Reggel G újra rosszabbul érezte magát, úgyhogy engem egyedül zavart el a városba. Elmentem hát az erődbe. A város még nem igazán ébredt fel, de füst és forgalom azért már volt. Az utcai borbélyok már kipakoltak, de kuncsaft még nem érkezett. Az út közepén álló fa alatt az árus is már pakolt ki, az út melletti csatornában már úsztak a reggeli első tevékenység termékei.
Néhányan az utcai csapoknál mosakodtak, gondolom otthon nincs víz, de nem is meglepő, mert van néhány bolt feletti helyiség, amit csak létrán lehet elérni, és onnan is másztak le csipás szemű emberek, akik nyilván ott laknak.
A szállásunk felől először az elektronikus cuccok bazárán vezet keresztül az út. Utcaszámra vannak boltok, amikben csak rádiókat, tévéket és egyéb hasonló dolgokat árulnak, még egy nyomorult trafik se tudott beférkőzni közéjük.
Aztán egy kereszteződéssel később a bambuszfeldolgozók következnek. Minden kis udvaron állnak a bambuszrudak, méret szerint sorban, a leghosszabbak vannak vagy 8 méteresek. Itt már ment a munka, hasogatták, darabolták a bambuszt, hogy aztán valami életveszélyes létrát eszkábáljanak belőle.
Kicsit beljebb hangszerkészítők és hangszerboltok, leginkább eszméletlenül szétrohadt gitárokkal a kínálatban, bár láttam egy készülő szitárt is, és néhány helyen dobokat is csináltak. Kicsit beljebb lakóházak, mecsetek vannak. Az egyik mecset az út közepén áll, lábakon, nem tudom hány ember férhet el benne, de alig nagyobb, mint egy lakás.
A várhoz már simán eltaláltam, a bejáratnál lepengettem a belépőt, ami külföldieknek egy nagyvonalú 200 rúpiás összeg, helyieknek 5.
Bent sajnos rá kellett jönnöm, hogy sokkal romosabb, mint gondoltam, és a felújításból megmaradt sittkupacok sem segítenek a látványon. Azért körbesétáltam, pedig a rohamosan emelkedő hőmérséklet sem lelkesített túlzottan.
Visszafelé másik úton mentem, ami bátor döntés volt, mert az útikönyvet a szállodában hagytam, így csak a térkép emléke alapján navigálhattam. Sikerrel jártam, ami megint csak meglepett. Közben elhaladtam néhány istálló mellett, amit egyrészt meglepő egy nagyváros közepén, másrészt teljesen logikus, mert ha szamarakkal, meg öszvérekkel szállítanak, akkor nem várhatjuk el szerencsétlen jószágtól, hogy a város széléről minden reggel beballagjon, buszra meg mégsem lehet felvinni egy lovat, hogy ökrökről ne is beszéljünk.
Délután elmentem a hátizsákokért a tisztítóba. Első ránézésre jobban néztek ki, csak a szállodában vettem észre, hogy még mindig tiszta olajosak. Visszaballagtam velük a tisztítóba, ahol állították, hogy tiszták. Miután megfogattam velük, belátták, hogy olajos, akkor azzal jöttek, hogy mosásért fizettem. Végül megegyeztünk abban, hogy nem nézzük egymást hülyének és hétfőre kitisztítják. Így viszont itt kell dekkolnunk másfél nappal tovább.
Este ki akartunk menni a határra, megnézni a határzárást, de ennek tudatában elhalasztottuk. G rossz gyomorral fokozottan érzékeny a szagokra, abból meg itt akad bőven. Helyette gyümölcssalátát ettünk, amit még egy dinnyével is letömörítettünk a végén.
Közben azért szépen eltelt a nap, mert mindenki a tetőn üti agyon az időt, ahol jókat lehet dumálni. Mást úgyse lehet csinálni 40°C-ban, legfeljebb izzadni, de az megy beszélgetés közben. Jók az ilyen helyek, egy csomó dolgot megtud az ember, arról, hogy merre is érdemes utazni, hol érdemes megszállni, és mi az, amit érdemes elkerülni. Mindenki, akivel találkozunk évekig utazik, de legalább egy évig. Van, aki Marco Polo útját követi, mások kedvük szerint járják a világot.
Közben szépen jöttek a hírek, többek között arról, hogy Iránban Khomeini sírjánál robbantottak, ami nem töltötte el nagy reménnyel azokat, akik arra szeretnének továbbmenni, mert már eddig is problémás volt a vízum beszerzése.
Utolsó kommentek