A várakozásoknak megfelelően egész éjjel ömlött az eső és reggel sem hagyta abba, szóval a szépen eltervezett programunkat úgy, ahogy volt kihajítottuk, és helyette esőkabátban kibaktattunk a buszállomásra, hogy Phat Diembe menjünk. A busz már ott várt a kapuban menetkészen, csak az utasok hiányoztak. Szerencsére nem kellett sokat várni, hamar megtelt, és máris indultunk. Kissé fura volt, hogy az útikönyv egy órát írt az útra, mert a táv alig volt 30 km. Aztán, mikor elhagytuk a várost kiderült, hogy az út annyira nem út, inkább csak két települést összekötő vonal, amin a forgalom bonyolódni szokott. Sofőrünket a körülmények nem nagyon hatották meg, nyomta neki, mi meg pattogtunk hátul. Nem sok hiányzott, hogy leszakadt szervekkel, belső vérzésben múljunk ki. Egyébként a gyilkos tempó nem lépte át a 35 km/h-s sebességet. Az eső közben változó intenzitással esett. Ilyenkor azért megritkulnak a motorosok, de fel nem adják. Minden robogóhoz szériatartozék az esőkabát, abból is a motorra fejlesztett változat, ami elől-hátul egyaránt hosszú, de az elején van egy átlátszó négyzet, hogy a motor lámpája kivilágíthasson rajta.
A biciklisek általában esernyővel próbálnak védekezni, hol az eső ellen, hol meg az autók által felvert sár ellen. Elnézve őket, azt kell mondanom, hogy az esernyő nem túl hatékony egyik ellen sem, ha kerékpáron használják. A legjobb egyébként, mikor széllel szemben tekernek, mert olyankor az ernyőt maguk elé tartják, és bíznak benne, hogy csak az esőcseppekkel ütköznek. A statisztikák azt mutatják, hogy a bizalomnak nincs semmi alapja. Hanoiban naponta négyen halnak meg közúti balesetben. Gondolom a halálos áldozatok elenyészően kis része lehet kamionsofőr.
Phat Diembe érve a számunkra megfelelő helyen intettek, hogy szálljunk le, és megmutatták, hogy merre menjünk. Nagyon nem kellett az útbaigazítás, mert a sarkon benézve azonnal feltűnt a katedrális, amiről a város híres.
Gondolom a katedrális szó a legtöbb emberben hasonló dolgokat idéz fel: harangzúgás, gótika, rózsaablakok, stb. Jelen esetben ezt mind el lehetett felejteni. A Phat Diem-i katedrális a keresztény és buddhista templomépítészet tiltott nászából született szerelemgyermek. Összességében jó lett. A templomhoz közeledve először a tavat kell megkerülni, aminek a közepén, egy kis szigeten áll egy Krisztus szobor. Mögötte áll a harangtorony, ami teljes mértékben olyan, mint bármelyik kínai harangtorony, de ki látott már harangtornyot dobtorony nélkül? Szóval a harang alatt a biztonság kedvéért van egy dob is, hátha szükség lesz rá. Mit lehet tudni, ha a déli harangszó mellé bevezetik az éjfeles dobolást és akkor a katedrális máris készen áll rá.
A torony mögött áll maga a katedrális, természetesen a tetősarkai kunkoriak, így nem tudnak a gonosz szellemek lecsusszanni rajta. A kapu sajnos zárva volt, de a falak közel sem annyira tömörek, mint mondjuk egy román stílusú templomnál, bőven lehet találni rácsos ablakot, ahol be lehet nézni. Hiába, alkalmazkodniuk kellett a helyi jellegzetességekhez, mert bármilyen csábítóak is Jézus tanai, senki nem tér át, ha csak fullasztó hőségben lehet őket meghallgatni.
A bejárat mellett, a falon angyalok domborműve tartja a szenteltvíztartót. Kicsit fényes feketére van kopva az arcuk, lehet, hogy az emberek megsimogatják, és aztán magukra dörzsölik az így szerzett áldást, mint ahogy a buddhista templomokban teszik a sárkányokkal?
A katedrális körül négy kisebb kápolna is van, ezek egyikében két hívő is volt, bár tábla figyelmeztetett, hogy mi, látogatók nem vagyunk kívánatosak odabent. Azért a nyitott ajtón át benéztünk, remélem nem sértettünk ezzel senkit.
A katedrális ablakain is próbáltunk bekukkantani, de nem volt egyszerű. A fényképező befért, úgyhogy legalább fényképen megnézhettük, hogy mi van bent.
Az eső újra rákezdett, úgyhogy a déli harangszót már esőköpenyben hallgattuk. Jellegzetes kínai stílusú harang lóg a toronyban, amit egy nagy felfüggesztett fakalapáccsal ütnek. A hangja egyébként nem valami jó.
A Ninh Binhbe való visszajutásról nem volt sok fogalmunk. Kimentünk a főutcára, de láthatóan nem volt semmi forgalom. Elindultunk a piac felé, mert az érdekes szokott lenni. Ez most kivételesen nem volt az. Eléggé kihalt volt, mivel senki nem szeret szakadó esőben vásárolni, ahogy egyébként mi sem, de azért most vettünk egy tubus fogkrémet, meg fogkefét.
A város felé sétáltunk vissza, abban a reményben, hogy arrafelé áll valami busz, mikor elkapott egy rendes felhőszakadás. Igazán remek érzés, mikor kívül az eső folyik, belül meg az izzadtság. Busz meg természetesen nem volt sehol. Egy fél órát ácsorogtunk az út szélén, mire jött.
A nap hátralevő részében tovább ömlött az eső, úgyhogy ismét szobai rekreációs programot tartottunk, csak enni merészkedtünk ki.
Utolsó kommentek