Ázsia, a Himalája körül

Hív az út, menni kell! Ezért aztán el is indulunk kettecskén, busszal, vonattal, vagy ami éppen jön, hogy elmenjünk Pekingig, meg vissza, körbejárva azt a nagy ráncot, amit India gyűrt az Eurázsiai kőzetlemezre. Mellesleg teszünk egy kísérletet arra, hogy mindarról, ami közben történik, itt közvetítsünk.

Utolsó kommentek

  • mcs: @Ahmet: óver the earth? (2011.11.16. 18:43) Beígért végszó
  • Ahmet: Holdra raknád az óvert? De nem lenne over, csak Holdon lenne. (2011.11.16. 08:30) Beígért végszó
  • mcs: holdi óvert! (2011.11.14. 20:19) Beígért végszó
  • Ahmet: @encián: Dolgozgatunk. Azért remélem, hogy lassan tényleg dolgozni is fogunk, aztán lesz miből világot látni. 20 órás? Hmmm, szerintem több volt, de nehéz ezt kiszámolni, mert közben van néhány átsz... (2011.11.13. 10:39) Beígért végszó
  • encián: Ez igen!:-) Mo.-tól a legtávolabbi pontok egyike, legalább 20 órás repülőút. Dolgoztok vagy "világjártok"? üdv.: encián (2011.11.06. 14:50) Beígért végszó
  • Utolsó 20

Címkék

agra (2) ahmedabad (1) amritsar (2) attapeu (1) aurangabad (2) bahrain (1) bangkok (14) batrik (3) bengaluru (1) bikaner (2) bodrum (2) buon ma thuot (1) cat ba (1) champasak (1) chengdu (5) cheung ipauk (1) chiang mai (2) chiang rai (2) chitral (1) cuc phuong (2) dalat (1) dali (1) darjeeling (1) dege (1) delhi (6) doğubayazıt (2) don det (2) dunhuang (2) előkészület (5) emei shan (2) ernakulam (2) esfahan (3) fenghuang (1) fethiye (2) ganzi (1) gilgit (4) göreme (3) guilin (2) halong öböl (1) hampi (2) hanoi (4) hoi an (2) hongsa (2) hsipaw (3) huaihua (1) hua hin (1) hue (3) hyderabad (1) ihlara (1) india (73) irán (26) isztambul (4) jaipur (2) jaisalmer (2) jammu (1) jodhpur (2) kalaw (1) kaluts (1) kambodzsa (11) kanchanaburi (3) kangding (1) karachi (1) karimabad (3) kashgar (2) kerman (2) khajuraho (1) kína (68) kinpun (1) kolkata (2) kompong chhnang (1) kong lo (1) konya (2) kon tum (1) ko lipe (5) krabi (4) kratie (1) kunming (3) lahore (6) laosz (27) lijiang (2) lopburi (1) luang nam tha (2) luang prabang (3) madurai (1) mandalay (5) manigango (1) mastuj (1) mcleod ganj (2) mumbai (3) munnar (1) myanmar (27) mysore (1) nanchang (1) nha trang (2) ninh binh (3) nyaungshwe (4) nyaung u (4) olympos (1) orchha (2) pakisztán (23) pakse (2) pak chong (3) palolem (3) panaji (2) passu (1) peking (4) phimai (1) phnom penh (3) phonsavan (3) phouvan (1) pingyao (2) qazvin (2) rasht (2) rayen (2) rishikesh (2) saigon (2) sapa (2) sen monorom (2) sershu (1) shin gompa (1) shiraz (7) siem reap (4) sost (1) srinagar (2) sukhothai (2) suzhou (2) tabriz (3) tangkou (2) tashkurgan (2) thaiföld (40) thansan (1) tha khaek (2) tidei (1) törökország (17) toudeshk (2) trichy (3) turpan (2) udaipur (4) udomxai (1) úton (35) vang vieng (3) varanasi (2) vientiane (3) vietnám (30) xian (1) xiao likeng (1) xining (1) xinjie (2) yangon (4) yangshuo (5) yazd (2) yushu (4) zhongdian (2) Címkefelhő

HTML

58680 km, Ernakulam

2010.03.04. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

A plafonon volt három ventillátor is, ami lefekvéskor nem volt túl kellemes, ugyanis közvetlen közelről fújta ránk a port. Később lekapcsolta valaki, amit nagyon jól tett, de egy lelkes utastárs visszakapcsolta nekünk. Szóval sokat nem aludtam, de legalább G szunyált valamennyit, köszönhetően annak, hogy előrelátóan kéznél volt a pulóvere. Az enyém a hátizsák legaljában volt. Este még azt gondolja az ember, hogy nem lesz olyan hideg, ami igaz, csak nem befolyásolja azt, amit érez.

