahmedabad (1) amritsar (2) attapeu (1) aurangabad (2) bahrain (1) bangkok (14) batrik (3) bengaluru (1) bikaner (2) bodrum (2) buon ma thuot (1) cat ba (1) champasak (1) chengdu (5) cheung ipauk (1) chiang mai (2) chiang rai (2) chitral (1) cuc phuong (2) dalat (1) dali (1) darjeeling (1) dege (1) delhi (6) doğubayazıt (2) don det (2) dunhuang (2) előkészület (5) emei shan (2) ernakulam (2) esfahan (3) fenghuang (1) fethiye (2) ganzi (1) gilgit (4) göreme (3) guilin (2) halong öböl (1) hampi (2) hanoi (4) hoi an (2) hongsa (2) hsipaw (3) huaihua (1) hua hin (1) hue (3) hyderabad (1) ihlara (1) india (73) irán (26) isztambul (4) jaipur (2) jaisalmer (2) jammu (1) jodhpur (2) kalaw (1) kaluts (1) kambodzsa (11) kanchanaburi (3) kangding (1) karachi (1) karimabad (3) kashgar (2) kerman (2) khajuraho (1) kína (68) kinpun (1) kolkata (2) kompong chhnang (1) kong lo (1) konya (2) kon tum (1) ko lipe (5) krabi (4) kratie (1) kunming (3) lahore (6) laosz (27) lijiang (2) lopburi (1) luang nam tha (2) luang prabang (3) madurai (1) mandalay (5) manigango (1) mastuj (1) mcleod ganj (2) mumbai (3) munnar (1) myanmar (27) mysore (1) nanchang (1) nha trang (2) ninh binh (3) nyaungshwe (4) nyaung u (4) olympos (1) orchha (2) pakisztán (23) pakse (2) pak chong (3) palolem (3) panaji (2) passu (1) peking (4) phimai (1) phnom penh (3) phonsavan (3) phouvan (1) pingyao (2) qazvin (2) rasht (2) rayen (2) rishikesh (2) saigon (2) sapa (2) sen monorom (2) sershu (1) shin gompa (1) shiraz (7) siem reap (4) sost (1) srinagar (2) sukhothai (2) suzhou (2) tabriz (3) tangkou (2) tashkurgan (2) thaiföld (40) thansan (1) tha khaek (2) tidei (1) törökország (17) toudeshk (2) trichy (3) turpan (2) udaipur (4) udomxai (1) úton (35) vang vieng (3) varanasi (2) vientiane (3) vietnám (30) xian (1) xiao likeng (1) xining (1) xinjie (2) yangon (4) yangshuo (5) yazd (2) yushu (4) zhongdian (2) Címkefelhő

HTML


45185 km, Bangkok

2009.12.19. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Elindultunk a királyi palotához, de rövidesen érezni kezdtük, hogy nem fogjuk látni. Az út le volt zárva, mindenhol iszonyat tömeg volt, az út mellett meg díszőrség. Gondolom, Őfelségét kihozták megmutogatni szeretett és szerető népének. Nem tudom, mikorra tervezték a műsort, de nem kívántuk megvárni. Látszott, hogy sokan már régóta kint vannak, és még sokáig kint is lesznek, hogy a legjobb helyet tartsák fenn maguknak, meg a családnak. Szánalmasabb ez, mint mikor mozijegyért sátoroznak.

