Reggel kinéztem az utcára, és úgy tűnt, hogy minden rendben, úgyhogy elindultunk kicsit körülnézni a városban. Korán volt még, úgyhogy a boltok még csak most nyitottak. Informátoraink a recepción úgy tűnik nem nagyon voltak tisztában a helyzettel. Még csak ma indult a buli, ha lemond a kormány vagy a miniszterelnök, akkor vége a sztrájknak, pontosabban el sem kezdődik. Hogy igazából melyiknek kell lemondania, azt nem sikerült kiderítenünk, úgy tűnik senkinek nincs fogalma arról, hogy mit is akarnak a tüntetők, talán még nekik sem, lényeg az, hogy „takaroggy”!
Egyenesen a Durbar térre mentünk, ahova pofátlan módon belépőt szednek a turistáktól. Hogy ránézésre hogyan állapítják meg, hogy valaki mondjuk indiai vagy nepáli, azt nem tudom, de nekik amúgy is csak 20 rúpiát kell fizetni, csak tőlünk követelnek 200-at. Nehezen behajtható követelés, mert a Durbar tér elég kiterjedt, sok utca vezet oda. Ugyan minden bejáratnál van egy bódé, ahonnan fiatal lánykák csiripelnek az emberek után, hogy „Szkuzmííí, szkuzmííí, tikit!”, de csak a lúzerek mennek oda lepengetni a pénzt, pláne sztrájk idején. A dolog egyébként nagyjából olyan, mintha Pesten kitalálná valaki, hogy a Vörösmarty térre külföldiek csak jeggyel mehetnek be.
Leültünk egy templom teraszán, ahonnan jól be lehetett látni a teret és onnan nézelődtünk, kiolvastuk az útikönyvet, közben próbáltuk beazonosítani az épületeket, valamint a fejünk feletti gerendákra faragott erotikus faragványokon a végtagokat. Egyik sem ment könnyen.
A téren körbemászkáltunk egy kicsit, közben felhívták a figyelmünket, hogy az élő isten most fog megjelenni, fáradjunk gyorsan a Kumari Bahalhoz. Nem fáradtunk, mert ezek a szent dolgok, áldások az embernek mindig sokba kerülnek a végén.
Néhány professzionális sadhu is dolgozott a téren, szép élénk színekkel csíkosra, pöttyösre kifestve várták, hogy valaki fényképezővel a közelükbe érjen. Aztán nekiálltak pózolni és fotózásra bátorították a frissen érkezett balekokat, hogy aztán jelezzék, hogy jó lenne ám fizetni. Persze engem is megtalált az egyikük, mondtam is, hogy 10 rúpia egy fotó. Egyből kihúzta magát és nem értette, hogy miért nyújtom a kezem. Mondtam, hogy adja a pénzt, csak úgy csinálok fényképet. Végül elröhögte magát, és előtúrt 50 rúpiát, hogy akkor kér ötöt. Sajnos nem gondolta komolyan, pedig elkezdhettem volna professzionális fotós karrieremet.
Végül csak betaláltunk a Kumari Bahalba is, ahol éppen kitekintett az erkélyről a Kumari Devi, az élő isten. Konkrétan egy kislány. Mindig kislány, így van kitalálva. Ő Durga inkarnációja, de csak addig, míg a pubertáskorba nem lép, vagy más úton nem veszít sok vért, akkor keresnek helyette másikat. A kiválasztási procedúra nem egyszerű. A sok négyéves kislány közül többek között azzal választják ki a valódi inkarnációt, hogy bezárják őket egy sötét szobába, és maszkos emberek riogatják őket, valamint 108 darab levágott bivalyfej. Nyilván ettől csak Durga – aki Parvati (Shiva neje) háborús inkarnációja - nem fossa össze magát azonnal. Persze ez csak az előválogatáson átjutottak privilégiuma, akinek nem felelt meg a szeme színe, a fogai alakja vagy a hangja, az megússza ezt a kis szellemvasutat. Hogy a kieső versenyzők pszichiátriai kezelését ki finanszírozza, arról nem tudunk.
