Már nagyon vártuk, hogy Lanzhouba érjünk, bár tudtuk, hogy csak annyi időt töltünk ott, amennyit nagyon muszáj. Mások beszámolói alapján átlag alatti a város vonzereje, ami elég gáz, mert az átlag kínai város ronda. Nagyjából úgy néz ki minden épület, mint egy kifordított fürdőszoba. Vagy divat, vagy kormányrendelet, vagy egyszerűen csak túltermelés van belőle, de minden házat fehér csempével borítanak. Ezzel a csempével sokat már nem tudnak rontani amúgy sem.
Lanzhouban a vonatról leszállva, már mentem is a pénztárhoz, ahol viszonylag gördülékenyen – csak három-négyszer mondtam és táncoltam el, hogy mit akarok – beszereztem két jegyet Xiningbe, a 13:15-ös vonatra. Pont volt annyi időnk, hogy kényelmesen megebédeljünk és vegyünk némi gyümölcsöt.
A váróteremben aztán láttuk, hogy a 13:15 hirtelen 13:55, majd 14:05-re vált. Sebaj, ennyit ki lehet bírni. Kettő előtt beálltunk a sorba, mert a jegyellenőrzés nem a vonaton történik, mindenkit csak akkor engednek be a vágányokhoz, mikor jön a vonata. Szépen felsorakozott a tömeg a karámnál, de csak nem akartak beengedni, aztán 14:10-re váltott a kiírás, majd öt perc múlva 14:15-re. Szóval valahogy mindig húsz percre maradtunk az indulástól. Mikor aztán elértük a 15:00-át, akkor kirambóztunk a sorból, - ami egyébként nem volt egyszerű – és leültünk. Már éppen azon gondolkodtunk, hogy visszaváltjuk a jegyet és busszal megyünk, mikor végül csak megindult a tömeg befelé.
A vonat is megérkezett, méghozzá Shanghaiból, nem csoda, hogy simán összeszedett ennyi késést. Felszállva tapasztaltuk, hogy itt nincs légkondi, de nyitható ablak sem. Valahogy elküzdöttük magunkat az ülésünkig, sőt még a hátizsákokat is sikerült elhelyeznem némi közelharc árán. Jó darabon ugyanarra araszoltunk vissza, amerről jöttünk, de aztán a várost, meg az ipar-negyedeket elhagyva csak odaléptünk neki egy kicsit, hogy ezer alagúton át Xining felé törjünk. Szerencsére a légkondi is feléledt, amire nagy szükség volt. Kicsit több mint három órán keresztül dőlt a vállamnak egy nő alvás közben, de aztán csak megérkeztünk Xiningbe.
A legközelebbi szállodában azzal a jó hírrel köszöntöttek, hogy sajnos már nem fogadhatnak külföldi vendégeket. „Véletlenül” pont ott volt egy fickó, aki tudott egy szállodát, ami fogad külföldieket és el is kísért oda. Természetesen kétszer annyiba került, mint az eddigi szállásaink, de mit lehet tenni. Sajnos a kétszeres árhoz nem jár kétszer jobb szoba. Az ablakunk például a folyosóra néz.
Utolsó kommentek