Engem személy szerint mindig is erősen taszított mindennemű személyi kultusz. Legyen az film- vagy rocksztár, politikus vagy az osztály hivatalos „jófeje”. Erre itt van egy ország, ami Délkelet-Ázsia egyetlen demokráciájának próbálja eladni magát (meg még sok minden másnak, attól függően, hogy mi a téma) és van egy királya, akit szeretni KELL. Na jó, nem kötelező szeretni, lehet róla olyanokat irkálni, hogy tenyérbemászó képe van, csak vállalni kell a kockázatot, hogy hét évre börtönbe vágnak érte, mint az ausztrál turistát, aki leköpte a képét egy plakáton.
Szóval a királyi palota helyett a szomszédos bazárt nézegettük. Ez végre nem egy turistabazár volt. Leginkább amuletteket árultak. Buddha van minden méretben, de a legnépszerűbb a pici agyagplakett, amit aztán műanyag tokban a nyakukban hordanak, pedig „az ellen nem véd”. Van, akinek egy egész sorozat van a nyakába, de láttunk olyan paranoiás egyedet is, akin legalább két kiló amulett lógott. Szerintem a végén fulladásos halál áldozata lesz, valószínűleg azért, mert fulladás elleni Buddhája pont nincs.
A Buddhák mellett lehet kapni Ganésát is, meg lingát bronzból vagy fából. Az utóbbiból van néhány egész használható darab is, bár a legtöbb csak zipzárhúzónak lenne jó.
A sikertelen palotalátogatás után a szerzetesek adománygyűjtő táljait gyártó üzletekhez mentünk, leginkább toronyiránt. Átmentünk pár parkon és egész érdekes tiltó táblákra lettünk figyelmesek. Volt például „ne önts halat és teknőst vödörből a tóba” piktogram, ami még egész érthető, nyilván így is van pont elég, de a „sétálni tilos” táblát nem tudtam hova tenni. Persze lehet, hogy félreértem a piktogramot, de mégis mit jelenthet két ember kézen fogva, piros karikában, áthúzva?
Bangkok sok csatornája közül az egyiket keresztezve arra lettünk figyelmesek, hogy a vízen úszó szemét megállítására szolgáló bambuszkötegen egy méteres varánusz napozik. Nem gondoltam volna, hogy van élet ebben a vízben, bár valószínűbb, hogy éppen megszökött valakitől, hogy aztán a horrorfilmekben ismert módon hatalmasra nőjön valami vegyszertől és felfalja a várost.
Úgy tűnt, hogy a tálkészítők is szabit vettek ki a király születésnapjára való tekintettel. Jó hosszú szülés lehetett, hogy négy napig kell ünnepelni, bár lehet, hogy tovább is fog tartani, vagy mondjuk szép lassan átvált a királynő születésnapjába.
Összesen két üzlet volt csak nyitva, vagy inkább két stand, ahol egy-egy nő akart minket meggyőzni az azonnali tálvásárlás szükségességéről. Az egyikük egy kicsit túl is pörgött, és leült kalapálni egy tálat, mintha éppen készítené, és mondta, hogy csináljunk fotót róla. Nem éltünk a lehetőséggel. Rajtunk kívül volt még két turista, más nem. Úgy látszik, ők is már csak szuvenírt termelnek.
Ha már a környéken voltunk, elmentünk az Arany Hegyhez, ami meglepő módon egy templom, ráadásul nem is arany, meg nem is hegy.
Építettek egy mesterséges dombot, de betonból. Tulajdonképpen nem lenne rossz, de az. Ugyan le van festve fehérre, de igénytelenül látszik a zsaluzás. A felvezető út mellett szép kis bronzharangok lógnak, de ordenáré betonvasakat lógattak beléjük harangnyelvnek. Felérve a templomba aztán folytatódik az oda nem illő dolgok sora. A padló valami fényes járólap, a Buddha szobrok meg valószínűleg bronzból vannak, de lefestették őket aranyfestékkel. A sarokban meg büfé van. Annyira mű az egész, a tetejére a chedihez már fel sem akartam mászni. És mindezt megpróbálják réginek eladni.

 

Címkék: bangkok thaiföld

45177 km, Bangkok

2009.12.18. 10:00 | Ahmet | 2 komment

Egész simán megtaláltuk a kikötőhelyet, sőt, jegyvásárlás után azonnal jött is a hajó. Végre valami jó is történt! Tömegközlekedés céljára kicsit lassúnak tűnhet a hajózás, de nem magyar bénázást, meg folyami hajózást kell elképzelni, úgyhogy gyorsabb, mintha busszal mentünk volna. Pláne, hogy a fene se tudja melyik busz lenne jó és hol kellene átszállni.

Hipp-popp a város másik felén voltunk, ahonnan még egy keveset sétálni kellett, hogy aztán még egy kicsit fel s alá mászkáljunk a myanmari követség megtalálásáig.
Az ügyfélfogadási idő egészen emberi volt, ami azt jelenti, hogy azonnal intézhettük a vízumot. Először ki kellett tölteni a vízumkérő lapot, aztán egy belépési papírt, aztán nyilatkozni a munkahelyeinkről évekre visszamenőleg. Miért nem kérdezik meg egyszerűen, hogy újságíró vagy-e?!
A beadáshoz sorszámot csak akkor adtak, mikor megmutattam, hogy van fénymásolatunk az útlevélről. Nem értem, minek kell annyi papírt kitölteni, ha a végén útlevélmásolatot kérnek, amin minden adat rajta van. Az is rejtély, hogy minek írják aztán ezt a rengeteg adatot a vízumra is rá, amikor úgyis ott van az utolsó oldalon. Miért nem elég egy pecsét?
Négy nap múlva lehet a vízumért menni, nem tudom mi a fenét csinálunk itt addig!
Visszabaktattunk a hajóhoz, és elhajókáztunk a Wat Arunig. A templomból a chedi érdekes, ami apró porcelándarabokkal van kirakva. Három terasza van és fel is lehet mászni az egyre meredekebb lépcsőn. A kilátás nagyon jó, de lefelé jönni nem tériszonyosnak való.
Visszakompoztunk a túlpartra, majd találomra elindultunk és találomra azonnal oda is találtunk a Wat Phohoz. Bangkok nagy teljesítményű város, legalább kétezer watos.
Ebben a templomban van a híres fekvő, vagyis reclining Buddha. Természetesen a világ azon része, amelyik olyan alakokból áll, mint mi, recycling Buddhának hívja. Meg kell mondjam, azon kívül, hogy nagy, mást nem nagyon tud felmutatni. Eleve bent fekszik egy templomban, amit nagyjából ki is tölt, tehát látni nem igazán lehet, mindig csak egy részét, az oszlopok között, az meg olyan, mint egy nagy aranyozott fal. A talpa a legérdekesebb, mert gyöngyházból ki van rakva az ujjlenyomata. Egyébként meg mint szobor totál aránytalan.
A gigabuddha háza mögötti templomok és chedik viszont nem rosszak, sokkal inkább megérik a látogatást, mint a hámló aranyfesték a szörnyön.

