A vekker függetlenségi törekvéseit előre letörtem, így akkor keltünk, amikor a hólyagom akarta, mindenesetre nem túl későn. Kemény harcot vívtunk a hátizsákkal, hogy minden beférjen. Ideje lenne selejtezni, de azt hiszem, ezt majd a természetes kopás megteszi helyettünk, kár siettetni.
Szerencsénkre megint csak a szomszédos buszállomásra kellett menni, onnan is ment busz Leshanba, az óriás Buddha székhelyére. Az út összesen 40 perc, de az elég volt arra, hogy kiterveljük, hogy nem alszunk Leshanban, csak a csomagmegőrzőben lepakolunk és délután megyünk is vissza Chengduba.
Jól döntöttünk, mert a buszállomást már kitelepítették a város szélére, kár lett volna beküzdeni magunkat minden málhával. Kényelmesen lepakoltunk, megérdeklődtük a délutáni buszt és felültünk a 13-as buszra, ami egyenesen a Buddhához vitt. Mivel sok külföldi és kínai turista is volt, még nagyon figyelni se kellett, hogy hol tartunk.
A legtávolabbi kapunál raktak le, ahol vennünk kellett jegyet a Buddhakiállításra is, de végül nem bántuk meg.
Leshan látványossága a Buddha szobor, ami a folyóparton üldögél, a maga 71 méterével. Nagyobbat ennél nem fogunk látni, ez a legnagyobb a világon. Míg elértük Őkegyelmét, volt alkalmunk megtekinteni pár kollégáját is, a hegy túloldalán. Összegyűjtöttek pár szobrot a világból és egy barlangban kiállították őket, valamint másolatokat faragtak a híresebb hegyoldalba vésett szobrokról. Nem volt rossz, csak az a rész, mikor át kellett mászni a hegy túloldalára. A páratartalom versenyzett a hőmérséklettel, hogy mégis melyikük tud magasabb lenni. A végeredmény az lett, hogy ömlött rólunk a víz. Még a kevéssé izzadós helyiek is diszkréten gyöngyöztek.
A hatalmas szobor feje búbjánál bukkantunk ki. Lenézve a lábánál látni lehetett, ahogy az apró emberek szaladgálnak a pingpongasztalnyi lábkörmei mellett. Szépen beálltunk a sorba, hogy mi is lemászhassunk 71 métert. A sor korlátok közé volt szorítva, másképp nem lehet sorba állítani ennyi kínait. Szép hosszú is volt, még így kacskaringóba hajtogatva is, de legalább lassan haladt. Ezt aztán kihasználták a mozgóárusok és a kanyarok végén vizet, jégkrémet ajánlgattak. Elsőre ellenálltunk, de aztán be kellett látnunk, hogy venni kell egy üveggel, vagy sose látjuk meg a lábujjakat.
Az araszolás tovább folyt a hegyoldalban is, ahova a lépcsőket vágták annak idején. Nagy volt a tülekedés öt centi előnyért. Végül másfél óra alatt értünk le, hogy a folyó partjáról felfelé sandítva nézhessünk az óriás orrlyukaiba. Egyébként nincsenek orrlyukai, csak nagy háromszög orra.
A folyó sodrása láthatóan nagyon erős, ráadásul két folyó folyik itt össze, jól látható, hogy a vizük hosszan folyik egymás mellett, nem keveredik igazán a két szín.
Alapvetően az egész Buddha projekt emiatt kezdődött. A folyók találkozásánál nagy örvények voltak, sok csónakot elsüllyesztettek. Egyetlen megoldás maradt, faragni kellett egy baromi nagy szobrot, ami majd megvédi őket. Roppant hülye ötlet volt, de működött. Történetesen nem azért, mert Buddha megszánta őket, hanem mert a kitermelt irgalmatlan mennyiségű sziklát a folyóba szórták, ahol aztán a mederben lévő mélyedések feltöltődtek így megszűntek az örvények.
Buddha meglátogatása után ettünk egy fagyit, mert nagyon kellett a hűtés, majd egy kis rekreációs üldögélés után a másik kijáraton elhagytuk a helyszínt és leintettünk egy 13-as busz, ami rengeteg kitérővel ugyan, de elvitt a buszpályaudvarra.
Busz is indult rövidesen. Az út Chengduig két óra, pont elég, hogy valami borzasztó filmet levetítsenek. Le is vetítették.
Chengduban aztán egyenesen a megszokott szállodánkba mentünk, ahol kaptunk szobát is, meg vacsorát is. Már csak vonatjegy kéne Xianba, de azzal nem bíztatnak.
Utolsó kommentek