A napi útvonal legtávolabbi pontjára vitettük magunkat, a Mata templomhoz. Ez egy hindu templom, amit a XX. századi női szentnek, Lal Devinek szenteltek. Kicsit agyament a dolog, mert ez egy barlangtemplom, amit egy emeletes házba zsúfoltak bele, mivel a sík vidéken nem akadt barlang.
Természetesen a cipőinket a megőrzőben hagytuk, és úgy caplattunk át az út túloldalán álló templomhoz. Hindu templomokba mindig öröm belépni, olyan mocskosak. Szent vagy sem, a templom szépen reprezentálja az egész országot. Ételmaradék széttaposva mindenhol, ahol esetleg nem, ott is ragad a padló, és általában látszik, hogy ha takarítanak is, az mindennek az egy darab ronggyal történő végignyalását jelenti.
Ahogy beléptünk, egyből integettek, hogy merre tartsunk, hol kezdődik a hosszú folyosó, ami néha erkély, néha szentély, néha meg szűk alagút, mintha tényleg barlang lenne. Aztán egyszer csak egy nyolcszögletű üvegfolyosóban találjuk magunkat, majd később megnézhetünk két sor lingamot üveg mögött. Kedvenc díszítési mód a templomban a tükörcsempe. Szürreális az egész! A végén még egy mesterséges patakon is végig kellett gázolni, hogy aztán újra a fő szentélyben lyukadjunk ki. Betépve nem ajánlom senkinek, egy hétig rémálmai lesznek, és azt se fogja tudni, hogy megtörtént-e a dolog, vagy csak álmodta!
Gyalog indultunk a Ram Bagh parkba, ahol a Maharaja Ranjit Singhnek szentelt panorámát, pontosabban egy egész sort diorámát lehet megnézni, de menet közben aztán megadtuk magunkat egy biciklis riksásnak, nem volt ugyanis annyira kellemes a séta az út szélén. Ranjit Singh úgy tűnik, hogy a szikhek Mátyás királya volt.
Jó pár jelenetet megörökítettek kicsiben, meg egy Feszty körkép jellegű is van, csak itt a kör mentén nem egy jelenet szerepel, hanem négy, de szépen összefolynak. A méretarányok nemigen stimmelnek, az egész olyan kis költségvetésű jelleget sugároz. Szóval inkább a vidámparkba való lenne, nem nemzeti büszkeségnek.
A parkból viszont már tényleg gyalog mentünk tovább a Sri Durgiana templomhoz, amit szerényen csak Ezüst templomnak hívnak a hívő hinduk. Valahogy pont olyanra sikerült, mint az Arany templom, csak hát ez hindu, Durga istennek szentelve. Itt is van tó a közepén templommal, ami egyébként aranyozott, csak az a név már foglalt. Hogy legyen valami ezüst is, a kapuk ezüstlemezzel vannak borítva, illetve szép domborművekkel.
Úgy terveztük, hogy megvárjuk az esti kántálást, de közel sem volt annyira kellemes a hely, mint amiről koppintották, és egy órát kellett volna várni. Inkább átgyalogoltunk az eredetihez, hogy ott várjuk meg a naplementét.
A bazáron keresztül mentünk, ami tájékozódási szempontból nem egy egyszerű dolog, még akkor sem, ha GPS van az embernél. A forgalom se sokkal jobb a keskeny utcácskákon, mint a nagy utcákban. Ugyan kevesebb az autó, de motorosok itt is vannak és áruval feltornyozott riksák is előkerülnek az ember háta mögül. Ha oldalt megjelenik egy izzadó riksás, azonnal félre kell ugrani, mert mögötte érkezik a tonnás teherrel megrakott tricikli hátulja, ami értelemszerűen szélesebb.
Az Arany templomban most is sokan voltak, sőt, még többen is, mint tegnap, lévén szombat este. Ezzel nagyjából el is dőlt, hogy látni fogjuk-e magát a templomot belülről. A tó partján üldögélve, néztük, ahogy a lemenő nap sugaraiban csillogó templom tükröződik a vízen. Meg néha a sorra is ránéztünk, és mivel nem látszott, hogy mozdulna, végleg letettünk a templombelső megtekintéséről
A nagy bámészkodásunk közepette leült mellénk egy férfi, akivel beszélgetni kezdtünk. Szimpatikus volt, egyáltalán nem nyomult, és nem tért semmilyen üzleti ajánlatra, ilyenre eddig csak egyszer volt példa Indiában. Többen is megerősítették már, hogy a szikhek valahogy sokkal normálisabbak, mint a hinduk.
Mesélte, hogy az ingyenkonyhán minden nap több ezer adag ételt készítenek, még chapatigép is van, ami percenként 100 chapatit süt. Rögtön el is vitt megmutatni. A konyhába simán beengedtek. Nem mondanám, hogy nagy tisztaság uralkodott, de még mindig sokkal jobb volt a helyzet, mint a legtöbb étteremben, ahol beláttunk a konyhába.
A chapatigép ontotta a lepényeket, az önkéntesek rakták halmokba őket, illetve a gép másik végén töltötték bele a tésztát. Egy másik konyhában irdatlan nagy üstökben főztek. Minden nap mást főznek, nem állandóan ugyanazt és mindenkit szívesen látnak itt is és a zarándokszálláson is, hiszen ez nem szikh templom, hanem isten háza.
Mikor indulnunk kellett, elkísért a kapuig, ott búcsúztunk el. Még elszaladtunk vacsorázni, aztán a visszamentünk a hátizsákjainkért, és átvonultunk a jegyirodához, ami egy asztal az utcasarkon.
Itt betuszkoltak két másik utassal együtt egy autoriksába a sofőrnek meg bemondták, hogy hova vigyen minket. Út közben majdnem elhagytuk a cuccainkat, mivel kinyílta a hátsó ajtó. Nem volt probléma, az út hátralévő részén tartottam kézzel.
A fél tizenegyre beharangozott busz megérkezett tízkor és miután beszálltunk el is indult. Messze volt a deluxe kategóriától, mondjuk úgy húsz év távolságra. Ráadásul a leghátsó ágyra kaptunk jegyet, az meg jó pattogós. A busz egyébként semi-sleeper kategóriába tartozott, amiben ugyanúgy ülések vannak, mint a normál buszokban, de az utasok feje felett még ágyak is be vannak szerelve. Mindenki választhat, hogy hova vesz jegyet.
Természetesen a korai indulást a város szélén való céltalan álldogálással gyorsan kompenzáltuk.
Utolsó kommentek