Adtak mellénk egy kiskatonát, aki elvitt egy fényképészhez, mert G kendőtlen fotója nem felelt meg, aztán fénymásolóhoz is elvitt, mert kellett a vízumról is fénymásolat, meg a bankba is eljött velünk, hogy kipengessük háromnapi költségünket vízumra. Közben elkezdtünk gondolkodni, ránéztünk a naptárra, amiből egyértelművé vált, hogy itt bizony 17 nap nem elég, legalább kell 21. A rendőrségen elrebegtem a problémát, de csak annyit mondott rá a fickó, hogy „no problem”. Tízre már a kezünkben is volt a vízum. A szállodában kicsit megpihentünk, mert G éppen szédült, elmentem reggeliért, és arra készültünk, hogy lelépünk, mikor megjelent rendőrünk immár civilben, hogy gond van:

Ahogy elhagytuk a rendőrséget a nagyfőnök meglátta G-t az ablakból és azt mondta, „Az az ing nem túl kurta?” Talán még a hanyatló nyugatról is elmélkedett egy sort és utánunk szalasztotta az egyetlen angolul beszélőt, aki nagy szabadkozások közepette, de magához vette G útlevelét, hogy bizony addig nem adhatja vissza, amíg a nagyfőnök nem látta G-t rendesen felöltözve. Elvitt egy boltba, ahol vettem valami iskolaköpenyszerű rondaságot, és loholtam vissza a szállodába, hogy mehessen a divatbemutató.

Persze nem volt ilyen egyszerű, mert nagyfőnök fontos ember, tehát csak délre kellett visszamenni. Délben vártunk rá egy háromnegyed órát, de semmi sem történt. A beosztottak sütivel, csokival, teával láttak el, aztán mondták, hogy inkább várjunk a szállodában, aztán majd telefonálnak.

Ott dekkoltunk, a szobából már kipakoltunk, ültünk az erkélyen kettőig, mikor csörgött a telefon. Szerencsére a rendőrség legfeljebb száz méterre volt. Újra bementünk, vártunk egy fél órát a folyosón, aztán egyszer csak visszaadták az útlevelet, mehettünk. Ennyi volt.

Azt hiszem, hogy van valami titkos, de hivatalos politika arra, hogy a nyugatiakat szivatni kell. Remélem, megszűnik az ilyen jellegű szarakodás június 14. után, amikor a választások lesznek.

Kitaxiztunk a buszállomásra, természetesen a mai taxis jobban le akart húzni, mint a tegnapi, de nem fizettünk, mert a pofátlanságnak is van határa.

Busz természetesen egy se ment be Qazvinba. Szerencsére volt egy kicsit kreatívabb társaság, ahol azt mondták, hogy kiraknak az elkerülőn, onnan taxival be tudunk menni. Az út elején nagyon beborult az ég, esett is az eső egy darabig, aztán elértük a hágót a hegyek közt, és mintha elvágták volna a felhőket, onnantól ragyogó kék volt az ég. A felhőkkel együtt tűntek el az erdők is.

Ahogy ígérték, a várost elkerülő úton raktak ki, ahol már várt is egy iránytaxi, csak be kellett társulni a benne ülő utashoz. Persze ezt se vitt be a belvárosba, ahhoz még egy kilométert kellett baktatni teljes menetfelszerelésben, hogy megtudjuk, a kinézett (legolcsóbb) szálloda tele van.

G leült a parkban a cuccokkal, amíg én kerestem egy helyet. Találtam is, de a recepciós teljesen ütődött volt. Miután konstatálta, hogy nem beszélem a fárszit, részéről a beszélgetés befejeződött, köpködte a tökmaghéjat tovább. Végül valahogy csak dűlőre jutottam vele, és kivettem egy, a változatosság kedvéért ablaktalan szobát, amit mellesleg reggel kilenckor el kell hagyni, hogy miért, nem tudom, de a holnapi nap is jó lesz, úgy érzem.