Rövidesen G is felkelt, azt állította, hogy felébresztettem, de hát a fene se gondolta, hogy mikor rám mosolygott és integetett öt perccel korábban, az még nem jelentette azt, hogy nem alszik tovább.
Az órák óta, vagy talán egész éjjel mászkáló árusokat végre igénybe vettük és ittunk egy kávét. Indiában van eddig a legrosszabb kávé, de lehet, hogy csak azért, mert Kínában egyáltalán nem volt. Kicsit később valami alumíniumtálcás reggelit is beszereztem, G nem kísérletezett vele, pedig nem volt rossz. Szemetes persze nincs az egész vonaton, de minek is lenne, úgyis megy ki minden az ablakon. Csak mi gyűjtögettük az ülés alatt kis kupacba. Mikor meglátogatott Andrea, rávilágított, hogy azt is ki fogják szórni az ablakon. Hát lehet, de legalább nem valahol az erdő közepén, meg aztán láttunk söprögető nénit a sínek közt az egyik állomáson, arról nem is beszélve, hogy az értékes alumíniumtálca azonnal gazdára fog találni.
Ernakulamba érve a legközelebbi szállodába mentünk mind a hárman. A recepción teljes káoszt okozott, hogy egy kétágyas és egy egyágyas szobát akartunk. Kettő plusz egy felállásra nincs sok kombináció, ha csak hárman vagyunk, emberünk a pult mögött fel is hozta az összes lehetséges rosszat. Nem mintha nem lett volna mindegy, hogy mit mond, de le kellett adminisztrálni útlevélszámmal, vízumérvényességgel, Indiába lépés dátumával. Mindezt három példányban, úgyhogy rá kellett nyomni a tollat, hogy átüssön az indigó.
Mikor azt hittük, hogy mindennel készen vagyunk, és már a zuhanyzásra kellene csak koncentrálni, akkor feltelefonáltak (van telefon a szobában!), hogy nem jó a név. Lementem, természetesen nem a mi szobánkat kellett volna hívnia, hiszen Andrea az egyágyasban volt, de azért elmagyaráztam nekik, hogy a problémájuk többrétű. Egyrészt az útlevélmásolat állampolgárság rovatát próbálják a bejelentkező lap név rovatával összehasonlítani, de mindegy is, mert az útlevél Andrea, a kitöltött lap meg Angus névre szól, ami tényleg nem egyforma, de azért, mert tök más töltötte ki. Konkrétan egy angol fiatalember. Úgy csináltak mintha értenék, én meg úgy csináltam, mintha elhinném, és magukra hagytam őket.
Elindultunk a kikötő felé, gondolva, hogy majd útközben harapunk valamit. Egy idő után már kezdtük aggódni, hogy ebben a városban nem esznek, de végül csak az utunkba akadt egy kifőzde, ahol komoly pénzekért ettünk valami vega kaját. Ha az ember belebotlik valamibe, ami kimondottan indiaiakra van árazva, akkor mindig meglepődik, hogy milyenek is a valódi árak. Például a hajóút Kochiba, - ami ugyan csak pár kilométer –, fejenként durván öt forint. A kapitány egy kis bódéban ül fent és kezeli a kormánykereket, meg a csengőt. Az utóbbi képezi a motor távvezérlését. A motor nem valami gépházban van, hanem a hajó közepén, egy részen hiányzik a fedélzet, hogy elférjen a hathengeres dízel, meg a kezelője. Korlát azért van. A csengetéseket nem sikerül dekódolni, de nyilvánvalóan van lassabban, gyorsabban, illetve előre, hátra. Kikötésnél csak úgy csilingelt, a gépész meg rángatta a két kart, ami a vezérlést jelentette.
A part menti úton indultunk el a régi zsidó negyedbe. Ma már nem annyira az, tizenpár öreg maradt, a többiek leléptek Izraelbe, ahogy lehetőségük nyílt rá.
Útközben megnéztük a Holland palotát, amit a portugálok építettek ajándékképpen a maharadzsának jó szándékuk jeléül. Konkrétan teljesen érdekmentes ajándék volt, amiért cserébe kereskedelmi jogokat reméltek. Akkoriban ugyanis a fűszerkereskedelem elég jövedelmező biznisz volt. Annyira jövedelmező, hogy a könyvelőnek talán fel se tűnt, hogy épült egy palota is. Konkrétan, ha egy kereskedő tíz hajót indított el Európából, elég volt, ha egy visszajött fűszerekkel megrakva, már nyereséges volt az üzlet, és hát nyilván nem volt általános a kilencven százalékos veszteség. A fűszerek miatt fedezték fel Amerikát is.
A palotában fotózni tilos, de nem csak szimplán tilos, hanem szigorúan tilos. Mondjuk múzeumban nem is szeretek, bár a falfestmények megértek volna egy-két kattintást.
