A reggeli felkelés nem okozott problémát, nyitott ablaknál lehet csak megmaradni, viszont Kunming egyik főútján lakunk. Eléggé kellett nyomniuk azért a dudát, hogy felébredjek, mert előző este megittam egy csomó teát, így kettőig csak forgolódtam. Mit lehet tenni, olyan jól esett!

Valami babos péksüteményt majszolgatva kimentünk a buszállomásra, hogy megtudjuk, nyugodtan aludhattunk volna még egy órát, mert Shilinbe csak 10:20-kor megy busz. Volt egy óránk, hogy kódorogjunk a környéken. Először a szerencsejáték-ellátó boltok utcájába jutottunk. Ha valakinek kellene mahjong, zseton vagy dobókocka, akkor itt lehet venni, igaz úgy néztem minden boltnak tökéletesen ugyanaz az árukészlete, a boltok meg ott sorakoznak egymás mellett. Már több helyen is feltűnt, hogy ha egy bolt kínálatát megnézi az ember, akkor már ismeri is az egész város hasonló üzleteinek árukészletét.

Lefordulva egy másik utcára a fodrászkellék boltok közé keveredtünk. Itt aztán volt minden az ipari, vödrös kiszerelésű hajfestéktől a hajnyírókig.

Szép lassan visszaértünk a szállodánkhoz, és ha már ott jártunk, felszaladtunk esőkabátért, mert az ég eléggé gyanúsan nézett ki, majd mintha csak most kezdenénk a napot, lementünk a lifttel, és ki a buszállomásra. A busz ott állt, bár még volt negyed óra az indulásig, azért felszálltunk. Úgy tűnt, hogy ezzel teljessé is vált a létszám, mert elindultunk. Ilyenkor van az az érzése az embernek, hogy lehet, hogy ha még korábban jövünk, akkor is elindultunk volna.

Az út Shilinbe végig autópálya, úgyhogy mihelyst sikerült kivergődni a városból, - amit hatékonyan akadályozott a körgyűrű felújítása, illetve egy hiperbonyolult ötszintes csomópont építése -, már száguldottunk is.

Szerencsére a kőerdő bejáratától nem messze rakott le a busz. A jegyárakkal itt is szép munkát végeztek, de ha sokalltuk is, legalább nem sajnáltuk rá a pénzt, még utólag sem.

Látogató meglepően kevés volt a hétvége ellenére. A helyszínen soha nem vagyunk biztosak abban, hogy milyen nap van, de ma tényleg szombat volt. A napok követését elég régen feladtuk, bár G-nek elég jók szoktak lenni a tippjei.

A néhány zajos csoportot hamar magunk mögött hagytuk és bevettük magunkat a karsztsziklák rengetegébe. Szerencse, hogy a kínaiak nagy része még mindig csoportban szeret utazni, az idegenvezetők meg nem nagyon viszik be őket a sűrűjébe. Ott úgyis csak elveszne vagy megsérülne valaki, esetleg nem lehetne leülni sehova zabálni. Szóval rövidesen magunk maradtunk a szikladzsungelben. Hogy pontosan hogy alakult ki a kőerdő, arról fogalmam sincs. Nyilván a víz oldotta ki a sziklákat éles csipkésre és a függőleges falakkal határolt keskeny völgyeket is a víz csinálta, de nagyjából itt ki is merült a tudományos felkészültség. Volt ugyan néhány ismeretterjesztő tábla itt-ott kirakva, de a Chinglish szövegtől meg lehet bolondulni, és nagy valószínűséggel végigolvasva sem lesz tőle okosabb az ember. Inkább arra koncentráltunk, hogy milyen szép is az egész. Természetesen kiépített ösvényeken lehet bejárni a területet keresztül-kasul, de ez különösebben nem zavaró, tekintve, hogy nélkülük szinte semmit nem lehetne bejárni. A lépcsők néha elkeskenyednek két arasz szélességűre, és a falak is majdnem ilyen közel kerülnek egymáshoz, úgyhogy az ember inkább csak préseli felfelé magát, mint mászik. Sok helyen kell lyukakon átbújni, de azért nem kell arra gondolni, hogy négykézláb másznak a turisták.