 

Címkék: bangkok thaiföld

45159 km, Bangkok

2009.12.17. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Kómaszerű álmunkból későn ébredtünk, köszönhetően az ablaktalanságnak. Még L is aludt legalább nyolcig, pedig állandóan hat előtt ébred, és fel is kel, hogy zöröghessen. Mivel az elmúlt két hétben nem állt rendelkezésére konyha ezen tevékenységéhez, E is elég korán kelt minden nap.

A recepción örömmel jelentették, hogy van üres szoba ventillátorral, ablakkal, egyéb luxus nélkül. Mielőtt átköltöztünk volna, kipakoltuk a hátizsákjainkból azokat a dolgokat, amit haza akartunk küldeni. Előkerült a télikabát, a kesztyű, a sapka otthonról és Pakisztánból, az útközben vásárolt kacatok, néhány pár be nem vált papucs, meg hasonlók. Határozottan könnyebb lett mindkettőnk zsákja a göncátömlesztés után, de furcsa mód a méretük alig változott.
A nap eléggé használhatatlannak ígérkezett, és turisztikai szempontból az is lett. A késői reggeli után megpróbáltuk kideríteni, hogy a reptéri departure tax mennyi is, hogy legyen annyi baht, amennyi kell. Azt tudtuk meg, hogy a legtöbb esetben már a repjegy árában benne van, így nem kell fizetni. Kíváncsi vagyok a valóságra. Azt is megtudtuk, hogy a király (82.) születésnapja miatt szépséges ünnepségeket tart a spontán tömeg, ami miatt lezárják a fél várost kb. délután hatkor, tehát mindegy mivel akarunk a reptérre jutni, célszerű öt körül elindulni, mert utána innen már se ki, se be. Azt is ígérték, hogy óriási dugó lesz, mivel ünnep ide vagy oda, munkanap van. Utóbbi kevésbé aggasztotta E-t és L-t, inkább az, hogy mi a fenét fognak csinálni a reptéren 23:55-ig, amikor a gépük indul.
Mindenesetre egy taxit rendeltünk a szállodánkhoz ötre. Van ugyan busz is, de sokkal nem olcsóbb és kényelmesen, elegánsan akartak távozni.
Ezzel a kötelező program le is volt zárva, innentől semmit nem csináltunk, csak a környéken köröztünk, ellenőriztük az eladásra kínált cuccokat, illetve egy-egy példányt meg is vásároltunk, hiszen kihagyhatatlanok voltak. Fél ötre visszasétáltunk a szállodához. Rövidesen meg is érkezett a taxi. E és L nagy integetések közepette beszálltak, és elrobogtak. Egészen a sarokig, ott percekig álltak, mire sikerült kikanyarodniuk.
Mi meg igazolványképet csináltatni indultunk, mert már megint elfogytak, és már megint vízumügyintézés lesz. Lassan elfogynak az üres oldalak az útlevelemben.
Este még kinéztünk a lezárt főútra, ami végig díszkivilágításban pompázott, ami egyszerűen csodálatos volt, és mindenhol a király fényképei virítottak. Borzasztóan tenyérbemászó képe van, ráadásul a fotók, amiket leggyakrabban kiraknak róla, csak rontanak a helyzeten. A kedvencünk az, amin az esőben állva gondolkodik, valószínűleg az ország sorsán, mindeközben az orrán egy vízcsepp fityeg, a kezét pedig pont úgy tartja, mintha arra mutatna. Természetesen ennek ellenére éljen soká a király! Stb, stb... (Még itt leszünk, mikor ez megjelenik.)

 

 

Címkék: bangkok thaiföld

45158 km, Bangkok

2009.12.16. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

A nap nem ígérkezett egy kéjhömpölynek és előrebocsátom, hogy nem is volt az. Ugyan az elmúlt napokhoz képest szinte későinek volt mondható a fél nyolcas kelés, ez csekély vigasz volt az egész napos buszozásért.

