Reggel elegánsan elsétáltunk a sarokig, ahol aztán persze nem találtuk a Vietnámi Követséget. Megnézve újra a címet, kiderült, hogy az akármilyen plázában van, történetesen abban, ami előtt éppen álltunk. Bementünk, de ez túl sokat nem javított a helyzeten. A segítőkész biztonsági őr, aki egy szót se értett a vartyogásunkból, a lépcső felé mutatott. Nagyot nem hibázhatott, mert másfelé nem is lehetett menni az előtérből, mint felfelé.

Ott aztán egy szálloda halljában találtuk magunkat, ahol azért bíztam benne, hogy beszél valaki angolul. A recepcióhoz lépve elkezdtem a mondatot, hogy

- Tudják-e hol van a..., - de befejezték helyettem

- ...Vietnámi Követség? Ötödik emelet.

Az első lifttel, amit találtunk felmentünk az ötödikre, ami tulajdonképpen magyar fogalmak szerint a negyedik. A lift ajtaja kinyílt de kiszállni nem lehetett, mert egy lehúzott redőny volt velünk szemben. Első gondolatunk az volt, hogy lehet, hogy viszonylag korán keltünk, a második meg az, hogy lehet, hogy viszonylag rossz liftbe szálltunk.

Utóbbi volt a helyes megoldás, két üvegajtóval arrébb, ami hivatalosan már másik épület, megtaláltuk a jó liftet, az ötödiken (negyediken) meg a Követséget. Rendes keleti blokk polgáraiként egyből elcsendesedtünk és óvatos léptekkel, tisztelettudóan közelítettük meg a kisablakot, ahol nem kérdeztek semmit, csak adták a nyomtatványt. Kitöltöttük, felragasztottuk a képünket, beadtuk, kész. Csak annyit kérdeztek, hogy még ma, vagy normál eljárással. Mivel a normál eljárás három munkanap, amibe beékelődött volna még egy hétvége is, aznapi átvételt kértünk. Ez egy kicsit megdobta az árat, de hát még mindig olcsóbb, mint napokat dekkolni Kunmingban, ahol állítólag az éjszakai élet remek, de más nem nagyon van.

Szóval a vízum kiállításáig hátralevő időt Kunmingnak szenteltük. Először is elsétáltunk a „Madár- és virágpiacra”, ahol leginkább military cuccokat lehet venni, meg egyéb kramancokat, - hogy Nagymamám egyik ideillő szakkifejezését használjam. Mint Kínában mindenhol, itt is lehetett pecsétet csináltatni, és az egyik bordó kavicsnak nem tudtunk ellenállni, G-nek pecsétet csináltattunk belőle. Rajta van, hogy G, meg kínaiul, hogy Gé. utóbbi nem tudjuk hogy mit jelent, de nem is akarunk nagyon utánanézni, mert szép kis karakter, ne derüljön már ki semmi a múltjáról. A pecsét egyébként általában vagy egy formás kis kő vagy egy faragott hasáb, tetején sárkánnyal, vagy hasonlóval. Az alja természetesen lapos, amibe belefaragják, amit a vevő kér. Utána már csak piros festékbe kell tunkolni, és mehet a pecsételgetés. Szinte minden kínai tusfestmény, vagy kalligráfia sarkában van egy ilyen piros pecsét, meg otthon a könyveim elejében is.

A kínaiak amúgy meg vannak huzatva a kövekért. Boltok működnek, amik nem árulnak mást, csak érdekes alakú, vagy színű szikladarabokat. Sőt, parkok, kertek számára a város szélén lehet általában megkapni ugyanezeket nagyobb méretben. Ahogy elnéztem a kínálatot és a lerakatok környékét, mára akkora az igény az érdekes kövek iránt, hogy nekiálltak gyártani. Egyszer láttuk, ahogy egy melós egy hat méteres sziklatömböt csiszolgat formásra flex-szel. Nem mondom, sziszifuszi munka.

