Reggel némi fel-alá mászkálás után csak kikötöttünk a babfőzelékes helyen. Érdekes módon egy helyen csak egyféle kaját lehet kapni. Ha az ember benéz az ajtón, akkor már pontosan tudhatja, hogy mi a menü. Például a szendvicsesnél van háromféle szendvics, meg üdítő, és slussz. Ott például tea biztos, hogy nincs. Ebben a kifőzdében volt tésztás babfőzelék, vagy lencse. Lencsét senki nem evett, mi se. Inni meg lehetett teát. A szerény választék ellenére elég sokan látogatták a helyet. A bejárat mellett állt a főnök a két nagy alumínium vajling felett és pakolta fémtányérokba a rendeléseket, a másik fickó meg hordta ki az asztalokhoz. Kaptunk kenyeret is, jófajta lepényt, aminek a maradékát a végén visszarakta a közösbe, hogy az utánunk érkezőnek újra kiossza.
Reggeli után kószáltunk egy kicsit a bazárban, mindenféle cél nélkül, minket meg követett három gyerek, szerintem ők is cél nélkül. Eredetileg zacskót árultak, de gondolom, nem abban reménykedtek, hogy majd mi felvásároljuk a készletet, mert nem nagyon próbálkoztak az eladással. Ez a bazár is teljes mértékben a helyi igények kielégítését tűzte ki célul. Voltak ugyan kisebb részei, amik szép téglakupolás, árkádos igazi régi bazárok voltak, karavánszerájokkal, de nagyrészt bádogtetővel fedett utcákon sétáltunk. Egy karavánszerájba is betévedtünk, ami ma is a nagyker funkcióját tölti be, csak nem tevekaraván hozza az árut, hanem kisteherautó.
A bazár után elsétáltunk a Chehel Sotun palotához. Kezd egy kicsit úgy tűnni, hogy minden uralkodó épített valahol egy chehel sotun, vagyis negyven oszlopos palotát. A parkban üldögélünk, aztán körbejártuk az épületet. Bent kalligráfiai múzeum van, ami tapasztalataim szerint a legborzasztóbb fajta, ha az ember nem tudja elolvasni.
Dél előtt nem sokkal felvettük a cuccainkat, és kitaxiztunk a buszállomásra, hogy az egy órás busszal Esfahanba menjünk. Nagy örömünkre közölték mindkét érintett busztársaságnál, hogy nincs jegy. Végül egy harmadiknál kaptunk jegyet háromra. Ott dekkoltunk, mikor egy előtt jöttek a kikiáltók és esfahani jegyet ajánlgattak. Kicsit idegesítő volt, hogy ott ülünk a rohadt háromra szóló jeggyel, közben meg üresedés volt.
Háromkor aztán elsétáltam a cégünkhöz megkérdezni, hogy hol a buszunk, de közölték, hogy jaj, nem három, hanem három harminc, rá is van írva a jegyre. Kis rohadékok, eljátszották már ezt máskor is. Valahova olvashatatlanul perzsául rá van kaparva, hogy 3:30, de nekem a jegy hátuljára nagy európai számmal odaírták, hogy 3 és azt is mondták. Már tudtam, hogy négykor indul a busz. Ilyenkor ezt csinálják. Ha túl későn van csak busz, akkor egy órával korábbinak hazudják, aztán eljátsszák a „jaj, hát félreértetted” műsort, aztán a maradék fél órát meg elhúzzák valahogy. Na, pontosan így is lett. Fél négykor még szinte sehol egy utas, négy előtt aztán megtelt a busz, hogy négy után pár perccel el is induljon.
Az út elég eseménytelenül telt. Szerencsére a videót se sikerült életre kelteniük, pedig a kocsikísérő menet közben szétszerelte a fél műszerfalt, hogy megjavítsa a kapcsolót.
A késői indulásban az volt az egyetlen dühítő, hogy tudtuk, éjjel érkezünk majd Esfahanba.
Éjfél táján raktak ki minket valahol, ahol taxit fogtunk, hogy az Amir Kabir Hotelbe vigyen, Ez is eljátszotta, hogy ő az árat fejenként értette. Persze mikor másik utas is be akart szállni, akkor azt nem hagyta. A hotel portása meg nekiállt tolmácsolni, és erősen megvágott minket, a gyanúm az, hogy azért, hogy a taxisnak adja a pénzt. Ezen, meg azon, hogy milyen dzsuvás volt az ágynemű azért az árért, jól felhúztuk magunkat, szóval a holnapi nap másik szállás keresésével fog indulni.
Utolsó kommentek