Hajnali négykor ébresztettek a szálloda lelkes dolgozói, akik úgy gondolták, hogy nem élet az élet, ha éjjel nincs áram, ezért beindították a generátort, amit egy baszomnagy dízelmotor képviselt. Valaha lehet, hogy volt rajta kipufogódob, de az már rég eltűnt, és sokat az sem javított volna a helyzeten, tekintve, hogy gyakorlatilag az ablakaink alatt volt elhelyezve a konténer.
Kicsit felhúztam magam, és lementem leüvölteni a hajukat, de sokat nem értem el vele. Hatig bőgették azt a szart, mi meg negyed hétkor keltünk. Remek éjszaka volt! Távozáskor azért még G feltette a kérdést, hogy szerintük mi a francnak jönnek ide az emberek? Mivel bután néztek elárulta, hogy aludni, de nem állt össze nekik a kép. Hiába, Pol Pot tényleg kiirtotta az intelligens réteget. Ennek egyébként tényleg érződik a hatása. Az országnak legalább a fele gyerek, öreget meg alig-alig látni. A tanár meg sajnos nem a fán terem, úgyhogy pillanatnyilag nem tartoznak a világ szellemi elitjéhez. Azt hiszem, nincs is egyetem az országban, de nem is nagyon van rá szükség, az emberek fele még odáig sem jutott el, hogy írni-olvasni tudjon. Érdekes, hogy ennek ellenére vannak igencsak gazdagok, pontosabban iszonyat nagy különbség van a gazdagok és a szegények között. Az utakon csak úgy nyüzsögnek a Lexus terepjárók, meg a húsz emberrel és fél tonna csomaggal megrakott, szétrohadt mikrobuszok. Erős a kontraszt, meg a korrupció is. Egy itt élő, vagy inkább tengő-lengő dán mesélte, hogy Sihanoukville-ben a rendőrők árulják a drogot.
Persze nem valószínű, hogy a vörös khmerek tehetnek erről, mert már előtte is úgy mentek itt a dolgok, hogy mikor a király filmet akart forgatni, akkor a hadsereg hozta a vadászgépeket, a főszerepet meg a lánya, egy minisztere, esetleg ő maga játszotta. Szóval ez itt néphagyomány minden szinten.
Buszunk ugyanazon az úton ment, amelyiken jöttünk, így harmadszor is áthaladhattunk Snuol kies városán, majd tovább Phonm Penh felé. Nem volt egy túl érdekes utazás, csak az izgatta a fantáziámat, hogy miért akarnak megfagyasztani a légkondival, mikor mindenki dzsekiben mászkál már harminc fokban is, így különösen fázik, ha huszonháromra állítják a hőmérsékletet.
A fővárosban szinte már otthon érezzük magunkat. A tuk-tukosokat lepattintva a korábbi szállodánkhoz sétáltunk ahol megkaptuk a korábbi szobáinkat. Elsőnek a vécét ellenőriztük, mert azt múltkor hiába öblítettük le százszor, nem értünk el jelentős eredményt. Konkrétan szardarabok úszkáltak a vízen bárit is csináltunk. Na, ezek eltűntek azóta, de a rendszer maga nem javult meg, ezt kísérletileg bizonyítottuk.
A thai követség nyitásáig volt idő ebédelni, amit meg is tettünk, mert hiába ettünk meg öt ananászt az úton, azzal túlzottan nem laktunk jól.
A követségen visszakaptuk az útleveleinket, benne a szép matricás vízummal, amin kiállítás dátumának a beadás napja szerepelt. Kérdem én, hogy akkor mi az öregördög vérveres seggéért ültek rajta négy napot? Thaiföld a mosoly országa, csak jó lenne már észrevenni, hogy nem ránk, hanem rajtunk mosolyognak.
A vízummal a zsebünkben a további utat próbáltuk megszervezni. Azt terveztük, hogy hajóval megyünk Kompong Chhnangba, de a khmerek közbeszóltak. Ugyan jár hajó azon az útvonalon, de nem hajlandó megállni, még akkor sem, ha a teljes útra veszünk jegyet. Az irodában azonban elgondolkodtak egy kicsit, majd feltettek néhány fontos kérdést:
- Hányan akarnak menni?
- Négyen.
- Milyen hajóval?
- Mindegy.
- Hmm, akkor van egy ilyen hajó, mutat a képre, ez elviszi magukat kétezer dollárért.
Hangos röhögéssel, távoztam. Ennyiért szerintem helikopterrel is elvinnének. Emberünk kitartó volt, utánunk jött, hogy van másik hajó, az csak háromszáz. Mondtam neki, hogy nem akarjuk megvenni azt a szart, csak négy jegy kellene, de nem tudott segíteni, úgyhogy a tervet módosítottuk és busszal megyünk. Azt megszervezni sem volt egyszerű, mert majdnem ugyanolyan problémába ütköztünk, mint a hajónál. Mennek arra buszok, de oda nem. Érthetetlen, felüljáró van a város felett vagy egyszerűen tilos ott megállni?
Végül találtunk egy céget, így reggel megint kelhetünk hajnalban, hogy elérjük a buszt.
Utolsó kommentek