Reggel időben felkeltünk, mert nem állnak sorban a buszok, hogy Phonsavanba vigyenek. Egy tuk-tukossal megalkudtunk, hogy vigyen a buszállomásra. Úgy tűnik, hogy a normál árnak kb. a kétszeresét mondják be, így ha alkudozás során a javaslat feléhez ragaszkodunk, akkor jó úton járunk.
Rendes busz nem volt, csak mikrobusz, ami elsőre kényelmesebbnek tűnik, nemcsak drágábbnak, de nem az. Ugyan csak öt utas volt, de így is alig fértek be a hátizsákok a csomagtartóba. Mindig jó érzés nézni, ahogy a sofőr vállal szuszakolja be a cuccainkat. Igazából nincs nálunk semmi igazán törékeny, de ezt ő nem tudhatja. Egyébként a csomagtartóban volt egy hátizsák, amin kívül lógott egy búvárszemüveg és egy kis rózsaszín homokozóvödör. Szép felszerelés, tekintve, hogy Laosznak elég kevés a tengerpartja, tán még Magyarországnak is több van.
Ezért is zavart már az első Laoszban töltött pillanattól kezdve a mindenhol látható reklám, - főleg a sörösüvegeken –, ami a Vientiane-ben megrendezendő 25. Seagamesre hívja fel a figyelmet. Különösen azt nem értettem, hogy lehet az, hogy az első huszonnégy már megvolt és senkinek nem tűnt fel a víz hiánya .Aztán valaki felvilágosított, hogy a „sea” ebben az esetben Southeast Asia-t jelenti, nem a tengert. Így mindjárt több értelme van a dolognak.
Indulás előtt még gondosan ellenőrizték mind az öt utas jegyét.
Az út egész kellemes volt, a járgány nem annyira. A műbőr ülések nem igazán alkalmasak a trópusi klímában való használatra. Nyilván a helyi buszokon is az van, csak ott kevesebbet kell érte fizetni, és az ablakot is ki lehet nyitni. Esetleg nem is lehet becsukni.
A phonsavani leágazásnál tartottunk egy rövid ebédszünetet, ami nagyon jól esett a lábaimnak. Innentől aztán az út kicsit megvadult, Phonsavanig nem volt egy méter egyenes szakasza sem. A forgalom természetesen nulla volt, ami nem jelentette azt, hogy biztonságos volt az út. Ilyenkor hajlamos mindenki levágna a kanyarokat, hiszen úgysem jön senki. Általában. De néha igen, mint azt egy helyszínelés mellett elhaladva megnézhettük. Nem volt komoly az eset, legalábbis vér nem folyt.
Phonsavanban ahogy megálltunk, szállodai felhajtók raja lepett el minket, jobbnál jobb ajánlatokkal. Végül G jó érzékkel kiválasztott egyet, amihez járt fürdőszoba is, meg olcsó is volt és az út túloldalán állt.
Lepakolás után elnyargaltunk enni, mert már késő délután volt, és még reggelin kívül nem igazán ettünk. Annak ellenére, hogy tök mást rendeltünk, teljesen ugyanazt kaptuk. Hiába, nem szabad elhinni, hogy beszél angolul a pincér, mindig mutatni kell az étlapon, hogy mit akarunk.
Evés után benéztünk a piacra, mert a fogkrém fogytán volt, meg a ragtapaszkészletet is hirtelen feléltem. A standnál, ahol fogrémet vettünk mutogatással, az eladó megalázóan jó angolsággal válaszolta, hogy tizenkétezer kip lesz, úgyhogy rögtön a ragtapaszt is megkérdeztem, de nem volt neki, viszont megmutatta hol a gyógyszertár.
A ragtapasz mellé vettünk valamit fejfájásra is. G nagy átéléssel elmutogatta, úgyhogy valami jó anyagot kapott, mert már mielőtt bevette volna, mondta, hogy a fejfájás múlik a ténytől, hogy van fájdalomcsillapítónk.
Kicsit szétnéztünk a piacon, bár vásárolni nem akartunk. Végülis láttunk olyan dolgokat is, amit felismertünk, meg elég sok mindent, amit nem. Volt egy lavórnyi megnyúzott kismadár, talán veréb lehetett; láttunk sült patkányt, abban eléggé biztosak vagyunk; darázsfészket élő lárvákkal, de darazsak nélkül. Láttunk nejlonzacskóban barna levet, ami adagolt fosnak nézett ki, de valószínűleg nem az volt; egy kosár tojást, ami mégse tojás volt, mert annak ritkán van zöld szára. Ismeretlen volt az üvegekben álló lötty is, amiben darazsak lebegtek és az édességek, amik lehet, hogy sósak voltak, sose lehet tudni.
Este a szobánkban olvasgattunk. Sürgősen újak könyveket kell beszerezni valahonnan.
Utolsó kommentek