Az első menstruáció után a lányka aztán halandóként folytatja pályafutását, de nem szerencsés feleségül venni egy exkumarit. A rossznyelvek szerint nem az a baj, hogy szerencsétlenséget hoz, hanem az, hogy baromira el van kényeztetve. Mondjuk istenből halandóvá válni nem lehet kellemes. Kompenzálandó a nagy presztízsveszteséget jelentős hozományt kapnak a munkaviszony megszűntekor.
Elhagyva a Durbar teret a Maju Devalhoz indultunk. A térképen úgy tűnt, hogy messze van, de elég gyorsan odaértünk. Legalábbis a lépcsőhöz, ami parabolaszerűen közelítette meg a hegy tetején álló sztúpát.
Az út mellett kisebb sztúpák, Buddha szobrok és biszbaszárusok sorakoztak. Az utóbbiak mindenféle tibeti vagy buddhista kegytárgyat akartak az emberekre sózni, mani kövektől kezdve a Buddha hologramig.
A turisták között a hely csak Majom templom néven ismert, az itt portyázó majmok miatt, bár éppen nem volt nagy kedvük útonállni, úgyhogy simán felmászhattunk, eltekintve az egyre meredekebb lépcsőtől.
A domb tetején áll egy hatalmas félgömb alakú fehér sztúpa, a tetején kis négyzet alaprajzú toronnyal, ami szépen le van aranyozva és két szem van ráfestve. Ez Buddha szeme, és nagyon jellemző a Katmandu völgyre. Hogy a köztük lévő kunkori, kérdőjelszerű szimbólum az orra-e, nem tudom. Vannak természetesen imamalmok, meg a hindu befolyás miatt nagy mocsok, meg festékkenegetés, rizsszórás áldozatként. A sztúpa egyik oldalfülkéjébe benézve meg is lepődtünk, mert a Buddha szobor helyett egy majmot találtunk bent, aki éppen a beszórt áldozati rizst nyalogatta fel, miközben az áldozati vajmécses fertelmesen büdösre perzselte a seggén a szőrt.
Megtekergettük az imamalmokat a sztúpa körül, hátha jó sztrájk ellen, bár azt hiszem az ellen csak kormánytagok nyakának tekergetése használna.
A sztúpától visszaballagtunk a városközpontba ugyanazon az úton, amelyiken jöttünk, és ha már ott voltunk, egy kicsit tovább a turista irodába, hogy túraengedélyt szerezzünk a hegyekbe. Továbbra is optimisták vagyunk a sztrájk végével kapcsolatban, bár nem tudom miért. Az utunk a nagy politikai gyűlés mellett vezetett, az ilyen helyek gondos és alapos elkerülésére bíztat az útikönyvünk. De ha egyszer ott vannak, ahova nekünk menni kell!
Átvágva a sok vörös zászlós maoista véglény között megérkeztünk, és láttuk, hogy nagyjából zárva van. Mondták, hogy semmi gond, másnap nyitva vannak. Logikát nem találtunk a nyitva tartásban, de tippeket begyűjtöttünk a sztrájk végével kapcsolatban. Úgy tűnik, hogy Katmandu lakossága szerint vagy három napig fog tartani, vagy a végtelenségig.
Egyébként a maoistákra jellemző, hogy a plakátjaikon kiegészítették a jól ismert Marx, Engels, Lenin sort (a jól ismert profilokat) Sztálinnal meg Maóval. Hogy ezek hogy jönnek össze, azt nem tudom elképzelni, de tudták még fokozni. A fotón egy ember szónokol nagy lelkesedéssel, homlokán a piros tikka és nyakában a virágfüzér arra utal, hogy mélyen hívő hindu. Mellette még rajz is van amin Beaves és Butthead jellegű alakok rázzák az öklüket egy tüntetésen. A tömeg egyébként jól fel van szerelve, érdekes módon mindenkinek van zászlója, aminek a nyele pont olyan jó verekedős egyhuszas bambuszrúd. A rendőröknek is ilyen van, csak nekik van plexipajzsuk is. Szerencsére senki nem használta még a hozott eszközeit.
Utolsó kommentek