Reggel újra megmásztuk a hegyet, amin a vár áll. Tegnap simán felsétáltunk, ma kétszer is rossz irányba akartunk menni az utcák labirintusában. Ma igazából nem a várhoz igyekeztünk, hanem a közeli Jaswant Thadrához, ami a maharadzsák és családjuk emlékhelye. Temetkezési helynek nem igazán nevezném, hiszen a hindukat hamvasztják, a hamvakkal meg a fene tudja mit csinálnak itt, ahol nehéz a Gangeszbe szórni. Azért nehéz kibírni királyi síremlék nélkül, úgyhogy csináltak néhány márvány emlékhelyet, nem is akármilyet. Nem is vártunk szimpla dolgokat attól a családtól, amelyik felépítette Mehrangarht. A gyönyörű fehér márvány épületeket húztak fel, aprólékos faragásokkal, az ablakokon finom kőrácsokkal. Olyan tiszta márványt használtak, hogy helyenként átsüt rajta a nap.
A kert is szépen rendben van tartva, kicsit üldögéltünk is az egyik fa árnyékában. Nemcsak az emlékművek szépek, hanem a kilátás is a várra meg az alatta elterülő városra. Döbbenetes az összhatás: a vár lélegzetelállító, a város meg zavarbaejtően kék.
Lefelé másik útvonalon mentünk, ahol riksák kerülgettek és jó nagy volt a por, ezért az első adandó alkalommal elhagytuk az utat, és bevettük magunkat az óváros labirintusába. Nem féltünk tőle, hogy eltévedünk, mert tudtuk, hogy el fogunk. Minthogy nem volt úticélunk, különösebben nem zavart. Mászkálni egy ilyen város utcáin egy élmény. Nem feltétlenül lélekemelő és varázslatos, de határozottan maradandó. A szennyvízelvezetés még mindig nyitott csatornákban történik. A házból a szennyvíz még csövön érkezik, de a cső véget ér valahol egy méter magasan, onnan a szennyvíz szabadon csorog az út két szélén vezető árkocskába. A vécék szerencsére nincsenek a rendszerre kötve, de így is van szaga. Ez az egész csak a patkányoknak kedvez, amiket néha még nappal is lehet látni, bár azok általában már döglöttek, egyre véletlenül rá is léptem. Ez is jellemző, egymillió tehénylepény között pont egy döglött patkányra sikerült rátaposnom! Talán mondanom sem kell, hogy az utcán mindenfelé tehenek kószálnak és potyogtatnak. A táplálkozásuk nem igazán kielégítő, minden nem állati eredetű szerves anyagot felzabálnak a túlélés kedvéért. Például kartondobozokat. Ez a diéta viszont nem kedvez az emésztésüknek, úgyhogy az amúgy sem keménységéről híres tehénszar az indiai városi tehenek esetében határozottan hígfos állagú, aminek nagyobb a terülése az aszfalton. A saját emésztésemről nem számoltam be ilyen részletesen, pedig arról is lehetett volna.
Elhaladtunk a nagy vízmedence mellett is, amiben el lehet végezni a rituális fürdést, bár szerintem a japán harakiri sokkal egyenesebb módszer. Most éppen egy asszony mosott csak. Egyébként az egész körbe van építve meg kerítve, a víz pedig zöldes. Régen sokkal nagyobb jelenősége lehetett, Jodhpur nem az a vízben gazdag környék.
Végül a bazárban lyukadtunk ki. Szépen nekiálltunk végiglátogatni az utcákat, megnézni, hogy mit is lehet kapni. Közben G-t leszólították a szokásos „honnan jöttél” mondattal, és szó szerint megismétlődött a tegnapi beszélgetés. Döbbenet, de nem ugyanaz a fickó volt! Nagy vásárlást nem rendeztünk, mostanában rendeltetésszerűen használjuk a piacokat, kimegyünk, felmérjük az árukészletet, aztán veszünk egy kiló szőlőt. Ahhoz képest, hogy India lakosságának nagy része vallási vagy anyagi megfontolásból kifolyólag vegetáriánus, nincs túl nagy gyümölcsválaszték. Ugyan éppen nincs szezon sincs, de azért többet vártam volna az alma (darabonként csomagolva), banán, szőlő, narancs, rohadt papaya készletnél. Meglepő módon az ételekben sincs gyümölcs, eltekintve a mindenféle lassitól, de az inkább joghurtital. Az is csoda, hogy tej van, mert a teheneket nem nagyon fejik és ugye le sem vágják őket. Csak a tehénylepényt használják fel, tüzelésre. Mármint azon főznek, mert fűteni nem nagyon kell.
Elsétáltunk egészen az óváros határain túlra, - igazából fénymásolót kerestünk, mert elfogytak az útlevél másolataink - és belebotlottunk valami kajáldába, ahol volt pizza is. Elcsábultunk, ami ismét hiba volt. Olyan mennyiségű erőspaprikát kaptunk a pofánkba, amilyenre még nem volt példa. Becsülettel megettem még azt is, amit G meghagyott, de utána sürgősen ennünk kellett egy fagyit is, hogy eloltsa azt a pokoltüzet, ami a gyomrunkban és teljes felső tápcsatornában uralkodott.
Utolsó kommentek