Kávéra és reggelire azért hagytunk időt, meg a busz is, ahogy szokott. Kilenckor érkezett meg és csak az út szélén állt meg, hogy felszálljunk. A jegyet kamugyanúsan meg kellett venni Phnom Penhtől, pedig ugye jócskán nem ott szálltunk fel.
Az út a nagy lapos Kambodzsán vezetett keresztül, gyakorlatilag végig rizsföldek között, amik gondosan tele voltak szórva pálmafákkal. A fák nem igazán zavarják a sarlós aratást, az árnyékuk meg a rizst nem zavarja, a falusiak viszont nagy hasznukat veszik. Ez az a fajta pálma, aminek a terméséből azt a fertelmes levet rohasztják, amit pálmasörnek hívnak. A gyümölcs leszedéséhez persze fel kell mászni a hosszú, sima fatörzsön. A mászás egyszerűsítése végett a fák mellé bambuszt kötöznek, aminek az ágait csonknak meghagyják, így létraként funkcionál. Persze egy nem elég, úgyhogy legalább kettő, de inkább három bambusz követi egymást. El lehet képzelni, hogy milyen szép magas fákról van szó. Ha több fa áll egymáshoz közel, akkor nem szivatják magukat azzal, hogy mindegyik mellé létrát eszkábáljanak, inkább visznek magukkal egy rudat, amit a két fa koronája között átfektetnek, és azon átfüggeszkedve jutnak át a szomszédos fára szüretelni. Jók az idegeik, meg aztán piáért bármit megtesz az ember. Van egy olyan érzésem, hogy ez a legtöbb áldozatot szedő szeszesital a világon.
A fa egyébként elég hasznos, mert a gyümölcséből nemcsak sört lehet csinálni, hanem mást is, a csíranövényből lekvár készül, a levelével tetőt fednek, a törzse építőanyag, a gyökerének a füstje pedig elűzi a szúnyogokat. Egyébként az a baj, hogy ami elűzi a szúnyogokat, az általában az embereket is.
Kínkeservvel megérkeztünk Poipet kies városába, ami valami modern vadnyugatként burjánzik az ország szélén. Maradék rieljeink elköltése nem is volt olyan könnyű, mint amilyennek bármilyen pénz elköltése tűnhet. A lányokra bíztuk a feladatot, és még így is csak harmadik nekifutásra sikerült. Amúgy is az egész ország dollárban számol, de itt el sem akarták fogadni a rielt. Ráadásul mivel Thaiföld tényleg csak egy köpés, bahtot akartak mindenhol. Végül valami sütödénél kötöttünk ki, ahol megvettük a világ legszarabb sült húsait. A pálcikákra tűzött cafatok igen jelentős része színtiszta zsírnak bizonyult, a maradék meg betonkeménységű volt, vagy egyenesen csont. Tulajdonképpen az egész egy koldus zacskójában landolt, akinek nagyon felcsillant a szeme, mikor felajánlottuk. A rizzsel biztos jó fog lakni, de lehet, hogy az állati maradványokat majd a kutyának adja, aztán dühöng, hogy az sem eszi meg. A kaja mellé a maradék pénz egy részét is megkapta, a többivel a lányok elvonultak. Szépen összekapták magukat, mert maradéktalanul sikerült elkölteni, ráadásul egész hasznosan. Egy doboz vitamint vettek, amire tényleg szükségünk van, bár mostanában sok gyümölcsöt eszünk, különös tekintettel az ananászra. A vitamin mellé jutott még egy lázmérő is. Igen, megvan a tizenegyedig khmer higanyos lázmérőnk is.
Gyalog vágtunk neki a határnak. A kambo oldal egészen simán ment, a thaiok viszont notóriusan kipiszkálnak velünk, lehet, hogy érződik rajtam az országuk iránti nagy szeretet. Mikor végre kiálltuk a sort, mutatták, hogy érkezési papírt kell kitölteni, ami ott, balra van eldugva. Papírtöltés után újra állhattunk be a sorba.
A határ túloldalán aztán egymásra találtunk egy sawngtheaw-val, ami történetesen egy normál méretű teherautó volt, ez vitt a buszállomásra. Ezzel aztán E és L is kipróbálhatta a platón utazást, bár megfelelően kis dózisban ahhoz képest, hogy eredetileg úgy tűnt, tíz órát fogunk platón zötykölődni Sen Monoromig. Ez szerencsére elmaradt.
A buszra sem kellett sokat várni, bár kiderült, hogy nagyon sokat nem takarítottunk meg a menetrendszerinti járművek használatával, viszont azzal a boldog tudattal ülhettünk be a buszba, hogy tudjuk, nem vertek át.
Ötkor indult a busz, bennünk az a fals tudat élt, hogy mindjárt Bangkokban vagyunk. Ezt arra alapoztuk leginkább, hogy idefelé három óra alatt megtette a távot a mikrobusz, és most sem mentünk lassan. Ennek ellenére valahogy mégis elhúzódott az út és csak este tízkor gördültünk be a buszállomásra, amelyikről csak sejtettük, hogy melyik, de biztosat a mai napig nem tudunk.
Persze azonnal taxisok rohantak meg, nyúlkálva a cuccaink utána, amit különösen utálok, legszívesebben hentesbárddal koppintanék a kezükre ilyenkor. Ennek ellenére megkérdeztem, hogy mennyiért vinnének el. Négyszáz bahtért ajánlkoztak, barátok közt. A taxióra emlegetésére hevesen helyeseltek és továbbra is az említett összeget szajkózták. Rövid úton le lettek rázva. Tíz méterrel odébb már csak kétszáz volt az árfolyam, a taxiórára csak a legendás „same same” választ kaptuk. A „same same”-ről lehet tudni, hogy minden esetben azt jelenti, hogy valami tök mást kapsz, de az eladónak ugyanúgy megéri, vagyis neki same same, nem nekünk. Újabb tíz méter után elértük a hivatalos drosztot, ahol egymillió taxi várakozott szép sorban. Egyből be akartak ültetni abba az egybe, amibe nem fért be a cuccunk. Átvezényeltek egy másikhoz, annak a sofőrje meg a leglustább taxisnak bizonyult egész Ázsiában. Lelkesen végignézte, ahogy beszuszakolom a hátizsákomat, de nem segített. Persze a negyedik hátizsák már az utastérben fért csak el. Kiszállásnál még ennyire sem volt lelkes, ki se szállt nézni. Fillérre kiszámoltam, amit mutatott az óra. Egyébként az összeg kilencvenhárom baht volt. Szóval ennyit a „same same”-ről.
Szerencsénkre szobát is kaptunk a korábbi helyünkön, bár csak légkondisat, amihez fürdőszoba is járt, de ablak nem. Jeleztük, hogy másnap költöznénk emeleti olcsóbb szobába. Ismerve a taktikájukat G belengette, hogy ha nem lesz szoba, akkor nem maradunk. Ugyanis tudják, hogy az ember lusta, így megpróbálják majd kiadni az olcsókat másnak, aztán széttárják a kezüket, hogy sajnos nem volt üresedés. Más, kevésbé mosolygó országokban ilyenkor inkább az szokott előfordulni, hogy ha nincs az olcsóbb szobából, akkor a drágábbat odaadják ugyanazon, vagy kedvezményes áron.