A hasadékok aljában kellemes hűvös volt, a falakon indák kúsztak a fény felé. Aztán ahogy felmásztunk egy-egy magasabb pontra, mindjárt kiderült, hogy meleg van. A kilátás minden esetben lélegzetelállító. A sziklák teteje tüskékből és kanyargó borotvaéles pengék hálózatából áll. Kicsiben pont olyan volt minden egyes szikladarab, mint nagyban az egész vidék, mint egy fraktál.

Végül a tónál kötöttünk ki, ahol egy kellemes pihenőhelyen G letelepedett én meg felmásztam a Lótusz csúcsra. Elvileg ösvény vezetett fel, de ez semmit nem jelentett, legkevésbé laza sétát. Nem magas, szóval fizikailag nem megterhelő, de amikor át kell menni egy arasz szélességű kőlapon az egyik szilától a másikig, akkor előjön az ember tériszonya. Ha valakinek nem lenne, akkor ez a hely tökéletesen alkalmas a beszerzésre. A gerincre felérve pedig simára kopott mészkövön kell végigegyensúlyozni. Eső után lehet az igazi. Szerencsére kapaszkodó mindig van a közelben, de lenézve mindkét oldalon csak kőpengék labirintusa látható, meg a köztük lévő mélység. Óhatatlanul az jut az ember eszébe, hogy aki innen leesik, az nem biztos, hogy egy darabban ér földet. De mindez nem túl félelmetes ahhoz képest, amikor ezen a helyen szembe jön egy csapat kínai. Ők ugyanis ilyen körülmények között sem vesznek tudomást az emberről, meg a veszélyről sem. Egyik kezükben szatyor, másikban termosz és integetnek, hogy cseréljünk helyet, azon az arasznyi széles ösvényen. G sok elmélete közül az egyik szerint a kínaiaknak több életük van, de nem sorosan, mint a macskáknak, hanem párhuzamosan. Ezért van az, hogy halálfélelem nélkül motorozhatnak, flip-flopban hegyet mászhatnak, és egyben megmagyarázza azt is, hogy miért vannak ilyen sokan.

A hatóságok próbálnak tenni ellene, hogy az utakon ignorálják a veszélyt, például elrettentő roncsok vannak kirakva az utak mellett, illetve baleseti helyszínelők által készített fotósorozatok. Ma már az emberi jogokat messzemenőkig tiszteletben tartják, ezért általában az áldozat arca homályos a képeken. Ettől eltekintve sokat nem machinálnak a fotókkal, és ha elrettentő hatásuk nincs is, mindenesetre, nincs jobb, mint reggel félkótyagosan sétálgatva meglátni egy fotót valakiről, akinek a hátán egy teherautó áll, egy hosszú féknyom végén.

Szóval nem félnek, én viszont igen, de ez azért nem akadályozott meg abban, hogy végül elküzdjem magam a gerinc végére, ahonnan lenézhettem a tóra, amiből természetesen hasonló sziklák állnak ki. Kicsit úgy téve, mintha nekem is lenne pár másik életem, kihajoltam és lekiabáltam G-nek, aki csak forgatta a fejét, de súgtam neki, hogy felfelé kell nézni. Pont alattam volt, kis pont a víz partján.

Lefelé aztán másik lépcsőn mentem, ami csak simán hajmeresztő volt. Ekkor kezdett el csepegni az eső. Mivel volt esőkabátunk, gyorsan el is állt. Ha ez az ára, szívesen magunkkal hordjuk! Végigjártunk még néhány fantáziadús (Örök teknős, Gyermekével vándorló anya), illetve kevésbé fantáziadús (Keskeny és mély völgy) nevű helyet, aztán úgy döntöttünk, hogy indulhatunk vissza Kunmingba. Azt hiszem, hogy ha az utak mindegyikét messze nem is jártuk végig, azért elég sokat láttunk, és eléggé el is fáradtunk ahhoz, hogy elégedettek legyünk.

Sokat nem kellett várni a buszra, amin aztán gyorsan álomba zuhantam, mert valamikor csak kell pótolni az alvást is.