Tiny Little Big Thing

Szóval beült a fodrászhoz, én meg tettem egy sétát a háztömb körül. A tracklog tanúsága szerint ez a séta nagyjából 23 percig tartott, és mire a végére értem G már a visszajáró pénzt rakta el, mosás és vágás kész volt. Azt hittem, hogy még sehol nem fognak tartani, mikor visszaérek.

Az új frizura mellé gyorsan vettünk még neki egy fürdőruhát, ha már a tenger felé vesszük az irányt, aztán buszra szálltunk és elmentünk a kínai negyedbe, hogy agyonüssük az időt. Találomra szálltunk le a buszról, mikor már nagyon látszott, hogy bent ragadt a dugóban. Pár lépés után egy bőráruval foglalkozó boltba botlottunk. Látszott, hogy nem az utcán ajánlgatott gagyi öveket árulják, hanem rendes, erős bőröveket. Pont erre volt szükségem, ugyanis az enyém már félig elszakadt. Nem saját hibájából, inkább azért, mert kevéssé szerette a vizet, azt meg elég sokat kitermeltem magamból mostanában. Korábban nem hittem volna, hogy egy övet is át lehet izzadni, de többször is sikerült. Szóval az L-től örökölt, több mint harminc éves gatyaszíj leváltásra került, persze az övcsat maradt. Remélem, ezt én is továbbadhatom majd egyszer.

Ezután elmetróztunk az indiai követséghez, hogy átvegyük a vízumunkat. Ugyan itt is kivárták a vízumok kiadására meghirdetett időpontot, de addig se kellett sorban állni, mint a burmaiaknál, mert volt sorszám. Négykor aztán beindult a gépezet, harminckettedikként a sorban kb. húsz perccel később meg is kaptuk az útleveleinket. Mától hat hónapig tartózkodhatunk Indiában, közben annyiszor lépve ki és be, ahányszor akarunk. Eddig ez a legnagyvonalúbb vízum. És ezzel el is fogytak az üres oldalak az útlevelemben.

Újabb metrózással eljutottunk a Lumphini parkhoz. A park nem egy nagy durranás, de hogy itt is vannak emberek, akik kijárnak kocogni, meg gyúrni, az súlyos! Hát ki az az agyalágyult, aki Bangkok légterében sportol és azt hiszi, hogy az egészséges? Arról nem is beszélve, hogy volt olyan, aki egy gumiabroncsot vonszolva futott, hogy még rosszabb legyen. Mondjuk ilyenkor késő délután már nincs olyan meleg, csak harminc fok. Volt szabadtéri konditerem is szabvány, kigyúrt matematikusokkal, fizikusokkal és irodalmárokkal.

Tulajdonképpen csak arra vártunk, hogy beesteledjen és beinduljon az élet a Patpong éjszakai piacon és kupinegyedben. Amíg az árusok kipakolták az eredeti Breitling órákat és Louis Vuitton táskákat, mi elmentünk a Le Meridien szállóhoz vacsorázni. Nekünk is jár a luxus néha, nem? Szóval egy kellemes vacsorát költöttünk el a Le Meridiennel szemben, a járda szélén felállított tábori asztalkánál, a műanyag székeken, miközben fél méterre húztak el mellettünk a taxik.

Vacsora után megtekintettük a piac választékát, és végighallgattuk legalább három felhajtó előadását, arról, hogy az általa preferált szórakoztatóipari egységben mi mindent dugnak fel maguknak a lányok. Nem, nem kell lefelé tekerni, tilos fotózni ezeken a helyeken! Végül persze egyik helyre sem mentünk be, amit ajánlgattak, hanem egy olyanba, amit Holger javasolt, mint olcsó opciót. Itt ugyanis belépő nem volt, csak fogyasztani kellett valamit. Mondjuk egy sört, aminek darabja 100 baht, és boltban kb. 25-ért megkapható. Nyilván kell valamiből bevételt prezentálni.

Marhára korán volt még, de már nem tudtunk magunkkal mit kezdeni. Ugyanakkor nem hagyhattuk ki Thaiföld egyik legfontosabb nevezetességét, úgyhogy beültünk a matiné előadásra. Ha egészen pontos akarnék lenni, akkor nekünk rendeztek egy matiné előadást. Egyébként G akart már nagyon banán/pingpong show-t nézni, én még vártam volna vele, de hát tudjuk, hogy kibicnek semmi sem drága, és nem ő az, akinek erősen ajánlkoznak a csajok, hanem én. Nem is annyira adoniszi alkatom, hanem pénztárcám vélelmezett vastagsága miatt. Tulajdonképpen, ha belegondolunk, hogy a thai minimálbér 8000 baht, akkor a feltételezés nem is annyira alaptalan.

Helyet foglaltunk egy asztalkánál, felszolgálták aprócska söreinket, a lányok meg riszálták magukat a színpadon. Nem mondanám, hogy megfeleltek az Európában kialakult thai kurva sztereotípiának. Inkább olyan kis tuskótestű teremtmények voltak, bár később előkerült néhány formásabb egyed is.