Egyébként a szobai kategóriában az egyik sláger, amit mindenhol lehet kapni, az a szalonna alakú kőtábla. Messziről tényleg úgy néz ki, mint egy szép szelet szalonna. Csak tudnám, hogy ki az, aki ilyesmit kirak mondjuk a nappaliba? Kulcstartóban messze vezetnek a miniatűr, vagy életnagyságú, ámde élethű műanyag ételek. Lehet, hogy be is kéne szerezni egy főtt csirkeláb alakú kulcstartót.

Szép lassan aztán elértük a piacnak azt a részét, ahol tényleg lehetett madarakat, és minden egyéb háziállatot kapni, kivéve kutyát és macskát, gondolom, azok erősen veszélyeztetnék az árukészlet másik felét. Volt azonban nagyon sokféle hal. Szerintem egy átlag magyar kereskedésben nincs annyiféle hal, ahány féle itt csak aranyhalból volt. Némelyik már annyira túltenyésztett, hogy az Alien sorozat bármelyik epizódjában találnék neki helyet. Sajnos a természettudományos ismereteim elégtelenek ahhoz, hogy felsoroljam hány védett és hány veszélyeztetett fajt láttunk, de biztos vagyok benne, hogy védetteket is lehet kapni, ha nincsenek is közszemlére kitéve. Ami ki van rakva az szinte biztos, hogy legális, mert senki nem reklamált a fotózás miatt. Azt tudni kell a kínai állattartásról, hogy az ember és állat viszonya még sokkal közelebb áll a középkori normákhoz, mint a magyar, nem is beszélve a hanyatló nyugatról. Szóval a ketrec, vagy doboz mérette az akkora kell, hogy legyen, hogy beleférjen az állat vagy állatok. Például a teknős ahogy elnéztem nem darabáru, hanem ömlesztett. Ládákban álltak, messze nem egy rétegben. Nem tudom, hogyan bírják ki, vagy hogy mekkora lehet az elhullás. A másik elv, hogy azokat az állatokat, amik nem eszik meg egymást bátran össze lehet csomagolni. Bár tény, hogy a nyulak és a tengerimalacok nem ősellenségek, és semmi kivetnivaló nincs az összeeresztésükben. Szerencsére legalább az emlősöket nem tárolják több rétegben, azok mégis nehezebben viselnék a csökkentett módot légzés terén. Természetesen madarakat is lehet kapni, és ami meglepett búbos bankát is. Várom már, hogy valaki gólyát tartson kalitkában. Egyébként nem kellene neki nagy kalitka, a lábai, meg a feje kilóghatnak.

A piac után egy újabb pagodaszettet tekintettünk meg. Amilyen hangzatos neveket találnak a dolgaiknak, pagoda elnevezésben olyan szarul állnak. Daliban ott volt a „Három pagoda templom”, valamint a másikról kiderült, hogy logikusan az „Egy pagoda templom” nevet viseli. Itt két nagyon hasonló pagoda áll egy utca két végén, és azt a földhözragadt nevet viselik, hogy Keleti, illetve Nyugati, mint egy pályaudvar. Mindkettő jól néz ki, de sajnos a háttér és a környezet nem túlzottan illenek hozzájuk.

A pagodák után visszacaplattunk a szállodánkba, hogy csendespihenő keretében várjuk meg az öt órát, mikor mehetünk a vízumért. Pontban 17:00-kor kezünkbe nyomták az útleveleinket, benne egy-egy pont olyan vízummal, amilyet szerettünk volna. Ha már egy ország le akarja húzni némi pénzzel a látogatókat, legalább csinálja így és ne szívózzon olyanokkal, hogy adjunk útvonaltervet, mert az úgyis hazugság. Például most nézem, hogy a kínai vízumhoz leadott útvonalterv dátumozása egy hónappal el van csúszva, ráadásul tele van olyan városok nevével, amikről fogalmam sincs, hogy hol lehetnek. Kunming nincs benne.