 

Címkék: bangkok thaiföld

42337 km, Bangkok

2009.12.04. 10:00 | Ahmet | 4 komment

A reggeli és kávé után gyakorlatilag semmire nem volt igazán idő, tekintve, hogy sikerült egészen sokáig aludni.

Kimentünk a legközelebbi főúthoz, ahol ezerféle busz jár, de egyet sem sikerült találni, amelyik a Victory Monumenthez ment volna, ahogy olyan embert sem találtunk, aki beszélt volna angolul. Úgy tűnik, hogy csak azok beszélnek idegen nyelven, akik a turistáknak akarnak eladni valamit, azok is csak annyit, hogy „twenty baht”. Húsz perc szerencsétlenkedés után elhatároztuk, hogy taxival megyünk. Bangkokban sok az olyan taxisofőr, aki a rossz rizsaratás után inkább feljön taxizni, nyilván alapos helyismerettel, így csak a negyedik taxi sofőrje volt az, aki értette is, hogy mit akarunk.
Érdekes módon itt, a „mosoly országában”, ha nem értenek, akkor sokkal nagyobb erőfeszítést tesznek azért, hogy lepattintsanak, mint azért, hogy valahogy mégiscsak megértsük egymást. Ugyancsak meglepett az, hogy a Laoszban megszokott nagy köszönések helyett bamba tekintetek várnak az üzletekben. A szállodában sem azt kiáltották mikor beléptünk, hogy „sawatdi”, hanem hogy „take off your shoes”. Kicsit az az érzésem, hogy az ország marketingje olyan jól sikerült, hogy senki nem meri otthon azt mondani, hogy nem volt isteni jó, hiszen hogy néz az ki, ha egyszer évente hárommillió turistának tetszik. Persze az is lehet, hogy a leghangosabb Thaiföld fanok soha nem jártak máshol. Mindenesetre annak ellenére, hogy görcsösen keresem a szerethető dolgokat, még mindig csak egy gigászi turistagettót látok.
Jó példa erre, hogy a reptérre az istennek nem sikerült tömegközlekedéssel kijutnunk. A Victory Monumentig ugye taxival kellett menni, mert a szállodánk recepciósának sem volt fogalma róla, hogy melyik busz megy oda. Mikor megérkeztünk, az információ feliratú bódét ugyan üresen találtuk, de a közelben volt valami hasonló, ahol kis fecnire felírták nekünk, hogy az 511-es busz visz a reptérre. Miközben vadul kerestük, hogy honnan indul a busz, belebotlottunk egy másik bódéban, ahol közölték, hogy ez hülyeség, mert az 551-es megy a reptérre. Meg is mutatta honnan, onnan, ahol az van kiírva, hogy a 168-as áll meg. Tényleg logikus, én meg még azon voltam kiakadva, hogy otthon régen „Reptérbusznak” hívták azt a buszt, ami a reptérre ment, száma nem volt. Nyilván a nyomorult külföldi, aki oda igyekszik, érteni fogja. Akkoriban egyébként még egy apró betűs airport, vagy egy kis repülő sem volt rámatricázva. Ma már legalább van száma, amit mindenki ért.
Szóval végre úton voltunk. Röpke háromnegyed óra múlva már kint is voltunk a reptéri buszállomáson, ahonnan már csak három kilométer shuttle busz út volt a terminál. Egy előtt nem sokkal érkeztünk, Anya és Apa, - nevezzük őket E-nek és L-nek, ha már az A és A nem annyira megkülönböztethető –, gépe 13:40-re volt kiírva. Sajnos a laptopot nem hoztuk, pedig lett volna ingyenes wifi, viszont a turista információnál, ahol éppen dúlt az ebédszünet, volt ingyenes net, azon megnéztük a leveleinket, ránéztünk a blogra, hogy megállapítsuk, még mindig nem sikerült meggyőzni a tömegeket, hogy olvassák mi van velünk. Szóval érezzétek magatokat egy exclusive klub tagjainak.