Továbbsétálva a keskeny úton elértük végre a zsidó negyedet, miközben folyamatosan megrakott teherautók húztak el mellettünk. Ez volt a legnagyobb fűszerkereskedelmi központ talán a világon is, és még ma is akad néhány működő üzlet, bár kezdik átvenni a hatalmat a turistagagyisok. Azért nem árt figyelni, hogy milyen zsákokat dobálnak az ember mellett álló kocsi platójára, mert ha paprika, akkor nem célszerű a közelben levegőt venni.
Az illatok lépésről lépésre változnak. Az egyik helyen olyan erős paprikaillat van, hogy már látom magam előtt a bográcsot, kicsit arrébb teaillat terjeng, még arrébb egy teherautónyi gyömbér illatozik.
Természetesen van zsinagóga is, ami nélkül nem zsidó negyed egy zsidó negyed. Fotózni itt is szigorúan tilos volt, amit egyszerűen nem tudok megérteni. Gyakran meg szoktam kérdezni, hogy miért tilos, de még soha nem tudtak ilyesmire válaszolni a világon sehol. Általában ismételgetik, hogy tilos, vagy, hogy azért, mert megtiltották. Ja, úgy már értem!
Egyébként egy elég kicsi épület, de a legrégibb zsinagóga Indiában. Volt egy régebbi, de azt lerombolták a portugálok. Annak a darabjaiból építették ezt. Érdekes kínai csempék borítják a padlót. Mindegyik egyedi, mivel kézzel készült, akárcsak a csillárok, amik közül az egyik Muranoból származik.
Innen többé-kevésbé egyenesen, de leginkább találomra átmentünk a portugál negyedbe. Kochi maharadzsája ugyanis örömmel fogadta be a külföldi kereskedőket, de minden nációt saját negyedbe telepített le, mert tudta, hogy ha keveri őket, abból csak baj lesz. Igaza volt.
Természetesen a negyed közepén egy templom áll, a Santa Cruz, mellette meg egy iskola, ahol éppen befejeződött a tanítás, így ezernyi egyenruhás diáklány özönlötte el az utcát, lépni se lehetett tőlük.
Kochiban több helyen is lehet tradicionális előadásokat nézni, az egyik ilyen hely rögtön a közelben volt, úgyhogy be is néztünk, hogy jegyet vegyünk. Éppen akkor kezdődött a kalarippayat bemutató, úgyhogy maradtunk is. Ez az indiai harcművészet. Azt hiszem, eléggé ismeretlen a világ számára, annak ellenére, hogy ez minden harcművészetek ősanyja. Az első említése valahonnan a XI. századból származik. Valami eléggé elvont, formális dologra számítottam, olyasmire, mint az iráni zurkaneh, de meglepetéssel szolgáltak. Itt is vannak formagyakorlatok elképzelt ellenség ellen, mint a legtöbb keleti harcművészetben, de láttunk kétemberes küzdelmet is. Valószínűleg begyakorolt küzdelem volt, de ez nem jelentette azt, hogy nem teljes erőbedobással csinálták volna. Néha rendesen szikráztak a kardok egy-egy hárításnál. Persze nemcsak kardokkal küzdenek, volt kés, bambuszbot, egyebek. Bemutattak néhány fogást is, igen szép volt látni, ahogy egy bambuszrúddal és egy bottal két támadót megbéklyózott a srác. Ott feküdtek a padlón, a kitekert végtagjaik közt átfűzött botokkal, és egészen addig nem tudtak felkelni, míg valaki ki nem szabadította őket. Jó bemutató volt, ölni tudtam volna kicsit több fényért, hogy normális fotókat csinálhassak.
Az előadás után a partra mentünk megnézni a hatalmas emelőhálókat, amiknek a kiemeléséhez legalább négy ember kell. A környék egyébként tele van velük. Megnéznék egyet működés közben is. Eddig akárhány halászt és halásztechnikát láttunk, sose volt olyan, hogy éppen fogott volna valamit, pedig valakinek ki kell fognia azt a rengeteg halat, amit a piacon látunk.
Esteledett már, úgyhogy visszasétáltunk a kikötőhöz és újabb két és fél rúpia kifizetése után visszahajóztunk Ernakulamba. Vacsorázni betértünk egy kis étterembe, de éppen hogy csak be tudtuk fejezni a vacsoránkat, mielőtt kifüstöltek minket. Itt is azt gondolják, hogy a tömjén jó valamire, pedig nyilvánvalóan csak arra jó, hogy elhajtsák a vendégeket.

 

Címkék: india ernakulam

A bejegyzés trackback címe:

https://tinylittlebigthing.blog.hu/api/trackback/id/tr821745376

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása