A buszállomáson még pont annyi időnk maradt, hogy igyunk egy kávét, meg reggelizzünk valamit indulás előtt. Nem kecsegtetett semmi kényelemmel az út. Az első szakaszról már tudtuk, hogy sokkal több rajta a kanyar, mint ahogy azt mi szeretjük, a másodikról csak sejtettük. Jobban megfigyelve egyébként nyilvánvaló volt, hogy ott is voltak kanyarok, ahol nem nagyon volt rá szükség. Szigorúan a szintvonalat követve vezetett az aszfaltcsík. A forgalom gyakorlatilag nulla volt. Már órák óta úton voltunk, mikor eltűnődtünk ezen, és arra jutottunk, hogy csak néhány motoros jött szembe, valamint összesen két autó előzött meg, pedig egy egyszámjegyű főúton haladtunk.
Mikor elértük a kereszteződést, megálltunk ebédelni. Sok aszfaltozott út nincsen, úgyhogy előfordul az, hogy a második kereszteződés százegynéhány kilométerre van az indulási ponttól.
A táj egyébként szolgált látnivalóval, az út hegyi törzsek falvain vezetett át. Annyira szegények a települések, hogy még hullámbádogra se telik, a házak évezredes hagyományok szerint épülnek, általában fából, rizsszalma tetővel. Akinek még fára sincs pénze, annak bambuszból van a háza is. Bambuszból egyébként bármit tudnak csinálni, talán még vaskarikát is.
A bambuszt hosszában felhasítják, kilapítják, így széles bambuszcsíkokat kapnak. Ezzel, mint deszkapótlékkal lehet borítani a falakat. Azt hiszem, egy réteg nem elég belőle, mert ahogy kilapítják berepedezik. Ugyanezzel az eljárással zsindelyt is csinálnak belőle. A bambusz szárán lévő csomókból lesz a horony, ami megakadályozza, hogy a zsindely lecsússzon. Csíkokra hasogatott bambuszból fonatot is csinálnak, 2×3 méteres táblákat, különböző mintával. Ebből is lehet a kunyhó fala. Jól néz ki, de túl sokáig nem bírja.
A hosszában félbevágott bambuszokkal lehet vizet elvezetni a patakból, hogy aztán mosakodni lehessen a cső vége alatt. Természetesen kosarakat is fonnak belőle, meg mindenféle dobozokat készítenek, amik tényleg nagyon szépek. Ilyen henger alakú bambuszdobozban szolgálják fel a rizst is. Az a gyanúm, hogy abban is párolják meg. A zöld bambuszszárban főzni is lehet, de tárolásra is alkalmas.
Az ebédszünet alatt mi a gyümölcsárusok standjait néztük meg. Ott is éppen bambuszba porciózták a hernyókat. A néni annyira el volt ezzel foglalva, hogy már a negyedik képet csináltam az előtte sorakozó sült, illetve még saját bundában várakozó patkányokról továbbá valamikről, mire észrevett és tiltakozni kezdett. Egyikből sem vettünk, inkább a sült banánra szavaztunk, de mint kiderült, amit vettünk az édesburgonya volt, meg valami más, de nem patkány, hanem növényi eredetű.
Pihenő után további néhány óra kanyargás következett. Ahogy lassan leereszkedtünk ezer méter alá, levehettük a pulcsikat is, eltűntek a ronda szürke felhők, és kisütött a nap. Luang Prabangban rögtön a tuk-tukra való alkudozásnál kitűnt, hogy itt bizony sok a turista, és a szálláskeresés is megerősített ebben. Nagy reményeket nem is tápláltunk azzal kapcsolatban, hogy olcsó kaját találunk, de pozitívan csalódtunk. A piac melletti sikátorban nagymama habitusú nénik sütöttek főztek. A mi kiválasztottunk a szükséges szinten beszélt angolul. Felhasított bambuszpecekbe- már megint bambusz – szorított halat, illetve csirkét sütött faszénen. G egy halat, én csirkemellet választottam. A halat szeretem, de a szálkát utálom és hát ezek általában együtt járnak. A tengeri halaknál ugyan jobb a helyzet, de Laosz tengerpartjait egyszer már felmértük a Sea games kapcsán.
Jóllakottan ballagtunk a főutcán, már amennyire lehetséges volt a kipakoló árusok között. A teljes utat bazárrá alakították az estére. Az óváros megkerülése után vissza is tértünk és hát újabb kipmennyiséggel lettünk szegényebbek.
Egyébként ma hat hónapja indultunk el, ennek örömére egybehegesztettem az eddigi GPS tracklogot, mert volt rá igény. Előre jelzem, hogy zip fájl és így is 5 mega, de hát ez van, ha valaki 40.000 km csiganyálat húz a térképre:
ide kattintsatok!
Utolsó kommentek