Végül kiírták, hogy leszállt az isztambuli gép, majd türelmesen vártunk rettentő sok időt, de hát nyilván míg kiszállnak, vízumot intéznek, stb. eltelt egy csomó idő. Mikor a becsült időigénynek már a kétszerese is eltelt, mondtam is G-nek, hogy fogjunk két öreget, aztán menjünk, de végül csak megvártuk őket, mégiscsak felneveltek, bár egyesek szerint nem végeztek valami kiemelkedő munkát, habár én teljesen elégedett vagyok magammal.
Természetesen nem sikerült csak úgy egyszerűen összetalálkozni, mert nem arra jöttek ki, mint az évente ide érkező másik hárommillió ember. Mindegy, rövidesen csak összetalálkoztunk.
Ugyanazon az útvonalon mentünk vissza, amelyiken jöttünk, út közben megvitatva a világ apró dolgait, mert a nagy dolgok már rég nem érdekelnek, meg azokról írnak a híroldalak is. Volt bőven időnk, mert a busz csak igen lassan araszolt, főleg mikor a városba értünk.
A Victory Monumentnél aztán taxiba szálltunk. Sofőrünk nagyvonalúan azt ajánlotta, hogy 150-ért elvisz, én meg nagyvonalúan mondtam, hogy kap 75-öt, mert annyiért jöttünk idefelé is, ne zavarják össze a bőröndök, nem most jöttünk a 13:40-essel. Csak most, csak önöknek jelleggel levitte az árat százra. Mivel maradtam a 75-nél, megfenyegetett, hogy bekapcsolja az órát. Ebben meg is egyeztünk, mivel diszkréten megvillantottam a GPS-t, azt hiszem, nem nagyon volt pofája nagy kerülőhöz, szóval a 85 baht lett az egész út. Kifizettem, és még azt is sikerült megállnom, hogy a képébe vigyorogjak, pedig utálom, ha palira vesznek. Nyilván sokszor büntetlenül megtehetik.
Mint például a szállodában, ahol közölték, hogy sajnos nem szabadult fel más, csak légkondis szoba, ami drágább. Mindegy, legalább van hozzá fürdőszoba.
A drága szülők azonnal kipakoltak. Előkerült a pálinka, amihez a frissen faragott poharak is, amikről kiderült, hogy frankón átvezetik magukon a folyadékot. Érthetetlen, hogy a dzsungel közepén miért nem viselkedtek így. Lehet, hogy ki kell száradniuk. Mindegy, ha időben megissza az ember, nincs komoly veszteség. A probléma megoldásán meg majd még dolgozni fogunk.
Az étvágygerjesztő után előhúzták a kenyeret, meg a szalámit is, sőt savanyú uborka is került elő. Jó kis hazai ízek! Ezzel le is tudtuk a vacsorát, ami után tettünk egy sétát a környéket övező gettóban, megcsodálva a vénembereket, akik fiatal thai lánykákkal az oldalukon csillogtatták a szemüket.

 

Címkék: bangkok thaiföld

42255 km, Bangkok

2009.12.03. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Bár előző nap igencsak kérdezgette, reggel nem firtatta a recepciósnő, hogy akarunk-e még néhány éjszakát maradni. Valószínűleg neki is feltűnt, hogy az elmúlt éjjel néhány helyen ledobta a fal a vakolatot a hangnyomás miatt. Pedig már felkészültem a beszélgetésre, és elhatároztam, hogy igen kemény összeget fogok kérni a maradásunkért.