Akik magát a show-t csinálták, egyáltalán nem nyertek volna közönségdíjat szépségversenyen, de hát nem is ez volt a specialitásuk. Harsonaszó jelezte a bemutató kezdetét, de már ezt is genitáliával fújták. Mire is jó még a pina azon kívül, amire gondolnánk? Például egy szívószál segítségével el lehet vele fújni egy gyertyát, bár nem hinném, hogy mondjuk egy családi vacsora végén be kellene mutatni egy ilyet. Aztán elő lehet húzni belőle pár méter színes szalagot, ami jó lehet, ha teregetni kell. Egy másik lány virágfűzért húzott elő, mondjuk egy ballagási ünnepség dekorálásánál jól jöhet ez a képesség is. Aztán el lehet vele szívni egy cigit. Szerintem a nikotin ott is felszívódik és legalább nem lesz büdös a szája, bár a villamost várva lehet, hogy kellemetlenül sok tekintetet vonzana a technika. Aztán az egyik versenyző filctollat applikált fel magának, és egy meglehetősen talajtorna jellegű pózban feírta egy papírra, hogy „Hello, how are you?” Hát, ismerkedő szövegnek alapból gyenge, de így megoldva szerintem tuti a siker. A másik erre előhúzott egy fűzér borotvapengét, majd demonstrálandó, hogy nem kamu pengék, felszeletelte az előzőnek az ismerkedős papírját. Szerintem kettőjük közül ő lenne az, aki nem találna pasit. Mi van b+, ha csak egy is bent maradt? Egyébként meg tuti, hogy valami tokkal együtt van feldugva, ellenkező esetben ronda gátmetszést mutatott volna be.

A tojásos kislány viszont nem kamuzott, alaposan leolajozott tojásával végzett pár bemelegítő ki-be játékot, majd szépen kilőtte a tojást, amit kecses partnernője egy pohárral kapott el, amiben íziben össze is tört. Hasonló szám volt banánnal is, a lány annyira aranyosan bénázott, hogy kapott tőlünk egy bónuszsört. A lányoknak fizetett sör kétszáz baht, nyilván a haszon az övék. Szegényem először is összefröcskölte magát síkosítóval, amin jót röhögött, aztán úgy ellőtte a banánját, hogy lerepült a színpadról, ezen megint jót derült, de hozott másikat. Mi is jól mulattunk és ezt honoráltuk. Összesen egyébként három sört osztottunk ki a sajátjainkon kívül, hogy mégse legyünk teljesen kisstílűek. Az ilyen ajándék sörökkel mindig az oltárhoz (Persze, hogy van oltár, pont itt ne lenne!?) rohantak, elrebegtek egy gyors hálát, egy kicsit az oltárra öntöttek, majd a számlát az asztalunkon hagyva koccintottak az egészségünkre.

A műsorban volt még fúvócsőves lufilövöldözés, nyilván nem úgy, mint az Amazonas dzsungeleiben. A technológia hatékonysága messze alulmúlja a hagyományos módszert, de azt hiszem, úgyis lenne valaki a törzsben, aki szívesen etetné. Aztán bemutatták azt is, hogyan lehet egyik üvegből vizet átönteni egy másikba. Mondjuk jómagam biztos nem vonnék be egy pinát a műveletbe, de hát nem is valószínű, hogy találnék vállalkozót. A mutatványt megbolondították azzal is, hogy a bemenő víz színtelen volt, a másik üvegbe letöltve meg már kék. Most legalább tudom, hogy hol csinálják a betét- meg tamponreklámokat. Hogy ne maradjak okoskodás nélkül, azt hiszem az üvegben volt valami kis metilénkék vagy hasonló reagens. Ezen feltételezésemet nemcsak kémiai tanulmányaimra alapozom, hanem arra is, hogy kevés lenne a visszatérő kuncsaft, ha kék pöccsel kellene hazamenniük. A végén jött a bemutató, ami miatt az egész pingpong show. Kaptunk egy-egy pingpong ütőt, a nő meg adogatott. A nagy része kicsit rövid volt, de volt amibe sikerült beleérnünk. Valószínűleg ő viszont közönségdíjas lenne mondjuk az olimpián.

Mindent összevetve nagyon érdekes élmény volt, de erotikusnak egyáltalán nem mondanám. A lányok aranyosak voltak, próbáltak még kinyafogni söröket, de mosolyogva visszautasítottuk. Nagy lelkesen integettek és köszönték a látogatást, mikor távoztunk. Egyáltalán nem voltak nyomulósak, csak az egyikük javasolta, hogy esetleg lehetne bővíteni édeskettesünket, de ő se kellemetlenül, inkább humorosan.

A végén aztán „Így mulat egy magyar úr!” felkiáltással busszal mentünk haza.