Habár az ablakunk nyugatra, ráadásul valami lerohadt udvarra néz, más érzés arra ébredni, hogy világos van, mint arra, hogy a szomszéd horkolása abbamaradt, esetleg arra, hogy a motoszkál valami az ágy alatt. Szállodánk alighanem látott jobb napokat is, bár az utolsó felújítási munkákat még itt is a portugálok végezték. Ez igazából nem is volt olyan régen, 1961-ben kérte fel őket az indiai hadsereg, hogy most már végleg húzzanak el. Jó ötszáz évet töltöttek itt, ami nem kevés nyomot hagyott. Szállodánk is egy ilyen portugál épület, a belvárosban az összes épület az. Ahogy az a vendégház is, ahova reggelizni mentünk. Történetesen ugyanaz, amelyikben előző nap ettünk. Nem kimondottan a ragaszkodás miatt, de valahogy az élet ritmusa is portugál maradt errefelé, úgyhogy tíz előtt semmi nem nyit, de kilencig még az utcák is üresek.
A buszállomásra mentünk, ami természetesen egy kaotikus hely. Rengeteg busz állt benn, a kalauzok meg vadul keresték az utasokat, folyamatosan kiabálva a busz úticélját, például azt, hogy market-marketmarketparketparkett, vagy valami hasonlót. Kicsit arrébb végül megtaláltuk azt a buszt, ami nekünk kellett, és rövidesen el is indultunk Old Goába.
Sokáig ez volt Goa fővárosa. Miután a portugálok kirakták az eredeti lakókat, és beköltöztek, elkezdett vadul fejlődni a hely. Nem kimondottan a portugálok miatt, inkább azért, mert innen szállították a fűszereket Európába. A város mérete egy időben meghaladta Lisszabonét és Londonét is, ami akkor sem volt kis teljesítmény.
A portugálok ugyan élesen elhatárolódnak a spanyoloktól – nyilván jobbak náluk –, de azért sok mindenben hasonlítanak rájuk. Például lelkesen keresztények, és nem sokat piszmogtak itt sem a meggyőzéssel, aki nem hitte el, hogy Mária szűz volt és terhes, annak beérvelték az orrát, úgyhogy szépen terjedt a kereszténység a régióban. Ennek is megvan a nyoma, például a buszok szélvédőjén a feliratok, amik a sofőr képességbeli hiányosságait hivatottak áthidalni a forgalomban. Valaki megelégszik egy „Jesus Maria” felirattal, valaki konkrét utasításokat is oszt nekik, hogy segítsenek az úton.
A másik igen jól látható hatása ennek a nagy kereszténységnek pont Old Goában van, ahol építettek pár katedrálist és templomot, mert volt rá igény. Ezért is hívták a várost egy időben kelet Rómájának. Érdekes, hogy van észak, dél, kelet, nyugat Rómája, Velencéje, Párizsa, de mondjuk senki nem nevezi Hong Kongot kelet New Yorkjának. Lehet, hogy azért, mert onnan a fene se tudja, hogy keletre, vagy nyugatra van. Esetleg lehetett volna New New York.
Szóval buszoztunk nem egészen fél órát és már meg is érkeztünk. Igazából a város, ahogy volt eltűnt, csak a katedrálisok maradtak. A gyors hanyatlás oka a malária- és kolerajárványok sora volt. (Mondom én, hogy kell az a kolera elleni oltás!) A lakosság 1835-ben leköltözött Panajiba. Nem tudom, hogy ez a pár kilométer mennyiben befolyásolja mondjuk a kolerát, lehet ,hogy olcsóbb volt új várost építeni, mint a régit csatornázni. Aztán az is lehet, hogy akkoriban még mindenkinek az volt a fixa ideája, hogy a maláriát tényleg a mala aires okozza, ami szöges ellentétben áll Buenos Aires-szel, aminek príma a levegője. Ha nem is a mocsarak kigőzölgése, hanem a szúnyogjai miatt volt a betegség, tulajdonképpen nem jártak nagyon messze a valós októl.
Old Goa egy indiainak valószínűleg sokkal érdekesebb, mint egy európainak, aki azért elég sok keresztény templomba botlik élete során. Ennek ellenére megnéztük a legnagyobbakat, meg azt is, hogy a lelkes belföldi turisták fényképezkednek Szűz Mária szobrával.
Az egyik templomban távolról megnézhettük a város védőszentjét is. Konkrétan ott csoffadozik szegény egy üvegkoporsóban. Nem értem miért csinálnak valakivel ilyesmit, ha egyszer annyira tisztelik, de hát a kereszténység történelme már csak ilyen.
A visszabuszozás sem volt hosszabb, legfeljebb annak tűnt, mert a tömött buszon nem volt ülőhely.
A délutánt olvasással töltöttük. A könyvcsereberék során elég sok érdekes könyv megfordult a kezeink között, de valahogy soha nem sikerült az adott országról szólót a megfelelő helyen olvasnom. Pillanatnyilag a „Wild Swans” van soron, ami Kínáról szól. Javaslom mindenkinek, ahogy a „First they killed my father” című könyvet is, ami meg Kambodzsáról. Azt történetesen Thaiföldön olvastam. Depresszióra hajlamosaknak nem javaslom egymás után a kettőt, én is vegyítettem őket az 1984-gyel.
Vacsorára újra előbújtunk. Gondoltuk, meglátogatjuk a közelben látott pizzériát, kell valami majdnem hazai íz. A pult előtt álldogálva már majdnem meggyőztük magunkat, hogy megérdemlünk egy-egy pizzát, darabonként ötszáz rúpiáért, de aztán feltűnt, hogy ki van írva, hogy az árak nem tartalmazzák az áfát. Nem tudom mennyi az indiai áfa, de otthagytuk az egész helyet a francba. India nagy részében a két pizza áráért négy napra lehet szobát kapni.
Helyette betértünk egy kifőzdébe, ahol kaptunk valamit pontosan az ár huszadáért, bár nem is laktunk jól. Így aztán egy boltban vettünk kenyeret, meg egy halkonzervet. Érdekes koncepció, hogy a boltban az árak nincsenek kiírva. Mindegy, a pénztárnál úgyis megtudod. Szatyrot ugyan nem adnak, de a cuccot szépen becsomagolják újságpapírba, és cellux-szal le is ragasztják.
Utolsó kommentek