Egy kis utca még kisebb sikátorában álló vendégház egészen kicsi szobáját vettük ki. Előállt az a helyzet, hogy rövid ideig két szállodai szobánk is volt a városban, ami furcsa érzés.
Az új szobánk tényleg csak akkora, mint egy franciaágy plusz egy-egy méter, de legalább szép tiszta, remélem, a tulajdonos sem kap agyvérzést, hogy fafaragással töltöttem el néhány órát. Közeledik a karácsony, úgy éreztem, muszáj bambuszból feles poharakat farigcsálnom ajándékba. Az alapanyagot még Sukhothaiban vágtam, nem volt egyszerű feladat a rendelkezésre álló egy szál svájci bicskával, de megoldottam, némi izzadtság árán.
Az átköltözés után a legfontosabb teendőnk a buszjegy beszerzése volt Siem Reapbe. Ez az útvonal nem kevés lehúzási lehetőséggel kecsegtet, amit a legtöbb társaság ki is használ. Például a határ előtt kitalálják, hogy vízumot csak rajtuk keresztül lehet beszerezni, természetesen ez nem igaz, viszont kérnek érte 1200-1300 Bahtot. Sajnos ha az ember nem fizet, akkor felhívják valami haverjukat a határon, aki hivatalos kambodzsai határőr, és ő követel pluszpénzt. A másik trükk, hogy a határon leszállítanak mindenkit, azzal, hogy a túloldalon vár a másik busz, ami aztán persze nem létezik. További lehetőség, hogy ugyan átviszik az embert, de valahogy a sebességet úgy sikerül megválasztaniuk, hogy csak sötétedés után érjen célba a busz, amikor is a város szélén valami haver szállodája előtt pakolnak le mindenkit.
Ezekkel a szép lehetőségekkel indultunk neki a jegyvásárlásnak. Az első helyen telefonálgatás után tudott csak árat mondani az illető, így nyilvánvaló volt, hogy nem saját busz, ami nem megnyugtató. A második helyen gyanús árat mondott a vízumra, a harmadik este hétre akart csak megérkezni, a többi meg fene tudja, mind egyforma volt. Végül megvettünk négy, igen négy jegyet egy fickótól, aki állította, hogy a saját busza, és reggel hétkor felvesz minket a szállodánkban. Remélem, nem kell később megkeresnem az illetőt és ráuszítanom G-t. Nem mintha rossz természete lenne, de már Pakisztánban is olyan vehemenciával baszta le a buszosokat, hogy komoly pénzvisszatérítést kaptunk, aminek aztán csodájára jártak a szállodánkban. Szóval nem célszerű kipiszkálni vele.
A jeggyel a zsebünkben sok valódi dolgunk már nem akadt. Vettünk szúnyogriasztót, mert a vietnámi organikus cucc büdösítésre alkalmas, másra nem. Sajnos ez van az organikus dolgokkal: nem hatékonyak. Hiába tépi mindenki a száját, hogy biokertészet, meg organikus építészet, be kell látnunk, hogy ez egy baromság. Save the world, eat junk! Esetleg mondhatnánk azt is, hogy egyél szart, húszmilliárd légy nem tévedhet!
Aki környezettudatos, az csak műanyag kaját ehet. Belátható, hogy egy szabadon tartott ökocsirke felneveléséhez sokkal nagyobb erdőterületet kell kivágni, mint azéhoz, amelyik 20 nap alatt felnő egy apró ketrecben. Pénzkidobás címszó alatt vettünk még egy Bangkok térképet, amin állítólag rajta vannak a buszjáratok. Végül is rajta voltak, ahogy rajta volt Colombia, Colambia, Greence, Greece és Czechoslovakia nagykövetsége is. Hasznos dolog tudni mi hol van, különös tekintettel Csehszlovákia követségére, legyen az ember felkészülve az időviharokra is.
A rettenetes nagy tevékenységre erősen rápihentünk, mielőtt elmentünk vacsorázni, amit újabb erőteljes lazítás követett, majd alvás előtt még kiszaladtunk egy kis levezető nassolásra. Eseményteljes nap volt, megint nem csináltunk semmit, amitől megszerettük volna a helyet.

 

Címkék: bangkok thaiföld

42251 km, Bangkok

2009.12.01. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Reggel elhúzva a függönyt, - amit este azért húztam be, hogy a majmok ne vágyjanak be –, láttam, hogy nagyrészük levonult az épület párkányairól, és a szemközti khmer templomon tanyázik.

