Végre nem kellett korán kelni. Chengduba viszonylag gyakran mennek buszok, így csak kimentünk a buszállomásra és vettünk két jegyet a tízórás buszra. Reggeli után nyugodtan üldögéltünk, szotyit rágcsálva, és vártuk a buszunkat. Akkor még nem sejtettük, hogy a tegnapi nap csak az első epizód volt.

Buszunk ugyan késés nélkül indult és szépen haladt, az immáron burkolt úton, de azért koránt sem kéjutazás az, amit busszal kell megtenni és nyolc órán át tart, legalábbis menetrend szerint.

Valahol félút közelében aztán belefutottunk egy dugóba. Az autók sorban álltak egy hídon, és láthatóan nem ment a forgalom. A később érkező autósok meg nyilván azt gondolták, hogy mindenki hülye, ők nem várnak itt, elhúznak a baloldali sávon. Nyilván ott sem sikerült nekik, nem véletlenül, viszont villámgyorsan teljes szélességében lezárult az út. Gondolom a túlsó oldalon is hasonló zsenialitással jártak el a közlekedő felek, mert három órán át teljesen mozdulatlan volt a sor. Cicerói körmondatok hagyták el ajkaim, amiért a középkorban ronda halált haltam volna, de ez se segített, meg az se, hogy a szemerkélő esőben több cigit is elszívtam. Csak azt élvezhettük, hogy a buszban egyre melegebb van, de kint se volt jobb a helyzet. Azzal, hogy lejöttünk a hegyekből, ráadásul a chengdui medencébe, belefutottunk valami szubtrópusi nyárba. A páratartalom az egekben volt, szerencsére a hőmérséklet azért annyira nem, csak finom 30°C körül maradt.

Két óra mozdulatlanság után a rendőrség valamit alkotott és araszolni kezdtünk. Mivel sofőrünknek is elfogyott a türelme egész gyorsan haladtunk a forgalom többi résztvevőjéhez képest, ami nem kis teljesítmény, ha azt nézzük, hogy ezt egy busszal produkáltuk.

Végül megláttuk a nagy problémát is, a hegyről egy ideiglenes vízesés zuhogott az út egyik felére a nagy esők miatt, így egy sávra szűkült a forgalom, ami után rögtön volt egy elágazás. Úgy tűnik két ilyen egyszerű dolog kombinálva halálos csapdává válik a kínai utakon.

Felszabadult száguldásunk néhány kilométeren át tartott, akkor ugyanis egy útfelújítás miatt kellett megállni egy órácskára.

Chengduba sötétedéskor érkeztünk, szárazon elgyalogolhattunk a Renmin sugárútig, ahol aztán nem találtunk buszmegállót, mert felbontották az út felét. Némi gyaloglás után azért csak lebukott a 16-os busz, megláttuk hol áll meg, és a következőre fel is szálltunk.

Nemsokára persze kiderült, hogy megváltoztatták az útvonalát. Még jó, hogy jártam már itt, mert soha nem jöttem volna rá, hogy hol járunk.

Mikor leszálltunk, vissza kellett kicsit sétálni az úton a kinézett szállásig, ami persze nem akart meglenni. G lepakolt, én meg futottam még néhány kört, míg valaki rá nem bökött a helyre, ahol egy plakát fogadott, hogy elköltöztek, de csöngessünk be a sofőr átvisz az új helyre, ingyen. Minket, ezen napon? Kizártnak tűnt. Visszaloholtam G-hez, és cuccokkal elmentünk becsöngetni. Bingó, csak egy cetlit kaptunk, amit odaadhattunk a taxisnak, hogy hova vigyen.

Minden szállás messze volt, így eldöntöttük, hogy tényleg taxit fogunk. Persze mind tele volt, ha világított a lámpája, ha nem. Azért egy végül megszánt, és meglévő utasai mellé minket is bezsúfolt, mert ő tudta, hogy csak pár sarokra megyünk.

A recepción az első kérdés az volt, hogy a van-e foglalásunk. Itt feladtam minden reményt, hiába mondták, hogy megnézik, hátha valaki nem jött meg.

Nagy meglepetésünkre mégis lett szobánk.