Mi is ide mentünk először. Néhány turistával ellentétben azonban próbáltuk távol tartani magunkat a dögöktől, amik jópofák ugyan, de csak addig, amíg nem akarnak valamit az embertől. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a majom nem aranyos állat. A makákó tulajdonképpen egy szuperintelligens, hatalmas patkány négy kézzel, és ezt hagyják az emberek a vállukra mászni!
A majmok csak ennek a templomnak a környékét és a vasút túloldalán álló másik templom romjait szállták meg. Érdekes módon az utcai kifőzdéket sem dúlják fel, bár sok helyinél láttam jól láthatóan elhelyezett csúzlit.
A templom belsejébe sem engedték be a majmokat. Eredetileg a hindu szentháromságnak építették a templomot. Ha jól sejtem, mindhárom toronyban volt egy linga. Ezeknek már csak az alapjai voltak meg, azokon meg a lyukak, amibe bele voltak állítva. Az éppen bent tartózkodó amerikai csoport idegenvezetője nagy átéléssel magyarázta, hogy azért vannak a lyukak, mert szükség volt rájuk a Buddha szobrok rögzítéséhez, ugyanis régen itt sok volt a földrengés, és elmozdultak volna a szobrok. Senkiben nem merült fel, hogy egy földrengés során a legnagyobb probléma az lenne, hogy az egész épület ráomlana a stabilan rögzített szoborra. A bent tartózkodó egy darab denevérről megjegyezte egyébként, hogy a denevérszar miatt van büdös. Gondolom nem tűnt fel neki, hogy a környéket ötszáz majom szarja össze minden nap. Meg is jegyeztem, az egyik jenkinek, hogy érdekes az idegenvezetőjük. Lelkesen helyeselt, hogy igen, mindent tud. Valóban, ez a típus szokott mesélni a Debrecen hegyeinek déli lankáin termő borokról!
Ettől a majmos templomtól átmentünk a másikig, ami tényleg csak pár méterre volt. A régi templomból sok nem maradt, és elnézve a majmok rohangálását, simán a számlájukra írtam volna az egészet.
Hogy miért pont ezt a várost és ezt a környéket tisztelték meg a majmok, azt nem tudom. Hogy nem tüntetik el őket, az viszont annak köszönhető, hogy egy csomó turista miattuk jön a városba, ami az egyenleget a majmok javára billenti. Természetesen mellettük szól a legenda is, miszerint a hindu Kala isten gyerekei, meg a buddhista emberek élettisztelete is, de azt hiszem, mégiscsak a pénz a döntő érv.
A majmok után a vasútállomáson beszereztük a délutáni vonatjegyeket, és megnéztük a szemközti khmer templomromot. Szép nagy kiterjedésű kolostor volt, rengeteg chedivel, toronnyal, kevés látogatóval. Az egész nagyon hangulatos, volt, egész hosszan elidőztünk a romok közt.
A városban van egy királyi palota is, amit nem sokat használtak. Mikor odaértünk, éppen kezdték az ebédszünetet. Úgy látszik mostanában mindenhova ebédszünetre érünk. Helyette elsétáltunk a nagykövetek számára épített palota romjaihoz. Túlságosan nem volt érdekes, de arra jó volt, hogy agyonüssük az időt.
A palotához visszatérve nem igazán sikerült kideríteni, hogy a borsos belépőjegy csak a múzeumra, vagy az egész palotakertre vonatkozik-e, így aztán egyszerűen csak besétáltunk, láthatóan ez senkit nem érdekelt. A múzeumot ugyan kihagytuk, de a kertben elsétálgattunk. Meglepően hűvös volt a város klímájához képest.
Már éppen ideje volt ebédelni, aminek keretében elfogyasztottunk egy-egy adag pokolian szar kesudiós csirkét. Annyi hagyma volt benne, mintha egy pesti kínai étteremben csinálták volna, a csirkét meg valószínűleg egy vödör vízben pácolták hetekig, mielőtt az egészet odaégették volna serpenyőben. Ugyan beleraktak egy marék chilit, mégsem volt semmi íze a zsíron kívül.
Szerencsére a vonatjegyet már eleve úgy kaptuk, hogy a vasutas tollal ráírta, hogy valójában mikor fog megérkezni, így nem kellett ott ülnünk másfél órát feleslegesen.
Bangkokig az út felét megtettük egy óra alatt, innen a város határáig újabb egy óra volt az út, majd további egy órát igényelt az utolsó néhány kilométer. Eléggé érthetetlen. Egyébként a vonatunk harmadosztályú volt és olcsó, ehhez képeset nem volt kényelmetlenebb, mint az előző.
Az állomásról busszal mentünk a Khao San roadra, amiről kiderült, hogy a turizmus poklának hetedik bugyra, ahova mi önként jöttük bűnhődni, de garantált, hogy sokáig nem maradunk. Egy franciaágy méretű szobát sikerült szereznünk, ahol az ablak alatt dübörög a zene hajnali kettőig, a házirendben meg azt írják, hogy hajnali fél három után mindenki tartózkodjon a zajongástól. A negatívumok kompenzálásaként a vécén nincs ülőke, az úgyis annyi válásnak volt oka, és a csapok sem zavarják össze az embert, mert csak hideg víz van. Mindez természetesen a folyosó végén. Szerencsére a szobánk is itt van, így az ott található egyetlen konnektorig elérnek a drótjaink. A szobában ugyanis ilyesmi nincs. Csak tudnám, miért jönnek ide az emberek?!

 

 

Címkék: bangkok thaiföld

süti beállítások módosítása